Szőllősi Márta
FIKCIÓ A GÖRÖG MITOLÓGIÁBAN
A görög történelem előzményei i.e. V. évezredig nyúlnak vissza. Ekkor Hellászt különböző népek lakták. A Krétai civilizáció ekkoriban válik nagyon fejletté. A társadalom, fejlődése kezdetén számtalan kérdésre nem találta a választ. Ezért kitaláltak történeteket, mondákat, mítoszokat. A mítosz szó a görög müthosz, azaz monda, mese, történet szóból ered. A mítosz egyrészt a világról alkotott különös elképzelést jelenti, hogy a földet szellemek, istenek lakják, irányítják, másrészt egy műfajt jelent az irodalomban. Hősök, istenek cselekedeteit meséli el, csodás elemekkel, természetfeletti erőkkel átszőve, de valóságalapja van. A mítoszok szájhagyomány útján terjedtek, s csak évezredekkel később írták le őket. A mítoszok mellett az ősi szakrális költészet is létezett az ógörög kultúrában: pl. a varázsszöveg, a sirató ének, a harci dal vagy a munkadal is. Kerényi Károly szerint a mitológia „művészet a költészet mellett és a költészeten belül (a kettő területe többszörösen metszi egymást); de ennek a művészetnek egy sajátos előfeltevése is van. Ez az előfeltevés anyagi természetű: van egy különös matéria, amely a mitológia művészetét lényegében meghatározza. „[1]
Homérosz a IX—VIII. században élhetett. A neki tulajdonított Iliász 800 körül, az Odüsszeia 750 táján keletkezhetett. Az Iliász a hódításra épülő katonai civilizáció terméke, a hőskultusz kifejezője: a katonai értékrend megrendülését, majd a hírnév kultuszának helyreállását ábrázolja. Alapanyagát korábbi istenmítoszok és hősdalok alkották. A homéroszi eposzok szövegének rögzítését, egyszersmind kanonizálását Peiszisztratosz türannosz rendelte el Athénban az 560-as években. Énekmondók adták elő az Iliászt és az Odüsszeiát az ünnepi játékokon, valamint türannoszok udvarában, egymást váltva, énekelve-deklamálva. Az iskolás gyerekek is tanulták ezeket a szövegeket.
Az ógörög irodalomban a kisepikából az állatmesék jelennek meg legkorábban: az első ismeretes összeállítás Aiszóposz munkája (Mesék gyűjteménye, Kr. e. 6. sz. első fele). A szerző valószínűleg fríg származású felszabadított rabszolga volt.
A mítoszok fogalma rokonértelmű mindazzal, ami a valótlanság, babona, fikció, és a fabula körébe tartozik. A szó magába foglalja a mese, téma, történet, legenda jelentéseket. A mítoszok valójában egzakt létleirások. A közönséges racionalitás szintjén meghaladó szakrális történetek, amelyeknek a hátterében egy magasabb értelmi nívó permanens ereje található. Ez teremti és hatja át őket. A mítoszok szimbólumok, és ezen keresztül testesülnek meg a lét benső összefüggései és folyamatai. A mítoszok ősalakjai az emberi tudatfejlődés alacsony, kezdetleges fokán jöttek létre. Az isteneket és istennőket az emberek képzelete azokban a régi korokban teremtette meg, amikor a még hiányos tudásuk és primitív eszközeik mellett a természet ismeretlen erőivel szemben kiszolgáltatva érezték magukat. Legelőször a természeti hatalmakat személyesítették meg legkülönfélébb, fantasztikus módon, majd az ezek mellett működni kezdő társadalmi erőket, amelyek ugyanolyan megmagyarázhatatlanok, és félelmetesek voltak számukra. Öntudatuk fejlődésének fokozatosságára vall az is, hogy az istenek állat alakban történő elképzelése megelőzte az emberi isteneket.
Ebben az irodalmi műfajban fokozottan van jelen a fikció sajátosságai, hiszen hasonló a mese, legenda, fabula műfajokkal, melyek közös vonásai egy fiktí történet ábrázolása, annak ellenére, hogy lehet valós alapja, helyszinei, szereplői mégis csak kitaláltak, kreált lények, legtöbbször egy-egy tulajdonsága kiragadása, túlszínezése és felnagyítása által. E mellett szerepelnek természetfeletti lények is, melyek olyan tulajdonságokkal, képességekkel rendelkeznek, melyekkel az egyszerű ember nem, mint például félig ember félig állat formájában ábrázolt lények: kentaur (ló és ember), minotaurusz (bika és ember), szfinx (oroszlán és ember), hárpia (ragadozó madár és ember). Ezeknek az isteneknek a világa tükörképe a földi világnak. Úgy élnek ahogy az emberek: születnek, esznek (ételük az ambrózia), isznak (italuk a nektár), harcolnak, gyermekeik születnek, viszont sosem halnak meg. A műalkotásban szerepelő istenek természetfeletti, bűvös képességgel is rendelkeznek. Ezek álatlában átváltozás állat formájába révén rajzolódik ki. Ilyen példaként szolgál Arész, aki vadkan alakját öltötte fel, Zeusz hattyú képében férkőzött közel Lédához.
A fikció az istenek által kijelölt büntetésekben is meglátszanak. Atlasz titán, a Zeusz elleni lázadásuk miatt azt kapta a győztes istentől büntetésül, hogy az égboltot kellet vállain hordania. Danaosz, argoszi király, ötven lánya volt. Fivére azt követelte tőle, hogy házasítsa össze őket öven fiával. Danaosz kénytelen volt beleegyezni a menyegzőbe, de lányainak meghagyta, hogy férjeiket öljék meg a nászéjszakán. Az alvilágban azzal bűnhődnek, hogy egy feneketlen korsóba kell szüntelen vizet hordaniuk. Ixion, a lapithák királya, szemet vetett Zeusz feleségére, Hérára. Zeusz ezért azzal büntette, hogy az alvilágban egy örökké forgó tüzes kerékhez kötve kínlódjék örökké. Sziszüphosz, thesszáliai király, agyafúrt volt, többször túljárt az istenek eszén. Alvilági büntetése, hogy egy hatalmas követ kell egy hegy tetejére felgörgetnie, de amint célhoz érne, a kő mindig visszazuhan. Tantalosz: Zeusz fia, bejáratos lett az istenekhez, rész vehetett lakomáikor, de ő elcsente és a halandóknak adta a halhatatlanná tevő nektárt. Büntetése az volt, hogy az előtte levő ételek és italok, amint értük nyúlt, eltűntek előle.
A görög mítológiában az élet bizonyos területeihez rendelt istenekben hittek: Káosz a tátongó üresség istene, Gaia a Föld anyaistene, Aithér a levegőistene, Hémera a nappal, Uranoszt az égbolt, Hesztia a családi tűzhely istennője, Poszeidón a tengerek istene, Démétér a földművelés istennője, Hadész az alvilág istene, Héra a házasság istennője, Zeusz ég és föld istene. A mítológia nagyon jó bizonyítéka a túlvilághit jelenlétének a néphiedelemben. A halál utáni lét színterei a különböző mitoszokban más és más formában jelennek meg, de közös bennük, hogy az isteni szférával közös térként vannak ábrázolva. A görög mítológiában egy-egy isteni vidéket ábrázolnak, nevük egyszerre jelölhet fiktív térbeli tulajdonságokat is. Példakén említeném az alvilág istenét Hádészt, akinek birodalma a föld alatt helyezkedett el. A hádész szó a LXXI. a héber seól fordításaként a holtak sötét tartozkódási helyét jelöli. Más mitológiai helyszín az Elízium, ez a mítosz szerint a halhatatlansággal jutalmazott hősök paradicsoma. Olimposz a tizenkét felvilági isten lakhelye. Hüperborea Boreasz északi szélén helyezkedik el, lakói a hüperboreoszok, akik örök boldogságban élnek. Okeánosz, a világóceánt megszemélyesítő Okeanosz, aki a titánok egyike, Uranosz és Gaia gyermeke. Sztüx: A görög mitológiában a Hádeszt és az Okeánoszt összekötő folyó keresztül átkelve a holtak az alvilágba jútnak.
Perszeusz mítosza
Acrisius király, gyönyörű lányát Danaet bezáratta egy bronz toronyba, mert azt jósolták , hogy Danae fia egy napon megöli a királyt. A toronyon volt egy pici ablak. Egy napon fényes, arany színű sugárzás jelent meg az ablakban, és egy férfi állt előtte kezében villámmal. A férfi azt mondta: „Én egy isten vagyok, aki feleségül fog téged venni. Ezt a sötét börtönt gyönyörű, világos, virágokkal teli hellyé varázsolom.” Egy napon a király észrevette az ablakon kiáradó fényt, és a szolgáival betörette a falat. Amikor belépett, látta a lányát karjában gyermekével, aki mosolyogva mondta, én őt Perseusnak neveztem. A király dühében a lányát és Perseust betetette egy nagy ládába és bedobatta a tengerbe. Szerencsésen kikötöttek Seriphos szigetén, ahol Polydectes volt a király. Perseus a szigeten felnövekedett és kiváló harcos lett belőle. Polydectes, hogy elveszejtse Perseust, azt kívánta, hogy hozza el neki a gorgo Medusa fejét. A gorgók borzalmas külsejű lények voltak, a fejükön haj helyett fekete mérges kígyók tekergőztek, a tekintetük, pedig olyan, ha valaki rájuk nézett rögtön kősziklává változott. Perseus elindult teljesíteni a feladatot. Hirtelen egy magas nő és egy fiatalember jelent meg előtte repülő szandállal. A férfi azt mondta, „Én Hermes vagyok és itt az én nővérem Athena. Mindketten Zeus gyermekei vagyunk. Adok neked egy repülő szandált és egy sarlót, amit Cronos használt Uranus legyőzésében, majd Zeus a Typhon elleni harcban." Én pedig, szólt Athena, odaadom ezt a pajzsot, amit tükörként használhatsz, a gorgo elleni harcban. Meg kell keresned Graeae-t a szürke boszorkányt, aki elmondja neked merre találod az Északi Nimfákat, akik segítenek neked.
Perseus elment a Graeae barlangjába. Graeae furcsa nő volt, hárman voltak, mindössze egy szemmel, és folyton azon vitatkoztak, hogy ki használja azt. Perseus elbujt mögöttük, és miközben az egyik átadta a szemet a másiknak, gyorsan elkapta. Ezután azt mondta, „Nálam van a ti szemetek, és addig nem adom vissza, míg el nem áruljátok, hol találom az Északi Nimfákat.” Azok vonakodva, de elárulták a titkot. Perseus visszaadta nekik a szemet, és elrepült a repülő szandáljával.
A barátságos nimfák adtak neki egy láthatatlanná tevő sapkát és egy bűvös tarisznyát, majd elmondták, hol találja a gorgo rejtekhelyét. Perszeus elment messze északra, amíg talált egy szigetet körülvéve ember alakú sziklákkal.
Perseus felemelte a pajzsot, és meglátta benne a Medusát, aki a nővéreivel aludt. Fejére tette a láthatatlanná tévő süveget, és a sarlóval levágta a Medusa fejét, majd a bűvös tarisznyába tette. Medusa nővérei felébredtek és üldözőbe vették, de Perseus elrepült a szárnyas szandál segítségével.
A visszafelé való úton számos kalandja volt. Találkozott Atlasszal, akit a Medusa fejével kősziklává változatott, hogy könnyebben tarthassa a vállán az égboltot, megmentette Andromédát a tengeri szörny karmaiból.
Hazatérve Polydectes királyságába, Perseus bement a palotába, és elkiáltotta magát, „Mindenki, aki a barátom hunyja be a szemét!” Ezzel elővette a gorgo fejét és felmutatta. A király és Perseus ellenségei azonnal kősziklává változtak. Ezután Perseus és Androméda még sokáig éltek boldogságban.
Perszeusz mítoszában egyaránt érvényesülnek természetfeletti lények, népi hiedelmek jóslat, varázserejű tárgyak, amelyek a főhőst segítik megmenekülni, elrejtőzni vagy a küldetése beteljesítésében. Szereplők: gorgók, a fejükön haj helyett fekete mérges kígyók tekergőztek, a tekintetük, pedig olyan, ha valaki rájuk nézett rögtön kősziklává változott, istenek, Zeusz, Északi Nimfák, Graeae szürke boszorkány, Bűvös eszközök mint például a repülő szandál, pajzs, mely a gorgók bűvös nézését visszatükrözve saját maguk ellen fordítva önmagukra hat, láthatatlanná tevő süveg, sarló, bűvös tarisznya.
Perszeusz mítosza, mint a görög mitológia egyik kiemelkedő alkotása, teljes mértékben fikción alapszik, műfajából adódottan ennek hiánya elképzelhetetlen. A fikció a történet elbeszélésében, a szereplők megjelenítésében, a helyszínek ábrázolása mellett más formában is megjelenik. A mítoszok az ókori görög hitvilágából merít ihletet, mivel ez sokistenhitű volt, a körülöttük lévő világ minden területéhez rendetek egy-egy istent. A mítoszok kialakulása a görög műveltség fejlődésében már évszázadokkal Homérosz és Hésziodosz előtt elkezdődött, sőt valószínűleg elég magas fokot ért el. Azonban mégis Homéroszé és Hésziodoszé az érdem, hogy változatainak végtelen lehetőségeiben felismerték a mítoszok jelentőségét és nagyfokú művészi tudatossággal használták ki lehetőségeit és alkották meg költői alkotásaikat, amelyek fő forrásai lettek a görög mitológiának, s amelyek a mítoszok újabb és újabb lehetőségeinek kibontakozására ösztönözték az utánuk működő költők egész sorát. Nekik tulajdonítható a régebbi kor ingatag istenfogalmainak határozott típusokká való formálása, amelynek főbb vonásai egyöntetűséget mutatnak, de a részletek terén a nagyfokú változatosság uralkodik, mert a görögök sohasem ragaszkodtak egységes vallásos rendszerhez, sem pedig a megállapított, kötött hitbeli dogmákhoz.
Források
KERÉNYI Károly: Mi a mitológia?: Tanulmányok a Homérosi himnuszokhoz. Bp., Szépirodalmi Könyvkadó, 1988. 5-27.
http://www.perseluspiton.eoldal.hu/cikkek/perseus-legendaja.html
http://www.valtozovilag.hu/ag/gorogmitologia.htm
http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=190&tip=0
http://www.perseluspiton.eoldal.hu/cikkek/perseus-legendaja.html
www.ady-nagyatad.sulinet.hu/e107/request.php?8? Polgar Laszlo- Mitologiai nev-es fogalomgyujtemeny
Jegyzetek
[1] KERÉNYI Károly: Mi a mitológia?: Tanulmányok a Homérosi himnuszokhoz. Bp., Szépirodalmi Könyvkadó, 1988. 5-27.
Homérosz a IX—VIII. században élhetett. A neki tulajdonított Iliász 800 körül, az Odüsszeia 750 táján keletkezhetett. Az Iliász a hódításra épülő katonai civilizáció terméke, a hőskultusz kifejezője: a katonai értékrend megrendülését, majd a hírnév kultuszának helyreállását ábrázolja. Alapanyagát korábbi istenmítoszok és hősdalok alkották. A homéroszi eposzok szövegének rögzítését, egyszersmind kanonizálását Peiszisztratosz türannosz rendelte el Athénban az 560-as években. Énekmondók adták elő az Iliászt és az Odüsszeiát az ünnepi játékokon, valamint türannoszok udvarában, egymást váltva, énekelve-deklamálva. Az iskolás gyerekek is tanulták ezeket a szövegeket.
Az ógörög irodalomban a kisepikából az állatmesék jelennek meg legkorábban: az első ismeretes összeállítás Aiszóposz munkája (Mesék gyűjteménye, Kr. e. 6. sz. első fele). A szerző valószínűleg fríg származású felszabadított rabszolga volt.
A mítoszok fogalma rokonértelmű mindazzal, ami a valótlanság, babona, fikció, és a fabula körébe tartozik. A szó magába foglalja a mese, téma, történet, legenda jelentéseket. A mítoszok valójában egzakt létleirások. A közönséges racionalitás szintjén meghaladó szakrális történetek, amelyeknek a hátterében egy magasabb értelmi nívó permanens ereje található. Ez teremti és hatja át őket. A mítoszok szimbólumok, és ezen keresztül testesülnek meg a lét benső összefüggései és folyamatai. A mítoszok ősalakjai az emberi tudatfejlődés alacsony, kezdetleges fokán jöttek létre. Az isteneket és istennőket az emberek képzelete azokban a régi korokban teremtette meg, amikor a még hiányos tudásuk és primitív eszközeik mellett a természet ismeretlen erőivel szemben kiszolgáltatva érezték magukat. Legelőször a természeti hatalmakat személyesítették meg legkülönfélébb, fantasztikus módon, majd az ezek mellett működni kezdő társadalmi erőket, amelyek ugyanolyan megmagyarázhatatlanok, és félelmetesek voltak számukra. Öntudatuk fejlődésének fokozatosságára vall az is, hogy az istenek állat alakban történő elképzelése megelőzte az emberi isteneket.
Ebben az irodalmi műfajban fokozottan van jelen a fikció sajátosságai, hiszen hasonló a mese, legenda, fabula műfajokkal, melyek közös vonásai egy fiktí történet ábrázolása, annak ellenére, hogy lehet valós alapja, helyszinei, szereplői mégis csak kitaláltak, kreált lények, legtöbbször egy-egy tulajdonsága kiragadása, túlszínezése és felnagyítása által. E mellett szerepelnek természetfeletti lények is, melyek olyan tulajdonságokkal, képességekkel rendelkeznek, melyekkel az egyszerű ember nem, mint például félig ember félig állat formájában ábrázolt lények: kentaur (ló és ember), minotaurusz (bika és ember), szfinx (oroszlán és ember), hárpia (ragadozó madár és ember). Ezeknek az isteneknek a világa tükörképe a földi világnak. Úgy élnek ahogy az emberek: születnek, esznek (ételük az ambrózia), isznak (italuk a nektár), harcolnak, gyermekeik születnek, viszont sosem halnak meg. A műalkotásban szerepelő istenek természetfeletti, bűvös képességgel is rendelkeznek. Ezek álatlában átváltozás állat formájába révén rajzolódik ki. Ilyen példaként szolgál Arész, aki vadkan alakját öltötte fel, Zeusz hattyú képében férkőzött közel Lédához.
A fikció az istenek által kijelölt büntetésekben is meglátszanak. Atlasz titán, a Zeusz elleni lázadásuk miatt azt kapta a győztes istentől büntetésül, hogy az égboltot kellet vállain hordania. Danaosz, argoszi király, ötven lánya volt. Fivére azt követelte tőle, hogy házasítsa össze őket öven fiával. Danaosz kénytelen volt beleegyezni a menyegzőbe, de lányainak meghagyta, hogy férjeiket öljék meg a nászéjszakán. Az alvilágban azzal bűnhődnek, hogy egy feneketlen korsóba kell szüntelen vizet hordaniuk. Ixion, a lapithák királya, szemet vetett Zeusz feleségére, Hérára. Zeusz ezért azzal büntette, hogy az alvilágban egy örökké forgó tüzes kerékhez kötve kínlódjék örökké. Sziszüphosz, thesszáliai király, agyafúrt volt, többször túljárt az istenek eszén. Alvilági büntetése, hogy egy hatalmas követ kell egy hegy tetejére felgörgetnie, de amint célhoz érne, a kő mindig visszazuhan. Tantalosz: Zeusz fia, bejáratos lett az istenekhez, rész vehetett lakomáikor, de ő elcsente és a halandóknak adta a halhatatlanná tevő nektárt. Büntetése az volt, hogy az előtte levő ételek és italok, amint értük nyúlt, eltűntek előle.
A görög mítológiában az élet bizonyos területeihez rendelt istenekben hittek: Káosz a tátongó üresség istene, Gaia a Föld anyaistene, Aithér a levegőistene, Hémera a nappal, Uranoszt az égbolt, Hesztia a családi tűzhely istennője, Poszeidón a tengerek istene, Démétér a földművelés istennője, Hadész az alvilág istene, Héra a házasság istennője, Zeusz ég és föld istene. A mítológia nagyon jó bizonyítéka a túlvilághit jelenlétének a néphiedelemben. A halál utáni lét színterei a különböző mitoszokban más és más formában jelennek meg, de közös bennük, hogy az isteni szférával közös térként vannak ábrázolva. A görög mítológiában egy-egy isteni vidéket ábrázolnak, nevük egyszerre jelölhet fiktív térbeli tulajdonságokat is. Példakén említeném az alvilág istenét Hádészt, akinek birodalma a föld alatt helyezkedett el. A hádész szó a LXXI. a héber seól fordításaként a holtak sötét tartozkódási helyét jelöli. Más mitológiai helyszín az Elízium, ez a mítosz szerint a halhatatlansággal jutalmazott hősök paradicsoma. Olimposz a tizenkét felvilági isten lakhelye. Hüperborea Boreasz északi szélén helyezkedik el, lakói a hüperboreoszok, akik örök boldogságban élnek. Okeánosz, a világóceánt megszemélyesítő Okeanosz, aki a titánok egyike, Uranosz és Gaia gyermeke. Sztüx: A görög mitológiában a Hádeszt és az Okeánoszt összekötő folyó keresztül átkelve a holtak az alvilágba jútnak.
Perszeusz mítosza
Acrisius király, gyönyörű lányát Danaet bezáratta egy bronz toronyba, mert azt jósolták , hogy Danae fia egy napon megöli a királyt. A toronyon volt egy pici ablak. Egy napon fényes, arany színű sugárzás jelent meg az ablakban, és egy férfi állt előtte kezében villámmal. A férfi azt mondta: „Én egy isten vagyok, aki feleségül fog téged venni. Ezt a sötét börtönt gyönyörű, világos, virágokkal teli hellyé varázsolom.” Egy napon a király észrevette az ablakon kiáradó fényt, és a szolgáival betörette a falat. Amikor belépett, látta a lányát karjában gyermekével, aki mosolyogva mondta, én őt Perseusnak neveztem. A király dühében a lányát és Perseust betetette egy nagy ládába és bedobatta a tengerbe. Szerencsésen kikötöttek Seriphos szigetén, ahol Polydectes volt a király. Perseus a szigeten felnövekedett és kiváló harcos lett belőle. Polydectes, hogy elveszejtse Perseust, azt kívánta, hogy hozza el neki a gorgo Medusa fejét. A gorgók borzalmas külsejű lények voltak, a fejükön haj helyett fekete mérges kígyók tekergőztek, a tekintetük, pedig olyan, ha valaki rájuk nézett rögtön kősziklává változott. Perseus elindult teljesíteni a feladatot. Hirtelen egy magas nő és egy fiatalember jelent meg előtte repülő szandállal. A férfi azt mondta, „Én Hermes vagyok és itt az én nővérem Athena. Mindketten Zeus gyermekei vagyunk. Adok neked egy repülő szandált és egy sarlót, amit Cronos használt Uranus legyőzésében, majd Zeus a Typhon elleni harcban." Én pedig, szólt Athena, odaadom ezt a pajzsot, amit tükörként használhatsz, a gorgo elleni harcban. Meg kell keresned Graeae-t a szürke boszorkányt, aki elmondja neked merre találod az Északi Nimfákat, akik segítenek neked.
Perseus elment a Graeae barlangjába. Graeae furcsa nő volt, hárman voltak, mindössze egy szemmel, és folyton azon vitatkoztak, hogy ki használja azt. Perseus elbujt mögöttük, és miközben az egyik átadta a szemet a másiknak, gyorsan elkapta. Ezután azt mondta, „Nálam van a ti szemetek, és addig nem adom vissza, míg el nem áruljátok, hol találom az Északi Nimfákat.” Azok vonakodva, de elárulták a titkot. Perseus visszaadta nekik a szemet, és elrepült a repülő szandáljával.
A barátságos nimfák adtak neki egy láthatatlanná tevő sapkát és egy bűvös tarisznyát, majd elmondták, hol találja a gorgo rejtekhelyét. Perszeus elment messze északra, amíg talált egy szigetet körülvéve ember alakú sziklákkal.
Perseus felemelte a pajzsot, és meglátta benne a Medusát, aki a nővéreivel aludt. Fejére tette a láthatatlanná tévő süveget, és a sarlóval levágta a Medusa fejét, majd a bűvös tarisznyába tette. Medusa nővérei felébredtek és üldözőbe vették, de Perseus elrepült a szárnyas szandál segítségével.
A visszafelé való úton számos kalandja volt. Találkozott Atlasszal, akit a Medusa fejével kősziklává változatott, hogy könnyebben tarthassa a vállán az égboltot, megmentette Andromédát a tengeri szörny karmaiból.
Hazatérve Polydectes királyságába, Perseus bement a palotába, és elkiáltotta magát, „Mindenki, aki a barátom hunyja be a szemét!” Ezzel elővette a gorgo fejét és felmutatta. A király és Perseus ellenségei azonnal kősziklává változtak. Ezután Perseus és Androméda még sokáig éltek boldogságban.
Perszeusz mítoszában egyaránt érvényesülnek természetfeletti lények, népi hiedelmek jóslat, varázserejű tárgyak, amelyek a főhőst segítik megmenekülni, elrejtőzni vagy a küldetése beteljesítésében. Szereplők: gorgók, a fejükön haj helyett fekete mérges kígyók tekergőztek, a tekintetük, pedig olyan, ha valaki rájuk nézett rögtön kősziklává változott, istenek, Zeusz, Északi Nimfák, Graeae szürke boszorkány, Bűvös eszközök mint például a repülő szandál, pajzs, mely a gorgók bűvös nézését visszatükrözve saját maguk ellen fordítva önmagukra hat, láthatatlanná tevő süveg, sarló, bűvös tarisznya.
Perszeusz mítosza, mint a görög mitológia egyik kiemelkedő alkotása, teljes mértékben fikción alapszik, műfajából adódottan ennek hiánya elképzelhetetlen. A fikció a történet elbeszélésében, a szereplők megjelenítésében, a helyszínek ábrázolása mellett más formában is megjelenik. A mítoszok az ókori görög hitvilágából merít ihletet, mivel ez sokistenhitű volt, a körülöttük lévő világ minden területéhez rendetek egy-egy istent. A mítoszok kialakulása a görög műveltség fejlődésében már évszázadokkal Homérosz és Hésziodosz előtt elkezdődött, sőt valószínűleg elég magas fokot ért el. Azonban mégis Homéroszé és Hésziodoszé az érdem, hogy változatainak végtelen lehetőségeiben felismerték a mítoszok jelentőségét és nagyfokú művészi tudatossággal használták ki lehetőségeit és alkották meg költői alkotásaikat, amelyek fő forrásai lettek a görög mitológiának, s amelyek a mítoszok újabb és újabb lehetőségeinek kibontakozására ösztönözték az utánuk működő költők egész sorát. Nekik tulajdonítható a régebbi kor ingatag istenfogalmainak határozott típusokká való formálása, amelynek főbb vonásai egyöntetűséget mutatnak, de a részletek terén a nagyfokú változatosság uralkodik, mert a görögök sohasem ragaszkodtak egységes vallásos rendszerhez, sem pedig a megállapított, kötött hitbeli dogmákhoz.
Források
KERÉNYI Károly: Mi a mitológia?: Tanulmányok a Homérosi himnuszokhoz. Bp., Szépirodalmi Könyvkadó, 1988. 5-27.
http://www.perseluspiton.eoldal.hu/cikkek/perseus-legendaja.html
http://www.valtozovilag.hu/ag/gorogmitologia.htm
http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=190&tip=0
http://www.perseluspiton.eoldal.hu/cikkek/perseus-legendaja.html
www.ady-nagyatad.sulinet.hu/e107/request.php?8? Polgar Laszlo- Mitologiai nev-es fogalomgyujtemeny
Jegyzetek
[1] KERÉNYI Károly: Mi a mitológia?: Tanulmányok a Homérosi himnuszokhoz. Bp., Szépirodalmi Könyvkadó, 1988. 5-27.