​Szőcs Lóránt
VLOGOLÁS MINT SZAKMAI KOMMUNIKÁCIÓS LEHETŐSÉG

​

​


​SAPIENTIA TUDOMÁNYEGYETEM, CSÍKSZEREDA




​

Bevezető
 
            E tanulmány célja megvizsgálni, hogy miképpen hasznosítják a videóblogot (úgy is mondhatnánk, hogy online retorikát) szakmai szempontból. Ahhoz, hogy érhetővé válhasson e vizsgálat lényege, mindenekelőtt szükséges meghatározni néhány alapfogalmat, röviden elemezni kell a vlogolást, mint a kommunikációnak egy sajátos típusát. A részletesebb elméleti áttekintést a következő fejezetben végzem el.
            Balázs Géza nyelvész szerint az e-retorika „a számítógép által mediatizált retorikus kommunikáció” (Balázs, 2010: 329). Tágabb értelemben véve lassan minden e-retorika lesz, mert manapság mindent digitalizálnak (képeket, szövegeket, könyveket, filmeket). Az említett szerző viszont, arra is figyelmeztet, hogy a virtuális térbe kerülés által a retorika merőben új értelmet kap, mivel új dimenziók nyílnak a kommunikáció számára. Főként a sebesség és az elérhetőség terén történt változást említi, hiszen gyorsabban és szélesebb réteget lehet elérni a virtuális térben, mint másként. Továbbá, ahogy megtudjuk tőle, nagyon lényeges az interaktivitás is, mivel ebben a térben már nem passzív fogyasztók nézik, olvassák és hallgatják az online videót vagy szöveget, hanem ők is képesek reagálni mindenre (például a hozzászólásoknál biztosított felületen). Összegezve, szerinte „új típusú közélet alakul ki a retorikusok és rétorok számára egyaránt” (Balázs, 2010: 329).
            Ezentúl, e tanulmány keretében, az online retorikát és az e-retorikát szinonimaként fogjuk használni. Az e-retorika mesterei a videóblog készítők, vagy ahogy rövidített változatban inkább nevezni szokták őket: a vloggerek.
            Az újfajta „beszédtér” nyilván új lehetőséget nyit az újságírók, filmkritikusok, továbbá a különböző tudományos területen tevékenykedő kutatók számára. Célszerű közülük megvizsgálni néhányat, tudniillik az ilyen típusú kommunikációra leginkább fogékonyak a digitális bennszülöttek, azaz, azok a nemzedékek, akik már beleszülettek az internet világába (konkrétan az 1980 után születettek populációjáról van szó).
            Hogy miért lehet ez fontos, említhetjük itt például Marc Prensky Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók című tanulmányát, amelyben a szerző megállapítja, hogy a digitális bennszülöttek korosztálya, könnyebben befogadja a vizuális nyelvezetet, és a több forrásból gyors ütemben érkező információt, minthogy egy komoly, szakmai szöveget könyvből, illetve képernyőről olvasson, és interpretáljon:
 
„A digitális bennszülöttek hozzá vannak ahhoz szokva, hogy rendkívül gyorsan kapnak információt. Szeretik a dolgokat párhuzamosan feldolgozni, egyszerre több mindennel foglalkozni. Jobban kedvelik az ábrákat, képeket, mint a szöveget, és nem fordítva. Jobban szeretik a véletlen elérést (mint a hipertext). Hatékonyabbak, ha hálózatban működhetnek. Táptalajuk az azonnali megerősítés, és a gyakori jutalmazás. Előnyben részesítik a játékot a »komoly« munkával szemben.” (Prensky, 2001:2).
 
            Más vonatkozásban is változások kezdnek bekövetkezni, sokáig a médiának volt nagyon fontos tematizáló szerepe, a fiatalabb nemzedékek körében – manapság – inkább az újmédia felé kezd eltolódni a hangsúly.
Em Griffin a kommunikációelméleteket taglaló munkájában (Em Griffin, 2001: 369-370.), Maxwell McCombs és Donald Shaw újságírást oktató professzorok nyomán a híres Watergate-botrányt hozza fel példaként, amely a média tematizáló szerepére világít rá. 1972 nyarán betörtek a Watergate-házba, ahol a Demokrata Párt akkori elnökének irodája is volt. Mint később kiderült, a harmadrangúnak, lényegtelennek tartott bűncselekmény, egy komoly ügyhöz vezetett. A betörést ugyanis Nixon államfő, a Republikánus Párt vezetője rendelte el, aki le szerette volna hallgattatni riválisát, hogy az elkövetkező választásokat is megnyerje. Ha a Washington Post újságírói (Ben Bradlee, Bob Woodward és Carl Bernstein) nem fognak oknyomozásba, a betörés megmarad egyszerű hírnek. Az újságírók gyanút fogtak, és sikerült egy olyan forrást keríteniük, akinek kilétét harminc évig titkolták, és aki cserébe felfedte a valódi indokokat. Ebből nagy botrány keletkezett, amely Nixon államfő lemondásával végződött. Mc. Combs és Shaw megjegyzik, hogy általában az emberek többsége a média által felkapott hírekkel foglalkozik. Em Griffin azonban azt a következtetést vonja le, hogy a média szerepe nem éppen ennyire fontos, azt nem tudja meghatározni, hogy „mit” gondoljunk, hanem inkább azt, hogy „miről” gondolkozzunk. (Em Griffin, 2001)
            Ez a gyakorlat azonban úgy egy évtizede – némiképp – kezdett megváltozni. Az Y (1980 és 1995 között születettek nemzedéke) és a Z (1996 és 2007 között születettek nemzedéke) generációk esetében nem is annyira a média, hanem inkább az újmédia kezd tematizálni. Ezt a tendenciát empirikus adatok is alátámasztják. Az alábbi táblázat egy 2015-ben végzett, 1037-es nagyságú magyarországi mintán végzett felmérés médiahasználati eredményeit összesíti:
​
​

---

Tévénézés gyakorisága

Internetes oldalak olvasásának gyakorisága
​

Korcsoport	18–29​	30–39​	40+	Átlagosan	18–29	30-39	40+	​Átlagosan
naponta	47%	71%	82%	70%	81%	80%	83%	81%
hetente többször ​	17%	16%	8%	13%	14%	13%	12%	13%
hetente​	12%	6%	3%	6%	1%	3%	3%	3%
havonta többször	6%	2%	1%	3%	1%	3%	1%	1%
ritkábban	11%	4%	4%	6%	1%	1%	1%	1%
soha	6%	1%	1%	3%	​1%	1%	0%	1%
Összesen	100%	100%	100%	100%	100%	​100%	100%	​100%

​Televízió nézés és internetes oldalak olvasásának gyakorisága korcsoportonként (Hack-Handa – Pintér, 2015)
​
​

E táblázat jól érzékelteti, hogy nemcsak a fiatalabb generációk, hanem az idősebb nemzedékek zöme is napi rendszerességgel informálódik a világhálóról. A nemzedékek közti különbség abból adódik, hogy a fiatalabbak kevesebb mint fele néz naponta tévét.
            Amúgy, általában minden korosztály képviselőjére legtöbbször a több-képernyős, több-feladatos (angolul multiscreening, multitasking) fogyasztói szokás jellemző. Ez azt jelenti, hogy legtöbbünknek a környezetében egyszerre több eszköz, médium is működik, és így a felhasználó, néző figyelme megoszlik a bekapcsolt tévékészülék, a számítógép képernyője, valamint az okos-telefon, esetleg a táblagép kijelzője között. Ha teljes pontossággal nem is lehet megmérni a különféle médiumok használatának intenzitását, a tendenciákra következtetni lehet. Az alábbi grafikon egy 5000 személyből álló mintán végezett kutatás eredményei alapján készült (Médiainfo.hu, 2015):
​

​Észlelhető, hogy a fogyasztók egyre inkább az újmédia (közösségi hálók, vlogok, a világhálón elérhető honlapok) révén szerzik be az információkat. Legtöbb multiscreening fogyasztó Romániában található (91%), de már Magyarországon is a felhasználók háromnegyede követ „több képernyőt” egyidejűleg.
            Amúgy a világhálót használók nemcsak egyszerű nézők, hanem általában tartalomelállítók is. Itt visszautalhatunk Balázs Géza fentebb említett tanulmányára (Balázs, 2010), tovább lépve fontos megemlíteni Glózer Rita médiakutatót is. Glózer éppen egy olyan konferencián, amely azt vizsgálta, hogy miként lehet tudományos ismereteket átadni a Z generáció tagjainak, érvelt amellett, hogy érdemes a vloggereket megvizsgálni, akik főként ebből a nemzedékből származnak. Ők praktikus, legtöbbször hétköznapi tudást adnak át egymásnak, de ezt az infotainment (azaz a szórakoztató informálás) segítségével, eszközével valósítják meg. Különben Glózer Rita előadása ihlette e elemzésünk témaválasztását is. (Glózer, 2014).
            A vloggerek kommunikációjának nemcsak az a sajátossága, hogy általában szellemes, hanem ez ugyanakkor retorikai is. Gondolok itt elsősorban Aczél Petra kommunikáció-kutatóra, aki háromfajta kommunikációt különböztet meg: a narratív, a dialektikus és a retorikus típusokat (Aczél, 2009). Mint véli a narratív kommunikáció fő célja, hogy normákat közvetítsen és erősítsen meg, vagyis mindent adottként kezel. A dialektikus, azaz kritikai kommunikáció lényege, hogy feltételezéseket ellenőrizzen le, vagyis mindent számon kérjen. A retorikai kommunikáció sajátossága, hogy a nézőt, a közönséget is próbálja bevonni a jelentésalkotásba, a következtetések levonása– ideális esetben – egy közösségi konszenzus eredménye lesz.
            Az online kommunikáció leginkább a retorikai típushoz sorolható, mivel jellemző rá az interaktivitás. Mint a későbbiekben elemezni fogom, az internetes tartalom-előállítók időnként reagálnak a hozzászólok kommentjeire. A kommunikációt ennyire intenzíven, dinamikusan nem lehet a hagyományos média (tévé, rádió, nyomtatott sajtó) esetében alakítani, egy tévéműsor keretében a betelefonálókat megszűrik, és így mindenki nem férhet a nyilvánossághoz. Teljesen más a helyzet a virtuális térben, léteznek olyan esetek, amikor a vlogger a témaköröket is a követőire bízza, azaz megkérdezi őket, hogy milyen témákra kíváncsiak, és ezekkel foglalkozik.
            Az online retorikai beszédmód fő lényegét – a fentiek mellett – abban látom, hogy kollázsszerű, mert az érvek alátámasztása érdekében, a virtuális térben közzé tett videókban, egyaránt fel lehet használni a filmezés eszközét, a szöveget, az élőbeszédet, a hangot (háttérzene, avagy zenei aláfestés alkalmazása) és az animációt. Ezeket olykor teljesen szokatlan módon gyúrják össze a vlogkészítők. Összegezve: bármilyen audiovizuális eszköz bevonásával, egy totális kommunikáció valósítható meg. Ennek tükrében azok lehetnek a kiváló új e-rétorok, akik az audiovizuális eszközöket játszva fel tudják használni. Ők általában újratermelnek, újra-értelmeznek tartalmakat, mondhatni videómontázsokat készítenek.
            A vloggerek főként a YouTube videó-megosztón készítenek online tartalmakat, ennek a fő oka az, hogy sokan nem csak pusztán hobbiként űzik ezt a tevékenységet, hanem ha népszerűségre is szert tesznek, akkor szerződést köthetnek cégekkel, és a reklámozásért cserébe fizetséget is kapnak. (Éber, 2013)
            A vlogkészítés akár megélhetési lehetőséget biztosíthat, de nem ez a vizsgálatunk fő témája, inkább az foglalkoztat, hogy szakmai szempontból ezt az új kommunikációtípust miként lehet hasznosítani. Elemzésünk alanyai olyan vloggerek vagy vlogolást is űző személyek, akiknek szakmai képzettségük, tudásuk van. Tartalom-előállítási tevékenységüket szakértői minőségükben végzik. Nem kizárólag hobbiként és pénzkeresési lehetőségként, illetve a népszerűség kedvéért, hanem – főként vagy részben – a szakmai tudásuk, ismereteik megosztása érdekében nyúlnak a vlogolás eszközéhez. Némelyikük csak ritkábban készít videóblogot, mások nagyon aktívak, és úgy hetente jelentkeznek új online tartalommal. Különben néha megtörténik, hogy a vlogolást nem egy személy végzi, hanem – akárcsak a tévéműsorok esetén – a tartalom-előállításban többen is közreműködnek, ezért célszerűbb az elemzéseknél a vlogokból, a vlogsorozatokból kiindulni. Ugyanezt érdemes követni azért is, mert van olyan vlogger, aki több egymástól merőben különböző sorozatot készít.
            E tanulmány keretében vizsgálom Szirmai Gergely bölcsész, filmkritikus Hollywood Hírügynökség nevű filmelemző videósorozatát. Továbbá elemzésünk tárgya lesz Mara Gyöngyvér környezetmérnök, és Tánczos Levente marketinges, a Sapientia EMTE Csíki Karának tanárai által készített Sapiophile című tudománynépszerűsítő vlogsorozata. Utánajárok annak is, hogy Puzsér Róbert rádiós, kritikus, valamint Gödri Bulcsú zenész, kritikus miként vesézi ki a tévés hirdetéseket a Reklámtörvényszék nevű vlog keretében. Nem utolsó sorban megvizsgálom a külkereskedelmi szakot végzett, a közgazdász szakmát online tartalomgyártásra váltó román vloggernek, aki a Mikey Haş nicknevet használja, a Doza de Haş (Haş dózisa) egyik kiadását, illetve, főként a tévéinterjúkhoz hasonlatos Trending TopX (Trendi témák) nevű vlogsorozatának egyik videóját.
            A felsoroltak közül néhány vlogger több éve tevékenykedik, ezért monumentális munka lenne minden egyes általuk előállított tartalmat alapos részletességgel elemezni. Célszerűbb volt kijelölni bizonyos témaköröket, dimenziókat, amelyeket egy vagy több – a vloggerek által készített – videót felhasználva lehet értelmezni.
            Egy ilyen vizsgálati dimenzió, hogy miként hasznosítják a marketinget és a reklámot a vlogolás területén. A finanszírozási módozatok, lehetőségek mellett, azt is érdemes kutatni, hogy milyen módon kell a reklámokat megváltoztatni, hogy a fiatal médiumhasználók érdeklődését fel tudják kelteni. Hogy változásra van szükség, azt maguk a reklámkészítő ügynökségek is egyre inkább kezdik felismerni (Szalay, 2017). 2017 januárjában bejelentették, hogy Budapesten lesz a Branded Content Marketing Association (BCMA) reklámügynökség közép-európai központja. Ez a szervezet együtt működik Magyarországon a Republic Group innovációs irodával. Közös kutatásokat kezdeményeznek, fő témájuk az Y és Z generációk reklámfogyasztási szokásainak vizsgálata, hiszen ahogy észlelték ezekben a korcsoportokban a legmagasabb a reklámkerülés jelensége. Ezek a generációk egyre inkább csak hasznos tartalmat hajlandók fogyasztani. E téma vizsgálata olyan szempontból is fontos lehet, hogy a jól menedzselt vlogolás, akár megélhetési alternatívát is biztosíthat a szakemberek számára.
            Másik vizsgálati téma a hagyományos média és az újmédia közti kapcsolat. Ebben az esetben azt is érdemes figyelembe venni, hogy egyes vloggerek tévé vagy rádió műsorszerkesztők is. Fontos a kapcsolatokat, az egyes médiumok közti átjárást, és az egymásra hatás lehetőségeit is tanulmányozni.
            Nem utolsó sorban érdemes a vloggerek által használt kommunikációs technikákat is megvizsgálni, hogy ki hogyan képes hasznosítani az e-retorikai nyelvezetet. Ezt főként az adott szakma szempontjából lényeges taglalni, amit az illető vlogger művel. Az ilyenfajta tanulmányozáshoz a retorikai elemzés módszerét tartom a legalkalmasabbnak, de erre majd részletesebben visszatérek a tanulmány módszertani fejezetében.


​
Az internet megjelenésétől a vlogok elterjedésééig
 
​
A hálólét és a szólásszabadság
 
            ​Néhány elméleti szempontra kitértem már a bevezetőben, de a vlogolás mélyebb megértéséhez ajánlott az Internet kialakulásáig visszamenni. Az általánostól a konkrét felé haladva fogom tanulmányozni a szakirodalmat. Először azt tekintem át, ahogyan a világháló kialakulását és szerepét látják a kutatók, majd röviden azt vizsgálom meg, hogy miként elemzik a közösségi oldalak hatását a társadalomra és a kommunikációra, illetve a virtuális én szerepeit. Taglalok néhány tanulmányt, amely alapján fel lehet vázolni egy pár olyan új tendenciát, amelyet a blogolás megjelenése váltott ki az internetes újságírás területén. Végül a vlogolás jelenségéről megjelent amerikai és magyar szakirodalmat elemzem részletesebben. A tanulmány elméleti részét a módszertani résszel zárom.
 
            Az Internet jelentőségét nagyon alaposan Ropolyi László tudománytörténész, tudományfilozófus fogalmazza meg Az internet természete című értekezésében (Ropolyi, 2006). Abból indul ki, hogy a hálólét egy olyan emberi létszféra, amely önálló, és a korábbi létszférákra épül rá. Felhívja a figyelmünket arra, hogy a világháló harminc éve alakult ki, éppen abban az időszakban, amikor a posztmodern paradigma felívelt. Ez a népszerűség az utóbbi évtizedben némiképp alábbhagyott. Ropolyi a posztmodern jegyében kialakuló Internetet négy összefüggő tényező segítségével határozza meg:

            1. Szerinte az Internet technikai rendszer, amelyet a késő modern kori polgár mesterségesen hozott létre, hogy a céljait szolgálja.  

            2. Ugyanakkor a világhálót kommunikációs szereplőként is definiálja, amely a különféle késő modern közösségek információcseréjét segíti elő, akár új, virtuális közösségeket is létrehozva.
​
            3. Továbbá – szerinte – az internet egy olyan kulturális közeg, amelyben végtelen számú és típusú kulturális univerzum jöhet létre. Ez, ahogy megjegyzi, más módon szerveződik, mint a hagyományos kultúra, ugyanis a létrehozók és felhasználók klasszikus különválása itt már nem érvényesül, mivel a felhasználók is hozzájárulhatnak a tartalomhoz, sőt, akár teljes mértékben át is értelmezhetik azt.  

            ​4. Ez a szféra önálló organizmusként is értelmezhető, amely a hagyományosabb vagyis a természeti és társadalmi szférákra épül rá. Talán a legutóbbi tényező a legfontosabb, Ropolyi szerint ez a hálólét legfőbb hozadéka, itt ugyanis már nem tud érvényesülni a társadalmi térre jellemző hatalmi viszonyrendszer. (Ropolyi, 2006)  

            Ebben a közegben, így létrejöhet a teljes demokratikus diskurzus, hiszen itt már nem létezik az a fajta tilalom, amely a társadalmi szférában jelen van, és amelyre Foucault, utalt A diskurzus rendje című székfoglalójában: „A legszembetűnőbb, legközismertebb (a „demokratikus diskurzust” fenyegető veszély – a szerző megjegyzése) a tilalom. Tudjuk jól, hogy mindent kimondani nincs jogunk, nem lehet bárhol mindenről beszélni, végül pedig nem mindenki beszélhet bármiről.” (Focault, 1991)
            ​A világhálón gyakorlatilag mindenki, bármiről beszélhet, álnév mögé is bújhat, de ez a fajta szabadság számos veszélyt rejt magában, mivel az online fogyasztót manipulálhatják, a szabad információáramlást akadályozhatja, hogy a tartalom-előállítók a tényeket eltakarva torzíthatnak.
            Erre a dilemmára világít rá Szilágyi-Gál Mihály médiakutató is (Szilágyi-Gál, 2015), aki szerint, míg a felvilágosodás kezdetétől a műholdas televíziózás megjelenésééig a médiaszabályozási jognak a biztosítása az államok hatáskörébe tartozott, addig a virtuális közeg megjelenése lehetővé tudná tenni, hogy ez a jogkör globális szintűvé váljon. Az online kommunikáció ugyanis a földrajzi és a fizikai határokon is átível. Ez a fajta globális szintű elterjedés, viszont azt a következményt vonja maga után, hogy az online média nincs szabályozva. Ahogy Heinrich és Weber nyomán a szerző taglalja, nem tud egy nemzetközi egyezség megszületni, sem a tulajdonlás mikéntjéről, sem arról, hogy mit szükséges szűrni vagy cenzúrázni. Ez gondot is jelenthet, mert a világháló felhasználói ugyan mindenfajta véleményt megfogalmazhatnak, de számos veszélynek vannak kitéve, például gyűlöletbeszéddel találkozhatnak, vagy zaklathatják őket. A hagyományos média, ha némiképp nem is teszi lehetővé, hogy mindenki hozzáférjen a nyilvánossághoz, vonatkoznak rá olyan jogszabályok, amelyek szavatolják a biztonságot és az erkölcsöt. Kevés szabály vonatkozik azonban az internetre. A világhálót leginkább éppen a tizenévesek használják a legtöbbet, és pontosan ebben az életkorban a legsérülékenyebb a személyiség. Az önértékelést, az értékítéleteket ilyenkor a legkönnyebb befolyásolni. A szabályok hiánya emiatt sok problémát szül. (Szilágyi-Gál, 2015)
            Szilágyi-Gál Mihály szerint politikai szempontból, ha a szólásszabadságot vesszük figyelembe, akkor ebben a virtuális közegben egy liberális kultúra kellene, hogy létrejöjjön, de a világháló szerkezete inkább az anarchista modellhez hasonlít. Pontosítva, a szerző Heinrich és Weber nyomán megállapítja, hogy ez a közeg leginkább egy olyan óceánhoz hasonlít, amelyen őrtornyok is vannak, mindenféle felségjelzésű zászló alatt hajóznak a vízen, és közlekednek itt persze kalózhajók is. Mindegy, hogy valaki kinek a területén (felségvizén) hajózik, rá akkor is leginkább a saját hajón érvényes szabályok vonatkoznak. Az elemzőtől megtudjuk, hogy az anarchia ideája, ami 1970-ben még Robert Paul Wolf számára utópisztikusnak tűnt, vagyis, hogy a képviseleti demokráciát fölöslegessé téve, minden döntésben mindenki otthonról szavazhat, most teljes mértékben megvalósulhatna. Mivel, azonban a világhálót eltérő típusú érdekközösségek használják, szükséges lenne egy olyan általános net-kódexre – vagy ahogy a kutató nevezi – netika létrehozására, amelyet minden netlakó betartana. Szilágyi-Gál Mihály szerint ez csak akkor valósulhatna meg, ha félre téve az érdekeket, a netlakók értékközösségekként lennének képesek együttműködni. (Szilágyi-Gál, 2015)

​
A közösségi oldalak segítségével nyerni képes államfőjelöltek
 
            Értékközösségek egyelőre nem nagyon működnek a világhálón, legalábbis nem látványos módon, azaz nagyobb populáció közreműködésével, de az érdekközösségek befolyását, hatását – olykor – lehet érzékelni. Ha valakinek sikerül a hálólakókat mozgósítani, jelentős mértékben alakíthatja a közvéleményt. Több példát is fel lehetne hozni, legutóbb Donald Trump nyert az amerikai elnökválasztásokon, annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások zöme a politikai ellenfelét, Hillary Clintont hozták ki esélyesebbnek. Trump kampánystábja viszont – a Cambridge Analytica kutatói segítségével – big data elemzéseket végzett, és kiszolgálta a Facebook és Twitter közösségi hálókon csetelő felhasználók többségének elvárásait. A kampányra szánt pénzt sem a tévéreklámra, hanem inkább Facebook és Twitter reklámokra költötték, így értek el sikert. (Ibitimes.co.uk, 2017)
            Hasonló típusú mozgósítás működött hazai szinten is. Romániában 2014-ben Victor Ponta a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje és Klaus Johannis a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mérkőzött meg az államfői pozícióért. Míg az első körben Ponta úgy 10 százalékos fölényt tudhatott a magáénak, a második körben Johannis látványosan fordított, és győzött. Egy IRES kutatóintézet által végzet felmérés arra a következtetésre jut, hogy a Facebook, a televízió és a mobiltelefon együttes hatása vezetett oda, hogy Johannis megnyerte a második fordulót. (IRES.com, 2014) Ráadásul a liberálisok jelöltje a voksok 55 százalékát vitte el, ami körülbelül egymillió szavazati fölényt jelent. Az történt ugyanis, hogy több mint 3 millió román állampolgár él külföldön, és számukra nem biztosítottak elég szavazóurnát, így gyakorlatilag mindenki nem tudott élni a szavazati jogával. A hatalmon lévő szociáldemokrata párt külügyminisztere, ahelyett, hogy próbált volna megoldásokat keresni, arrogánsan viszonyult a kérdéshez. Feltételezhetően azért cselekedett így, mert tudta, hogy a román diaszpóra nagy többségben mindig a jobboldali vagy liberális jelölt mellett teszi le voksát. Ez a cselekedet, ahhoz vezetett, hogy a diaszpóra mozgósított – főként a közösségi hálót és mobiltelefont használva – egy olyan otthoni szavazati joggal rendelkező réteget, amely, ha az említett incidens nem történik meg, nem élt volna a voksolási jogával. Elemzésük alapján az „ellenszavazatokkal” Pontát büntették. A felmérés készítői azt a következtetést vonják le, hogy a pszichológiai hatásokat nagyon könnyen fel lehet erősíteni az újmédiás eszközök segítségével. Továbbá az is egy fontos megállapításuk, hogy általában a világhálón az érzelmi jellegű üzenetek hatnak, és ezek nem tartósak. (IRES.com, 2014)
            A helyzet viszont nem éppen ennyire egyszerű. Ha ugyanis a kampányokat vesszük figyelembe, megállapíthatjuk, hogy míg Ponta stábja szinte kizárólag a hagyományos kampányformákra összpontosított (kampánykörút, plakátok, televízió), addig Johannis esetében hangsúlyosan a Facebookra koncentráltak.
            Cristi Şelaru újságíró Johannis kampányvezetőjével, a 35 éves Vlad Tăuşance-vel beszélgetett. (Şelaru, 2014) Tăuşance szerint ők az őszinte kommunikációra alapoztak, nem próbálkoztak trükkökkel, és nem becsülték le a felhasználókat (nem bocsátkoztak vitába az ellenzék kommentelőivel). Nem foglalkoztattak fizetett kommentelőket, hanem ehelyett arra összpontosítottak, hogy az „önkéntes” véleményformálókat (grassroots) meggyőzzék. Egy kicsit nehéz dolguk volt, mert Johannis nem szeretett szerepelni, megtiltotta azt is, hogy a családját felhasználják a kampányban. Rájöttek, hogy az a legjobb stratégia, ha a jelöltjük rövid, de határozott üzeneteire alapoznak. Sokkal kevesebb posztot készítettek, mint ellenjelöltjeik kampánystábjai, mégis nagyobb népszerűségre tettek szert a közösségi háló felhasználói körében. Johannis „like rekorder” lett a Facebookon, több mint 1 millió „tetszikelést” gyűjtött össze. Népszerűségével nemcsak olyan híres politikusokat utasított maga mögé, mint a német kancellárt, Angela Merkelt, valamint az akkori amerikai elnököt, Barack Obamát, hanem a legnépszerűbb román popsztárt, Innát is megelőzte.
Visszatérve az IRES által készített felmérésre (IRES.com, 2014) láthatjuk, hogy Johannis főként a fiatalok körében győzött (18-tól a 34-ig terjedő életkorú szavazók 79,1 százaléka voksolt a liberálisok elnökjelöltjére), vagyis a kampány hatásos volt, meggyőzték a Facebook-generációt.

​
A digitális én jellemzői
 
            A világhálón a nagyobb közösségek inkább érdekközösségként működnek, ezek sem sokáig, csak ideig-óráig. A továbbiakban arra voltunk kíváncsiak, hogy miként működik a digitális identitás és a virtuális közösségek kapcsolata. A választ először e téma egyik szakértőjének, Fehér Katalin újmédia-kutató tanulmányai (Fehér, 2014 és 2015) nyomán próbáltam megtalálni, később Tari Annamária pszichológus megállapításaira is alapoztam.
            Fehér Katalin szerint a közösségi média megjelenésével mi magunk is márkává váltunk. Mindenki, ha akarja, ha nem, nyilvánosan is megfigyelhető, lekövethető. A szerző Erving Goffman szerepelméletéből (Goffman, 1959) indul ki, miszerint mindig szerepeknek akarunk megfelelni. Az egyén annak a csoportnak a szerepelvárásait akarja teljesíteni, amelynek részese. A „self” („az önmagát objektíven értelmező én”) igyekszik pozitívan eljátszani a szerepét, majd a megfigyelőkre hatásokat észlelve, újra meg újra felépíti saját identitását és cselekvési stratégiáit.
            Mindez másképp történik az online térben, ahol bonyolultabbá válik az identitás kérdése, itt ugyanis már a felhasználók is címkézhetik egymást, a másik szerepét támogathatják, vagy éppen rombolhatják. Továbbá a „self” felől megközelítve is más a helyzet, a kilencvenes években Turkle és Bruckman kutatók arra a következtetése jutottak, hogy „az online terek: játszóterek”. Sokan arra használják a világhálót, hogy az offline térben létező szerepüktől eltérő szerepeket kipróbáljanak. (Merkovity, 2014: 114) 
            Fehér Katalin szerint már nem is annyira az offline identitás, hanem inkább a közösségi háló határozza meg az online identitást (Fehér, 2014). Pintér Róbert kutató nyomán megállapítja, hogy „gyakorlatilag egyetlen identitás van, ami offline és online színtereken is megjelenik és konstruálódik”.
            A legutóbbi gondolat egy kicsit ellentmond az eddigieknek, amúgy Fehér is azt kutatta, hogy a felsőfokú tanulmányaikat végző diákok mennyire menedzselik online identitásukat, figyelembe veszik vagy sem a profiljukat a leendő munkavállalás, vagy karrierépítés szempontjából. Fehér arra a következtetésre jutott, hogy nagyon kevés egyetemista építi fel az online identitását jól kidolgozott stratégiák mentén. (Fehér, 2014)
            Egy évre rá hasonló kutatást végzett, ezúttal a vállalatvezetők körében. (Fehér, 2015) Megállapítja, hogy a cégpolitikákban egyre inkább fontosabb a vállalat digitális identitásának a megteremtése és tudatos menedzselése. A vállalati vezetők e téren kifejtett tevékenységét vizsgálta, és strukturált mélyinterjúk elemzése alapján vonta le következtetéseit. Habár úgy tűnik, hogy a világháló a cégek kommunikációjának, identitásépítésének, kapcsolati tőkebővítésének korlátlan lehetőséget nyújt, rengeteg veszély rejlik abban, ha valaki megjelenik a virtuális térben – véli. Az internetre feltöltött adatokat nem csak a vállalat hasznosítja, hanem más felhasználók is, akik révén torzulhat a cég imázsa. Ha a jó hírnév megsérül, azt nagyon nehéz helyrehozni, a vállalat digitális lábnyoma ugyanis kitörölhetetlen – állapítja meg a kutató. Itt visszautalhatunk az elébb megjegyzettekre nevezetesen, hogy a digitális identitást nem egyedül a self építi. Akaratlanul kiszivároghatnak olyan titkos információk, amelyekhez a konkurencia másképp nem férhetne hozzá. A vállalatvezetők – ahogy a kutatásból kiderül – a szivárgás megelőzése érdekében, főként az emberi tényezőkre (a HR-es és a menedzser) figyelnek, és persze saját maguk internetezését is legtöbbször tudatosan megtervezik. Az utóbbira jó példa, hogy a cégvezetők zöme gyakorlatilag magánügyben nem is használja a világhálót, és a cégükkel kapcsolatban is csak akkor fejtenek ki tevékenységet, ha ez szakmai szempontból rájuk vagy a vállalkozásukra pozitív fényt vet. Ha a vállalatvezetőnek nincs ideje saját magát e téren képezni, akkor megpróbál szakembereket alkalmazni. Mindenesetre – ahogy a kutató megállapítja – a digitális imázs költségeire egyre többet fordítanak. (Fehér, 2015)
            Láthatjuk, hogy az online identitás szerepének a megértése rendkívül bonyolult, mivel ez teljesen mást jelent egy pályakezdés előtt álló fiatalnak, mint egy cégvezetőnek. A fiatal inkább kikapcsolódásra és barátaival való kapcsolattartásra használja a világhálót, a szervezetek, vállalkozások vezetői pedig – épp ellenkezőleg – minden online térbe való kilépésüket alaposan megfontolják – legtöbbször ezt a felületet magánlevelezésre vagy a barátokkal való társalgásra nem is használják.
            Tari Annamária pszichológus szerint a különböző generációk másképp viszonyulnak a digitális énjükhöz. (Tari, 2013, 2014) Míg az X generáció és az előtte lévő nemzedékek inkább tudják, hogy hol van az offline, és mikor kezdődik az online, mivel ők felnőttkorukban kezdték használni az internetet és a közösségi hálókat, addig a digitális bennszülöttek olykor a virtuális teret előnyben részesítik a valódinál. A pszichológus úgy véli, hogy ennek a fő oka, hogy egy narcisztikus világban élünk, önzőek kezdünk lenni, egyre nehezebb fenntartani igazi jó kapcsolatokat. Nem igaz, hogy csak a Z generációnak vannak problémái, hanem ezek ugyanígy az Y, X és a baby-boom generáció körébe is begyűrűztek. Szerinte folyamatos projektív készenlétben kell legyünk, állandóan kell monitorozzuk, hogy történni fog-e valami. Jean Twenge amerikai pszichológust említi, aki több szaktárssal közösen a populáris kultúrát kutatva, arra a következtetésre jutott, hogy 1980 és 2007 között az „én” szó gyakorisága az amerikai popdalszövegekben egyre gyakoribb lett, ezzel párhuzamosan pedig a társadalmi kapcsolatokra és pozitív érzelmekre vonatkozó kifejezések jelentősen lecsökkentek. (Tari, 2014)
            Tari figyelmeztet, hogy habár hasonló kihívással szembesül mindegyik generáció, de az élmény megkülönböztetés szempontjából jelentős eltérések vannak köztük. Az X-ek mindenhol ott szeretnek lenni, beszélgetni is úgy szoktak, hogy a beszélgetőpartner is jelen van. Kommunikálnak, mindenre van szavuk. Egy Z generációs és egy Y generációs ehelyett azt mondja inkább, hogy „megmutatom” és egy linkre, fotóra, videóra keres rá. Hangsúlyozza, hogy általában egy 5-6 éves gyermek nem tudja bekötni a cipőjét, de filmeket a világhálóról már le tud tölteni. Olvasásszociológiai tanulmányok adataiból kiderül, hogy a fiatalok (15-25 éves korosztály) 64 százaléka nem olvas könyvet, régebb ez az arány az egész populációra volt jellemző. Amint véli, ezek azért szomorú adatok, mert a fiatalabb generációknak, nincsenek kifejezéseik, nem tudják elmondani, amit akarnak. Sokkal könnyebb három szóval egy Facebook csetet írni, mint nyolc mondattal részletezni. Figyelmeztet, hogy vannak kutatások, amelyek azt mutatják, hogy a fiatalabb nemzedékek sokkal inkább írnak, mint beszélnek, számukra rendkívül nehéz például offline helyzetben bocsánatot kérni. (Tari, 2013)
            Egy mai kamasz általában másképp él, mint ahogy a szülei éltek. Állandóan kapcsolatban van. Beleszülettek az internet és a mobiltelefonok világába. Nem kell otthon ülnie, hogy hozzáférhessen az internethez, a zsebében magával vihet olyan eszközöket (mobilt, táblagépet), amellyel bármikor és gyakorlatilag bárhol rácsatlakozhat a világhálóra. Érzelmileg gyerekek, de másképp koraérettek – véli a pszichológus. Az interneten a tizenéves nyugodtan be tud illeszkedni a 20, 30 évesek csoportjaiba, ha megfelelő technikai ismeretei vannak, és ismeri a világhálón keringő divatos témákat. Az idősebbek sokszor észre sem veszik, hogy sokkal fiatalabbakkal társalognak. Azért vonzó a gyerekeknek a világháló, mert ebben a térben gyakorlatilag mindent meg tudnak oldani, a valódi élethez viszont nem rendelkeznek megfelelő konfliktuskezelési stratégiákkal. (Tari, 2013)
            Hogy sokan idősebbnek tűnnek, mint amik valójában, ezt támasztja alá a Facebook felhasználókról 2017 elején készített meglepő statisztika is. (Thenextweb.com, 2017) Eszerint több 18 éves férfi használja ezt a közösségi hálózatot, mint amennyi valójában él a földön! A magyarázat persze egyszerű, ezt megtalálhatjuk e portál adatelemzésében is, éspedig e közösségi hálón, csak úgy lehet létrehozni felhasználói profilt, ha valaki egy bizonyos életkort (13 évet) betöltött. Egyesek letagadták valódi életkorukat, és idősebként jelentkeztek, hogy kijátsszák a tiltást. Amúgy az illető kimutatás kommentálásában megjegyzik azt is, hogy sok idősebb férfire az a jellemző, hogy a profiljában fiatalabbnak tünteti fel magát.
            Tanulság, hogy egyfelől nem kell mérget venni az online énekből, statisztikai populációt formáló kimutatásokra. Másfelől e folyamat alapján arra is lehet következtetni, hogy sokan az online térben még jobban iparkodnak előnyösebb színben megjelenni, mint az offline térben. Feltételezzük, hogy a digitális identitást, ezért nem is kell olyan komolyan venni, mint az offline identitást. Az előbbi mindenképp torzul azért, mert általában mindenki a pozitív oldalát mutatja meg, ráadásul (mivel jogi szabályozás nem létezik, gondoljunk csak itt vissza Szilágyi-Gál Mihály tanulmányára, amelyre már hivatkoztunk) bárki, akár másnak is adhatja ki magát, mint aki ő valójában. 
            Vegyük azonban sorra a legfontosabb közösségi hálókat, az említett 2017-es kimutatás alapján (Thenextweb.com, 2017) úgy tűnik, hogy a Facebooknak van a legtöbb felhasználója, kb. 1,87 milliárd személy és szervezet (olykor intézményeknek is készítenek Facebook profilt). A közösségi hálót, két csetelésre kialakított mobilapplikáció követi körülbelül 1-1 milliárd felhasználóval. Az egyik éppen a FB Messenger, amely a Facebook mobiltelefonokra alkalmazott gyors-üzenője (itt átfedések vannak, vagyis a csetelő felhasználók egyben facebook felhasználók is), illetve a Whatsapp, amit szintén felvásárolt a Facebook. A legnépszerűbb közösségi háló felvásárolta az Instagramot is, mivel azt észlelte, hogy a fiatalabb felhasználók inkább ezt kedvelik. Nyugodtan le lehet vonni a következtetést, hogy egyedül a Google által megvásárolt és működtetett YouTube videómegosztó versenyezhet a „Facebook konszernnel”. 

Ez a kimutatás azonban még egy ponton lényegesen torzít, mivel a YouTube-ot valószínűleg sokkal többen nézik, mint a Facebookot, mivel az előbbinél nincs szükség regisztrálásra, hogy a fennlevő tartalmakat meg lehessen nézni, vagy akár le lehessen tölteni, mint ahogy szükséges ez a Facebook esetében. Igaz, ha valaki tartalmat akarna feltölteni, illetve rajongó szeretne lenni, akkor már itt is szükséges regisztrálnia, hogy saját felületet hozzon létre, vagy feliratkozhasson az általa kedvelt oldalra.
            Térjünk azonban vissza az online identitásra, fentebb megállapítottuk, hogy sokszor az offline identitás elfedésére vagy megszépítésére használják. Vannak azonban kivételek is, amikor a tartalom-előállító éppen az énjét hozza előtérbe, sőt mondhatni, hogy az offline térben is vállalt személyiségével próbálja az általa létrehozott online tartalom hitelességét erősíteni. Ilyen felhasználók általában a bloggerek és a vloggerek.
 

A bloggerek és az újságírás
 
            A blogok elemzését végezte el Bakó Rozália Klára társadalomkutató, aki egy átfogó történeti áttekintést nyújt erről a műfajról. (Bakó, 2008) Mint megjegyzi, az első blogokat programozók, honlap-szerkesztők írták, mivel már rengeteg tartalom volt az interneten. Ezek a szerzők gyakorlatilag rendszereztek, átláthatóbbá igyekeztek tenni a tartalmakat. Összegyűjtötték az azonos időpontból származó címeket, és kommentárokat fűztek ezekhez. Az első olyan internetes napló, amely már egyéni reflexiót tartalmaz, Justin Hall 1994-ben indított lapja volt. Bakó feleleveníti Gillmor nyomán, hogy melyek voltak az első blogger szándékai:
 
„Hogy miért tettem? Mert szükségét éreztem, hogy megosszam a gondolataimat másokkal, hogy részt vegyek a globális tudás-megosztó partin. A részvétel lehetősége nagyszerűnek tűnt.” (Bakó, 2008)
 
            A következő mérföldkőt a blogszerkesztő programok megjelenése képezte (Open Diary, LiveJournal, Blogger), általuk bármelyik internethasználó könnyen válhatott bloggeré. Ez egy szubjektivitást feltételező műfaj, amely a tömegkommunikációval szemben jelent egy alternatívát. Bakó összegyűjtötte e műfaj kutatói nyomán a blog jellegzetességeit:
 „A kereskedelmi média »népszerűtlen népszerűségére« reflektálva a kutatók az újfajta médiumok posztmodern jellegét, jelentés-alkotó szabadságát hangsúlyozzák: az emberek immár nem passzív fogyasztói a tömegkommunikációnak, hanem aktív és kritikus módon szelektáló használói. A blogvilág sajátos formai és tartalmi jegyeit kiemelő definíciók a személyes hangvételre, az interaktivitásra, és az önkifejező jellegre hívják fel a figyelmet.” (Bakó, 2008)
 
            A tanulmányból az is kiderül, hogy világszinten több millió blog működik. Magyarországon és Romániában meg több tízezer. Ezeknek jelentős része inaktív, vagyis csak néhány bejegyzés található bennük, nem jelentetnek meg havi gyakorisággal új tartalmat, illetve lefoglaltak egy hangzatos blognevet, hogy más ne tudja azt használni. A Miner.hu 2008-as kimutatásai alapján Magyarországon a következőképp alakult a blogok helyzete:

	1 napja	2 napja	1 hete	​1 hónapja	Nem üres	Összesen
Összesen	2649	4639	9585	18232	123015	151292

​Hasonló volt a román felmérések eredménye is. Bakó a kutatók nyomán elkészíti a bloggerek profilját is:
 
„A tipikus romániai blogger egyetemet végzett huszonéves, Bukarestben él, műszaki érdeklődésű, vagy a médiában tevékenykedő személy és férfi. A »tipikus erdélyi magyar blogger« profilja – elemzésünk szerint – Kolozsváron élő, egyetemet végzett férfi, aki a kultúra vagy a politika területén tevékenykedik.” (Bakó, 2008)
 
            Bakó egy román felmérést is elemez, amely a népszerű bloggerek életkorára vonatkozik:

​Életkor	11-20	21-25	26-30	31-35	36-40	41-50	51-60	+ 61
​Blogírók (N)	199	​238	163	82	30	19	8	3
​Százalékban	28.34	​33.90	23.21	​11.68	​4.27	2.70	​1.13	​0.42

​Észlelhetjük, hogy ezt a műfajt főképp az X generáció műveli, ezt azért fontos megjegyezni, mert a későbbiekben kiderül, hogy a vlogolással inkább a Z és az Y generációk foglalkoznak.
            Bakó következtetése, hogy:
 
 „…a blogolás ma a professzionalizáció irányába halad: szakmává válik, saját kánonnal, ethosszal, alapító hősökkel, mitológiával. Néhány éven belül a digitális írástudás szerves részévé válhat.” (Bakó, 2008)
 
            Barta Judit médiakutató szerint a digitális forradalom második hullámával (a web 2.0 – a szerző) kezdtek a felhasználók egyre inkább tartalomgenerálókká válni (Barta, 2007). A bloggerek megjelenése, akiket a kutató civil újságírókként definiál, átrendezték a médiaviszonyokat. Míg az elején az intézményesített sajtó konkurenciaként bánt velük, azt próbálván igazolni, hogy nem eléggé szakmaiak („jelentéktelenek”, „hemzsegnek a hibáktól”, és „nélkülözik a hitelességet”), később megpróbálta becsatornázni őket.
            A Merriam–Webster angol értelmező szótár 2004-ben nyilvánította az év szavának a „weblog” szót. Magyarul úgy lehetne fordítani, hogy „webes napló”. Eszerint: „olyan webszájt, amely a szerző reflexióival, kommentárjával, és gyakran hivatkozásaival ellátott online naplót tartalmaz”. (Bodoky, 2008) A blog szerzője természetesen a blogger.
            De miért is egészíti ki egymást az újságíró és a blogger? A blogger is, ahogy Barta Welch nyomán kihangsúlyozza, gyakorlatilag újságírói tevékenységet végez. Témákat választ, ellenőrzi a forrásainak hitelességét, címeket szerkeszt, fotókat készít és tartja olvasóival a kapcsolatot, vagyis közönséget, olvasótábort épít. Ráadásul egy blogger néha alaposabban ismeri a helyi viszonyokat, mint a központi sajtó „ejtőernyősként” bevetett tudósítója. Legtöbb blogger önkéntes, és mivel ingyen szolgáltat tartalmat, cserébe könnyebben megkapja a szükséges információkat, mint egy fizetett újságíró – hangsúlyozza a kutató. (Barta, 2007)
            Létezik még egy nagy különbség a blogger és az újságíró közt, melyre a hivatkozott tanulmány szerzője nem tért ki, de nagyon fontos, nevezetesen, hogy a blogger könnyebben felvállalja a saját véleményét. Egyfelől a naplóírás egy olyan műfaj, amely főként a személyes benyomásokra épül, másfelől a hagyományos újságírói szerep egyik legfontosabb követelménye éppen a távolságtartás. Ha például valamiről társadalmi vita folyik, az újságíró az elején nem foglal állást, hanem megkeresi mindkét oldal képviselőit, és mindkét félnek ugyanannyi teret ad nyilatkozni. Szakmai elvárások alapján az a profi újságíró, aki úgy képes közvetíteni, annyira el tud tekinteni saját véleményétől, hogy gyakorlatilag az olvasó számra nem derül ki, hogy kinek a pártján áll (mert azt azért lehetetlen még feltételezni is, hogy ne lenne egyénileg meglapozott véleménye a témát képező kérdést illetően). Esetleg egy újságíró annyit tehet, hogy utólagosan, a publicisztika műfajában tálalja egyéni véleményét, de mindenképp tanácsos először távolságtartónak lennie. Ez egy újságírói etikai kódexek által is tartalmazott követelmény, ami azt eredményezi, hogy az online vagy nyomtatott újság nem azonnal reagál egy konfliktusra. Ráadásul nem is a saját benyomásokra épít, holott az olvasók számára legtöbbször az a szerző szimpatikusabb, aki a véleményét felvállalja, és valamelyik „ügy” mellé áll.
            Tremayne nyomán Barta megállapítja, hogy a civil újságírók alternatív híreket hoznak, az olvasók sokszor a mainstream médiát részrehajlónak és közhelyszerűnek minősítik.
            A tanulmány következtetése, hogy a blogokkal szembeni harc megszűnt, a szerkesztőségek, portálok próbálják a „civil újságírókat” megnyerni és a saját honlapokon nekik helyt adni:
 
„A hagyományos hírportálok megváltoztatták formátumukat, egyes rovatokat blogokkal helyettesítettek, s a legnépszerűbb bloggereket szerződtették le. Ismert példa a Salam Pax nevű bagdadi blogger leszerződtetése a BBCNews-nél, akinek a blogjaiból könyvet is kiadtak”. (Barta, 2007)
 
            Magyarországon ezt a gyakorlatot főleg az Index.hu űzi, nem szándékszik határt húzni a szakmai és a civil újságírók között, ehelyett a tartalmát módosította olyan módon, hogy mindenki számára legyen hely:
 
„Az Index elpuhítja a saját határait. A periférikus, de kevésbé vállalható, kevesebb embert érintő cucc kikerül a blogba, de a birodalmon belül marad. A blog átmenet a strukturálatlan Törzsasztal és a szerkesztett Index között. Kis távolságtartással kezelik, de ugyanolyan elvek érvényesek ott is, csak lazítva. Példa rá a Velvet és a Totalcar. A mostani Index szerkesztett tartalma vékonyodni fog, technológiai és kulturális blogokból fog állni. A gazdaság, politika, sport megmarad klasszikusan szerkesztett tartalomnak.” (Barta, 2007)
 
A vlogok mint a személyiség kibontakozásának lehetőségei
 
          Maggie Griffith és Zizi Papacharissi, amerikai kommunikációkutatók a blogot és vlogot a világhálón való önbemutatkozási módozatoknak (form of self–presentation) tartják. (Griffith, Papacharissi, 2010) Gyakorlatilag a vlogok a blognak olyan formái, amelyekben a videó dominál. Már a blogok lehetővé tették, hogy a szöveg mellett fotót és videót lehetett megosztani, ezek alátámasztották, vagy éppen illusztrálták a leírtakat. A vlogoknál mintha fordítva történne minden, itt az írott szöveg már nem olyan lényeges, fontosabbá válik a beszéd és maga a film – mondhatni, hogy ebben az estben az írott anyag támasztja alá, vagy netalán illusztrálja a videót, a szerepe mindenképp másodlagossá vált.
            Említettem, hogy a digitális identitás legtöbb személynek egyfajta mimikrinek számít, az online térben inkább eltakar, és elhallgat, illetve csak a pozitív tulajdonságokat hozza magáról előtérbe. Nem így történik ez a bloggerek és a vloggerek esetén, náluk éppen a digitális tér ad lehetőséget a személyiségük kibontakozására.
            Persze vannak kivételek, néhány vlogger nem vállalja valódi identitását, nem is árulja el kilétét, személyénél az általa megjelentett tartalmakat fontosabbnak tartja, ezért álnév mögé bújva tesz közzé a videóit. Glózer Rita nyomán ebben a tanulmányban elemzek röviden egy ilyen esetet is, de az ehhez hasonló vloggerek kivételnek számítanak, a legtöbben vállalják önmagukat. Sőt, amint már megjegyeztem, a személyiségükkel erősítik, és hitelesítik az általuk létrehozott tartalmat.
            Griffith és Papacharissi szerint három tulajdonság segítségével lehet a vlog jellemezhető: naplóként, önkifejezésre lehetőséget adó médiaként, illetve önfényezési módozatként (a means to indulge in narcissism). Ebből az eszköztárból válogatnak a vloggerek és legalább egyet, de akár mindhármat felhasználva, építik fel digitális profiljukat. (Griffith, Papacharissi, 2010)
            A vlogolás fénykora 2006-ban kezdődött, amikor a Google felvásárolta YouTube-ot. Az amerikai szerzők megjegyzik, hogy a YouTube szlogenje az volt, hogy „Adásold magad!” (Broadcast yourself!), ami szintén a személyes jellegre utal. Hozzáteszik, hogy a vlognál nincs szükség kiadókra, szerkesztőségekre, nem kontrollálja senki a szerzőket, és időkorlát sincs megszabva, ahogyan történik ez például a tévéműsorok esetében. A vloggerek gyakorlatilag nincsenek elkötelezve senkinek. A hallgatóság, közönség közvetlenül hozzáfér ezekhez a tartalmakhoz, nincsenek kapuőrök, és fizetni sem kell a videókért. Arra a következtetésre jutottak az amerikai kutatók, hogy „a Hollywood monopóliuma megszűnt”. (Griffith, Papacharissi, 2010)
            Szerintük a vlog, ez az új önkifejezési forma, olyan új kommunikációs teret hoz létre, amely kihat a társadalomra. Hasonló hatást váltott ki a nyomda feltalálása, amely a 15. és a 16. században a tudás gyorsabb elterjedését eredményezte. A YouTube megjelenése óta nagyon könnyűvé vált szöveget, hanganyagot, videót megosztani, ráadásul a terjesztésnek nincsenek költségei (ahogy történik ez a nyomtatott kiadványok, vagy tévéműsorok esetén), és minden tartalom pillanatok alatt eljut a fogyasztókhoz, felhasználókhoz. Mint mondják, egyre több kutató kezdte a vlogolást tanulmányozni. Többségük, arra a következtetésre jutott, hogy a vlogok az önkifejezésnek a kommunikációnak új formái, lehetőségei.
            Sok változást eredményez a vlogoszféra megjelenése, azonban Griffith, Papa-charissi figyelmeztetnek, hogy a blog megjelenésekor sokan „vészmadárkodtak”, hogy megszűnik az online újságírás, ami nem következett be. Ahogyan elemzik a rádió megjelenése sem jelentette a nyomtatott sajtó végét, de a Világháló létrejövése sem vezetett a tévé megszűnéséhez. Szerintük a „vlogszféra” kialakulása nem jelenti a mainstream média végét, hanem a fejlődését. (Griffith, Papacharissi, 2010)
            A vlog is lényegesen megváltoztatja a kommunikációt, fejleszti azt, de nem okozza a hagyományos formák megszűnését. Már említettük fentebb Turkle megállapítását, aki szerint a digitális tér egy kiváló játéktér, amelyben sokfajta szerepet ki lehet próbálni. Az amerikai kutatók megjegyzik, hogy a vlogger annyiban különbözik a színésztől, hogy a produkciót nemcsak előadja, hanem ő a producer és egyben a rendező is. Az „előadását” vagyis az általa generált tartalmat, nem kifütyöléssel vagy tapssal értékelik, hanem a hozzászólások felületén méltatják. (Griffith, Papacharissi, 2010)
            Magyarországi vonatkozásban Glózer Rita a Pécsi Tudományegyetem Társadalom- és Médiatudományi Intézet adjunktusa és az illető oktatási intézmény tanárai, hallgatói, néhány éve a Z generációt vizsgálták. Ezeknek a kutatásoknak a keretében foglalkoztak a vloggerekkel is.
            Glózer megállapítja, hogy a legtöbb vlogger a Z generáció képviselője. Ezeknek a tartalom-előállítóknak a tipizálását is elvégzi (Glózer, 2013). Amint kifejti érzékelhetően, 2007-től vannak jelen a YouTube videómegosztón a magyar vloggerek. Általában már tinédzserként elkezdik ezt a tevékenységet, a legsikeresebbek – akiket már több mint százezren követnek, és már részben vagy teljes egészében ebből a tevékenységből élnek – jelenleg huszonévesek vagy harmincévesek. A legsikeresebb vloggerek tehát legalább 5 éve tevékenykednek és Y generáció képviselői.
            Glózer vizsgálata alapján a Z generációs vloggerek általában hétköznapi témákkal foglalkoznak: a fiúk főként számítógépes játékok birodalmában tanítanak meg eligazodni (gamerek), a lányok inkább a sminkelés, főzés és öltözködés terén adnak tanácsot. Mindkét nem képviselői akár párkapcsolati téren is kifejtik véleményüket, de filmeket és klipeket értelmeznek, elemeznek, vagy olvasási élményeiket osztják meg. Vannak olyan vloggerek is, akik technológiai eszközöket (okostelefont, számítógépet, fényképezőgépet, laptopot, vagy akár operációs rendszert, számítógépes programot, mobilapplikációt) tesztelnek. Útinaplók, utazási élményekről beszámoló vlogok is készülnek. (Glózer, 2013).
             Amint a kutató észleli, közös ezekben a vlogokban a humoros nyelvezet, a közvetlen véleménynyilvánítás, a barkácsolás és a montázsolás technikájának az alkalmazása. Sokan paródiavideókat készítenek, ismert klipeket, mémeket írnak át egyéni stílusban, akár társadalomkritikát is megfogalmaznak a karikírozott, eltúlzott, fiktív helyzeteket felvillantó online tartalmak segítségével. (Glózer, 2013).
           Említettük, hogy van olyan vlogoló, aki álnév mögé rejtőzik. Glózer Rita egy ilyen alkotó, Pempi profilját készítette el, akire egyik diákja, Orosz Ádám István hívta fel a figyelmét:
 
A Youtube videomegosztón a Pempi nevű felhasználó csatornáját (http://www.youtube.com/user/javraj87) az aktuális statisztika adatai szerint 32.848-an követik, egy másik, szintén hozzá köthető csatorna (Pempi – COMEDY CHANNEL http://www.youtube.com/user/PempiHD) látogatottságát is hozzávéve körülbelül 40.000 felhasználó tekinti meg rendszeresen az általa készített és feltöltött videókat.
A Facebook közösségi portálon Pempi hivatalos oldalának (https://www.facebook.com/javraj87?fref=ts) ugyanekkor 13.987 rajongója van, a facebook-os statisztika szerint többségükben 18-24 év közötti fiatalok. A videók készítője több hivatalos csatornát is üzemeltet a videomegosztón. Ezeken népszerű mozifilmek (például a Bukás, Penge, Titanic, Skyfall, Mortal Kombat), aktuális és retro-slágerek (Majka: Belehalok, Neoton Familia: Nyár van stb.), bulvárműsorok, szappanoperák és valóságshow-k (Mónika Show, Joshi Bharat, Szomszédok, Való Világ), számítógépes játékok (Slender Man, Half Life), népszerű internetes amatőr videók karaktereit, részleteit keveri újra, és komponál ezekből egyedi (és felismerhető) stílusú rövid videókat. A szereplők pop/rockzenészek (Will.i.am, Lady Gaga), hazai és külföldi hírességek, média- és internetcelebek (Szellő István, Erős Antónia, Gálvölgyi János, Mucsi Zoltán, Fekete Pákó, Alekosz, Gáspár Győző stb.). A végeredmény pedig: abszurd és vicces, egyszerre tragikus és komikus, groteszk, de végső soron nevetésre késztető, a trágárságot sem nélkülöző videók, melyekben például a hollywood-i sikerfilmek képkockáin a színészek arca helyett celebek, valóságshow-szereplők odamontírozott fejét látjuk, hangjukat halljuk, a mozgófilm hátterében sokszor remixelt slágerzenéket hallunk. Az így létrejött alkotásokat az ifjú rajongói közösség lelkesen nézi, várja, véleményezi. A videomegosztóra feltöltött filmek követői a kapcsolódó kommentelő felületen és a közösségi oldalon is hozzászólások, tetszésnyilvánítások, kérések és kérdések formájában reflektálnak, és kísérik figyelemmel Pempi munkásságát.
   Szerzeményei – ahogy saját maga nevezi – »vicces videók, remixek, paródiák«. Emellett népszerű videojátékok (Slender Man, Half Life) végigjátszott és kommentált felvételei is megtalálhatóak a csatornán. Pempi ténykedése a jelek szerint nem öncélú, nagyon is fontos számára a közönség visszajelzése, mind szerzőként, mind pedig internetes »vállalkozóként«. Facebook-os oldalán található posztjaiban gyakran kéri a közönség véleményét, ötleteit, és él a felület által biztosított közvélemény-kutatási lehetőséggel is, illetve a Youtube-on indított »Pempi válaszol« című videosorozatban a facebook-hozzászólásokban feltett kérdésekre válaszol hasonló humoros formában, televízióadás imitálva. Nem rejti véka alá azt sem, hogy a youtube-os megtekintésekből anyagi haszna származik, többször is kifejti rajongóinak, hogy ha szavazással, like-olással, a videókhoz kapcsolódó reklámok megtekintésével anyagilag is támogatják, akkor ezzel újabb videók elkészítéséhez segítik hozzá.” (Glózer, 2013: 7-8.)
 
            Gyakorlatilag a vloggerek többsége hasonlóan jár el, mint Pempi. Legtöbbször már kész tartalmakat, filmeket, zeneklipeket vagy internetes mémeket használnak fel és dolgoznak át. Legtöbb vlogger viszont vállalja identitását, és be is szokott mutatkozni.
            Áttekintem az első tíz legnépszerűbb magyar vlogot, amelyet a http://starnetwork.hu/ honlapján találtunk meg. Itt naponta frissítik az adatokat, az alábbi táblázat a 2017. június 5-ei állapotokat tükrözte. A rangsorolást a feliratkozók (követők) száma alapján készítettük el, de ezt le lehet kérni, bármely megadott fejléc szerint:
​

Forrás: http://starnetwork.hu/youtube-statisztikak/youtube-top100.hu/
​

            Észlelhető, hogy a mindenkori feliratkozókat tekintve a Videómánia vezet, 641 461 követővel. A vlog szerkesztője Dancsó Péter általában ugyanazokat az eszközöket használja, mint Pempi. Neki is több éves munkára volt szüksége, ahhoz, hogy több mint tízezer követőre, és több mint százmillió nézőre szert tegyen. Általában ő is paródiákat készít, a barkácsolás, és a montázsolás technikáival.
            Dancsó egy időben a vloggerek követe volt, 2015-ben indította a Nethuszár című műsorsorozatát a Viasat6 tévécsatornán. Ezekben a műsorokban a legnépszerűbb vlogolókat mutatta be. A sorozatnak nyolc része született, ennyit rendelt meg tőle a tévé. Néhányan árulónak nevezték, hogy „átlovagolt” a tévéhez, de amúgy elfogadták tevékenységét. Dancsó szerint bárki lehet sikeres vlogger, ha őszinte, érdekfeszítő tartalmakat képes előállítani, és legalább heti gyakorisággal jelentkezik. A magyar top 10-es lista szereplői többnyire paródiavideókat készítenek, kivételt a TheVR és a Hollywood News Agency jelentenek, az előbbiben elektronikai eszközöket, szoftvereket tesztelnek, az utóbbi pedig egy filmkritikai vlogsorozat.
            Nem foglalkozom részletesebben a vlogok elemzésével, az eddigiekhez hasonlóan rajzolódnak ki az egyes profilok, a vlogolás, mint a szakmai információk terjesztésének lehetősége érdekel, mert úgy vélem, hogy a vlog egy olyan új szórakoztató kommunikációs eszköz (infotainment), amelynek segítségével fel lehet csigázni a fiatalok érdeklődését a tudományos ismeretek iránt is. Az a vlogger, aki több éve, várható időközönként jelentkezik online tartalommal, más is foglalkozhat vlogolással, de csak alkalmanként.



Alkalmazott kutatási módszer, várt eredmények
 
            A vloggerek tevékenységét legcélszerűbb a retorikai elemzés segítségével vizsgálni. E tanulmány bevezetőjében említettem, hogy az elemzési egységeink a videók lesznek. Több szempontot is figyelembe vettünk a videók kiválasztásánál: egyik kritérium, hogy ezek 2014-től napjainkig készültek, ennél régebbi tartalmakat már nem elemzünk. Amúgy is nagyon gyorsan fejlődik, változik ez a terület.
            Továbbá a vlogok népszerűek kell legyenek, ami számszerű, mérhető adatra lefordítva azt jelenti, hogy a vizsgálat pillanatában ezeket legalább tízezren megtekintették. A nézettségi mutatót megtaláljuk a YouTube videómegosztón, de a Facebookon is meg kell vizsgálni ezt a számot. Az utóbbi adat azért fontos, mert sokszor megtörténhet, hogy egy videó a közösségi hálón már népszerű, de a videómegosztón még nem toborzott nagyszámú közönséget.
            Nem a hagyományos elemzési formákat veszem figyelembe, hanem amint a bevezetőben megjegyeztem, a vlogokra úgy tekintek, mint e-retorikai, gondosan megkonstruált tartalmakra. Aczél Petra szerint, ha egy show-műsor esetében a tartalomelemzést használnánk, akkor létrehozhatnánk olyan kategóriákat, amelybe besorolhatnánk az adatokat, de a struktúrát és a műsor belső játékát képtelenek lennénk megragadni. Egy szemiotikai vizsgálat meg tudná ugyan állapítani a kontextus és a jelképek közti összefüggéseket, de ismét hiányozna a játékosság megértése. Ha narratív elemzést hajtunk végre, akkor átkódoljuk a tartalmat, de elveszítjük a lényeget. Ha antropológiai, pszichológiai, szociológiai elemzést végzünk, akkor bizonyos kulturális vonatkozások feltárhatunk ugyan, de a maga egészében nem válik megérthetővé a játékos médiatartalom működés. Célszerű tehát a vlogok esetében is a retorika összetevőit az ethoszt, a logoszt és a pátoszt elővenni és megvizsgálni. (Aczél, 2012: 26-27)
            Esetünkben az ethoszt a vlogoló személyisége képezi, a logoszt a vlog üzenetszerkezete jelenti, és a pátosz pedig a felhasznált megjelenítési eszközök tárháza lesz. Maga a vlogtartalom egyenértékű a médiaszöveggel. Aczél ebben a vonatkozásban Silverstone meghatározását veszi alapul, én is ehhez igazodom: „A médiaszövegek is ugyanolyan szövegek, mint a többi, elemzésük módszerei sem kell, hogy különbözzenek, tehát.” (Aczél, 2012: 28)
 Ennek a meghatározásnak a mintáját alkalmazva elmondható, hogy a vlogok, vagyis az újmédia tartalmak is ugyanolyan szövegek, mint a többi, elemzésük, így hasonló a szövegelemzéshez.
            Először esettanulmányokat készítettem, ezekben megrajzoltam a vloggerek profilját az ethoszokat, illetve elemzem szakmai szempontból legfontosabb vlogsorozat egyes videóinak üzenetét azaz a logoszt, valamint a használt eszközkészletet mondhatnánk úgyis, hogy a pátoszt. Nem elemzem mindig teljes mértékben a videókat, csak abban az esetben, ha egy témáról szólnak, azaz nem lehet a tartalmi részeket különválasztani.
            A vlogolás egy sajátos terület, e mesterség művelői általában ismert és elismert személyek, nem véletlen, hogy velük sok interjút készítettek. Továbbá, amint már említettük, ők is többször válaszolnak, rajongóik, olvasóik, követőik kérdéseire. Az ethosz megrajzolásánál ezeket az információkat érdemes elsősorban alapul venni, ezekben az esetekben új interjúk készítése nem volt indokolt.
             Az alábbi négy esettanulmány a vizsgálat leíró részét jelenti, célom egy-egy szakmai vlogger-típusnak a részletes elemzése volt. A leíró rész után a Következtetés című fejezetben összehasonlító vizsgálatokat végzek a bevezetőben megadott témák alapján, valamint értékelem e tanulmányt, illetve kijelölök további lehetséges kutatási irányokat.
             Remélem, hogy elemzésemnek sikerül feltárnia azokat a tendenciákat, amelyek irányában a vlogolás elindult. Képes leszek érzékeltetni, hogy a reklám és marketingtevékenység területén milyen változások vannak folyamatban. Próbálom alaposan megvilágítani azt is, hogy a vlogolás által milyen új lehetőségek nyíltak a filmkritika, az újságírás és a tudománynépszerűsítés számára.



Esettanulmányok


1. Esettanulmány: A Reklámtörvényszék és a kritikus vlogger  

            Az első vlogsorozat, amit elemezni fogok – a Reklámtörvényszék. Ezt 2009-ben indította Puzsér Róbert és Gödri Bulcsú. Akkoriban egy év alatt 13 videót készítettek. Több évig szüneteltették a sorozatot, majd még 2015-ben négy résszel jelentkeztek, az utóbbiakból fogunk elemezni kettőt. Már ennyiből is lehet látni, hogy alanyaink nem tipikus vloggerek, azaz nem több éve vezetnek vlogsorozatot, és nem kiszámítható időpontonként jelentkeznek. Nem is használják teljes mértékben a vlogger-eszköztárat, viszont a diskurzusuk megerősítéséhez néhány elemet ebből a nyelvezetből kiválóan be tudnak a videóikba illeszteni. Alkalmilag vállalták ezt a kommunikációs eszközt, lehetőséget, hogy a reklámokat kritizálják, mivel ehhez a területhez a tévécsatornák nem viszonyulnak sohasem külső beállítódásból, szükségük volt tehát egy olyan médiumra, ahol ezt szabadon megtehetik.
            Kettejük közül Puzsér Róbert a meghatározóbb személy, aki 1974-ben született Budapesten, végzettsége szerint magyar-történelem szakos tanár, de inkább médiakritikusként, újságíróként, rádió- és tévéműsor szerkesztőként ismerhetjük. Rendkívül vitatott személy, vehemens kritikái megosztják a nyilvánosságot és elemzőket egyaránt. Először a Magyar Televízióban volt látható 2004-ben, a Gang című műsorban. Később a Budapest Rádiónál is dolgozott, ahol a Szélsőközép közéleti műsort szerkesztette, amely indításakor a reggeli műsorsávban volt hallható, majd átszervezések miatt, át akarták tetetni vele más időpontra, és inkább beszüntette, helyette a Demokrácia Rt., majd az Apokalipszis Rt. műsort szerkesztette. A rádiótól több év után, Puzsér saját bevallása szerint, azért távozott, mert a munkáért sokáig, késve vagy egyáltalán nem kapott fizetést. Egy ideig eltekintett az anyagi gondoktól, mert élvezte a rádiózást, mint ingyenmunkát, főként, hogy szabadon hagyták alkotni. 2007–2008-ban egy rövid ideig az Echo TV-nél is dolgozott, ahol a Na, mi újság? majd a Szigorúan ellenőrzött mondatok című műsorokat szerkesztette. Ettől a tévétől a Trianon-relativizálás című videója miatt kellett távoznia (Szigorúan ellenőrzött mondatok, 2008). Ebben az adásban szerepelt már vele Gödri Bulcsú is. Ez az alkotás egy médiahekk volt, amely úgy állapítja meg, hogy Magyarország megnyerte az első világháborút.
Ezután Puzsér a Radiocafé 98.6-hoz ment át, ahol újraindította a Szélsőközép című műsorát, de hamar be kellett szüntesse, mivel egyik alkalommal kényes kérdéseket tett fel Dávid Ibolyának, a Magyar Demokrata Fórum vezetőjének. Ennél a rádiónál vált azonban ismertebbé A hét mesterlövésze című filmajánlóival, amelyet 2011-ig, a rádióadó megszűnéséig szerkeszt.
            Még hosszasan részletezhetnénk Puzsér gazdag szakmai pályáját, de nem ez a vizsgálatunk célja, inkább még csak néhány meghatározóbb állomásra térünk ki, majd konkrétan a kritikusi ethoszával foglalkozunk. 2012-ben a vehemens kritikus az RTL Klub Csillag születik című tévés vetélkedő negyedik kiadásának lett zsűritagja. Ekkor vált Magyarországon milliók számára ismertté, az értékeléseit összefoglaló videót (Csillag Születik, 2015), több mint kétmillióan nézték meg. Határozott, őszinte és éles mondatai megosztó személyiséggé léptették elő, ezt a kemény „kritikusi attitűdöt” róla „puzsériádának” nevezik el. Többek közt olyan új jelzős szerkezeteket ültet a magyar nyelvbe, mint a „szellemi kútmérgezés” vagy a „pusztító alpáriság”.
            Puzsér immár sokkal szélesebb rétegeket elérve folytatja az éles hangon való kritizálást. Ha kell lehúz, de néha, fel is emel. Főleg a bulvárt támadja, továbbá az igénytelen könnyűzenét, az igénytelen filmeket, valamint a megélhetési politikusokat. Amint látni fogjuk a kritikus szerint korunk egyik mételye, az irracionális, az ember tudatát fertőző reklám, a reklám- és marketingipar terméke, amely az ő véleménye alapján „meghekkeli” (szétrombolja) a piacgazdaságot. Szerinte ugyanis a valós termékismertetők, és a termékek és szolgáltatások minőségi versenye helyett, a marketing-költségvetések ádáz küzdelme zajlik. A vásárlót puszta fogyasztóvá bomlasztják, aki már nem tud racionális döntéseket hozni, mivel valós termékismertetők helyett életérzésekkel és logókkal töltik fel az agyát. Puzsér jelenleg a Hírtévénél a Sznobjektív című műsor szerkesztője, illetve a Magyar Nemzet újságírója.
 
            A kritikus éthosza: Említettem, hogy Puzsér személyisége meghatározóbb, mint Gödrié, ezt maga Gödri is elismeri egyik interjúban, amelyben éppen a kritikus szerepét definiálják:
„Kezdjük azzal, mi nem vagyok. Biztos, hogy nem vagyok filmkritikus vagy esztéta. Egy gondolkodó ember vagyok, aki fel-feltűnt a budapesti éjszakában, például Stand-Up Tragedy vagy Jazz Poetry keretében. Korábban a Robival együtt rádióztunk évekig, és a mai napig meghívogat a saját előadásaira. Néha, hogy antitézist képezzek, néha pedig, hogy erősítsem a rögeszméit. Ettől talán azt hiszitek, hogy fontos a véleményem. Ez egy »másodlagos celebhatás«, mert ugye a Robi már egy beépült alakzat. Ezért aki a társaságába tartozik, az az ő hatására érdekessé válik.” (Smokingbarrels.blog.hu, 2014)
 
            A kritikus szerepkör szerintük nem egy objektív távolságtartó, hanem szubjektív és egyfajta attitűddel azonosítható. Ez a fajta véleménykimondó, saját véleményt felvállaló hozzáállás közelíti Puzséréket a vloggerekhez. Ahogy e tanulmány elméleti részében említett amerikai kommunikációkutatók meghatározták, ez a műfaj többek közt az „önkifejezésre lehetőséget adó média”. (Griffith, Papacharissi, 2010)
            Az általuk elképzelt, alakított („eljátszott”) kritikus, a zsigereiben felvállalja mindent kiveséző, verbálisan agresszív attitűdjét. Ez nem annyira tanultak, hanem inkább a felfogás, a világlátás kérdése. Puzsér ezt – a már hivatkozott interjúban – úgy fogalmazza meg, hogy „Mindenki egyetlen lépésnyire van attól, hogy kritikussá váljon, ez pedig az, hogy a világra ne adottságként tekintsen, hanem lehetőségként.” (Smokingbarrels.blog.hu, 2014)
            Nem a kifejezési mód, hanem a mondanivaló izgatja őket. Úgy vélik, hogy a forma tökéletes megalkotása helyett, a lexikális tudás bírása helyett, a kihívásokkal kell foglalkozni. Gödri szavaival:
 
 „Számunkra a világ egy konfrontatív tér, ami permanens viszonyulást igényel, mindenről kérdez, hogy mivel értünk egyet és mivel nem, és hogy hogyan lehetne mindezt jobban csinálni. Magyarország és a világ nem adottság, hanem kihívás. Ezért nem vagyok én filmkritikus vagy esztéta, ez engem ugyanis nem érdekel. Eljársz szabadbölcsészetre, eljársz filmelmélet vagy filmművészet szakra, és ott az Akadémia megtanít téged esztétizálni. Ennek az lesz a vége, hogy lesz egy erős lexikális tudásod, lesz egy filmográfia a fejedben, viszont teljesen elveszíted az egyedi, genuin, gyors kritikai megszólalásnak a lehetőségét. Ezért én szándékosan mindig a tájékozatlanság státuszából kritizálok. Van, hogy nem tudom, melyik filmet ki rendezte, ki az operatőr, vagy a színészeket se ismerem fel. (...) Nem a lexikalitás vagy az esztétizálás a fontos, hanem az attitűd. A folyamatos reflektálás a világ logikájára a saját meglátásom szerint.” (Smokingbarrels.blog.hu, 2014)
 
            Ez az attitűd nem egyszerűen egy szakmai tudásról szól és a diskurzus hidegfejű elemezgetéséről, a finomkodás, diplomácia helyett felvállalják az erős, néha a trágár  kifejezéseket, akár az érzelmi kitöréseket is. Szerintük éppen a túlesztétizálás miatt van a film válságban. Ezt a válságot az is mélyíti, hogy az esztéták a formát és a kifejezési eszköztárat veszik figyelembe, és ezért nem törődnek eleget magával a tartalommal. Puzsér szerint:
„Számomra az a megnevezés, hogy esztéta, önmagában rendkívül sértő. Ha valaki azt mondja rám, hogy kritikus, hát mondja. Mégiscsak kritizálok filmeket, részemről ez oké. Az esztétizálásból viszont elegem van. Az elmúlt huszonöt év mindvégig attól koldult, hogy minden úgynevezett értelmiségi megállás nélkül esztétizált. Az esztétika a felszín karcolgatása, a formában való dekadens dagonyázás. Fabricius Gábor: Puha neon fejlövés. Ez az esztétizálás világa, ebben nagyon jó a hazai értelmiség. Forma: maximum, tartalom: nulla. Nézd meg a magyar filmgyártás elmúlt negyven évét. Úgy vélem, hogy Az ötödik pecsét 1976-ban lezárta a magyar film aranykorát. Azóta volt egy Bereményi Gézánk, de egy fecske nem csinál nyarat. Ez már egy korszak, nem mondhatjuk azt rá, hogy »az utóbbi öt-hat évben a válság jelei mutatkoznak«. És miért? Mert az összes magyar film a forma öncélú burjánzását hordozza. Nem volt egy rendező, aki egy történetet el akart volna nekünk mesélni. És ha esetleg el is akart mesélni valamit, azt folyamatosan elemelte a valóságtól. A rendezők hazudtak, az esztéták pedig legitimálták mindezt. A filmek tere fölé a készítők egy üvegburát vontak, mondván, hogy nem szabad azt a valósággal megmérni, az pont attól jó, hogy nem valóságos, hogy nem ismerünk rá, hogy olyan idegen, bizarr és furcsa.” (Smokingbarrels.blog.hu, 2014)
 
             Aczél Petra szerint, amint már említettük a kritikai kommunikáció lényege, hogy feltételezéseket ellenőrizzen le (Aczél, 2009), vagyis mindent számon kérjen. Ezt teszik Puzsérék is, de ezen felül szerintük vitára lenne szükség, és ez már a retorikai kommunikáció sajátossága, amikor is végeredmény egyfajta konszenzus eredménye lesz. (Aczél, 2009)
 
            Gödri:
„Én a közvetlen beszédet értékelem, meg azt, ha van valami, amit csak az illető vett észre, akár egy értelmezés, aminek a révén megszerettet velem egy filmet, amit addig esetleg gyűlöltem. Ez óriási élmény lehet, ezt képes megadni a beszélgetés, a konfrontáció. Nem szabad szerepekbe beleragadni, hogy akkor én vajon esztéta vagyok-e vagy kritikus. A közlés a fontos.” (Smokingbarrels.blog.hu, 2014)
 
            Szerintük éppen a túlesztétizálás vezetett oda is, hogy ma már kevesebben olvasnak hagyományos, azaz írott filmkritikát, inkább filmelemző blogot vagy vlogot böngésznek, néznek, még akkor is, ha nem szakemberek készítik ezeket. Gödri:
 „Ma már kritikákat egyre kevesebben olvasnak, a That Guy With The Glasses videóit viszont mindenki megnézi. Ő tud érdekeset mondani, úgy és onnan beszél a filmekről, ahogy és ahonnan érdemes. Nem hinném, hogy különösebb filmográfia lenne a fejében, de még csak azt se gondolom, hogy igazán jól csinálná a dolgát. De amit csinál, azt nagyon közvetlenül, a saját világából kiindulva csinálja.” Puzsér: „Ugyanez vonatkozik a Dancsó Péterre meg a Szirmai Gergelyre is. A Szirmai valamivel populárisabb módon, míg a Dancsó ellen-kulturálisabb attitűdöt tanúsítva alkotja meg a saját videóbejegyzéseit.” (Smokingbarrels.blog.hu, 2014)
 
            Puzsér Róbert és Gödri Bulcsú a Reklámtörvényszék vlogsorozat 14. részében (Reklámtörvényszék 14, 2015) egy Always intimbetét reklámot és egy Head & Sholders sampon reklámot elemez. A női betétnél egy rövid dallal kezdődik a filmecske: „Így most jó. Hozd a formád. Nem lehetne inkább más.” Ezután egy női hang elmondja, hogy: „Az új Always még fejjel lefele is azonnal magába szívja a nedvességet, és teljesen szárazon tart.” (a dal a háttérben folyatódik: „mutassak valami újat”, aztán nem lehet pontosan kiszedni mit énekelnek) „Akár száz százalék szivárgás elleni védelem, tisztán, frissen, szárazon” – ezzel zárul a reklám. A videóban három modellt látunk táncolni, a középső, fehér-nadrágos hölgy hirtelen megijed, és magához kap. Mintha elfelejtett volna betétet tenni, aztán mégis felvidul, a faágról lóg le fejjel lefele a társaival együtt, a lábain hintázva. Közben a plafonra nyomják a szárnyas betétet, bemutatják, hogy a kék tintát felszívja, és magában tartja. Majd ráfókuszálnak a termék dobozára, látjuk a „tisztán, frissen, szárazon” szlogent, és vége.
 
            Logosz: Teljesen abszurd, hogy egy modell, habár tudja, hogy menstruál, fehér nadrágot vesz fel, és mindezt csak a forgatáson veszi észre – kommentálja a reklámvideót Puzsér. Gödri is megerősíti, hogy ezt nem lehet elhinni. Továbbá hangsúlyozzák, hogy a szöveg összefüggéstelen, mert a harmadik mondat az elsőnek ellentmond. „Ha így most jó”, akkor, miért kellene „inkább más?” – kérdik. Azon csodálkoznak, hogy miként tudott már eltunyulni annyira a néző, hogy az összefüggéstelenségeket, a logikát mellőző hibákat nem fedezi fel. Puzsér szerint: „Ha lenne a marketingnek egy szabályrendszere, amely kötelező érvényű, ez a reklám meg kellene bukjon”. Hozzáteszi, hogy ilyen persze nem létezik, mint véli, a hirdetésben csak a cég logója kell megjelenjen, még az a szabály, hogy valamit általában énekeljenek benne, adjanak át egy érzést, de bármilyen hülyeség is elhangozhat. „Ha az ember levetkőzi a logikai, védelmi apparátusát bármit be lehet adni neki” – nyomatékosítja Gödri is. Puzsér felteszi a költői kérdést, hogy: – „Miért lógatják a nőket fejjel lefelé?”, hiszen a ciklus esetén a vér olyankor befelé és nem kifelé folyna.
 
          Pátosz: Hatásos a vlog intrója. A Nürnbergi-perről villan be egy felvétel (a második világháború leverése után, ezen a tárgyaláson ítélték el a náci vezéreket), egy-két résztvevő arcára fókuszálnak, ezeket körbepásztázza a fény, majd beúszik a Reklámtörvényszék felirat. Ezután a nürnbergi perről készült fotó visszaúszik totálba, és több hullámzó vonal jelenik meg rajta, amelyek rezegnek, mintha valami megzavarta volna az adást. A hullámok kergetik a feliratot, végül ezek a vonalak kiegyenesednek, megállnak és vonalkóddá alakulnak, valamint a cím is megállapodik.
          A felvezető háttérzene is hatásos, a fénypászták suhogását halljuk: a sci-fi filmekben a földönkívüliek szoktak így levilágítani, besugarazni bármit is. Ezután csak két ritmushangszer: egy dob és egy basszusgitár szólal meg, pörgő ugyanakkor gyászos hangulatú, egyszerű muzsikát játszanak, mintha kivégzésre készült volna ez a zene. A reklám az intrót követően gyorsan lepereg.
          Ezt követően a két „kritikus” egy kanapén ülve vesézi ki a reklámot, a tudatos, figyelmes tévénéző szerepébe bújva. Természetes környezetben vannak, valószínű, hogy egyikük lakásában nézik a tévét, ezzel arra ösztönöznek, hogy minden tévénéző hozzájuk hasonlóan kritikai beállítódást kellene felvegyen, még az egy percnél rövidebb reklámfilm megtekintése alatt is. Lezserül vannak öltözve. A kameraállás végig változatlan, egy totált mutat a kép, mindkét kritikust testnagyságban látjuk. A filmezésre ugyan nem összpontosítottak, de az ismétlés eszközével teszik elviselhetetlené a reklámot. Az „Így most jó. Hozd a formád. Nem lehetne inkább más.” – jelenetet ötször játsszák be, és ugyanennyiszer értetlenkednek a szöveg, és a modell által játszott szerep abszurditásán.
​

Gödri Bulcsú és Puzsér Róbert a saját lakásból kritizálnak, minden tévénézőtől hasonló attitűdöt várnak el a reklámokkal szemben

 
          Nem lehet teljes mértékben eldönteni, hogy rájátszanak erre vagy sem, de úgy érzékeljük, hogy nem készítettek a felvétel elindítása előtt egy forgatókönyvet. Adott ponton Gödri értetlenkedik, és úgy tűnik, hogy ő is Puzsér magyarázata nyomán fogja fel, hogy a nők fejjel lefele lógatása teljesen logikát mellőző.
          Rendkívül felháborodottak, egymás szavába vágnak. Erőteljesen gesztikulálnak.  Hangoskodnak. Nem uralkodnak indulataikon. Mondjuk a Nürnbergi-per képével gyártott intróval is jelzik, hogy mindent nagyon komolyan gondolnak, szerintük a reklámok túlzottan összezavarták a fogyasztók érzelmi és értékvilágát.
          Hasonlóképp dekonstruálják Puzsérék a Head & Sholders sampon reklámját is, erre nem térek ki bővebben, inkább a vlogsorozat utolsó részét, a 17. műsort említeném, mivel ez tartalmazza a két kritikusnak a reklámok műfajáról alkotott általánosabb véleményét.
 
A Reklámtörvényszék 17. részében a Reklámhasznos.hu oldalt elemzik A reklám káros címmel. Ez a honlap még 2016 decemberében rajta volt a világhálón, én is átböngésztem, azóta viszont letörölték, de az elemzendő videó-felvételükön látható.
          Logosz: Puzsér: „A reklámhasznos.hu oldalról fogunk beszélni, amely az utóbbi évek legsúlyosabb pofátlanságát követte el a fogyasztókkal és a tudatos vásárlókkal szemben. Az oldal nem mást tűzött ki célnak, minthogy a reklámot népszerűsítse.” Mint mondja, mostanság nem elegendő, hogy mindenünnen reánk zúdítják a reklámot megszakítva, a híradót, a filmet és a sorozatok epizódjait; azt akarják elérni, hogy a reklámot szeressük, kötődjünk is hozzá. Azt kell, éreznünk, hogy a reklám segít rajtunk, hozzátesz az életünkhöz. Hangsúlyozza, hogy ezt a koncepciót ráadásul reklámmal akarják rajtunk „átütni”, hisz máshoz nem értenek. Nem azzal törődnek, hogy a színvonalat emeljék, hogy szórakoztatóbb reklámokat készítsenek, ehelyett a szándékaik, kifejtéseik kritikátlan elfogadását várják el tőlünk – összegez.
          Gödri: „Azt mondják, hogy »egy reklám jó-e vagy sem, azon lehet vitatkozni, de hogy a reklámok, úgy általában hasznosak-e, azt zárjuk rövidre« – jelentik ki ők, tehát a vitát a maguk részéről le akarják zárni.” Felteszi a kérdést, hogy egy ennyire fontos és összetett vitát miért szeretnének lezárni, aztán arra kíváncsi, hogy kik ők? Amint a figyelmünket felhívja a weboldal alján megtalálható szponzorok szeretnék elérni, hogy a reklámok hasznosságát ne vitassuk. „Olyan cégek, akik konkrétan és anyagilag érdekeltek abban, hogy a reklámokkal kapcsolatos kritikákat ellehetetlenítsék” – jegyzi meg. Nem szeretnék hagyni, hogy az érvek érvényre jussanak, ezért erőpozícióból lépnek fel – figyelmeztet.
          Ezt követően a két kritikus az oldalon található négy kijelentést boncolgatja. Egyik szerint: „a reklám versenyt generál”. Ez Puzsérék szerint teljesen igaztalan állítás, mivel valójában a reklám ellehetetleníti a versenyt, ugyanis nem a termékek és szolgáltatások, hanem marketing-költségvetések versenye folyik. „A verseny vesztese a fogyasztó, aki nem jobbnál jobb minőségű termékeket, hanem életérzéseket és logókat kap a fejébe” – hangsúlyozza Puzsér. Továbbá megjegyzik, hogy a kisebb vállalkozásoknak, mivel nincs pénzük reklámra, nincs is lehetőségük bemutatkozni. Hiányzik az esélyegyenlőség, és nincsenek hiteles termék- tájékoztatók. Az a verseny, ahol a nagyobb a kisebbet kizárja, eleve nem egy tisztességes verseny. Valójában, mint Gödri véli: „Nem termékek versenyeznek egymással, hanem álmok.” Például a mogyorókrémet stabil kapcsolatként, vagy jó baráti érzésként adják el – figyelmeztet. Az álmokkal a termékek nem versenyezhetnek, egyedül csak a vallások – véli a kritikus. Azt állítják a reklámok, hogy minden termék mögött egy megváltás van.
          Egy következő állítás szerint „a reklám a kereskedelmi médiumok fő bevételi forrása”. Ennek az állításnak valódiságát a két kritikus nem firtatja. „A reklám a kereskedelmi médiumoknak hasznos, ezen a téren nincs vita” – fejti ki Puzsér. Szerinte ez a fogyasztónak nem hasznos, mert számunkra az lenne a jó, ha a televíziók előfizetési díjból élnének, mert akkor arra kényszerülnének, hogy olyan tartalmakat gyártsanak, amit érdemes megvenni, így létesülhetne egy igazi versenyhelyzet. Az ingyen tartalomért a tudatunkkal fizetünk – hangsúlyozza a kritikus. Ráadásul – szerinte – hitvány tévéműsorokért. Van azonban arra is példa, hogy a reklámok nélkül kiválóan lehet működni, az HBO nem a reklámokra épít – hangsúlyozza Gödri. Sőt, ez a modell teszi lehetővé, hogy John Oliver műsort készíthessen (rá még a későbbiekben visszatérünk – a szerző), aki szerinte „a szólásszabadságunk végső bástyája”. Ezt szeretnék most ezzel a honlappal lerombolni.
          A harmadik állítás szerint „a reklám hasznos a gazdaságnak, mert növeli a fogyasztást”. A GDP-t nem szabad isteníteni – figyelmeztet Puzsér. Mint mondja, ha légkondit használunk növeljük ugyan a GDP-t, de ha ugyanezt a hatást elérjük a szellőztetéssel, azaz egyszerűen kinyitjuk az ablakot akkor, ha nem is növeljük a gazdasági mutatókat, a bolygónak és önmagunknak is segítünk lélegezni. Nem „a fogyasztási hisztéria” az érdekünk, hanem inkább az, hogy harmóniában éljünk a környezetünkkel és önmagunkkal – hangsúlyozza. A reklámok jót tesznek a gazdaságnak, de életünket tönkre teszik – véli Puzsér „A fogyasztás még soha senkit nem tett, boldoggá” – összegez. Gödri ehhez hozzáteszi, hogy az ilyen honlapok igazolják, hogy a legutóbbi gazdasági válságból, az egyik legjelentősebb „generációs katasztrófából” nem tanultunk semmit: „Pont a reklámoknak, pont az agresszív marketinges stratégiáknak volt köszönhető az, hogy akkorává dagadt a fogyasztási lufi, hogy nem volt mögötte fedezet. Ennek a generált bevételnek, amelyet aztán valódi pénzzel kellett megfizetni, ennek a levét isszuk mindnyájan. Arra hiszterizálták az embereket, hogy folyamatosan vegyenek részt a fogyasztói pörgésben. Ez elképesztő gazdasági károkat okozott.” Az a tétel, hogy „a fogyasztás generálása jót tesz a gazdaságnak”, az utóbbi időszak „legnagyobb tragédiáját” okozta – figyelmeztet Gödri.
          A honlapon megtalálható utolsó kijelentést, amely szerint a reklám informálja a fogyasztót először Puzsér kezdi dekonstruálni. Mint megjegyzi ez mind közül a „legabszurdabb”. Hozzáteszi: „100 reklámból 99 életérzést, logót, és a tudatalatti baszkulálását adja maximum.” Csak töredékükből tudunk meg valami kézzelfogható információt. Gödri szerint a reklámok éppen arra lettek kitalálva, hogy a valóságot elfedjék. Mint példázza, ha egy banki hirdetésben megjelenik, hogy a THM, akár 7% tudjuk, hogy ez a százalék jóval magasabb, mert a reklámok már erre szocializáltak minket. Szerinte a reklámok „a jogilag még kivitelezhető hazugságok”. Pontosan az történik – szerinte –, hogy a fontos információkról, ami általában nagyon kicsi, alig olvasható betűkkel van feltüntetve, elvonják a figyelmet. Ezzel ösztönöznek arra, hogy irracionális döntést hozzunk – összegez.
 
          Pátosz: Az intró ugyanaz, mint a Reklámtörvényszék előző epizódjánál, így erre ezúttal nem térek ki. Ebben a filmben a kritikusainkat nem láthatók, mint az előző videónál, hanem csak a mondanivalójuk hallható. Ezzel úgy vélem, hogy azt érzékeltetik, hogy nem a személyük, hanem a mondanivalójuk a fontos. Nem is vágnak egymás szavába, hanem érveléseikkel egészítik ki egymást. Itt érezhető, hogy a vlogsorozat e részét gondosan megszerkesztették. A kijelentéseiket – ezúttal – végig reklámfilmecskék segítségével illusztrálják. Bőséggel találtak olyan reklámokat, amelyek magukról a termékekről vagy szolgáltatásokról semmit sem mondanak, illetve a túlfokozott fogyasztási pörgést ösztönzik. Természetesen az elemzett oldalt is végigpásztázzák. Zseniális húzásnak vélem részükről, azt a gesztust, hogy a honlap szponzorait nem sorolják fel, hanem csak a filmen fókuszálnak rájuk, így vizuálisan íródnak a tudatunkba. Mondhatni, hogy a reklám egyik eszközét használják fel maga a reklám ellen.
          Nem térek ki most minden illusztráló videóra, csak ízelítőt adok belőlük. Azt a kijelentést, hogy a reklámot szeretnünk kell, egy olyan videóval illusztrálják, ahol egy egyén fagyi-krémmel van bevonva, és önmagát eszi. Gyakorlatilag azt sugallják, hogy a reklámok miatt már önmagunkat esszük. Ezután egy olyan jelenet következik, hogy egy zombi kerget az erdőben egy szerencsétlen embert, és megfogja. Ebből érthetjük, hogy a reklámok mindenütt reánk találnak. Amikor arról beszélnek, hogy azt a vitát, hogy a reklám hasznos-e a honlap szerkesztői rövidre szeretnék zárni, egy ijedt hölgyet látunk, akinek két bábu valamit lövöldöz a kezében található löttybe. Látszik, hogy fél tőlük, azután, amikor arra ösztönzik, hogy belekóstoljon a lébe, megteszi. Felvidul, mivel ízlik neki. Gondoljunk itt megint csak vissza a kommunikáció három típusából az elsőre, a narratív kommunikációra. Ennek a szerepe, hogy csak megerősítsen állítást, hitet, feltételezést. (Aczél, 2009) Gyakorlatilag a reklámok ebbe a kategóriába tartoznak.
         
Összegzés: Puzsér és Gödri nem vloggerek, de ha fontos mondanivalójuk van és úgy vélik, hogy ezt más médiumban nem tehetik meg, felhasználják a világhálót, amely egy olyan közeg, amelyben a szólásszabadság biztosított. Másfelől, azért láthatjuk, hogy szerepeket játszanak. Ismét hivatkozok Gödrire: „Korábban a Robival együtt rádióztunk évekig, és a mai napig meghívogat a saját előadásaira. Néha, hogy antitézist képezzek, néha pedig, hogy erősítsem a rögeszméit. Ettől talán azt hiszitek, hogy fontos a véleményem. Ez egy »másodlagos celebhatás«, mert ugye a Robi már egy beépült alakzat. Ezért aki a társaságába tartozik, az az ő hatására érdekessé válik.” (Smokingbarrels.blog.hu, 2014)
          Ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy a vlogok készítése előtt, akárcsak, ahogyan a film műfajánál ez mindig gyakorlat, szereposztás történik és forgatókönyvet dolgoznak ki. Elhangzik a „celeb” fogalom is, ahogy Munk Veronika megjegyzi, az angol szakirodalom nem tesz különbséget a „star” és a „celebrity” között. Magyar vonatkozásban a „celebrity” rövidített változata, azaz a „celeb” az elit részéről negatív konnotációt kap. Őket teszik felelőssé a kultúra hanyatlásáért, mivel úgy tartják, hogy a celebek a bulváripar termékei. Ők nem kiváló színészi, művészi, zenei, vagy sportteljesítményük alapján vannak kiválasztva, hanem a tömegmédia emeli őket piedesztálra. Nem tehetségük van, hanem személyiségükben, van egy- két olyan jegy, amely alapján egy divatot lehet rájuk építeni. (Munk, 2009) A celebek „termékek”, a médiamarketingesek „termékei”: kitalálják őket, „eladják” őket a médiapiacon, és egy rajongótábort építenek rájuk; majd, ha a rajongóik megunják őket, akkor új celebeket keresnek és „építenek fel”.
          Ebből is látni, hogy Puzsérék inkább anti-celebek, mint celebek. Ők ugyanis a saját maguk producerei. Ők találják ki a szerepüket, és ezt eljátszva, nem mindenképpen anyagi haszonra szeretnének szert tenni, hanem belülről szeretnék bomlasztani a tömegkultúra által épített celeb-világot. Természetesen tudósoknak vagy kutatóknak őket nem lehet nevezni, mert forráskutatást, szakirodalmi áttekintést nem végeznek. Az attitűdjük kritikus, azaz érzelmileg is implikálódnak, ami egy szakképzett kritikusról nem mondható el. Úttörőnek számítanak viszont abban a vonatkozásban, hogy semmit sem fogadnak el adottságként, hanem minden kijelentést leellenőriznek, és kontextusba helyeznek. Az utóbbi jegyek teszik őket kritikussá. Egy kritikus szakembernek néhány vonatkozásban példaképei lehetnek, gondolok itt főként az általuk használt eszköztárra, mivel a világhálón már az írott kritikát kevesen olvassák, továbbá az új nemzedékek inkább videókat fogyasztanak, érdemes ezeket alkalmazni minden kritikusnak. Persze a szakképzett kritikusok elmélyülhetnek az érvek szakirodalmi alátámasztásában, továbbá érzelmileg nem élik bele magukat a szerepükbe és nem személyeskednek.

​
2. Esettanulmány: Sapiophile – vlogoló egyetemi tanárok  
​
          A sapiophile meghatározás szerint azt az egyént jelöli, aki a nagyon okos személyekhez vonzódik, ez egy fétis, azért választották ezt a nevet, hogy a vlog tudomány népszerűsítő jellegére utaljanak – tudtuk meg Köllő Ildikótól, a vlog ötletgazdájától és szerkesztőjétől. Ráadásul a név utal a Sapientia EMTE nevére is, hiszen a diákzsargon az egyetemet általában „Sapi”-nak titulálja. Köllő Ildikó filmest 2016-ban alkalmazták a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának filmstúdiójába. A csíki oktatási intézmény PR felelősével Csíki Adéllal egyeztettek, hogy szükség lenne minielőadásokat készíteni a kar oktatóival, akik egy-egy témáról úgy öt percben beszélnek. Egy sorozatot képzeltek el, havi egy előadással. Ekkor gondolt Köllő arra, hogyha minielőadás-sorozatról van szó, érdemes lenne a vlogok stílusával próbálkozni, mivel ez a kommunikációs forma úgymond bejáratott és trendi.
          Jelenleg négy tanárral dolgozik, a Sapiophile első évadjának vloggerei: dr. Mara Gyöngyvér környezetmérnök és biomérnök docens, illetve Tánczos Levente József controllingot, vezetői számvitelt és vállalatelemzést oktató tanársegéd voltak. Nekik fogjuk egy-egy vlogját elemezni az alábbiakban. A Sapiophile második évadában dr. Prohászka Rád Boróka egyetemi adjunktusa szerepel, aki irodalomelméletet oktat, továbbá dr. Gergely Orsolya adjunktus, aki szociológiát tanít.
          A vlogsorozattal főként a Facebookra összpontosítottak, és nem foglalkoztak a YouTube-val. Az utóbbin ugyanis évekre van szükség ahhoz, hogy egy vlog sikeressé váljon. Az is a közösségi háló mellett szólt, hogy volt már egy jelentős bázis a Facebookon, amelyet a PR szakemberek teremtettek – több mint hatezren követték a csíki kar oldalát, és ezek a felhasználók eléggé aktívan közreműködtek, egyes témákhoz hozzászóltak, és osztották is meg egymás közt az egyetemmel kapcsolatos híreket. Továbbá a Facebookon van egy reklámozási lehetőség is, egy két napig pár száz lejért hirdették a vlogokat, így a videók nézettsége megnőtt átlagban elérték a 22 ezret. Egyik videót több mint 36 ezren nézték meg. Ez az egyetemi célközösség vonatkozásában, a székelyföldi internetezők körében egy jelentős közönségnek számít.
 
          A tanár-vlogger ethosza: Ezúttal a filmes szakember építi fel a vlogok stílusát és nagy mértékben a vloggerek ethoszát is. A tanároknak mutatott egy pár jó példát: Szirmai Gergely Hollywood Hírügynökségének, Gulyás Márton aktivista Slejm című vlogsorozatának, illetve Dancsó Péter Videómániájának néhány videóját nézték meg. Tánczos Levente már követett vlogokat, így ő tudta már, hogy közvetlen hangnemet kell megütnie, illetve a szórakoztatásra kell összpontosítania. A többiek meg a videók nyomán éreztek rá e műfaj lényegére. Köllő Ildikó példaképe Gulyás Márton, de kedveli Szirmait is, így valahol a két vlogoló közé képzelte el a tanár-vlogger profilját. Szirmai a személyeskedő és a közvetlen, Gulyás inkább a magyarázó típus. Persze mivel tanáremberekről volt szó teljes mértékben kellett mellőzni a trágár kifejezéseket. Valahol talán a tanár és diák között helyezkedik el a tanár-vlogger profilja, aki humoros és szórakoztató, de ugyanakkor nagyon jól informált, és szakterületét kiválóan ismeri.
 
          Első videónk a Sapiophile sorozatból a környezettudatos viselkedésre, a ruhatár kellékeinek racionális megválasztására ösztönöz. (Sapiophile, 2016).
          Logosz: Mara Gyöngyvér környezetmérnök a megnövekedett vásárlási inger, és az öltözködésnek a környezeti hatásairól beszél. Kifejti, hogy gyakorlatilag rengeteg ruhát vásárlunk. Rövid idő alatt ezek az öltözékek a szemétdombon végzik, jobb esetben ismerősnél vagy turkálóban. Amint mondja, nem is gondolunk arra, hogy a ruhahalmozásnak milyen társadalmi és környezeti hatásai vannak. Mint megtudjuk tőle, a textilipar a második legszennyezőbb ipar a világon. Mint példázza, egy Bangladesben gyártott pamutpóló elkészítéséhez hozzávetőlegesen 2 700 liter vízre, 150 gramm műtrágyára és más – a gyapottermesztéshez használt – vegyszerre van szükség, ami 15 kg pityóka termesztéséhez lenne elegendő. Továbbá, 7,5 kg szén-dioxid kibocsátással, és 0,5 kg fosszilis energiahordozó elhasználásával jár az előállítás. Hozzáteszi: „Ennek a pólónak nemcsak az ökológiai lábnyoma nagy, hanem azért, hogy olcsón meg tudjuk vásárolni, a bangladesi dolgozók isszák meg a levét, akik 1-2 lejes órabérért, embertelen körülmények közt dolgoznak.”
          Figyelmeztet, hogy a hasonló helyzeteket elkerülésére, ajánlatos a címkéket megnézni, és olyan pólót választani, amely biopamutból vagy textilipari termékek újrahasznosítása nyomán készült. Mint mondja, a címke azt is elárulhatja, hogy a cég odafigyel vagy sem az alkalmazottjaira, ha a „Fair trade” felirat megjelenik, ez azt jelenti, hogy etikusan jár el: megfizeti a munkásait, nem foglalkoztat gyerekeket, és megteremti a megfelelő munkakörülményeket.
Mara szerint nem kell „a vásárlási láznak” engedni, csakhogy az a gond, hogy nálunk kevés „Fair trade cuccot” forgalmaznak. Hozzáteszi ebben az esetben az a célszerű, környezettudatos vásárlás, ha helyi termelőktől vesszük a ruháinkat. Azokat válasszuk elsősorban, amelyek tartósak és természetes anyagból készültek. Nemezelt gyapjú-papucsot sálat mutat be, aztán a székelyszoknyát imitáló, mutatós és személyre szabott, bőrtáskát hozza fel példaként. Még két újrahasznosított anyagokból készült táskát (bicikli-gumibelső, autó-mentőöv, gyapjúbélés, tehergépkocsi ponyva) is ismertet.

Mara Gyöngyvér kifejti, hogy helyi termelőktől érdemes vásárolni; egy nemezpapucsot ajánl
​

          Továbbá kifejti, hogy otthon is tudunk „reciklálni”: ő egy régi zakót dobott fel néhány színes gombbal és cérnával, valamint egy megunt pamutpólóból könyökkoptatót varrt rá. Ezen kívül egy csíkokra felvágott pólóból, horgolás segítségével egy kerek dobozkát készített.
 
          Pátosz: „Környezetbarát öltözködés” – tanulgatja a szövegét egy lapról Mara Gyöngyvér, majd mint, akit rajta kaptak, hogy puskázott, a hátához teszi a papírt és mosolyogva szembenéz a kamerával, elkezdi előadását. A közvetlenséggel kezd. Majd mondja „Sziasztok, a Sapiophile második részében a környezetbarát öltözködésről fogunk...” Be sem tudja fejezni mondatát, mert két bevágott filmjelenetről nagyon furcsán nézik. „Mi van? Valami nem jó?” – kérdi. A ruhájához kap. „Vegyek fel valami mást?” – kérdi. Egy bólogató afroamerikai jelenik meg, éneklik, hogy: „Igen!” Szekrényéhez megy és „leltározni” kezdi a tartalmát. Nagy nehezen talál egy olyan ruhát, amellyel megelégedik, és mivel a bevágott felvételen is három nő mutatja a cetlin, hogy „Take” (vagyis vedd fel). Ebben jelenik meg a következő képkockán. Megy a háttérzene, beúszik a rózsaszín körben a Sapiophile felirat és újrakezdi – most már magabiztosan – a mondanivalóját. Ezekkel az újrakezdésekkel, bemontázsolt videókkal, és kitalált jelenetekkel, kiválóan fel lehet kelteni a vlog-nézők figyelmét.
          A vásárlási lázat egy csizmarengetegben fürdő nővel illusztrálják. Majd következik a túlzások ragozása. Megtudjuk, hogy azért vásárlunk, mert: „ha valami bánatom van vásárlok” – mondja a bevágott videójelenetben egy elkeseredett nő, alanyunk folytatja: „mert fizetésnap van, mert le van árazva, mert interjúnk van, mert találkozónk van, mert ki szeretnénk tűnni, mert szeretnénk tetszeni, mert pont úgy szeretnénk kinézni, mint a nőci a magazinban, mert kell, és kész.”
Olyan jelenetet látunk, amelyben két nő verekedik egy csizmáért. Ismét előadónk ugrik be és mondja: „folytathatnánk a sort”, a képernyőn pedig elkezd látványosan nőni a ruhavásárlás okait számláló számjegy. Továbbá jól érzékeltetik a túlzott ruhavásárlást egy olyan bevágással, amikor egy nő próbálja a szekrényből kitóduló ruhákat visszagyömöszölni, és rájuk zárni a szekrényajtót, majd egy környezetszennyező szeméttelepet látunk rengeteg kidobott ruhával. Megdöbbentő kép, ekkor árulja, el előadónk, hogy a ruhagyártás a második legkörnyezet-szennyezőbb iparágnak számít. Tele van a videó montázsokkal közbe ékelt videókkal, amelyek néha túlozva, máskor meg rádöbbentve a valóságra nyomatékosítják a tanár-vlogger mondanivalóját.

          Második videónk, amelyet ebből a sorozatból elemzünk az átlagjövedelemről informál (Sapiophile, 2017).
 
          Logosz: Nálunk tabutémának számít, hogy ki mennyit keres, de azért mindig érdekelne, hogy mások hozzánk viszonyítva mennyit kapnak havonta – említi Tánczos Levente. Legtöbbet erről az átlagkeresetről szóló statisztikákból tudhatunk meg, amelyek azonban szerinte csalókák. Romániában a havi átlag bruttóbér 2016-ban 3257 lej volt, ez soknak tűnik, ha átlagban ennyit megkeresnek itthon, akkor „miért dolgoznak külföldön?” – teszi fel a kérdést. Válaszol is: „Azért, mert az alkalmazottak 88 százaléka az átlagbér alatt keres.”
Kifejti, hogy az „átlagfizetés ugyanis nem jellemzi az átlagos emberek fizetését” Ezt egy példával illusztrálja, ha van egy lakónegyed, ahol hat háznak hasonló az ára, akkor az átlagárból (amelyet úgy kapunk, hogy a 6 értéket összeadjuk és a végeredménye elosztjuk 6-tal) következhetünk nagyjából, hogy mennyi lehet egy ingatlan ára. Ha azonban valaki odaépít egy palotát, amelynek az ára egy addigi ingatlan árának tízszerese, akkor az átlagolás nem eléggé kifejező, mert az illető átlagérték, úgy kétszerese lesz az olcsóbb ingatlanok árának, és négyszer kisebb lesz, mint a legdrágább ingatlan ára. „Ugyanez a korlátja az átlagfizetésnek is, mert van nagyon sok ember, akinek kisebb fizetése van és néhánynak nagyon nagy, ezért az átlag kijöhet 3300-ra is miközben az emberek nagy része nem keres ennyit.” – vonja le a következtetést Tánczos. Mint mondja, ilyen estekben célszerű megkeresni a mediánt. Ezt az értéket úgy kapjuk, hogy nagyság szerint sorba rakunk minden fizetést, és kiválasztjuk a középső értéket. A tavaly (2016-ban) 1200 és 1300 lej közé helyezték a mediánt. Ezután megtudjuk, hogy 2014-ben 900 lej alatt az alkalmazottak 17%-a keresett, 27%-a 900 lej és 1100 lej között, 20%-a 1100 – 1500 lej között keresett. Mint mondja ebből már láthatjuk, hogy az alkalmazottak több mint fele 1500 lej bruttó alatt keres, holott ebben az évben (2014-ben) a bruttó átlagkereset 2800 lej volt. Aztán folytatja, az alkalmazottak 12%-a 1500 lej és 2000 lej között keresett, 7%-a 2000 lej és 2500 lej között keresett, 5%-a 2500 és 3000 lej között keresett. Itt megint megáll és megjegyzi, hogy a vizsgált populáció 88%-ánál tartunk, amikor is felbukkan az átlagbér értéke, azaz az alkalmazottak alig 12%-a keres az átlag felett. Más oldalról is megközelíti az adatokat, mint mondja az emberek 44%-a a minimálbér alatt keres, 44%-a a minimálbér és átlagbér között, és csak 12% az átlagbér felett. Végkövetkeztetés, hogy 100 emberből 88 az átlagbér alatt és 12 az átlagbér felett keres. Ezek a tendenciák szerinte javulnak, mivel állandóan emelik a minimálbért, és így a medián is növekedik, ez az emelkedés pedig nem annak tudható be, hogy az említett 12% keres többet.
            Pátosz: „Sziasztok, Tánczos Levente vagyok és ez ismét itt a Sapiophile.” Ezután beugrik a vlog logója (rózsaszín körben a Sapiophile felirat), és elhangzik egy dal, hogy: „Ez az enyém, ez a nap, látom, hogy a Marson süt a nap.” A háttér átváltozik nap-sárgává, alanyunk hátánál megjelenik egy nap rajz, és mondja: „Van egy nap a hónapban, olyan tizedike körül, amikor boldogan indul a reggel, nem zavar a csíki köd, a forgalom. A nap amikor főzés helyett rendelsz.” Közbe egy boldogan felkelő nőt látunk, félméteres hó alatt megfagyott autókat a csíkszeredai központi park mellett. Ezután egy olyan filmjelenet, amikor a pincér kérdi az úrtól: „Hozhatom a velős csontot nagyságos uram.” Érkezik a válasz, az úr részéről: „Valóban.” Megint Tánczos mondja: „A nap amikor a sorban elődbe tolakodónak, még megköszönöd a kedvességét. A nap amikor meghívod barátaidat egy körre, vagy kettőre.” Itt egy olyan filmjelenet van bevágva ahol egy baráti kör sörözik. Folytatja alanyunk: „A nap amikor kifizeted a számláid. A nap, amikor a bankkártyádat magabiztosan nyújtod az előadónak.” Itt egy olyan jelenetet látunk, amikor is egy kéz nyújtja a bankkártyát, és egy kislány kimeresztett, örömteli szemmel nézi. „Ez a nap pedig a fizetésnap.” Felfokozta teljesen a néző kíváncsiságát, már várjuk mi fog történni, aztán csak megtudtuk, hogy a fizetésnap miatt „szép ez a nap”. Ezután egy olyan rapszámból hangzik el egy részlet, hogy: „Fizetésnap köszönts be, hadd öltözzem ünneplőbe!” Rengeteg olyan filmjelenetet látunk közben, amikor a szereplők szórják a pénzt. Vloggerünk kifejti: „Nagyon szeretjük, ezt a napot, de ahogy telik a hónap egyre inkább eluralkodik bennünk az érzés, hogy a többiek sokkal kevesebb munkáért, sokkal többet keresnek.” Ezután egy olyan filmjelenet következik, melyben a szereplő panaszolja „Végzem a munkám, sőt mások munkáját is, de akkor is csesztetsz, mert a fiad vagyok.” A túlzások segítségével ragadta meg a figyelmünk, ennek segítségével vezet rá a fontos mondanivalóra, hogy ki mennyit keres. Még az elkövetkezőkben is, hasonlóképpen rövid filmjelenetek ízesítik a videót, most nem térünk ki mindegyikre. 
​            Megjegyeznénk még, hogy a bérstatisztikákat egy bagett segítségével mutatja be. Értjük a poént, kenyérkeresők vagyunk mindannyian. Szépen töri, adagolja a pékterméket, és így látványosabban vázolja fel a fizetések helyzetét, mintha csak magyarázna.
​

Érzékletes ez a példa, mikor egy kis mérleg egyik serpenyőjébe a bagettnek azt a 88 százalékát teszi, amely az átlagbér alatti keresőket jelképezi, a másikba pedig azt a 12 százalékot, amely az átlagbér felett keresők arányát mutatja: És egyensúlyba áll a mérleg!
​

          Összegzés: A vlogolás, egy nagyon jó didaktikai módszer. Fiatalosan, a vizuális nyelvre összpontosítva, az újabb nemzedékek által kedvelt formában, lehet felkelteni az érdeklődést. Az aránylag rövid videók segítségével sűrítve tudják adagolni az információt. Alanyaink, amint megtudtuk tőlük, nagyon jól szórakoztak. A vlogsorozat az egyetem hírnevét is növelte, a kezdeti 6 000 felhasználó száma lényegesen kibővült immár, több mint 20 000-en felfigyeltek a Sapientia EMTE Csíki Karának tevékenységeire. A tanárok eddig főként középiskolás diákoktól kaptak pozitív visszajelzést, ami azért fontos, mert ők lehetnek az egyetem leendő hallgatói. Ha nem is így történik, néhány nagyon fontos ismerettel gyarapodtak és várhatóan, ezek tükrében egy kicsit másként észlelik a világot. Egy-két videónak már ezer fölé ment a nézettsége a YouTube videómegosztón is, úgy tűnik, hogy annak is lesz jövője.
 A vlogoló tanárokra felfigyelt a média is: „Jópofa, fiatalos és igen népszerű kezdeményezéssel növeli a tudományos ismeretterjesztés és saját népszerűségét a Sapientia egyetem: a Sapiophile videósorozat már a második évadjánál jár, a benne szereplő oktatók pedig szinte már celebek” – vázolja fel a vlogsorozatról szóló cikkben a lényeget Rédai Attila újságíró. (Liget.ro, 2017)
          Úgy vélem, hogy néhány év múlva akár érdemes lesz közvélemény-kutatás segítségével is megvizsgálni a Sapiophile által kiváltott hatást.


3. Esettanulmány: Has dózisa és a Trending TopX, azaz a vloggertévés 
​
            Eddigi alanyaink nem voltak szó szoros értelemben vett vloggerek, mert nem ez volt a „főállásuk”. Nem is jelentkeztek heti gyakorisággal, és nem több éven keresztül űzik ezt a tevékenységet. Mihai Holhoş, akit legtöbben Mikey Haş-ként ismernek, teljesen más eset. Romániai vonatkozásban ő volt az első olyan vlogger, aki ebből él meg. 2015-ben már több mint 800 ezer követője volt, 2016-ban ő volt, aki román nyelvterületen elsőként megkapta a YouTube-tól az Aranygombot (Gold Play Button). Ez a kitüntetés annak a Youtubbernek jár, aki eléri az 1 millió feliratkozót. (Magyar vonatkozásban látjuk, hogy egyelőre a toplistát vezető Dancsó Péternek 600 ezernél több feliratkozója van, ebebn a vonatkozásban azonban figyelembe kell venni, hogy hozzávetőlegesen kétszer annyi román nyelvű hálólakó van, mint magyar).
          A dévai származású, jelenleg 30 éves vlogger 2011-ben töltötte fel először online tartalmat. Ekkor még nem sejtette, hogy a közgazdászi munkakört, amelyhez eredetileg egyetemi képesítése volt, a vloggeri szakmával fogja felváltani. Előzőleg ugyanis egy cégfelszámoló irodánál dolgozott. Egy „fáradt webkamerával” kezdte el pályafutását, majd amikor egy filmes csatlakozott a csapathoz, vásároltak egy tükörreflexes fényképezőgépet. Majd jött egy másik csapattag, aki a világítást oldotta meg, majd ismét jött valaki, ezúttal Bukarestből, aki ajánlotta, hogy ne maradjanak vidéken, hanem költözzenek fel a fővárosba. Megtették, de ott már vállalkozásként kellett működtetni a tartalomelőállítást, hiszen stúdiót kellett fenntartani, lakbért kellett fizetni. Ekkor jöttek kapóra Holhoşnak a marketinges ismeretek. Igaz arra nem számított, hogy „a biznisz” ennyire beinduljon, az a vizíója, hogy: „a jelenlegi tartalomelőállítókból lesznek a leendő médiatulajdonosok.” (Ştiriileprotv, 2016)
          Jelenleg öt alkalmazottja van, mint mondja egy 10-12 perces film elkészítéséhez elegendő egy óra. Ha nem dolgozna csapattal, napokat kellene a filmezéssel és vágással eltölteni (ennyit dolgoznak a „magányos” vloggerek). Mivel már elkészült tartalmakat értelmeznek újra, és nem teljesen saját produkcióval jelentkeznek, a hagyományos YouTube hirdetési formát, az AdSense-t nem tudják alkalmazni, ezért úgy keresnek pénzt, hogy az általuk készített videókban reklámoznak bizonyos termékeket vagy szolgáltatásokat.  (Businessmagazin.ro, 2016)
          Ha alanyunknak csak a Doza de Haş nevű vlogsorozatát követnénk, nem is került volna érdeklődési körünkbe. Ez egy szokványos vlog, ahol a szerző legtöbbször online tartalmakat keres, és ezeket parodizálja, átírja. Hetente, pontosan péntekenként jelenik meg, egy-egy új résszel. Ez a sikeres vlogger receptje, hogy várható időben jelentkezik tartalommal, legalább heti gyakorisággal. 
          Történt azonban egy érdekes esemény, amely felkeltette az érdeklődésünket. Megjelent egy olyan Doza de Haş rész (Doza de Haş, 2016) melynek az a címe, hogy A televízió támadja a vloggereket (Televiziunea atacă vloggerii). Ebben Haş egy médiaeseményt tárgyal. Egy moldvai vlogger, Ilie rajongótalálkozót szervez Iaşiban, egy mall-ban. A többszáz fiatallal, akik a vlogger nevét kiabálják, a hatóságok nem tudnak mit kezdeni, az esemény, ezért eléri a mainstream média ingerküszöbét is. Többek közt a román Digi 24 Hírcsatorna is reagál, ahol a stúdióba meghívott riporterek értetlenkednek a vloggerek által megalkotott tartalmak népszerűségén. Ezt kommentálja Holhoş is, de ami nagyon fontos, nemcsak a vlogger szemszögéből, hanem később visszatér rá egy másik sorozatában, a Trending TopX-ben, amelyben, immár nem vloggerként, hanem „tévésként” viselkedik. Ez a sorozat ugyanis, amint vallja, már „komoly tartalmakkal” foglalkozik. „Stúdiójába” két marketinges szakembert hív meg, akikkel áttárgyalja a tévénézettség és internettes tartalomfogyasztás kérdését, de  immár szakmai szempontokból.
 
Vlogger ethosz: Az „online én” nem egyenlő az „offline énnel”, a mindennapi életben Mihai Holhoş-al találkozhatunk, a virtuális térben pedig Mikey Haş-al. Alanyunk szerint a két személyiség közti legfontosabb különbség, hogy Mikey Haş nem akar felnőni, mindig ugyanaz marad, aki volt. Csak a humor érdekli semmi más. Felfedezte, hogy Romániában nagy az igény az internetes tartalom fogyasztásra, mivel a tévéről egyre többen térnek át a világhálóra, ezért tartalomelőállító lett. A vele egykorúaknak és a fiatalabbaknak készít videókat. Középiskolákba szokták meghívni, hogy magyarázza el miként lehet a vlogolásból karriert építeni. Mint mondta, hogy még arra is, ami elsőre hülyeségnek tűnik, lehet alapozni: „Ha azt teszed amit szeretsz, még akkor is ha kritizálnak, illetve bolondságnak tűnik, az én üzenetem, hogy: Tedd meg, mert neked tetszik, és ez számít.” (Ştirileprotv, 2017) Tudja, hogy a vicc segítségével népszerű tud lenni, egyfajta stand up comedy-nek tekinti a vloggeri szakmát. Minden egy játékkal kezdődött, egy Facebook-tartalmat parodizált, barátjai bíztatták, hogy folytassa. Rájött, hogy ha hetente egy ötperces dózisba összefoglalja és kommentálja a héten az interneten általa látott legmeghökkentőbb, legnevetségesebb videókat, akár népszerűségre is szert tehet, és vállalkozást indíthat. Ez részéről tudatosan egy szerepjátszás. Jelenleg a követői küldik a furcsa videókat, és ezekből kényelmesen válogat. (Ziarul Financiar Live, 2016)
 
Logosz: A Doza de Haş vloggsorozat A tévé támadja a vloggereket című részében (Doza de Haş, 2016) először Haş elmeséli a történetet: „Azzal kezdeném, hogy bevalljam nagyon tetszik nekem a Digi 24, azt hiszem, hogy Romániában a »legokésabb« hírtévé, de ezen a héten egy nagy pofont kaptam tőlük, amikor is egy olyan témát tárgyaltak, melyben én is érintve vagyok. A múlt héten Ilie, egy moldovai vlogger rajongótalálkozót (fun meeting) szervezett Iaşiban egy helyi nagy-üzletben. Torlódás keletkezett, a helyi hatóságok bepánikoltak, és természetesen minden hírcsatorna átvette ezt a hírt.” Ezután bevág a Digi 24 stúdiójában készült beszélgetésből egy részt, amelyben Ioana Ciurlea riporter vázolja fel a „helyzetet”: „Képzeljétek, hogy egy nagy-üzlet halljában összegyűl 400 kölyök, nem hiszem, hogy 15 évesnél idősebbek lettek volna, és mindenki Ilie nevét kiáltotta. Ilie se több, mint 16 éves, Chişinăuból származik.” Itt Haş félbeszakítja: „Álljunk meg egy pillanatra, ha a tartalom alapján amit előállít, úgy tűnhet, hogy ő 16 éves, valójában 24 éves. Ti azt nem értitek, kedves televíziós kollégák, hogy ez a tartalom, amit ti leértékeltek, gyerekek számára készült. Nem felnőtteknek szánták, így ez olyan mintha rajzfilmeket kritizálnál, hogy nincs értelmük.” Megint bevág a stúdióból készült videóból, amikor Ciurlea éppen azt mondja, hogy Ilie: „Egy vo-logger? Vlogger?” (mindezt lebecsmérlő hangsúllyal kérdi). Megint Haş lép be: „Jaj, hogy is hívják ezeket? V-vloggerek? Vlo-vloggerek? Vloggereknek. Ciurlea kisasszony! A vloggerek azok a személyek, akiknek Ön 5, 6 éven belül dolgozni fog. Igen, ezek a vl-vlogerek.” Ismét a stúdióból készült filmet láthatjuk, amelyben Ciurlea elmondja, hogy: „Ezek naponta felvételt készítenek magukról, de semmit nem csinálnak. Elmesélik, hogy mit csináltak aznap.” Itt átveszi a szót egy férfikolléga, aki mondja: „Na nézzétek ez a híres kaktusznyaló jelenet.” Látjuk, hogy Ilie egy kaktuszt nyal meg. Megint Ciurlea veszi át a szót: „És ennek 800 000 feliratkozója van. Ilie megfelel a kihívásoknak. Az emberek írnak neki, hogy »kihívlak, hogy egyél macskaeledelt«. Erre ő leül a telefon elé, és macskaeledelt eszik. Van továbbá iRaphahell, akinek 600 ezer feliratkozója van a YouTube-on. Ő játszik a számítógépen.” Itt közbevág megint egy férfikolléga: „Ő a MineCraft (egy népszerű számítógép játék – a szerző) királya.” Visszaveszi a szót Ciurlea: „Igen és játék-recenziókat készít. Még Sellyt találtam meg, akinek 500 000 feliratkozója van, Selly nem csinál semmit. (Itt mindenki nevetni kezd a stúdióban.) Shelly lefilmezi magát a szeretőjével, nem csinálnak semmit, 13 perces a videó, amit egymillióan néznek meg.” Haş közbevág: „Álljatok meg!” egy ProTv-s híradóból kivágott, napszemüveges afroamerikaival mondatja: „Nyugodjatok meg, mert ez nem épp így van”. Megint Haş:
„Amit a vloggerek készítenek azok nem semmiségek, épp ellenkezőleg, azt lehetne mondani, hogy ez egy reality show, amely az életükről készül. Ez egy kikapcsolódási forma (entertainment) a kölykök számára. Úgy tűnik, hogy ezt ti nem értitek, ezért csodálkoztok a megtekintők száma felet. Nézzük csak meg Selly egyik videóját. Ezt úgy 150 ezer ember tekintette meg. A Digi 24 csatornát fő nézettségi időben 60 ezren nézték négy órán keresztül. Szóval a legerősebb hírtévét nézik hatvan-, és a vlogger oldalakat pedig több-százezren, olykor több mint millióan látogatják meg. Olyan körülmények között, hogy egy ilyen videót 69 lejből készítenek. A Trending TopX esetében, amelyet a Doza de Haş keretében készítünk, amely komoly és hasonló témákat taglal, mint a Digi 24, több-százezren nézik. Ne is beszéljünk a Doza de Haş-ról, amelynek egyik kiadását több mint egymillióan tekintették meg, ez a Românii au talent tévéműsorral versenyzik. Nézzük az X-factor adatait, amelybe rengeteg pénzt vernek bele, 1 200 000 nézőt gyűjtött össze, ennyien nézték azt a Doza részt, amelyben a fekete péntekről, kávéról és egy mérges macskáról beszélgettem. Ez a dolog mindenképp elgondolkodtató. A Youtuberek – a nézettségi számok tekintetében – verik a televíziós csatornákat Romániában. Ez egy tény. Ez az online tartalomfogyasztók számára egy szokványos dolog. A Doza de Haş műsornak jelenleg egymillió feliratkozója van, 2012-ben már szerveztünk rajongótalálkozót, közönségtalálkozót leblokkolva néhány útkereszteződést, mindezt hasonló gyerekes tartalmat előállítva, mint a mai Youtuberek. A következtetéseket vonjátok, le ti, saját magatok. Amit még szeretnék mondani, hogy ez a romániai Youtuber-közönség egy olyan jelentős erő, amit legalább tisztelned kellene, na, hogy is hívnak? – Ioana. Apropó beszéljünk egy kicsit a tévéről és a riportjaikról, nézzük csak meg ezt.”
Itt bevág egy olyan NTV-s riportot, amelyben egy férfit kérdeznek, hogy hányan laknak a házában. A válaszból nem derül ki, mert 5-től a 13-ig minden számot felsorol, mondja: „Haton, heten, nyolcan, kilencen, tízen, tizenegyen, tizenketten, tizenhárman.” Ezután Haş is mondja: „Megkérdeztek, hogy hányan dolgozunk a stúdióba” és válaszként bevágja az előző tévériport videóból a férfi válaszát.
            Pátosz: Zseniális ötlet a vlogsorozat intrója, alanyunk ugyanis azt találta ki, hogy bárki küldhet be szelfit magáról, vagy akár csoportos szelfit. A mobillal készített felvételen köszönnek elmondják, hogy hol tartózkodnak, és hogy ti most fogjátok „bevenni” e heti Haş dózisotokat. Ezzel a felhasználókat meg tudja fogni. Ugyanis egyfelől közreműködnek, de másfelől népszerűséget kapnak, hisz megjelenhetnek néhány másodpercig a közkedvelt videóban. A vloggerekhez méltóan Haş, azaz Holhoş, túlzottan gesztikulál. Például volt az a jelenet, amikor mondja: „Álljatok meg”, két tenyerét maga elé tartva, benyomja a kamerához, növelve a hatást. Sokszor karikíroz, túlhangsúlyozva a beszédét, a „vlogger” szócskát szándékosan helytelenül és más-más hangsúllyal ejti ki. Legkedveltebb eszköze a kommentálás. Bevág egy videórészletet, majd azt kommentállja. Néha mással mondatja el, amit akar, gondoljunk itt arra a részletre, amikor az afro-amerikait vágja be. Kiválóan használja tehát a barkácsolás és montázsolás technikáját. Néha szeret túlozni, főként a nézettségi számoknál, de mivel a felvételen megjelennek a konkrét adatok, ez elnézhető neki. A túlzást ellensúlyozza például azzal a kijelentéssel is, hogy: „A következtetéseket vonjátok, le ti, saját magatok.” Arra ösztönöz, hogy minden felhasználó alkossa meg a saját olvasatát.

 „Álljatok meg!”– kiálltja, és mutatja is Mikey Haş vlogger   
​

          Maradjunk ennyiben, nem elemezzük végig a Doza de Haş e kiadását, mert nem ez a célunk, csak azt mutattuk be, ahogyan egy vlogger taglal egy témát.
          A következőkben alanyunk tévéműsor moderátorként fog szerepelni, ezért nem hasznosítjuk az eddigi retorikai elemzési módszert. Egyfelől itt egy tévéinterjúhoz hasonlító adásról van szó, amely többnyire nem használ olyan technikákat, amelyet a vlogoknál alkalmaznak. Nincs bevágott videó, nincs montázs, ráadásul e sorozat minden műsorát élőben közvetítik. Emiatt az a megszerkesztettség sem érvényesül, mint olyan más médiaműsoroknál, amelyek esetében minden előre el van döntve, és az egész videó csak bejátszás, illetve szigorú forgatókönyv szerint cselekednek a műsor szereplői. Az általunk tanulmányozott esetben a spontán események játszanak inkább főszerepet, nem célszerű retorikai eszközökkel boncolgatni a videofelvételt, annál is inkább, hogy ennek a hossza 43 perc és e vizsgálat során eddig használt elemzési módszer, a jóval rövidebb időtartamú vlogok esetén bizonyult hatékonynak. Természetesen vannak olyan részek, ahol a videó eltér egy tévéinterjútól, ezeknél érzékeltetni fogom a különbséget, de a hosszabb tartalmaknál célszerűbb a minőségi tartalomelemzést alkalmazni. Azokat a részeket igyekeztem kiválasztani, amelyek érintik a tanulmányunk bevezetőjében felsorolt témaköröket, az illető részeknél zárójelben jelzem, hogy a felvétel hányadik percénél és másodpercénél tartunk. Eddig, mivel jóval rövidebb videókat elemeztem, és kronologikusan haladtam, nem volt értelme jelezni, hogy a videóban éppen hol tartunk.
          A Trending TopX sorozat Tévé vs. Internet című részében (Trending TopX, 2016) alanyunk ott veszi fel a fonalat, ahol vloggerként abbahagyta:
 
 „Üdvözöllek kedveseim, jó estét, és köszönöm, hogy újra itt vagytok és a Trending TopX műsort követitek. Újraindítottuk a műsort, mert nagyon tetszik nekünk. Ma egy nagyon érdekes témánk lesz, megvitatjuk a tévé versus internet témát. Tudjátok, hogy ezt a témát már tárgyaltuk a Doza de Haş keretében, és sokat foglalkoztak vele az internet étterében is, így ma olyan szempontból közelítjük meg a kérdést, amelyek eddig nem hangzott el. Két olyan meghívottunk van, akik egyedi perspektívából látják ezt a jelenséget. Hogy miért érdekes ez számotokra, mert internet-fogyasztók vagytok, mert ezért vagyunk itt. Két reklámost hívtunk meg, mert minden kiadvány, legyen szó televízióról rádióról, vagy vloggerekről – reklámokból él. Azok a reklámok, amelyek számodra a YouTube videók mellett pörögnek vagy, amelyeket a tévében láttok éltetik a tartalomelőállítókat és a tévéket. És ki fekteti ezt a pénzt (a reklámpénzt – a szerző) a tévékbe és az internetbe? Főként két ember, akik itt vannak a stúdiónkban.”
 
 Érzékelhető az a közvetlenség, amellyel Haş a nézőt fogadja, ez nem jellemző a tévéműsorokra. Elmondja, hogy azért indították a műsort újra, mert ők kedvelik, szóval nem a kényszer, nem az anyagiak miatt történik mindez. Ugyanakkor érzékelhetjük, hogy a témát teljesen más szempontból közelíti meg, mint tette ezt vloggerként, ezúttal – elsősorban – nem a saját véleményére alapoz, hanem szakembereket hívott meg vendégül, és az ők véleményére kíváncsi. A videó kezdetén úgy is van feltüntetve, hogy: „Mikey Haş műsorvezető”.      
          Még egy kicsit folytatom a videó tartalmának részletes leírását, mert alanyunk érdekes módon mutatja be a vendégeit, itt észlelhető egy kicsi túlzás. Meg fogjuk látni, továbbá az is inkább a vloggeri tulajdonsághoz tartozik, hogy az egyiknek pártját fogja, azt is meglátjuk miért: „Alexandra Iavorschi, aki a Starcomnál vezetőmenedzser, amely egy reklámelhelyező ügynökség, főként tévéreklámokkal foglalkozik.” Itt Iavorschi félbeszakítja, kijelenti, hogy: „internettel is. Költjük a pénzt bárhol ahol lehet”.  Itt a műsorvezető visszaveszi a szót: „Oké szóval elkezdtek az interneten is költekezni, ez egy jó hír”. Ismét tapasztalhatjuk alanyunk közvetlenséget és a véleményének azonnali felvállalását. Gyorsan folytatja a vendégek bemutatását, mintha egy pár másodpercel azelőtt nem is szakította volna félbe: „És Laurenţiu Dumitrescut, aki vezetőmendzser, főnök (CEO) és patron a Digital Starnál, amely a digitális reklámok elhelyezésével foglakozik. Itt található a két véglet, egy internet reklám oldal, amelyet Laurenţiu – (súgva, de hallhatóan mondja) és én – képvisel; és egy média oldal, amelyet Alexandra képvisel”.  Laurenţiu Dumitru ugyanolyan cégvezető, mint Alexandra Iavorschi a „műsorvezetőnk” mégis elhalmozza több vezetői funkcióval, sőt érzékelhetően a pártjára is áll. A továbbiakban nem folytatjuk teljes egészében a tartalomelemzést, ennyiből már kiderült ugyanis, hogy melyek azok a jegyek, amelyek egy tévéműsorhoz, és melyek azok, amelyek inkább egy vloghoz hasonlítják a Trendig TopX-et.
 
          Mostantól nem közlöm teljes mértékben azt, ami elhangzott, hanem csak összegzek, csak a lényeget írom le, mindenhol zárójelben tüntettem fel a perceket és másodperceket, hogy a videóban hol járunk.
          Először Alexandra kifejti, hogy szerinte nem kell összeugrasztani a tévét az internettel, másfelől a tévénézettségi számokat tisztázza. Kiemeli, hogy a Digi TV 60 ezer nézőre vonatkozó száma azt jelenti, hogy 4 órán keresztül, percenként átlagban ennyien nézték a tévécsatornát. Vagyis nézhette egyszer 60 ezernél kevesebb ember, máskor ennél több, és percenként nem mindig ugyanazok (03:05–04:00).
          Ezután Laurenţiu meséli el, hogy miért választotta a világhálót reklámozási felületnek. Mint mondja a fiatalokat manapság inkább a számítógép előtt, vagy a mobilján internetezve találod, inkább Facebookoznak és a YouTube videóit böngészik, és egyre ritkábban tévéznek. Sokan ha tévéznek is a reklámok alatt nagy valószínűséggel, a mobilt előkapják, és azzal foglalkoznak. (04:30–05:28)
          Alexandra itt tisztázza, hogy nem kellene ebben a kérdésben az online pártjára állni, hanem abban kellene kiegyezni, hogy a figyelem megoszlik a több képernyő között. A jelenlegi mérések szerint egy ember naponta átlagban 220 percet internetezik és 250 percet tévézik, persze a két médium között megoszlik a figyelme, vagyis nem 470 percet tölt a képernyők előtt, hanem jóval kevesebbet. Szerinte ez is igazolja, hogy az online együtt működik a tévével. Ők gyakorlatilag a fogyasztói szokásokra építik kampányaikat. (06:00–07:52)
          Ezzel viszont Laurenţiu nem ért egyet teljes mértékben, szerinte az emberek többsége könnyen megsaccolja, hogy mennyit néz tévét, de a mobilról való internetezés az csak időközönként történik, ezért nem lehet felbecsülni a napi mennyiséget. Másfelől még azt is elmondja, hogy a tévét, mivel délután vagy este nézed, a reklámozási időszak már a bevásárlás után történik, ezért a reklámspotra csak emlékezhetsz. A mobilodról vagy a számítógépről a vásárlás előtt tudsz már informálódni. (08:00–09:20) 
          Alexandra elmondja, hogy a tévében általában élelmiszereket reklámoznak. Hozzáteszi, hogy a reklámozás klasszikus elmélete szerint, mindent azért reklámozzák állandóan, hogy ha vásárolni mész mindig a reklámozott termékre emlékezz. Azt a márkát veszed meg elsőként, általában, melyről legutoljára hallottál. Ezért teszik be nap mint nap ugyanazokat a reklámokat. Fontos, hogy ezekre a termékekre a napi vásárlás során emlékezz. (11:05–12:50)
          A Digital Star vezetőmenedzsere szerint a számok mögé kell nézni, egy tévés reklámspot nem ér fel egy vlogger reklámjával. Ha egy vlogger következetesen ugyanazokat a termékeket fogyasztja, valószínű, hogy a rajongói is követni fogják. Ahogy kifejti, olvasott több tanulmányt, ezek szerint a tévéreklámoknak sokkal kisebb a hatása, mint az internetesnek, ahol már-már olyan mintha egy barát győzködne. Mindenképp egy vlogger sokkal jobban tudja befolyásolni a fogyasztót, mint a tévé. (13:01–14:32)
          A Starcom vezetőmenedzsere, ezúttal a márkához való kötődésről beszél. Ez a folyamat tölcsérszerűen alakul ki. Első fázis, az informálódás szakasza, ekkor építik ki, hogy egyszerűen tudjál egy márka létezéséről. Ezután következik az a fázis, hogy kipróbálod azt, amit láttál. Természetesen minden cég arra törekedik, hogy kialakuljon benned egyfajta lojalitás a terméke iránt, hogy abból a kategóriából mindig az övét válaszd. Ez már egy érzelmi kötődést jelentene az illető termék vagy márka iránt. A tévé az első szakaszban fontos, amikor is a termékre felhívják a figyelmet. A lojalitási fázisban már sokkal több szerepe van az internetes reklámnak, a vloggereknek. Szerinte az a célszerű, ha mindenki vagyis a tévé és az internet is ebben a rendszerben megtalálná a saját helyét és szerepét. (14:35–16:26)
          Laurenţiu ellenvetés gyanánt egy McKenzie kutatást hoz fel. Ennek alapján a digitális világ megváltoztatja az Alexandra által felvázolt helyzetet. Egy fogyaszó, ha egy laptopot szeretne vásárolni, először 3, 4 márka van a fejében. Ha egyiket kiválasztja és megkedveli akkor hűséges marad a márkához, és következő alkalommal is az illető cég termékét vásárolja meg. Igen ám, ahogy figyelmeztet, ez a gyakorlatban nagyon ritkán történik meg. A legtöbb márka az alkalmi kliensekből él. Hozzátette, hogy a Coca-Cola esetében is – a kutatások szerint – az ilyen alkalmi fogyasztók vannak többségben, és nem a márkához hű vásárlók. Mivel nagyon kevés a márkához hű vásárló, minden cég arra törekszik, hogy a 2, 3 három márka között ott legyen, amely a vásárló fejében már a kezdetben ott van. Ezért szoktak napi rendszereséggel reklámozni mindent. (16:35–18:33)
          Alexandra azt emeli ki, hogy azzal is kell számolni, hogy Romániában még olcsónak számít a tévéreklám, a többi médiához képest. Ha azt vesszük, hogy ezer fogyasztót szeretnél elérni, akkor a legolcsóbban a tévéreklámmal lehet megtenni ezt. (18:44–19:15)
          Laurenţiu ezzel szemben kihangsúlyozza, hogy lehet, hogy a tévé be van kapcsolva és megy a reklám, de te éppen nem nézed, ezért ezek a számok jelentősen torzíthatnak. Alexandra itt közbevág, hogy a digitális reklámoknál is hasonló a helyzet, nem tudhatod, hogy internetező végig nézte vagy sem az oldalt lepörgő reklámot. Laurenţiu viszont megjegyzi, hogy egyedül csak a mobiltelefonok esetében lehetne mérni, hogy valaki látta-e vagy sem a reklámot. Alexandra szerint nem érdemes egy ilyenfajta vitába belebonyolódni. (19:20 – 20:01)
          Ezután elmagyarázzák, hogy miképpen mérik a tévé, illetve az online nézettséget. Mikey Haş kifejti, hogy az online mérés platformfüggő, míg a Facebook már nézettségi adatként könyvel el egy három másodpercnyi videókövetést, addig a Youtube figyelembe veszi az IP címet ahonnan nézik a videót, de más paramétereket is, és bonyolult algoritmusok segítségével számítja ki ezeket az adatokat. Ha a Facebookon megy egy élő adás és azt írja, hogy éppen hányan nézik, az egy pontos adat, ezzel szemben a tévénél egy átlagolás történik. Ráadásul kiválasztanak egy országos mintát, és az illető háztartásokba mérőműszereket szerelnek fel, amelyek segítségével követik a tévénézési szokásokat. Romániában 1200 ilyen mérőműszer van, és ezek alapján számítják ki az országos adatokat. Mikey szerint ezeket  igaz, hogy nem lehet tudni, hogy hol vannak, de egy pénzes médiatröszt ha csak 300 tévénéző családot lefizet, hogy az ő csatornáit kövessék, akkor a maga javára fordíthatja az adatokat. Alexandra elmondja, hogy ezt a mérési módszert világszinten alkalmazzák, más lehetőség egyelőre nincs, a minta – szerinte – reprezentálja az országot. Tudtával 1500 háztartásban van ilyen mérőműszer, hozzáteszi, hogy nagyon szigorúan ellenőrzik az adatok pontosságát, és csalásra nincs lehetőség.  (21:15–23:58)
          A Starcom menedzsere úgy tudja, hogy évente 225 millió eurót költenek országszinten a tévéreklámra, ez az összes reklámbefektetés úgy 60 százalékát teszi ki, a többi megy rádióreklámra, nyomtatott sajtóra, és online reklámra.  Az online-ra költött pénz egyre jelentősebb. Ez szerinte a fogyasztási szokásokat követi. Eddig a rádiótól és a nyomtatott sajtótól vették át a reklámköltségeket, és fektették az online reklámba. A tévéhez nem nyúltak, de ez is megváltozhat, hiszen a jövőben még többet költenek majd az internetes reklámokra. (24:01 – 25:53)
          Laurenţiu szerint jövőben nem választják külön az online médiumot és a tévét. Léteznek már olyan cégek, akik a reklámfogyasztási szokásokat próbálják mérni úgy az okostévén, mint az interneten. Amilyen reklámot néz a tévében a felhasználó, olyan reklámokkal találkozik a világhálón is és fordítva. Ezen mindenki nyer. (25:57 – 27:16)
          Mikey Haş elmondja, hogy egyelőre a tévék minőségibb (itt főként a technikai szempontokt érti) tartalmakat sugároznak, mint amit megtalálunk az online térben, ezért az utóbibba nem is fektetnek bele. Továbbá nincsenek olyan vloggerek, akikben teljesen megbíznak a befektetők. Történt meg már sokszor az, hogy azon márka ellen lépett fel a vlogger, amelyet addig képviselt. A Digital Star menedzsere ehhez hozzáfűzi, hogy sokszor az is gondot jelent, hogy az online médiába kevesebbet fektetnek, mint a tévébe, mégis az elvárások a minőség szempontjából ugyanazok. Másfelől már a facebook algoritmusok szerint reklámoz, nem össze-vissza teszi be a hirdetéseket, csak azokat közvetíti, amelyet a felhasználó nézett már. (28:06 – 30:19)    
          Alexandra szerint elmúltak már azok az idők, amikor az internet olcsóbb volt. Visszautal arra, hogy a reklámbefektetők számára a tévé és a világháló kiegészítik egymást. Laurenţiu ehhez hozzáteszi, hogy másként kell kommunikálni a világhálón mind a tévén, mert, más nemzedékeknek közölsz. Mikey összegez, végül is nem célszerű a tévét és az internetet  összeugrasztani, a vitáknak van értelme, de ez a két médium egymást kiegészítve kellene működjön. (30:22 – 35:20)
          Itt abbahagyjuk mert ezután alanyaink inkább csevegni kezdenek. Még annyit megemlítünk, hogy itt is elhangzik John Oliver neve, akinek a Late night show adásait Mikey Haş nem az HBO-n, hanem a YouTube-on nézi és nagyon kedveli (rá mint említettem vissza fogunk térni bővebben).   
​

Mikey Haş (a képünkön jobbról az első személy) „tévéstúdiója”, amelyben reklámos szakemberekkel vitatja meg a világháló és a tévé közti marketing vonatkozású kapcsolatokat 
​

Összegzés: A Doza de Haş  igazolja, hogy a vlogolás még ha leginkább stand up comedy műfajához hasonlít, akár „komoly” és releváns információkat is lehet közölni a segítségével. Mikey Haş néhány mondatban képes jellemezni a vlogger világot, amely egy újfajta szórakoztatási lehetőség, egy olyan fajta valóságshowt, amely leginkább a fiatalokat érdekli. Továbbá, a másik műsorával bizonyítja, hogy a vlogger akár tévéműsorokhoz hasonló tartalmat is előállíthat. Véleményem szerint a Trending TopX hiánypótló. Állítólag az említett műsorba Mikey Haş meghívta Ioana Ciurlea riportert, aki nem fogadta el a meghívást. Ezután döntött úgy, hogy két reklámos szakembert kér meg, hogy mondják el tapasztalataikat, hogy vitájukból kirajzolódjon némiképp a valós helyzet. A Digi TV beszélt a vloggerekről, de nem hívott meg közülük senkit a stúdióba. Úgy vitatott meg egy jelenséget, hogy az illető médium képviselőit teljesen mellőzte. Ebben tekintetben érzem a Trending TopX-et hiánypótlónak.


4. Esettanulmány: Hollywood Hírügynökség, a vlogger filmkritikus 
​
            Kutatásunk eddigi alanyai kritikusok voltak, illetve főként tudományos munkát végeztek, de csak alkalmanként vlogoltak. Továbbá volt egy olyan vlogger, aki főként szórakoztató tartalmat gyártott, és csak néha használta fel a marketinges ismereteit „komoly” szakmai tudást is közzé téve. Szirmai Gergely a Hollywood Hírügynökség vlogsorozat alkotója mondhatni, hogy egy ideáltípus arra, hogy miként lehet szakmai ismeretek terjesztésére használni az online retorika eszközét, felhasználva az infotainment módszerét.
          Szirmai 1988-ban született Budapesten, egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karon kezdte, majd Chicagoban tanult filmművészetet, végül Budapestre hazatérve a Színház és Filmművészeti Egyetemen végzett.
          Szirmai nem a YouTube-on indította útjára filmkritikusi vlogját, hanem 2010-ben Hollywood Hírügynökséget először önálló blogként képzelte el, majd 2011-ben költözött fel a YouTube videó-megosztóra. A kiforrott vlogolási stílusa miatt, 2014-ben, magyar vonatkozásban a legnépszerűbb vlogger lett. Azóta benne van a top 10-be. Gyakorlatilag a mainstream filmek elemzésével foglalkozik, mivel szerinte ezek kordokumentumok. 
          Azóta még két vlogsorozatot indított el a GameDayIroda vlogsorozatot, ahol számítógépjátékok „kritikájával” foglalkozik Kiss Imrével közösen, illetve az AFK Légió nevű „csatornát”, ahol utazási naplókat készít. Mindkettőn a feliratkozók száma meghaladta már a százezret, látjuk azonban, hogy továbbra is a filmkritikai vlog a legnépszerűbb, amelyre 2017. június 5-ig 386 528-an iratkoztak fel.
 
          A vlogger-filmkritikus éthosza: Azt is megtudjuk tőle, hogy miért indította el ezt a sajátos filmkritikai vlogját:
 
        Történt egyszer, hogy komoly szakmai vitába kerültem egy habzó szájú szabad-bölcsész ismerősömmel, aki szerint a mainstream filmek értékelése teljesen esetleges. A siker és az elismerés bevételen és nézőszámon alapszik, így hát értelmetlen érdemben foglalkozni velük. Én és a pocakomban lögybölődő másfél liter soproni heveny asztalcsapkodások közepette adtunk hangot nemtetszésünknek. Kifejtettem, hogy míg a művészfilmek épphogycsak, a mainstream (félreneértsd, nem csak hollywoodi) filmek abszolút helytállnak, mint korrajzi kellékek, így egyenesen kötelező foglalkozni velük, ha az ember helyes képet akar alkotni korunk popkulturális helyzetéről.
        No ezután történt, hogy egy fél évet a vadnyugaton töltöttem, egy öreg faházban Chicago mellett. Lakótársaim, a hatvanéves feminista és négy macskája elől menekülve magamra zártam esténként a padlásajtót, és unalmamban kitaláltam, hogy filmkritikai webisode-okat fogok gyártani az otthon maradt ismerősöknek. Ez lett a Hollywood Hírügynökség. A szerencsések, akiket szembeállított a sors e négy részes animációs sorozattal, általában jó visszajelzéseket hajigáltak felém, így volt merszem azt gondolni, így vagy úgy, de érdemes továbbéltetni ezt az ötletet. Valahol valahogy van helye a világban.
        Végül, Budapestre visszatérvén egy KomMédia órán felmerült a kérdés, vajon lehet e olyan írott kritikai sorozatot készíteni, melytől nem zuhan a nyáladzó unalom félálomszerű állapotába az átlag olvasó. Valljuk be, ez nem igazán könnyű dolog, egy többoldalas kritikát a kutya se olvas el, az Exit-es szösszenetek meg olyan informatívak, mint egy tál zabkása. A kettő variáció között van valahol az »élvezhető de nem lefárasztó« arany középútja, én pedig feladatként kaptam e út kiaknázását. Kapva kaptam az alkalmon, és újraélesztetem a Hírügynökséget.
        Így állunk tehát, hosszas gondolkozás után úgy vélem, van értelme, helye és célja egy alapvetőleg individuum központú filmkritikai blognak, mely hétről hétre nekirohan egy itthon frissen bemutatott filmnek, és színlelt professzionalizmustól teljesen mentesen elmondja a kedves olvasónak, hogy mi a fasz van. Helyet kap majd az információ, a vélemény és az elfogult gyűlölködés/ örömóda is, pont úgy, ahogy a nézőkben is vad harcot vív az objektív szemlélődő és a szubjektív rajongó. (hollywoodhírügynökség.blog.hu, 2010)
 
          Szirmai Gergely filmkritikus mondhatni egyszemélyes stúdiót hozott létre. Nem pusztán kritikaírást alkalmaz, mivel a digitális videók segítségével a szöveges diskurzuselemzés mellett, a vizuális nyelvezetet, főként az animációk adta lehetőségeket is széleskörűen kiaknázza. Sőt, a videói némiképp a tévéstúdióban készült riporteri műsorokra emlékeztetnek, mivel felvezetőt készít, háttérzenét alkalmaz, de magát a kritikát is nem mindig szóban, hanem néha filmszerű jelenetekkel fogalmazza meg. Éppen az utóbbi miatt nem tekinthető riporternek, és nem is tevékenykedik hírügynökségként – ahogy a vlog neve sugallaná –, hanem egy színészi játékot és animációt alkalmazó kritikusként, aki széleskörű dramaturgiai eszközöket vet be, mondanivalójának alátámasztására. Főként nem rendezőkkel, színészekkel készített interjúkra épít, nem hagyatkozik az ő véleményükre, ahogyan általában az újságírók/riporterek tenni szokták, hanem a filmkritikusokhoz hasonlóan elemez. Ezek a videók, ha emlékeztetnek is a folyóiratokban megjelenő filmkritikákra, mivel az alkalmazott szaknyelv sokszor hasonló, de a szubjektív hozzáállás, a filmszerű elkészítés, a világháló zsargonjának az ismerete és alkalmazása, továbbá az akár vulgárisabb kifejezések gyakorlatba ültetése, a humor, akár az önirónia, valamint az élénk hatást kiváltó animációk, már nem egy távolságtartó kritikus eszközei, hanem sokkal inkább egy online szónoké, azaz egy vloggeré. 
          Nem utolsó sorban Szirmai kommunikációja retorikusnak tartható, azért is mert önreflexív. Nemcsak a videóblog műfaját képes kívülről látni és elemezni, hanem önmaga tevékenységét is képes kivesézni. Vannak az úgynevezett Komment keddek, amikor a Hollywood Hírügynökség vloggere a rajongói kérdésekre válaszol. Érdemes egyik ilyen „önelemző” videóblogára bővebben kitérni, hiszen a szerző nagyon tömören feltárja az online retorika, az újmédia adta lehetőségeket:
 
„Beszéljünk egy kicsit a videó-bloggolásról. Hadd vázoljam fel illusztratív ábrával az alapproblémáját. (khm... khm...) Az Internet korában, a kultúrákat és generációkat áthidaló tömegszerencsétlenség mezején, létezik egy tartalomgyártási forma, mely független minden szabálytól, minden cenzúrától, minden megszorítástól. Ahol milliókat érhetsz el a nappalidból, innovatív és korszakalkotóan kreatív, »let it go« paródiáddal. Ahol japán kutyáktól tanulhatsz főzni. Ahol elmondhatod a véleményed, nemzeted vagy világod, politikai, szociális és közéleti kérdéseiről, mindenfajta médiamágnás nagybácsi segítsége nélkül. Ahol csak te vagy és a kamera, és az ötleted, amely szabad piacon mérettetik meg igazságosan és egyenlően. Ahol az lehetsz, ami vagy és azt mondhatod, amit akarsz. Ahol az ötlet, a nyersanyag és a verejték a mérőszám. Ahol a média, levetve a konvencionális kereteit, igazán szabad, egyedi és nyílt.” (Hollywoodhírügynökség, 2014)
 
          A videó-blogger, Szirmai szerint, célszerű, ha kiválaszt egy olyan szakterületet, amelyben jártas, és felhasználva a technológia által biztosított eszközöket, olyan tartalmakat képes gyártani, amely segítségével meg tudja győzni e szabadpiac fogyasztóit a véleményéről. (Hollywoodhírügynökség, 2014)
          Azért demokratikus ez a módozat, mivel a visszajelzésekből (amelyek általában azonnal érkeznek) a szerző le tudja mérni online diskurzusa által kiváltott hatást. A lehetőségek mindenki számára adottak, kérdés az, hogy „ki” és „hogyan” képes élni velük.
          Másfelől Szirmai arra is figyelmeztet, hogy a vlogger számára nem elegendő csak egy szakterület kimerítő ismerete, mivel a világháló egy sajátos közeg is, amit meg kell érteni, és némiképp a hagyományos diskurzuson változtatni kell, hogy ebben a térben is valaki képes legyen érvényesülni. Talán a legfontosabb, hogy ebben a közegben a szubjektív véleményt fel kell vállalni, továbbá, nem is annyira az eszközök kell professzionálisak legyenek, hanem maga az üzenet. Az üzenetnél pedig fontos a nyitottság, ezért jó, ha az ember szubjektív véleményeket vállal fel, illetve reagál a mások véleményére. (Hollywoodhírügynökség, 2014)
          A szubjektivizmus ebben a kontextusban egyáltalán nem jelent megalapozatlanságot, mert, ha így történne, a hozzászólásokban hamar szétszedhetik az egyéni véleményt, ami mindenképp rontja a „megmondóember” hitelességét. Szirmai próbál is kommunikálni mindenkivel, azzal tiszteli meg nézőit, hogy „szerkesztőségi tagoknak” titulálja őket, ezzel a gesztussal azt próbálja elérni, hogy vállalják fel véleményeiket a hozzászólásoknál.
          Az Ébredő nyerőgép című vlog (Hollywoodhírügynökség, 2015) a Csillagok háborúja nagy-mozi sorozat hetedik részének, az Ébredő erőnek az elemzésével foglalkozik. Mivel még akkoriban kevés ember láthatta a filmet (éppen, hogy elkezdték a mozikba vetíteni), a szerző nem elemzett teljes részletességgel. Csak azokat a jeleneteket hozta fel illusztrációként, amelyeket a filmelőzetesekben láthattak a nézők.
 
          ​Logosz: Szirmai egy Kylo Renre (a film negatív szereplőjére) emlékeztető maszkban jelenik meg, és elmeséli mesterének, hogy sikerült teljesen konzumügyé tenni a Star Wars-ot, még a tejes-dobozokra is rátetették a logókat, de „még így is él pár szánalmas ellenálló, aki kiértékelné a filmet”. Ezzel a vlogoló arra utal, hogy a filmet általában, mint élményt és nem, mint alkotást jellemezték. Figyelmeztet, hogy kívülről is kell szemlélni mindent, túl kell lépni a rajongói attitűdön, és azt is kell látni, hogy minden mögött ott van J. J. Abrams rendező kitűnő marketinges tevékenysége. A rendező jól értett ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést. Sokan már akkor költöttek az új Star Wars-os termékekre, amikor a filmet le sem vetítették. Az egész Lucas-arculatot 4 milliárd dollárért vették meg és 8 milliárd dollár bevételre, vagyis a befektetés megduplázására számítanak. Szirmai szerint nem célszerű „felfújható ewok babaként”, vagyis termékként tekinteni az Ébredő erőre, amely a Hollywood történelmében a legsikeresebben értékesített film.
          Szirmai aláhúzza, hogy az alkotás sikere annak tudható be, hogy visszatértek az eredeti recepthez: „egy olyan Új remény adaptáció, amely visszahozza a régi filmek hangulatát és világát”, erre szerinte azért is szükség volt, mert a későbbiekben forgatott előzménytrilógia nem volt sikeres (tudniillik a Csillagok háborúja eredeti trilógiája után forgatott következő három rész, visszamegy az időben, és emiatt a 4., 5., és 6. részből lesz az 1. 2. és 3. – a szerző). Ezen az örömön, ahogy véli, azonban túl is kell lépni és nemcsak értékelni, hanem kiértékelni is kell. Érzékelni kell, hogy a film „lombikban volt kifejlesztve számunkra”, csak azért, hogy kedveljük. Egyfelől megteremti ugyanazokat a karaktertípusokat, „karakter sztereotípiákat”, mint az első film. Szerinte ez nem baj, mert a film a narratívát is átemeli: „a kisembertől egy nagy világrengető konfliktusig jutunk el”, „sokat ígér, de elsőre nem fed fel sokat”, pörgő a cselekmény, sűrű harci jelenteteknek lehetünk tanúi, emiatt kalandfilmként is jól működik.
          Meg van elégedve az új karakterekkel, és azt is méltatja, hogy a régi szereplők Han Solo és Leia hercegnő kihátrálása is megtörténik, amit el is várt.
          Persze, azért Szirmai távolságtartóként viselkedik, és megjegyzi, hogy akárcsak az előző részekben „a rohamosztagosok faszt sem találnak el”. Túl gyanús az is, hogy Finn nagyon könnyen használja a lézerkardot, a Jedik legszentebb fegyverét, noha nem részesült soha kiképzésben. Ez az új karakter ráadásul mindig vicces akar lenni, még azokban a nagy csatajelenetekben is, amikor ez semmiképp sem indokolt.  Továbbá azt is megjegyzi, hogy attól, hogy sok mindent másoltak, átemeltek az első filmből: „a dialógusok lehettek volna jók is”. Nem elégedett a párbeszédekkel, mivel szerinte egy emlékezetes mondatot, szófordulatot nem lehet felidézni a filmből.
 
          Pátosz: Érdekes a vlog intrója, egy ronda kerek (holdszerű) fej jelenik meg, arcán foszladozó hússal, egyik szemével éppen a másikat, a kilőtt szemét nézi, amelybe egy rakéta fúródott. Egy hang megszólal „Kezdjük már el!” Fekete-fehér az egész jelenet, beúszik a „Hollywood Hírügynökség” felirat, majd mintha egy színházban lennék, összehúzódik a függöny és vége. A rézfúvósok indulós hangulatú háttérzenéje mellett halljuk feltehetően egy bemondó hangját: „Hölgyeim és uraim!” és egy vastag hang nyom el mindet: „More Hollywood than Hollywood” (több Hollywood mint, amennyi Hollywood). Ez a felvezető azt sugallja, hogy kulisszák mögé is bevezetnek minket, és habár fehéren-feketén vázolják fel a történetet, többet kapunk, mint amennyire számíthatunk. A legördülő függöny, arra utal, hogy teátrális lesz a produkció, így akárcsak egy színházi előadás esetében, nem kell mindet elhinni, vagyis elvárnak egyfajta távolságtartást a néző részéről. 
          „Kylo Ren” felbukkanása nagyon színpadias, egy Star Wars-os zúgást hallunk, és a sötétből tűnik fel a maszkba öltözött Szirmai Gergely, aki szerint sikerült „konzumprostivá” tenni a Star Wars-ügyet, még „Miley Cyrusnak is Chewbacca tetkó van a seggén”. A vlogger a trágár nyelvezet segítségével támadja a fogyasztói világot, amely képtelen látni, hogy ez a film egy marketinges akció. Nem értékeli azt az őrületet, ami még a film levetítése előtt felgerjesztette a rajongótábort. Már minden üzlet megtelt új Star Wars-os babákkal, és emiatt, ha valaki ilyen termékeket vásárolt, már eleve pozitívan kötődik a filmhez. Az is beszédes, hogy Szirmai ezt a „sötét erő oldaláról” értékeli.
          Mikor meglátjuk őt maszk nélkül, akkor azt kérdi, hogy: „Itt mindenkinek elment a hidegvére?” És kezdi túl-dicsérni a filmet, hogy: „Ez az új Star Wars a legjobb dolog valaha, vért hánysz a boldogságtól. Jézus Krisztus csak azért tért vissza közénk, hogy kamuózon ebben a filmben. Csaknem? Tudom, hogy ez blaszfémia, de nem akarjuk, így a »hype-hullámon« túlbukva ki is értékelni ezt a filmet.” Egy csomó kielégült színészarcot látunk közben. Aztán mintha egy rajongó lenne, felkiált Szirmai, hogy: „Han Solo!” és megint megáll és közbevág. „Nézzétek J. J. Abrams a világ legprofibb marketinges rendezője, ha valamihez ért az az, hogy hogyan kell eladni a filmjeit és »Atyaég!« (ezt már ismét kiáltja) ez sikerült neki. Százmillió fölött jelölték a bevételt mielőtt kijött a film.”
          Érzékelhetjük, hogy Szirmai rendkívül jól használ minden eszközt, még csak alig telt el egy perc a videóból, már rengeteg információt és főképp háttér-információt kaptunk. A színészi játék, ahogy mindezt előadja, teátrálissá teszi, és ezáltal ki is figurázza, úgy a marketingakciót, mint az erre adott reakciót. Hol a rajongó, hol pedig a kritikus bőrébe bújik.
           Megjegyzi azt is, hogy akkora a médialelkesedés, hogy a filmről magáról nem beszél senki. Csak arról, hogy: „Milyen hangulat volt újra hallgatni a zenét, micsoda élmény volt megint ott lenni a Star Wars világában. Milyen lelkesítő, hogy egy új kaland elé nézünk egy új generációnyi főhőssel az oldalunkon. Újjászületett a Star Wars.” Miközben ezt élénken gesztikulálva, a rajongói szerepet megjátszva mondja, megjelenik a képernyő alján a felirat, hogy: „ez amúgy mind igaz”. Megint a sűrítés technikájával találkozunk: Szirmai ugyanabban az idő-intervallumban képes két attitűdöt is közölni, egyfelől meg is játszotta magát, de másfelől azonosult a rajongókkal is.
          Azt, hogy az Ébredő erő egy Új reménység adaptáció, a vlogger egy érdekfeszítő „párhuzam-polkával” mutatja be számunkra: „Egy ifjú titán egy homokplanétán. Egy bölcs öreg útbaigazító. Egy dögös, laza pilóta. Egy csapat űr-náci. Sieg, heil (így köszöntötték a nácik Hitlert – a szerző)!” – énekli. Továbbra is dalolva, még ha nem is jön ki a rím, kellőképpen érzékelteti, hogy ugyanazokat a sablonokat alkották meg, mint a legelső filmben: a jó és rossz harca az apa-fia konfliktuson keresztül jelenik meg, megint csak egy csipogó robot szállítja a fontos üzenetet, valamint a Halálcsillaghoz hasonló mesterséges bolygót kell felrobbantani az ellenállóknak. Hasonló szerepeket alakítók képe jelenik meg egymás mellett. Ismét nagyon kreatív montázsokat láthatunk eredeti háttérzenével, és az elején még jól rímelő dallal is. Ugyanakkor ez a muzsika kissé nevetségessé teszi a két film között létező, egyértelmű párhuzamokat, amivel érzékelteti, hogy a rendezőnek vagy forgatókönyv írónak nem volt elegendő bátorsága, egy az első mozifilmtől eltérő narratívát kitalálni, hanem teljesen az első film hangulatát és cselekményét hozta vissza, hogy a rajongótábort mindenképp megnyerje.
​

Szirmai nagymamát alakítva figurázza ki a lézerkard túl könnyű használatát
​

Alanyunk más eszközökkel is karikíroz. Például, amikor arról beszél, hogy túl könnyen használják a lézerkardot, egy volt rohamosztagos már egyből forgatja, ezt azzal figurázza ki, hogy akár nagyanyánk is képes lenne a fénykarddal harcolni. Hogy még jobban hangsúlyozza ezt a bakit, egy ilyen jelenetet ráadásul elő is ad nekünk (pokrócba borítva a fejét hangját nagymamásra változtatja). Feltételezhetően ebéd után a nagyanya kínálja az unokáját (az unoka is Szirmai a „maga természetes mivoltában”) sütivel, de az nem kér, erre előkapja a lézerkardját és rákiabál, hogy: „Egyél!”
           Szirmai a vlogsorozatában állandóan „klónozza” önmagát. E videóban is, hol az elfogult rajongó, máskor pedig a karba tett kézzel, hidegen mérlegelő kritikus szerepét adja elő. Emlékezzünk csak vissza Turkle és Bruckman kutatókra, akik arra a következtetése jutottak, hogy „az online terek: játszóterek”. (Merkovity, 2014: 114) Sokan arra használják a világhálót, hogy az offline térben létező szerepüktől eltérő szerepeket kipróbáljanak. Szirmai több szerepkört is eljátszik nekünk.
          Minden videó végén általában a vlogger még egyszer röviden értékeli filmet: Szerinte ezt a filmet mindenképp meg kell nézni, mert: „Félsz kimaradni az élményből. Az előzmény-trilógia napról napra egyre szarabb, és ezzel nincs semmi baj. Fogyasztására egy »nem lett szar« partit javasolok.” Ismét tapasztalhatjuk a vulgáris nyelvezetet, amivel egyfajta közvetlenséget sugall, amúgy az általa elemzett mainstream filmek többsége is ugyanezt a nyelvezetet használja, de hát közölte már az Ars poetica-jában, hogy „színlelt professzionalizmustól teljesen mentesen elmondja a kedves olvasónak, hogy mi a fasz van”.
          A másik videót, a Top 5 TV műsor, ami KELL A MAGYARNAK!!! címűt (Hollywoodhírügynökség, 2017) azért választottam, mert Szirmai a tévéműsorok és vlogolás közti különbségekre világít rá.
 
          Logosz: Szirmai a magyar televíziózásról beszél, arra a jelenségre világít rá, hogy sokan elvből nem tévéznek, úgy viselkednek, mintha az jó lenne számukra, hogy egy médiummal egyáltalán nem foglalkoznak. Úgy véli, hogy erre teljesen fölösleges büszkének lenniük, szerinte a tévézés hiánya inkább a tévécsatornák sivár kínálatának számlájára írható, és értelmetlen egy trendet, mozgalmat erre építeni. Helyette, az amerikai csatornáktól kellene példát venni, ahonnan ő egy pár olyan tévéműsor „ellopását”, és „magyar vonatkozású adaptálását” javasolja, amelyek szerinte képesek lennének visszacsalogatni a képernyő elé a nézőket.
          Az egyik ilyen tévéműsor szerinte a Saturday Night Live lenne, amely az NBC csatornán megy. Ez egy hetente jelentkező műsor, „egy félig élőadásos humorgála, ahol a műsor rezidens komédiás-csapata, hírességekkel kiegészülvén, rövid poénos jeleneteket ad elő. Mivel minden egyes szombatra le kell tolniuk egy adást, az egész tök spontán és súgógépről olvasott, és közélet követő. Énszerintem zseniális. Nem mindig vicces, de mindig meglepő, rengeteg kreatív hülyeségnek ad helyet ez a műsorformátum. Nem véletlen, hogy már a 42. szezonjánál tart.” Ezt szerinte a tévének kell lenyúlni, mert a világhálón nem megvalósítható. Stúdió kell hozzá komplex technikai felszereléssel. Élőközönséges előadásról van szó, amit színházi felépítés jellemez. Ezek a jellemzők úgy véli, hogy: „kaliberükben megkövetelik a tévét”. Magyarországon is lehetne ilyet gyártani, mint mondja, ha a Dumaszínház ebben a formában lenne megvalósítva, rengetegen újra a képernyő elé ülnének.
          A következő javasolt műsor az HBO-n fut és „éppen” John Oliver Late Night Show-ja. Az amerikai tévést említette már Gödri Bulcsú is, és Mikey Haş vlogger, ezúttal azonban a műsornak az elemzését is elvégzik. Szirmai erről mondja, hogy: „Ez jelenleg a legkedvencebb tévéműsorom szerte a világon!” Amint felvázolja egy hírkomenntáló műsorról van szó. Egyfelől ismertet, végig pásztázva az azelőtti hét legfontosabb híreseményeit, de ezt humorosan és lazán teszi. Olyan témákat taglal, többek közt, mint „az amcsi világ könyörtelensége, vagy a FIFA szervezett korrupciója, a nagy amerikai gyógyszerfüggőség. Fontos és kemény témák, amelyeknek nagyon durván, részletekig hatolóan utánajár, s a feneküknél fogva felforgatja az egészet.” Ilyen oknyomózó műsorokra lenne szükség Magyarországon is. Szerinte hasonló oknyomozást csak egy tévé tud elindítani, ehhez ugyanis bonyolult kapcsolatrendszer, hosszú utánajárás, meg egy nagy stáb szükséges.
          Ezután a Gold Rush-al példázódik, amely ugyan megy Magyarországon a Discovery csatornán, de maga a műfaj az, ami szerinte hiánycikk. A film lényege: „Egy csapat aranybányász mindennapjait követjük végig Alaszkában, akiknek ott lebzsel az élükön, Parker, a tinimilliomos. Minden kilapátolt tonna, arany mellett is igyekeznek menedzselni az üzletük és az életük. Kénköves kánkánnal toporognak az álmaik után.” Ez tehát egy dokumentarista szemléletű feldolgozása az amerikai valóságnak. Szerinte Magyarországon is a magyar életből vett példákból lehetne gyártani hasonló filmeket, nevezetesen be lehetne mutatni a magyar szürke-marha pásztort. Ez természetesen drága, de érdemes utána menni, hiszen nézettséget növelné – hangsúlyozza a vlogger.
          A következő ellopandó sorozat szerinte a Scrubs, amely egy nagyon jó sitcom (szituációs vígjáték): „A sitcomok magukba foglalják az adott kor mindennapjait, világlátását és életélményét, ami már-már médiatörténeti jelentőséggel ruházza fel őket.” Szerinte ez egy jelentős hiánycikk Magyarországon.
          Végül megjegyzi, hogy a tévé varázsa abból adódik, hogy ez a doboz mindenkit egy helyre gyűjt. A legutóbbi labdarúgás EB-t, mint véli, senki sem a mobilján nézte, hanem összegyűjtötte a családokat, és egy egész nemzet követte a magyar csapat küzdelmét. Ha nem is éppen ilyen mértékben, de „az élményt megfelezve” hasonló közösség-összekovácsoló ereje volt a Játék határok nélkül műsornak, amelyen előző években magyar csapat is részt vett, de legutóbb nem utaztak ki a versenyre, holott ez egy népszerű műsor volt. A produkciót röviden a következőképpen jellemzi: „Egy tornász-vébé szerű verseny, ahol vicces feladatokat kell megoldaniuk a nemzeteket képviselő sportolóknak. Egy legendás ötlet, ami baromira szórakoztató, annak idején én imádtam is, főleg azért, mert elhozta az EB élményét nekem is, annak ellenére, hogy én nem szeretem a focit. Totál sportfüggetlen, bárki becsatlakozhat, és szurkolhat a nemzetének minden vasárnap. Ez a műsor a »legtévébb« mind közül: a kaliber, költségvetés, a közösségi élmény esszenciális televíziózás. Amiért mérges vagyok, hogy ez a műsor megy is, de a magyarok nem vesznek részt benne!”
 
          Pátosz: A videó intrója ugyanaz, mint az előzőé. Szirmai úgy kezd, hogy: „Jó napot kívánok, hölgyeim és Uraim ez itt a Hollywood Hírügynökség, és beszéljünk egy kicsit a magyar televíziózásról, mert »Atyaég!« beszélnünk kell róla.” Láthatni, hogy be sem fejezi az üdvözlést, és már rá is tér a témára, ezzel is kihangsúlyozva a jelentőségét, akárcsak az „Atyaég!” közbe-kiáltással.
          Ezután folytatja, hogy mindenkinek van egy olyan ismerőse, barátja, aki „elképesztően hangosan büszke arra, hogy nem néz tévét.” Megint csak egy szuperlatívusszal, túlzással találkozunk. Ezután előad egy „lehetetlen” narratívát: „Összegyűltem a haverokkal egy sötét februári éjszakán. Megvártuk míg kijön »a magyar televíziózás« a korcsmából, lekövettük egy sötétebb utca szakaszig, és agyonvertük vascsövekkel.” Ezt a képtelen történetet, mellyel a magyar televíziózással szembeni gyűlölet abszurditását fejezi ki, ráadásul úgy adja elő, hogy a háttérzene egyre drámaibb lesz, a képről lassan-lassan kifakulnak a színek, végül minden szürke lesz. Szirmai arca is egyre jobban betölti a képernyőt, a hangja pedig egyre erőteljesebben torzul, az „agyonvertük vascsövekkel”–t már-már egy „pszichopatával” mondatja.
          A következő jelenetnél ismét a „normális” kritikust látjuk, visszatérnek a színek és Szirmai kétkedve tárja szét két karját mondván, hogy: „Mi az Isten? Teljesen random és értelmetlen büszkének lenned arra, hogy nem nézel egy teljes médiumot.” A vlogger közvetlen hangnemre váltott: a nézőt barátként, ismerősként győzködi, hogy a tévénézés leminősítése értelmetlen tett. Ezt követően afelett értetlenkedik, hogy a tévézés tabutéma lett Magyarországon. Majd ismét egy intermezzo következik, a film szürkévé válik és Szirmai egy köpködő, sznob, álértelmiségit alakít, aki nem is akar hallani a tévéről. A film hirtelen újra kiszínesedik és megjelenik a felirat, hogy: „Nudli akciókészen berohan” (Nudli, a vlogger kutyusa – a szerző). Nyugtatja – nevetve – a kutyát, hogy: „nincs baj, nyugi!” Itt megint egy intermezzo következik, amit az egész videóból egy régi szovjet tévécsatorna logója választ le a többi tartalomtól. Sípszó, logó: „Nudli el kezdett felnőni, és macskából kutyává átalakulni. Ebből az első dolog, ami látszik, hogy megpróbál minket megvédeni a nemlétező bajoktól.” Ismét sípszó elhangzás, és tévélógó bevillanás – alanyunk már vissza is tér az eredeti mondanivalójához: „És a kérdés, miért van ez? Persze tény, hogy a magyar csatornák átlagkínálata egy fortyogó szarverem aromájával lengi be az életünk, de ennek nem kéne szabályszerűnek lennie. Bőven van itt lehetőség.” Ezután tér rá az amerikai sorozatok jó gyakorlatára, amit a logosznál elemeztünk. Ismét alig haladta meg a videó az egy percet, és már rengeteg információt kaptunk. Szirmai nagyon jól sűrít, színészi játékával, videóeffektusokkal és szöveges felirattal egyaránt tömörít. Trágárságával a helyzet súlyosságára figyelmeztet. Még arra is volt ideje, hogy a kulisszák mögé bevigyen minket, gondoljunk itt csak Nudli berohanására. A hasonló jeleneteket ki szokták más videókból vágni, itt meg alanyunk egy humoros jelenetet gyárt belőle egyfelől, hogy megnevettessen, másfelől, mivel nagyon szokott hadarni, talán időt is ad nekünk arra, hogy az eddig elhangzottakat átgondoljuk.
          Sorolni lehetne még hosszasan a gazdagon felhasznált eszközöket, de terjedelmileg messze meghaladnám az elemzésem kereteit, és itt nem is az a cél, hogy a vloggerek teljes eszköztárát feltárjam. Még annyit azért megjegyeznék, hogy egy tévéműsor esetén nem lehet az élő közvetítést visszatekerni (habár most már van arra lehetőség, hogy ezeket a műsorokat a tévénéző felvetesse), a vlog előnye, hogy többször vissza lehet forgatni, és lejátszani a filmet. Általában vissza is kell vinni a képsort, hogy minden bevetett eszközt észlelni lehessen, illetve, hogy az üzenet teljes mértékben átjöjjön.
          Összegzés: Szirmai a profi szakmai vlogger típusa. Megalapozott szakmai tudással rendelkezik, emellett kiválóan ismeri és hasznosítja a vloggeri eszköztárat. Ő sem hasonlítható a hagyományos értelemben vett filmkritikushoz. Nincs meg benne ugyanis a témától való megfelelő távolságtartás, és itt nemcsak arról van szó, hogy szubjektív, azaz egyéni véleményeket fogalmaz meg, de az üzeneteinek a közlési módja is olykor hatásvadász. Hasonló célra használja a trágár kifejezéseket is, ami egy „igazi” filmkritikusra nem vetne jó fényt. Ugyanakkor Puzséréktól az különbözteti meg Szirmait, hogy az utóbbinak remek önkritikája van, vagyis ki tud lépni „ a szigorú” kritikusi attitűdből, és általában érzékeltetni képes azt, hogy túloz.



Következtetések
 
            Tanulmányom célja az volt, hogy néhány olyan jó gyakorlatot ismertessen, melyek igazolják, hogy a vlogolás egy olyan kommunikációs forma, amely kiválóan alkalmas a szakmai ismeretterjesztésre is. Ezt azért fontos, mert a fiatalabb nemzedékek, azaz a digitális bennszülöttek a világháló közegét kedvelik, és inkább vlogokat néznek, mint tévéműsorokat. Szirmai Gergely nyomán fontos kihangsúlyozni, hogy a szaktudás mellett érdemes e kommunikációs formát is a megfelelő mélységben elsajátítani, ekkor válhat valaki sikeres vloggeré. Az információközlés e formája, azonban úgy tűnt, hogy egyik esetben sem teljes-körű. Ha didaktikai anyagként használjuk e kommunikációs formát, akkor főként arra jó, hogy az érdeklődést felkeltse, és a figyelmet megragadja, illetve néhány alapvető tényállást közöljön. Remélhetőleg ezek nyomán a diák kedvet kap majd arra, hogy a tananyagban jobban elmélyüljön. Ezt hangsúlyozta ki egyik alanyunk Tánczos Levente is, aki arról számolt be, hogy videóit a közgazdasági profilú középiskolában az órák kezdetén vetítik le, majd az órák során részletesen áttárgyalják a látottakat, hallottakat, és így elmélyülnek a tananyagban. A laikusok számára viszont már nagy jelentőséggel bírhatnak ezek az ismeretterjesztő vlogok, itt most csak említeném szintén Tánczos Leventének a fizetésekről készített videóját, amelyből már megérthetjük az átlagjövedelem lényegét, vagy Mara Gyöngyvér videóját, amely segítségével a környezettudatos öltözködés alapjait sajátíthatjuk el. Azért hoztam itt fel a tanár-vloggerek példáját, mert ők voltak a legkevésbé szubjektívek. Nem saját véleményt, hanem tudományos tényt ismertettek, persze ezeket, Köllő Ildikó operatőr és szerkesztő közreműködésével szórakoztatóvá, és ezáltal vonzóvá tették.
          Átveszem röviden a tanulmány többi fő témáját is, itt hasonlítom össze a vizsgált álláspontokat. Arra voltam kíváncsi még, hogy miként hasznosítják a marketinget és a reklámot a vlogolás területén? Érzékelhető, hogy ezen a téren változásokra számíthatunk, valószínű, hogy csökkenni fog azoknak a reklámoknak a száma, amelyek, ahogy Puzsérék mondják nem információt közölnek, hanem „a tudatunkat töltik fel életérzésekkel és céglogókkal”. A kritikusoknak abban igazuk van, hogy meg kell változtatni a reklámokat. Ezt támasztja alá az is, hogy a Branded Content Marketing Association reklámügynökség és a Republic Group innovációs iroda abból a feltételezésből indul ki, hogy az Y és Z generációk reklámkerülési jelenségének egyik fő oka, hogy ezek a generációk egyre inkább, csak hasznos tartalmat hajlandók fogyasztani. (Szalay, 2017) Puzsér Róbert és Gödri Bulcsú azonban, nagyon ellenséges attitűdöt vesz fel a reklámokkal szemben, ezt árnyalja a Mihai Holhoş által meghívott két reklámmarketinges. Laurenţiu Dumitrescutól megtudtuk, hogy az okos-tévék és számítógépek követni fogják, azt amit vásárolni szeretnénk, ezért arra is számíthatunk, hogy meg fogják szűrni a számunkra a reklámokat. Néhány év múlva valószínű, így nem kell mindenféle hirdetést nézzünk, csak azokat, amelyek minket is érdekelnek. Mihai Holhoş másik vendége Alexandra Iavorschi azt érzékeltette, hogy az internet-reklámra egyre többet fognak fordítani, így a vlogolásból valószínűsíthető, hogy egy pár év múlva jobban meg lehet majd élni, mint 2016-ban. Szirmaitól meg azt tudtuk meg, hogy a filmkészítésre úgy is kell tekintenünk, mint marketingtevékenységre. Egyes rendezők, mint például J. J. Abrams, aki már azelőtt bevételt szerzett a marketingből, mielőtt a filmjét a mozikba vetíteni kezdték volna. Továbbá a filmfigurákat megtestesítő játékbabák eladásával azt is elérte, hogy egyes rajongók már azelőtt kötődjenek a filmhez, mielőtt azt láthatták volna, és sokan így elfogultakká váltak. Szerinte mindenképp a filmet kell alapul venni és nem a rajongást.
          Elemzésünk egyik hiányossága, hogy a marketing szempontjából nem vizsgáltuk a reklámügynökségek és a vlogolók kapcsolatát, mivel vannak olyan ügynökségek, akik menedzselik a sikeresebb vloggerek adminisztratív tevékenységét. Ők szerzik be a reklámokat, kapcsolatot tartva a cégekkel, és ők szereznek gyakorlatilag a vlogolónak jövedelmet. Más vloggerek önfenntartók, vagy hobbiból űzik ezt a tevékenységet. Annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy: „Miből élnek a vloggerek?” – megérne egy külön kutatást.
          Vizsgálati témánk volt még a hagyományos média és az újmédia közti kapcsolat. Érzékelhető, hogy könnyű az átjárás a két médium közt. Puzsér Róbert jelenleg tévéműsort szerkeszt, de ha nem találna olyan tévécsatornát, ahol a nyilvánosságra tudná hozni mondanivalóját, valószínű, hogy ismét vlogolni kezdene. Mikey Haş által szerkesztett Trending TopX című videóblog gyakorlatilag tévéműsornak is vehető. John Oliver tévéműsorát sokan a YouTube-on nézik. Dancsó Péter pedig vlogokat ismertetett a Viasat 6 csatornán. A videók ugyanúgy videók a tévében, mint a világhálón. Szirmaitól viszont megtudtuk, hogy nagyobb kaliberű produkciókhoz tévéstúdióra, és összeszokott, több tagot számláló, jelentősebb költségvetésből gazdálkodó stábokra van szükség. Vannak azonban jelentős különbségek a vlogok és tévéműsorok között. A vlogok visszanézhetők, a tévéműsorok nem. A vlogokra továbbá lehet reagálni a hozzászólási felületen.
          Úgy vélem, hogy a leendő sikeres vlogger-tévés, képes lesz a hozzászólási felületen kommunikálni a nézőkkel. Persze ennek feltétele, hogy ez a párbeszéd legyen civilizált, vagyis moderált. Ha ugyanis senki sem szűri ki a diskurzust szándékosan zavaró felhasználókat, azaz, ahogy az internet zsargonban őket nevezni szokták: „trollokat”, nem jöhet létre érdemi párbeszéd. Feltűnhetett, hogy nem elemeztem egyik vlog esetében sem a hozzászólásokat. Pontosan az előbbi megállapítás miatt történt ez. A hozzászólások első átfutása után már azt észleltem, hogy legtöbben vagy nem az illető videóra reagáltak, vagy a felhasználók éppen személyes hangnemben – érvek használata nélkül – egymással vitatkoztak. Nem utolsó sorban úgy vélem, hogy leginkább egy feltáró jellegű kutatást végeztem, mivel a vlogolás aránylag új keletű tevékenység, főként abból a szempontból, hogy egyelőre nagyon kevesen használják szakmai ismeretek terjesztésére. Inkább egy újfajta kikapcsolódási eszköznek számít, gondoljunk itt Mihai Holhoşra, aki kifejtette, hogy ezek a tartalmak „kölykök” szórakoztatására készülnek.
          Néhány jövőre vonatkozó tendencia, azonban már most észlelhető. Tudjuk, hogy a vloggerek zöme a Z generáció tagjaiból kerül ki, elemzésünkben viszont Y generációs és X generációs vloggereket vizsgáltunk. Jelenleg az Y generációsok a legsikeresebbek, esetükben ugyanis már működhet az a tényező, ami a fiatalabbaknál még nem, nevezetesen, hogy nemcsak vlogolni tudnak, hanem birtokukban van egy olyan tudás is, ami nem hétköznapi. Várhatóan a jelenlegi Z generációs vloggerek zöme bizonyos szakterületeken, az idő múlásával, elmélyültebb ismereteket szerez. Úgy tíz év múlva lesz igazán érdekes megismételni ezt a vizsgálatot, amikor felnőnek a Z generációsok, és akkor már statisztikai elemzéseket is érdemes lesz készíteni, mivel a teljes vlogger populációban a szakmai vloggerek aránya várhatóan nagyobb lesz, mint a hétköznapi tudást terjesztőkké.
          Aczél Petra kommunikáció-kutató által médiaszövegekre javasolt retorikai elemzési módszer úgy érzékeltem, hogy a vlogok esetében is kiválóan működött. Az ethosz megvilágította azt a főszerepet, amit a vlogger játszik, mert a videózás, mint láthattuk, kisebb vagy nagyobb mértékben szerepjátszás. Másfelől a minőségi tartalomelemzés nem elegendő azért sem, mert nem tudja megfelelőképp megragadni azt az eszköztárat, amit a vlogger használ, erre volt megfelelő a pátosz követése. Ez azért is indokolt, mert úgymond a hagyományos retorikai szituációban, azaz amikor egy rétor egy közönségnek ad elő egy szöveget, az illető szónok sokkal szűkebb kelléktárat használhat, mint egy vlogger, aki például bármikor megduplázhatja önmagát a videóban, és akár különböző szerepeket kialakítva, „párbeszédbe is léphet saját magával”. A logosz követése meg azért volt fontos, mert az általában terjedelmes tartalmakat lehetett sűríteni. Nem kell ugyanis a szöveget teljes mértékben visszaadni ahhoz, hogy egy videó üzenetét kellőképpen meg tudjam fogalmazni.
          Ez a kutatás csak ízelítőt adott a szakmai vlogolásból, nem törekedhettem a teljességre. Nem találtam olyan kimutatásokat, amelyből kiderülne, hogy hány szakmai vlogger tevékenykedik. Azokat válogattam be elsősorban akik népszerűek, ismertek. Az elemzések pillanatában a Reklámtörvényszék 17. videóját 82 340-en nézték meg, a Sapiophile videóit átlagban 22 ezren tekintették meg a Facebookon, az elemzett Doza de Haş-t 869 447-en futották át, a Trending TopX vizsgált videóját 95 262-en látogatták meg, Az ébredő nyerőgépet 360 537-en tekintették meg, és a Top 5 TV műsort, ami kell a magyarnak! 189 966-on nézték meg. Úgy véltem, hogy a 10 ezer feletti nézettség már azt jelenti, hogy a hálólakók felfigyeltek ezekre a videókra, tehát lehet bizonyos hatásuk a nettközösségre. A kutatás akkor lett volna teljes, ha a világháló lakók reakcióit is elemeztem volna, de ez túl lépi e tanulmány terjedelmi kereteit.









​
Felhasznált szakirodalom, és hivatkozási anyagok listája
 
Aczél Petra
2009 Új retorika – Közélet, kommunikáció, kampány. Kalligram, Budapest
 
Aczél Petra
2012 Médiaretorika. Magyar Mercurius kiadó, Budapest 
 
BAKÓ Rozália Klára
2008 Blogalizáció: a társadalmi részvétel új lehetőségei.
Média – Régió – Nyilvánosság konferenciakötet (szerk. Bodó Julianna), Státus Kiadó, Csíkszereda, 42-60.
 
BALÁZS Géza
2010 Az új médiumok retorikája
http://www.medok.ro/ME.dok-2010-4.pdf (2016/december/20)
 
BARTA Judit
2007 „Ha nem megy ellenük, csináld velük!”
http://www.mediakutato.hu/cikk/2007_03_osz/07_ellenuk_veluk (2017/május/04)
 
BODOKY Tamás
2008 Támad a civilmédia: minden ötödik Index-olvasó blogol
http://www.mediakutato.hu/cikk/2008_02_nyar/06_civilmedia_index_blog (2017/május/04)
 
businessmagazin.ro
2016 Cum a ajuns un tânăr din Deva să fie mai popular decât Smiley. Un milion de oameni s-au abonat la glumele lui http://www.businessmagazin.ro/galerie-foto/cover-story/cum-a-ajuns-un-tanar-din-deva-sa-fie-mai-popular-decat-smiley-aproape-un-milion-de-oameni-s-au-abonat-la-glumele-lui-15335346 (2017/május/04)
 
Csillag Születik
2015 Puzsér + Csillag Születik Válogatás
https://www.youtube.com/watch?v=oZXn9AMAVxw (2017/május/04)
 
Doza de Haş
2016 Televiziunea atacă vloggerii 
https://www.youtube.com/watch?v=x6T21cOh13k (2017/május/04)
 
ÉBER Sándor
2013 Így lehet pénzt keresni a YouTube-on
http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/igy-lehet-penzt-keresni-a-YouTube-on-400818 (2017/május/04)
 
FEHÉR Katalin
2014 Milyen stratégiák mentén épül fel a digitális identitás?
Médiakutató 2014 nyár: 139–154.  
 
FEHÉR Katalin
2015 Milyen stratégiák mentén épül fel a digitális identitás?
Médiakutató 2015 nyár: 25–38.  

 
FOUCAULT Michel
1991 A diskurzus rendje (Török Gábor fordítása, a Holmi folyóirat online kiadása)
http://www.holmi.org/1991/07/michel-foucault-a-diskurzus-rendje-torok-gabor-forditasa   (2016/december/20)
 
GLÓZER Rita
2013 A fiatalok közéleti véleményformálásának új formái az online térben
http://www.zgeneracio.hu/getDocument/611 (2016/december/20)
 
GLÓZER Rita
2014 Z-generációs tartalom-előállítók az újmédiában
https://www.YouTube.com/watch?v=VtHpotsomzs (2017/január/15)
 
GRIFFIN Em
2001, Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, Budapest. 
 
GRIFFITH Maggie – PAPACHARISSI Zizi
2010 An analysis of video blogs
http://firstmonday.org/ojs/index.php/fm/article/view/2769/2430%26amp%3Bamp%3Bgt%3B
(2017/május/04)
 
GOFFMAN Erving
1959 The Presentation of Self in Everyday Life
https://monoskop.org/images/1/19/Goffman_Erving_The_Presentation_of_Self_in_Everyday_Life.pdf (2017/május/04)
 
Hack-Handa József – Pintér Róbert
2015 Generációs különbségek a magyar médiafogyasztásban
http://epa.oszk.hu/01900/01963/00048/pdf/EPA01963_informacios_tarsadalom_2015_2_007-.017.pdf (2016/december/20)
 
hollywoodhírügynökség
2014 Kritika egy videóbloggerről https://www.youtube.com/watch?v=Ojucd1pHM48  (2016/december/20)
 
hollywoodhírügynökség
2015 Az ébredő Nyerőgép https://www.youtube.com/watch?v=8EaVZ1P5s1E (2016/december/20)
 
hollywoodhírügynökség
2017 Top 5 TV műsor, ami kell a magyarnak
https://www.youtube.com/watch?v=8eavz1p5s1e (2017/május/04)
 
hollywoodhírügynökség.blog.hu
2010 Ars Poetica 
http://hollywoodhirugynokseg.blog.hu/2010/02/10/ars_poetic (2016/december/20)
 
IBITIMES.CO.UK
2017 Political revolution: How big data won the US presidency for Donald Trump
http://www.ibtimes.co.uk/political-revolution-how-big-data-won-us-presidency-donald-trump-1602269 (2017/május/3)

IRES.COM
2014 Generaţia Facebook şi convergenţa media au dus la victoria lui Klaus Iohannis
http://www.ires.com.ro/articol/282/genera-ia-facebook-şi-convergenţa-media-au-dus-la-victoria-lui-klaus-iohannis (2016/december/20)
 
LIGET.RO
2017 Egyetemi vloggerek: kamera előtt az oktatók
https://liget.ro/studio/egyetemi-vloggerek-kamera-elott-az-oktatok
 
MEDIAINFO.HU
2015 Kevés hirdető használja a multiscreening-et
http://www.mediainfo.hu/hirek/article.php?id=39284 (2016/december/20)
 
MERKOVITY Norbert
2014 Politikai kommunikáció-kutatások a közösségi média korában  
http://mek.oszk.hu/14700/14786/14786.pdf (2016/december/20)
 
MUNK Veronika
2009 Sztárság, elméletben
Médiakutató, 2009 tavasz
 
Prensky Marc
2001 Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók
 http://goliat.eik.bme.hu/~emese/gtk-mo/didaktika/digital_kids.pdf (2016/december/20)
 
Reklámtörvényszék 14
2015 Always + Head & Shoulders
 https://www.youtube.com/watch?v=XgIdJqO7m38 (2016/december/20)
 
Reklámtörvényszék 17
2015 A reklám káros
https://www.youtube.com/watch?v=nYvKjtlb9-c c
 
Şelaru Cristi
2014 El este OMUL care a stat în spatele lui Klaus Iohannis
http://www.stiripesurse.ro/el-este-omul-care-a-stat-in-spatele-lui-klaus-iohannis_939675.html
(2016/december/20)
 
ştirileprotv.ro
2016 Cine este Mihai Holhoş autorul cele mai populare emisiuni româneşti de pe YouTube Doza de Haş
http://stirileprotv.ro/ilikeit/smart-things/ilikeit-cine-este-mihai-holhos-autorul-cele-mai-populare-emisiuni-romanesti-de-pe-youtube-doza-de-Haş.html (2016/december/20)
 
ştirileprotv.ro
2017 Povestea celor mai buni vloggeri din România
http://stirileprotv.ro/stiri/actualitate/povestea-celor-mai-buni-vloggeri-din-romania-ilie-mikey-hash-sau-bromania-de-ce-au-clipurile-lor-atata-succes-pe-internet.html (2017/május/04)
SMOKINGBARRELS.BLOG.HU
2014 Interjú Puzsér Róberttel és Gödri Bulcsúval http://smokingbarrels.blog.hu/2014/01/29/interju_puzser_roberttel_es_godri_Bulcsúval_elso_resz, http://smokingbarrels.blog.hu/2014/01/29/interju_puzser_roberttel_es_godri_Bulcsúval_masodik_resz,
http://smokingbarrels.blog.hu/2014/01/29/interju_puzser_roberttel_es_godri_Bulcsúval_harmadik_resz (2017/január/20)
 
Szalay Dániel
2017 Fontos bejelentést tettek Fabricius Gáborék
http://24.hu/media/2017/01/12/fontos-bejelentest-tettek-fabricius-gaborek/ (2017/január/20)
 
Szigorúan Ellenőrzött mondatok
2008 Trianon-relativizálás
 https://www.youtube.com/watch?v=pP9lrkRI7Kk (2017/január/20)
 
SZILÁGYI-GÁL Mihály
2015 Az internet mint anarchia, Médiakutató 2015 nyár: 7–13.  
 
ROPOLYI László
2006 Az internet természete. Typotext, Budapest
 
SAPIOPHILE
2017 Nem szép dolog mások zsebében turkálni de most kivételt teszünk
https://www.youtube.com/watch?v=_dET8gIC_18, illetve
http://csik.sapientia.ro/hu/hirek/sapiophile-nem-szep-dolog-masok-zsebeben-turkalni-de-most-kivetelt-teszunk
 
SAPIOPHILE
2016 Így készült sminktartó Vin Diesel izomingjéből 
https://www.youtube.com/watch?v=MsGXoPbQ0mU, illetve http://csik.sapientia.ro/hu/hirek/sapiophile-igy-keszult-sminktarto-vin-diesel-izomingjebol
 
TARI Annamária
2013 Veszélyes digitális világ
https://www.youtube.com/watch?v=8XWBbq_cihg (2017/január/20)
 
TARI Annamária
2014 Tari Annamária – Online gyerekek és offline szülők – narcisztikus önbecsülés és a valóság kapcsolata
https://www.youtube.com/watch?v=O8fMmNBZIgI (2017/január/20)
 
Thenextweb.com
2017 Facebook demographics analysis reveals several startling truths
https://thenextweb.com/facebook/2017/03/22/facebook-demographics-analysis-startling-truths/#.tnw_SjU0YELX (2017/május/3)

Trending TopX
2016 TV vs. Internet
 https://www.youtube.com/watch?v=Czr0T_Mdayg (2017/január/20)
 
TÖRŐCSIK Mária
2014 Generációs gondolkodás – kutatás a Z és az Y generációról
 https://www.YouTube.com/watch?v=Szme78dld_U&t=186s (2016/december/20)
 
Ziarul Financiar Live
2016 Interviu cu Mikey Has la ZF Live
https://www.youtube.com/watch?v=f2nbDYRzaC0 (2017/május/3)