Sütő Tamás
KEZDETEK KEZDETÉN
KEZDETEK KEZDETÉN
A Halotti beszéd és könyörgés mint az első magyar írott szövegemlékünk
A Halotti beszéd és könyörgés a magyar illetve a finnugor nyelvek egyik legkorábbi szövegemlékei közé sorolható. 1195 körűlről való a felvidéki írott példánya egy, talán már sokkal korábban elhangzott temetési szövegnek, szaknyelven mondva sermonak. „A középkori prédikáció irodalom általában a közérdeklődésen kívül eső szakterület.”[1] Mégis ez a sermo a középkorból ránk maradt relikviák legjelentősebb darabja.
Jogosan merül fel a kérdés milyen perspektívából érdemes megközelíteni a szöveget?
Ha jól átgondoljuk, a szöveget olvasva rengeteg vizsgálati szempont merül fel melyek vizsgálata figyelemre méltó. A szöveget vizsgálhatjuk mindenekelőtt vallási, teológiai szempontból, de mindezek mellett a nyelvtörténeti és az irodalomtörténeti vizsgálatok is fontos részét képezik a szöveg megértésének. A tágabb szakterületek mellett részletkérdések is felmerülnek, mint például a fordítás kérdése, a szöveg retorikai elemzése. A dolgozatom során a Halotti Beszéd képalkotási kérdéseit fogom mindjárt tisztázni
Az elején rögtön érdemes tisztázni milyen fontos dokumentummal állunk szembe „Nagy esemény, ha olykor kiállítják: aki teheti eredetiben is megnézi a nyolcszáz éves pergamen-kódexet, s a felismerés örömével betűzgetik a magyar szöveg szállóigévé vált kezdő sorait[2]”
Képek a Halotti beszédben
A halál
Mint azt már fentebb említettem a HBK. egy sermo, azaz temetési beszéd, ezért az egyik alapfogalom, amiről beszélhetünk a mű kapcsán az nyilvánvalóan a halál lesz. Antropológiai szempontból az emberek életének három fontos szakasza van, az első a születés, a második a házasság, a harmadik a halál. Az emberek ezekhez a szakaszokhoz különleges jelentést társítanak, vagy ép eme szakaszoknak a fontosságát érzékelik, amikor különböző szertartások keretében megünneplik. Ne értse senki félre a szertartás megnevezéssel nem az egyházi szertartásokra gondolok, hanem példának okáért a házasságot megünnepelendő lakodalomra, vagy a halotti torra, hiszen ezeknek ugyanis nincsen egyházi vonatkozása.
Azonban a mi feladatunk a halálnak az egyházi vonatkozásban való meghatározása, ezen belül a Halotti Beszéd és Könyörgés kontextusában feltárható halálkép megfejtése, hasonlatok ás ellentétek keresése a magyar szövegben és a latin nyelvűben.
A halál a keresztény egyházak tanításában nem értelmezhető önmagában, hiszen ebben a kontextusban viszonyfogalomnak számít, mert belehelyezik a teremtés, a megváltás és a feltételezett halál utáni élet kereteibe. Önmagát a halált akkor értelmezzük, konkrétan mikor azt mondjuk el róla, hogy az életnek a vége, ez talán nyújthat egy biztos pontot a halálnak a definíciójában. Azonban az egyházi szempontból történő definiálást a legpontosabban a következőképen végezhetnénk el: A halál az üdvtörténet része.[3] A tisztánlátás kedvéért elmondanám, hogy az üdvtörténet a teremtéssel kezdődik, és minden egyes ember halálával ér véget.
Minden fejtegetés előtt, amellyel a halál fogalmát próbálom meghatározni, beszélni kellene a teremtésről, a téma, amelyet a Halotti Beszéd megírója is említésre méltónak talált. Egyes felmerülő kérdéseket a Magyar Katolikus katekizmus alapján próbálok majd tisztázni, remélem mindenki számára világos, hogy azért választottam ezt a könyvet és egyházat mert ez őrzött meg a legtöbbet a középkori egyházi tanításokból. ,,Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Teremtés könyve 1,27) olvashatjuk a Szentírásban, de a Halotti Beszéd sem hagyja figyelmen kívül a fenti idézetben rejlő gondolatot, a következő képen fogalmazva meg azt: „Mennyi malasztban teremté kezdetben [Úr] mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki paradicsomot házzá.”[4] Egyszerű, tömör megfogalmazás, a latin sermo ehhez képest sokkal bonyolultabb mondat szerkezetet használ olykor megmagyarázhatatlan teológiai fogalmakkal: ,, Istennek könyörületességét, mily nagy kegyelemmel kegyelte az Úristen az első Ádámot, a mi atyánkat;”[5] Elmondható, hogy a magyar szöveg tömörségéből adódóan sikeresebb és hatékonyabb. Említettem, hogy a latin szövegben megmagyarázhatatlan teológiai fogalmak vannak, ilyen az Ezékiel idézethez kapcsolódó gondolatsor a primum Adam melynek megfejtése a hallgatóság részéről magasabb fokú teológiai műveltséget feltételezne, talán magyarázat helyett elegendő lett volna az első Ádám fogalmának a második Ádámmal, azaz Krisztussal való szembeállítása. Az üdvtörténet ezután következő eseményeinek kiinduló pontját a HBK így taglalja: ,,Bizony, [a]ki napon eendel az[on] gyümölcstől, halálnak halálával halsz.”[6] Ez a tiltás eredményezi a bűnbeesést, na, jó az túlzás, hogy ez a tiltás, de fontos szerepe volt benn. Ádám enged asszonya és a kígyó csábításának és ezzel kivívta maga ellen Isten haragját. Az üdvtörténetnek ezen a pontján egy másik teológiai témakört hoz be az üdvtörténetbe: a bűn témakörét, de ennek a kibontását hagyjuk későbbre.
A Halotti beszédnek egy másik nagy erénye, hogy szállóigévé vált: ,,por és hamu vagyunk” bibliai motívumot elterjeszti. Isten így szól Ádámhoz a bűnbeesés után: ,,Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe a melyből vetettél mert por vagy és visszatérsz a porba.” (Teremtés könyve 3,19). A Halotti Beszéd és könyörgés Isten kitiltásának elmondása mellett értelmezi azt, értelmezi, hogy milyen hatással van ez a hívek életére: „Haraguvék Isten, és veté őt ez munkás világba: és lőn halálnak és pokolnak martaléka, és mind[en] ő nemének. Kik azok ? mi vagyunk.”[7]
Az üdvtörténetnek a következő fejezetét szent Pál apostol foglalja össze a Filippi levél, következő sorában, amelyet megtalálhatunk a latin nyelvű sermoban: ,,A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan, mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust” (Filippi levél 3,10)
Ez az idézet mindent elmond arról, hogy Jézus Krisztus azért halt meg hogy a mi a mennybe jussunk, és hitünk úgy tartja, mikor másodjára eljön vége lesz a világnak és elnyerjük életünk jutalmát.
,,Mind a latin sermo mind a Halotti Beszéd a sírra és a benne nyugvó halottra való rámutatással kezdődik, akin már beteljesült a halál egyetemes szabálya”[8] szemléltető példa a gyászoló hívek számára, hogy Isten szava és a hamvazószerdán elhangzó emlékeztető valóvá válik. Eberhart megállapításait figyelembe véve el kell mondani, a Halotti Beszéd és latin előképe teljesen beleillik az általa leírt sermo típusba kivételesen beleillik.
A halál mind ezek mellett értelmezhető mind sokkoló tényt a gyászoló rokonok szemében. A beszéd nem nyújt vigaszt a gyászolóknak, a megírója tisztában volt azzal, hogy az élmény fogékonyabbá teszi a híveket az összefüggések megértésére ezért nem foglalkozik a gyászolók megvigasztalásával, hanem az Isten irgalmasságába vetett hitet próbálja megerősíteni mert a ,,halál az csak egy út és az a fontos, hogy az út végén mi vár”. Félre téve a művészi túlkapásaimat ismerkedjünk meg a túlvilági élet tanával. Az üdvözülés az jelenti az egyház tanításában, hogy a mennyországba, azaz Isten országába jut a halott lelke. A kárhozat pedig azt, hogy a pokolba szenved majd örök időkig a gonosz emberek lelke. Nos azonban az ismeretek hiányában mondom ki hogy a mai katolikus egyház az is vallja, hogy létezik egy hely az olyan emberek számára akik bűnösek de a jóra törekedtek azért mondom így mert vagyok benne teljesen biztos, hogy a középkori egyház hirdette ezt. Ennek a helynek a neve Tisztító tűz. Engedjék meg, hogy elmondjam, én nem hiszek a tisztító tűz tanának kidolgozói saját vétkeiknek kerestek megbocsájtást, a tan kidolgozói kompromisszumot kerestek Istennel. Ki ne ismerné a végítéletről szóló történetet a Jelenések könyvéből. Az embereket kétfelé osztja a végítélet napja, harmadikról szó sincs.
Ha valaki azt gondolná ez nem volt, érdemes ezeket tisztázni ellent kell, mondjak neki. A temetési szertartásnak elengedhetetlen kérdése, a halott lelke üdvözülésének vagy elkárhozása. Ahhoz, hogy az aktuálisan halott ember részesüljön, Isten irgalmában a hívekre fontos felelősség hárul, a hívekre fontos feladatot ruház a Halotti Beszéd és latin előkép
felszólítja, őket arra, hogy imádkozzanak a halott lelkéért.
Így utólag kimondhatom keserű iróniával, hogy Isten a halálon keresztül tesz, először igazságot az emberek holtan egyenlővé lesznek, vagyis a halál kontextusában mind egyenlőek és ezt a gondolatot a Halotti Beszéd is megragadja: „Bizony, egy ember sem kerülheti el ez vermet, bizony, mind ahhoz járó vagyunk.”[9]
Ha megfelelően keresünk, akkor megtaláljuk azt hogy ez a gondolat sok helyen megfogalmazódik az irodalmi alkotásokban. Én jelen esetben csak egy irodalmi művet említenék meg: Mihai Eminescu a következőképpen fogalmaz:
,, Şi pe toţi ce-n astă lume sunt supuşi puterii sorţii,
Deopotrivă-i stăpăneşte raza ta şi geniul morţii. “
(Mihai Eminescu, Scrisoarea I)
,,És bárkit, aki a sorsnak van alávetve,
Ural a sápadt fényed és a halál terve”
(Mihai Eminescu, Első levél)
Mért mondtam ezt, hogy a halál egyenlővé tesz, azon egyszerű oknál fogva mert mindent elvesz az embertől amiért érdemes volt élni. A leggyakoribb párosítás a gazdag és szegény emberpár mely a halál pillanatában egyszerűen csak halott ember lesz, de ezt a gondolatsort egy művészi megfogalmazással zárjam:
,, A végén minden olyan egyszerű lesz, minden, ami volt és lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt.”[10]
(Márai Sándor)
Végül meg kell említenem, hogy szánt szándékkal kerültem a bűn fogalmának a megemlítését, mint a halál után az élet elbírálásának faktorai. Az elkövetkezendőben a bűn és a bűnbocsánat fogalmának szerepét próbálom majd tisztázni a szövegben.
A bűn
Minden vonatkoztatás nélkül felteszem a kérdést, mi a bűn? Vagy átfogalmazva a kérdést: „Ki követ el bűnt?” és a szakemberek válasza a következő: „Bűnt az követ el, aki tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsának.”[11] Tudva és akarva, ezek fontos szavak a meghatározásban, a bűn elkövetésének fontos faktorai a tudatosság és a szándékosság.
A teremtés történetének számos változatát ismertem meg életem során és szeretnék egy kicsit „ősöm” Ádám nevében mentegetőzni, ugyanis hallottam olyan történetet vagy olyan változatát a történetnek, amelyben Ádám nincs tisztában azzal, hogy milyen gyümölcsöt nyújtanak át a kezébe, ennél fogva nem tudta, hogy vétkezni fog és nyilvánvaló, hogy nem akart. Az ilyen változatok kivédése érdekében olyan változatok is napvilágot láttak, amelyekben pontosan tudja, ha eszik a gyümölcsből vétkezni fog. Jómagam nem tudom felfogni, hogyan láttak napvilágot többféle változatok, amikor a Szentírás egyszerűen és tömören elrendezi a kérdést. „Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is és ő is evett”(Teremtés könyve 3,6). Nem fontos rágódnunk azon, hogy bűn volt-e az ősbűn vagy sem, mert az a helyzeten úgy sem változtat semmit. A HBK. is úgy meséli el a teremtés történetet melyben Ádám vétkezett: „Hallá holtát teremtő Istentől, de feledé. Engede ördög intetének, és evék az[on] tiltott gyümölcstől, és az[on] gyümölcsben halált evék.”[12]
A Halotti Beszéddel kapcsolatban a bűn fogalmát leginkább az ősbűn vagy az áteredő bűn kapcsán lehet értelmezni. Azt tudjuk már, hogy mi az áteredő bűn, de nézünk egy kicsit körbe annak következményei területén: „Az ősbűn következménye: 1. Elvesztettük az Istengyermeki életet. 2. Emberi természetünk is megsérült: ez minden ember öröksége az áteredő bűn”[13] Mindenesetre az üdvözülés tekintetében eléggé rossz esélyeink vannak, ha már a születésünk pillanatában bűnösek vagyunk. Sok vita folyik arról, hogy nem normális dolog a katolikus egyház részéről megbélyegezni egy újszülöttet. Azt nem tudom, hogy szó szerint kell-e érteni, de az egyszer biztos, hogy a középkori egyház tanítása úgy értette. A középkorban az egyház kimondta, hogy az ember természetében van írva a bűn, vagyis azért vagyunk bűnösek, mert megszülettünk. Ennek a tanításnak már abban a korban is ellent mondtak én csak egy példával szeretném illusztrálni azt a gondolatmenetet, amelyet az egyik Szent Ferencről szóló legendában vélhetünk felfedezni. Egy ember, aki gazdag családba született, és akinek a szülei többre tartották a pénzt, mint őt megteheti ugyanazt a saját gyerekeivel, de akkor ezt a középkori hiedelmet bizonyítja, azonban ha a szülei példájából okulva másképpen, tesz, bebizonyosodik általa, hogy a géneknek parancsolni lehet. Ha valaki kenyeret lop, azt nem azért teszi, mert gazdag akar lenni, ha nem azért mert éhes, ha valaki pénzt lop az azért teszi mert gazdag akar lenni.
Azonban minden nézetet félre téve elmondanám a mi szövegünk hamisítatlan középkori szöveg, mert azt a nézetet vallja, hogy az ember természete megromlott az ősbűn elkövetése után: „… és mind[en] ő nemének.” Tehát azt kell mondanunk, mert Isten halálra ítélte Ádámot minket is halálra ítélt, mert Ádám vétkezett, vétkeztünk mi is, mikor megszülettünk. Vicces, hogy egy adott ponton a Biblia is ellentmond ennek az elgondolásnak: „Mi dolog az, hogy közmondássá lett köztettek Izrael földjén az a mondás, amely így szól:’Az atyák ették meg a savanyú szőlőt és a fiak foga vásik el tőle’”(Ezékiel könyve 18,2) Ebből is látszik, hogy az áteredő bűn tanát félre értelmezik nagyon. Ez az idézet a Szentírásból azért fontos, mert a Halotti beszéd latin előképe tartalmaz egy Ezékiel idézetet[14] csak épp nem egészében pontos: „Az atyák ették meg akkoron – úgymond – a savanyú szőlőt, de most a fiak fogai vásnak meg belé.”[15] Észre vehető, hogy hiányzik belőle Isten felháborodása, amely a Biblia szövegében benne van. Ez a középkori egyháznak a politikai vetületét bizonyítja, és akkor ebben a megítélésben a Halotti beszéd latin előképe egy fajta kampánybeszédnek számít, a Halotti beszéd szerencsés módon nem vette át eme idézett használatát, de azért ez a szöveg sem marad ki a sorból, ami a kampány beszéd jellegét illeti.
„…hogy irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen, és bocsássa mind[en] ő bűnét!”[16]
Érdemes lenne egy pár szó a bűnbocsánatról említeni, ha már így szóba került. A katolikus egyházban a bűnbocsánat egy szentség, de banális elmondva e gyónás folyamata: „A bűnbocsánat szentsége az a szentség, amelyben a gyóntató pap feloldozása alatt elnyerjük Istentől bűneink bocsánatát, és kiengesztelődünk az egyházzal.”[17] Tudomásom szerint a középkori híveknek egyszer volt lehetőségük egy emberéletben gyónni vagyis ez volt az ekkori Egyház által előírva ugyanis nagy kérdés, volt egy ideig a pap szerep a gyóntatásban, ezek után nem csodálom miért fektetnek a szövegek az imádságra való buzdításra a halott üdvözülése érdekében, ugyanis köztudott a bűnök mennyiségének és milyenségének lesz döntő szerepe abban, hogy ki jut a mennyországba és ki a pokolba. Egy szóval lezárva ezt az egész eszmefutatást, a bűn életünk jutalmának a mércéje egyházi szempontból.
Isten arca
Bizonyára már mindenkiben feltevődött a kérdés van-e Isten? Ha nem az jó, ha igen akkor nem várja senki tőlem azt, hogy neki most bizonyítékokat fogok felsorakoztatni annak bizonyítása érdekében, hogy van-e vagy még sincs. Én csak a Halotti beszéd kontextusában tárgyalom az Isten szerepét, és mind emellett megvizsgálom, mit mondd ez ügyben a római katolikus teológia.
Hadd szabad akkor hadd kezdjem mindjárt a teológiai Isten definícióval és csak azután térek rá a szövegben szereplő megfogalmazások elemzésére. Szóval katolikus szempontból így hangzik az Isten meghatározása: „Isten az egész világ teremtő Ura, és a mi mennyei Atyánk.”[18] Erre mit lép a Halotti beszéd? Hát ezt: „Mennyi malasztban teremté kezdetben [Úr] mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki paradicsomot házzá.”[19]Az alapgondolat, mind két helyen ugyanaz, hogy Isten a világ teremtője, a különbség csak annyi, hogy a Halotti beszéd egy fokkal több művészi kidolgozottság fényében úgy festi le Istent, mint aki rendkívül sokat fáradozott a világ megteremtésén és tökéleteset alkotott. Ha így van, akkor, miért történhetett meg az ősbűn, ha minden tökéletes, hogy csúszhatott be hiba a számításaiba? Persze az mindent megmagyaráz, ha már előre eltervezte mi fog történi. De a teológia erre is megtalálta a választ: „Isten a nagyobb jó érdekében engedi meg a rosszat.”[20] De az ember elméletileg nem képes felfogni ésszel, hogy mi lehet ez a nagyobb jó.
Arra is fényt kell derítenem, mit érez Isten az emberek iránt és, hogyan viselkedik velünk: „Isten szeret minket, ezért igazságos és irgalmas hozzánk”[21] Megkérdezem akkor, irgalmas volt e akkor, amikor Ádám bűnét kellett megítélnie. Szerintem nem? Szerintem mikor az első emberpárt elüldözte hibázott és, mert erre jómaga is rádöbbent azért küldte el Jézust, hogy jóvátegye hibáját. Ha valaki ezek után úgy véli, hogy én azt gondolom Istenről, hogy nem tökéletes az tévedt szerintem a tökéletesség nem abban áll, hogy nem hibázunk, hanem abban, hogy úgy eltakarítsuk a hibáink következményét, hogy annak nyoma ne maradjon, és jómagam nem tudhatom mi történt igazából.
Az ilyen szárnyaló bölcselkedéseimet félre téve folytatnám a Halotti beszéd egy szövegrészletének kielemzésével: „Szerelmes Testvéreim! imádjunk e szegény ember lelkéért, [a]kit Úr e napon e hamis világ tömlöcéből mente, [a]kinek e napon testét temetjük, hogy Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze, hogy bírságnap jutva mind[en] ő szentei és kiválasztottai között jobb felől iktatnia élessze fel őt!”[22] Az szöveg szerzője eléggé hatékonyan és profi módon síkra száll annak bizonyítása érdekében, amit az előbb tárgyaltam, bebizonyítja a híveinek, hogy Isten szereti őket és azzal, hogy elveszi, az életüket csak nekik tesz jót, mert ez a világ csak egy börtön.
Nem tudom, mire vélni azt, hogy Jézus Krisztus nevét nem fedezhetjük fel a szövegben, pedig az egyház kimondja, hogy ő is Isten: „Jézus Krisztus a második Isteni személy, Isten egyszülött Fia, aki értünk emberré lett.”[23] Talán azzal a vitával indokolható melyben nem tudták eldönteni, hogy most mi is volt tulajdonképpen istenember vagy isteni ember. Nem biztos, hogy vétekként kell számon tartani.
Ezek után talán érdemes lenne egy kicsit a középkor esztétikai elemzését is előlegezni egy kicsit. Az tévhit, hogy ebben a korban nem értékelték a szép fogalmát, ez nem így volt a kornak igenis megvolt a maga esztétikai igénye csak a mérce volt túl magas az Isten és a transzcendens világ. Minden földi dolgot ennek függvényében ítéltek meg, „… és úgy tekintettek a természetre, mint a transzcendencia visszatükröződésére …”[24] Egy adott évtől kezdve a középkor tudósai azon kezdtek el vitatkozni vajon a művészet a természet utánzója-e a természetnek, erre a vitára Aquióni Szent Tamás[25] tette a pontot, azt mondva egyetlen ember sem képes Isten tökéletes munkáját utánozni ezzel is kihangsúlyozva Isten tökéletességét.
Összegezve a középkori szemléletet Istennek fontos szerepe volt abban a világban mivel az egyház nagy hatással volt az emberekre és azok életének minden területére.
[1] Madas Edit, Szóbeliség és írásbeliség határán, A magyar irodalom történetei, Szegedi-Maszák Mihály—Jankovits László—Orlovszky Béla, Gondolat kiadó, Budapest, 2007, 59.
[2] U.o.
[3] U. o.
[4] Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, Középkor (1000-1500), szerk. Madas Edit, Budapest, Tankönyv kiadó, 1992, 608.
[5] U. o.
[6] U. o.
[7] U. o.
[8] Madas Edit, i. m. 68.
[9] Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, Középkor (1000-1500), szerk. Madas Edit, Budapest, Tankönyv kiadó, 1992, 608.
[10] http://www.netorian.hu/kategoria/38 2009-04-2
[11] Bűnről, Magyar katolikus katekizmus, Az apostoli szentszék könyvkiadója, Budapest, 1990.
[12] Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, Középkor (1000-1500), szerk. Madas Edit, Budapest, Tankönyv kiadó, 1992, 608.
[13] Bűnről, Magyar katolikus katekizmus, Az apostoli szentszék könyvkiadója, Budapest, 1990.
[14] Madas Edit, i. m., 67.
[15] Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, Középkor (1000-1500), szerk. Madas Edit, Budapest, Tankönyv kiadó, 1992, 609.
[16] U. o.
[17] A bűnbocsánat szentségéről, Magyar katolikus katekizmus, Az apostoli szentszék könyvkiadója, Budapest, 1990.
[18] Istenről, Magyar katolikus katekizmus, Az apostoli szentszék könyvkiadója, Budapest, 1990.
[19] Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, Középkor (1000-1500), szerk. Madas Edit, Budapest, Tankönyv kiadó, 1992, 608.
[20] Istenről, Magyar katolikus katekizmus, Az apostoli szentszék könyvkiadója, Budapest, 1990.
[21] U. o.
[22] Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, Középkor (1000-1500), szerk. Madas Edit, Budapest, Tankönyv kiadó, 1992, 608.
[23] Jézus Krisztusról, Magyar katolikus katekizmus, Az apostoli szentszék könyvkiadója, Budapest, 1990.
[24] Eco, Umberto, Művészet és szépség a középkor esztétikájában, Európa könyvkiadó, Budapest, 2002,16.
[25] Eco, Umberto, i. m., 209