Sólyom Orsolya
ARC vs. KÉPERNYŐ,
AVAGY A SZEMÉLYES ÉS A VIRTUÁLIS EGYBEMOSÓDÁSA
​

 
            Az 1990-es évek közepétől berobbanó virtuális kommunikációs csatornák napjainkban már szinte teljesen a “fizikai kommunikáció” helyére léptek. A chat, messenger, különböző beszélgető portálok újabb tereket nyitottak meg a kommunikációban résztvevőknek, ugyanakkor másokat be is zártak. Ez a fajta “non-verbális kommunikáció” nem csak hogy háttérbe szorította de valójában meg is szüntette azt a személyes kapcsolatot, amely egy face to face beszélgetésben értelemszerűen elengedhetetlen. A beszédpartner hiányát különböző hang-és képanyagok igyekeznek pótolni, személyreszabott, perszonalizált figurák, mémek, rövid mozgóképek stb, melyekkel közelebbivé, személyesebbé vagy akár hitelesebbé tehető (kérdéses, hogy mennyire) egy beszélgetés.
            A kommunikáció fogalma is értelemszerűen bővűl, megjelenik tehát az ember-ember kommunikáció mellett (megkockázatatom azt is, hogy helyett) az ember-gép párbeszéde is. Amellett, hogy a személyek, beszélgetőtársak fizikai jelenléte sincs meg ebben a fajta elektronikus kapcsolatban, további hiányokkal kell számolnia a résztvevőnek: például a visszajelzés, feedback és a jelenlét hiányával. Mivel a két vagy több kapcsolatteremtő félnek nem adatik meg az élőben érzékelhető visszajelzés fogadása, ezért megnő a reakcióidő, amelynek újabb következményeket von maga után. Mivel ezek a típusú beszélgetések egyfajta arctalanság keretei között jönnek létre, ezért a kommunikációban megütött bizalmi és őszinteségi szint is csak az élőben, már a múltban megtörtént személyes kapcsolatra vezehető vissza illetve kapcsolható hozzá. Természetesen ez csak abban az esetben érvényes, ha egyáltalán létezett élő találkozás a felek között, azonban elképzelhető, hogy két beszédpartner között a kezdetektől már virtuális kapcsolat létezik és abban sikerült megvalósítani egy személyes, bizalmi szférát. Bármennyire is hatékonyan és sikeresen pótolhatják is az audio-vizuális anyagok a felek hiányát, a valód ifizikai jelenlét elmaradását valójában csak késleltetik vagy enyhítik de közel sem szüntetik meg.
            Mára ez a fajta elektornikus kommunikáció elengedhetetlennek tűnik – nem csak fiatalok körében – , sőt olyannyira elterjedt és népszerű, hogy a technológia fejlődésével egy fordított helyzet is kialakult, éspedig a virtuális kommunikáció elemei fokozatosan elkezdtek beépülni az élő beszédbe és annak részévé váltak, gondolok itt olyan emóciók és állapotok kifejezésére, melyek angol szavak rövidítéseiből alakultak: LOL, OMG, BRB stb. Paradox módon a személyes közlés mára már tartalmaz hasonló rövidítéseket, amelyek egyfajta szóspórlásnak tudhatóak be. A chatkommunikáció a néhány évtized során egy saját nyelvezet és beszédforma (írásforma) kialakításához fejlődött. Ez a fajta diskurzus változatos, korhoz kötött (de nem szigorúan) és kódolt. Állandó átalakulásokon megy keresztül és folytonos fejlődésben van. A tinédzserek által használt chatnyelv kultúránként változó, de jegyeiben gyakran hasonló, közös vonásokat hordoz, ugyanakkor egy közös erős angol/amerikai hatást figyelhetünk meg. A chatkommunikáció számos nyelvi érdekességgel, szabályrendszerrel és speciális szókinncsel rendelkezik, hasonlítható különböző csoportok nyelvi sajátosságaihoz, mint pl. bortönnyelv, drogfogyasztók kódolt nyelvezete, ugyanazon valláshoz, felekezethez tartozók nyelvezete, minden olyan csoport kommunikációs szótárához, amelynek tagjai közös érdekeket képviselnek, vagy osztoznak ugyanazon a világnézeten. Akárcsak az említett csoport beszélőinek nyelvezetére, a chatnyelvre is jellemzőek a kódolt jelentések, melyek csak a beavatottak számára  tiszták illetve ők is használhatják. A chatnyelven természetesen sokkal tágabb csoport osztozik és kevésbé zárt körű, mint például a tinédzserek nyelvezete (amely szintén nem teljesen általánosítható, sőt, további kisebb csoportra bontható, hiszen nem minden fiatal beszél ugyanúgy; egy részletesebb vizsgálat során biztosan rengeteg különbséget fedeznénk fel egy erdélyi és egy szlovákiai magyar tinédzser chatelési stílusát összehasonlítva).

​
A chatelés, levelezés milyensége, minősége

            Egy vállalat keretén belül sorra kerülő élő eseménynek, beszélgetésnek, tárgyalásnak (nem kifejezetten izgalmas) protokoll-előírásainak megfelelően szokott lezajlani. A virtuális kommunikáció során is tanácsosak betartani azokat az előírt szabályokat, amelyeket az adott helyzet, személy, esemény, funkció megkövetel. Éppen ezért kevésbé ajánlott a felettesnek vagy főnöknek angol rövidítésekben vagy mozgóképekben válaszolni, persze ezt is főnöke válogatja, ha a munkatársi kapcsolatba belefér, akkor én azt támogatom ami a csövön kifér. Mégis a tendencia azt mutatja, hogy a levelezés a munkaadó és munkavállaló között hideg, hivatalos és lényegretörő, illetve ez a fajta hangvétel az értékeltebb, ami a másik oldalról figyelve érthető hiszen így könnyebb elkerülni a személyeskedést, a komolytalanságot és mellébeszélést ugyanakkor könnyebb fenntartani a feszültséget, frusztrációt és az látszatot.
            A chat és facebook világában sokkal kötetlenebb szabályok uralkodnak, hiszem az emotikonok és mémek, az audio-vizuális hangulatkifejező elemek sokkal oldottabbá teszik a levelezés, chatelés hangulatát. Ez a jelenség is kétoldalú, hiszen éppen a lazasága miatt hajlamosak a beszélők kevésbé használni vagy teljesen elhagyni a központozást (sor eleji nagy kezdőbetű használata, helytelen rövidítések, személy- és helységnevek kisbetűvel való írása, angol és egyéb idegennyelvű szavak magyarosítása stb.) És az is biztos, hogy nem számít majd bűncselekménynek, ha valakinek kisbetűvel írjuk le a nevét, hiszem ebben a virtuális világban sem inkább a Pál utcai fiúk kommunikálnak.

 
Információáradat; hol van a kutya elásva?

            A posztolás, chatelés, lájkolás és a megosztás mint az “internetezők jelentésmezőjének” műszavait képezik; a facebook használata (és természetesen az internet mint virtuális médium használata) sokkal könnyebbé teszi az információáramlást, értem ez alatt a hiteles és hiteltelen, a valós és valótlan hírek, reális és átdolgozott információk áramlását is. Tonnaszámra nézhetőek (kevésbé fogyaszthatóak) a hosszú percekig tartó felvett macskasimogatások/fürdetések, a komikus hasraesések, kacagó, részben maszatos gyerekek, az ittas (vicces?) emberek videói csak kevés betekintést nyújtanak abba az állományba, amely valóban tükrözné, mekkora a szemét és a használhatatlan, fölösleges anyag az interneten, ami a mozgóképes anyagokat illeti. Egy hírpotál videómegosztó oldalának szlogenjéből kiindulva: Szobádban a világ, szinte a szó legszorosabb értelmében vizsgálható, hiszen az interneten keresztül tényleg szinte bármi behozható szobánkba. És a bármi alatt tényleg bármi értendő. Éppen ezért hihetetlen felelősségvállalással kellene kezelni a mindenfele áramló információkat illetve egy komoly szürőberendezést kialakítani arra, mi éri meg a figyelmünket és mi nem. Ez a fajta okos szelektálás egyáltalán nem egyszerű munka és egy nagyfokú tudatosságok is követel, melyre nem árt, ha az internetező ráneveli magát. A tudatos válogatást követően találhatunk olyan színvonalas internetes hírportálokat, amelyek hírközlése hitelesnek nyilvánítható, olyan alternatív művészeti oldalakat, melyek eseményeiről könnyebben értesülhetünk feliratkozással, vagy olyan zenemegosztó/készítő/feldolgozó oldalakat is, ahol kreativitásunknak már csak éberségünk és kedvünk szabhat határokat, hogy csak a művészeti érdekeltségűeket említsem. Természetesen a világháló témáinak tárháza itt  közel sem ér véget, olyanok számára is nyitva áll akik a kevésbé releváns híreket, a szenzációt vagy a bulvárt keresik, sőt!
            Mivel az internet azoknak, akik számára elérhető, nagyon könnyen használható is, olyan értelemben, hogy hozzájuthatnak információkhoz, illetve ők is közölni tudnak. Úgy gondolom, hogy a világhálón való megalapozott és következetes “mozgásunk” több szempontból is meghatározó jellegű (pl. marketing). Éppen a bő információk áramlása miatt az általunk közölt anyag többmillió emberhez is eljuthat. Könyvek és előadások szólnak amellett, hogyan alakítsuk poszjtainkat, milyen címet adjunk nekik vagy milyen képanyaggal, esetleg borítóképpel lássuk el azokat, annak érdekében, hogy elérje azt a közönséget, amelyet megcéloztunk illetve akinek szántuk mondandónkat. Ilyen szempontból egy kitörésre alkalmas csatornaként is felfogható ez a virtuális tér. Legyen szó irodalomról, politikáról, reál- vagy humántudományokról, nem kérdés, hogy az interneten válik legkönnyebben és leghamarabb közzétehetővé és terjeszthetővé.
 

Önkéntes célpontok

            Egyre többet hallhatunk arról, hogy a facebook sokkal inkább sérthetővé teszik a fiatalokat (és idősebbeketet is) a túlzott kitárulkozás miatt. Főként a tinédzserek, félelmet nem érezve, előítéletmentesen és meggondolatlanul posztolja magáról a képeket: a családi nyaralásról, az ebédről, a szobájáról, szelfizik, kompromittál vagy nem, hivalkodó vagy nem, és közben gyermekien túloz. Legtöbbünk meggondolatlanul osztjuk meg személyes tereinkről készített képeinket, útvonalainkat, kirándulásainkat, tartózkodási helyünket, ruháinkat vagy érzelmeinket teljes kiszolgáltatottságot hozva saját magunk számára, talán észrevétlenül, de megkönnyíthetjük ez által saját magunk lekövetketőségét és nyilvántarthatóságát. Sok anekdotát hallhattunk azzal kapcsolatban is, hogy jogi ügyként kezdtek el kezelni facebookozókat, mert nyilvánosan sértették meg tanáraikat, javakat tulajdonítottak el és saját szelfijükkel buktatták le magukat, az azonban nem kétséges, hogy az ember minden különösebb felszólítás ellenére, saját akaratából válik saját társadalmának célpontjává, mintha nem volnának éppen elegek az amúgy is lehallgatott telefonbeszélgetéseink, a tárolt üzeneteink, megosztott képeink, videóink. A jóhiszeműség és a paranoia között meg lehet állni, körbe lehet nézni.