Tankó Hajnalka
PETŐFI KÖLTŐI GAZDAGSÁGA, AVAGY ÍRJUNK RÓLA SOKAT
Talán közhelynek hangozhat, de méltán nevezik Petőfi Sándort a magyar irodalom legnagyobb költőjének. Sokan rengeteg formában mondták el nagyszerűségét, világítottak rá verselése különböző aspektusaira. Szinte megszámlálhatatlanul sokan szóltak Petőfiről, nem csak líráját, hanem drámai és epikai jellegű írásait is megtéve vizsgálódásaik szempontjául. Azonban kiválóságát többen is egy folyamatként határozzák meg, ahogyan Horváth János is megfogalmazza írása előszavában: „Petőfi sem született kész költői egyéniségnek: fejlődése világosan felismerhető ízületeken halad keresztül, s heves válságon esik át, mielőtt kibonthatja eredetiségét.”.[1]
Visszatérő meglátása a kutatóknak Petőfi népies, de egyáltalán nem közönséges szóhasználata, illetve művészetének egyszerűsége és közvetlensége. Az említett tulajdonságok teszik lehetővé e tisztelt költő megértését, lefordítva a világ bármely nyelvére.[2] Időben kicsit távolibb Bíró Lajos tudósítása, kinek írásának témája sem kapcsolható az előzőkben említettekhez, viszont a kiemelt struktúrában megfogalmazása általános koncepciót közöl, ahogyan az eddig említettek: „Az idegen áramlattal[3] szemben valóban örvendetes jelenség a legnépiesebb, a legmagyarabb költő kultuszának a terjedése.”[4]
Az egyszerűség megvalósító eszközeként tekinthetjük a költő alkotásaiból visszacsengő muzikalitást. Már élete folyamán megkezdődött műveinek megzenésítése. Csak a legnagyobbakat említve is zene szakértők sora húzódik egy-egy hangokba öntött Petőfi alkotás mögött, például: Egressy Béni, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc stb.[5] Egyik legszebb megfogalmazása Petőfi művészetének gazdagságára, Kéri Gyula hitvallása: „Petőfi költészete kimeríthetetlen kincses bányánk s a vele való foglalkozás mindig édes gyönyörűség.”.[6]
A fentebb hozott idézetek nem törekednek a teljességre, csupán egy-egy szavakba öntött általános nézetet közvetítenek. A köztudatot természetesen a kritikai meglátások merőben alakították, ahogyan erre rávilágít Hartman János, mikor Salamon Ferenc és Gyulai Pál neveit említi.[7] Kerényi Ferenc munkásságát nevezném, látom a legátfogóbbnak, akinek Petőfiről, mint magánszemélyről, a költőről/művészről elénk tárt munkája a leggazdagabb.[8] Itt érdemes megemlíteni elődei, forrásai erőfeszítéseinek gyümölcseit, melyeket szervesen beépít művébe.
A fentebb említett Kerényi kutatás egy általános felosztást követ, amit nagyszerűen kibont. A népköltő szerepében láttatja 1842 és 1844 között. Az 1845-ös évben elkülöníti a Cipruslombok (biedemer sírköltészet) és Szerelem gyöngyei ciklus kiterjedt vizsgálatát. Az utóbbi ciklusról, melyet egy reménytelen szerelme ihletett, így szól Ferenczi Zoltán: „E szerelemre sóvárgó, fogékony hangulatában ismerkedett meg Mednyánszky Bertával… melynek a szép költemények egész sorában adott kifejezést.”[9]
Ugyancsak érinti az 1845-ös évet Felhők-korszak, ami egy évi munkásságot ível át. Az ezt követő két esztendőben, mint a nemzet dalnokaként olvashatjuk Petőfit. Ebből a lírából a forradalom és szabadságharc költőjévé növekszik. A legutóbb említett alkotói státus hangulatát, jól sugallja a következő Illyés Gyula állítás: „Mint minden eszményi forradalmár, a jövőnél is jobban hisz az erkölcsben, az igazság diadalában.”[10]
Petőfi munkásságának elismerése nem csak a kritikai irodalomban érik be. Az alkotásait teljes egészében, vagy válogatva[11] szinte megszámlálhatatlan alkalommal adták ki, vagy rendezték sajtó alá „Petőfi összes költeményei” címen. Érdemes átlapozni az Athenaeum képekkel illusztrált kötetét, melynek grafikája magával ragadó.[12]
Természetesen jelentek meg más szervezési szempontokat érvényesítő kötetek. Szokoly Viktor maga fogalmazza meg könyvében a rendezési elveit: „Nem életírást, hanem regényes rajzokat adok e helyütt, s a jóakaratú olvasó bizonyára tudanja a tényeket ama részektől megkülönböztetni, miket bővebb jellemzés vagy a történetek kerekedése miatt írtam. (1858)”[13] Más meglátásból közelítette meg Király György a kötete szervezését, amit maga így fogalmaz meg az utószóban: „A hangulati kapcsolat kedvéért ugyanis külön foglaltuk össze az olyan verseket, melyek a költő életében is külön kötetben jelentek meg vagy egyébként szorosabban összetartoznak.”[14]
Ugyanakkor sokak számára észrevétlen részletekről szóló kutatások is léteznek, melyek színesítik a magyar irodalomkritikát. Címe is sugallja különlegességét Herman Ottó munkájának: Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága. A tanulmány részletességgel tárgyalja témafelvetését, melyet a kontextusában tárgyal, meghagyva a kiemelt képeket szövegkörnyezetükbe, így törekedve a teljességre.[15]
Az előzőkben felvázoltakat értekezésem szolgálatába próbálom állítani. Petőfi Sándor munkásságával, eredetiségével rengeteg irodalmárt sarkallt kutatásra. Nem igazán vagyok híve egy költő poétikáját, életművét bizonyos közösnek vélt jegyek alapján osztályozni. Nem értek azokkal a személyekkel sem egyet, akik a költő életrajzi eseményeit rávetítik, vagy összhangba próbálják hozni egyik művével, vagy egy-egy úgynevezett ciklusával.
Az én szemléletemben az irodalmi mű önmagát határozza meg, önmagában értékes, eltekintve attól, hogy amilyen történelmi, kulturális vagy szociális élethelyzettel hozható összefüggésbe. Nem tagadom, hogy egyfajta kulcsot adhat a feltételezhető élethelyzet melyben íródhat. Emellett, az is figyelemre méltó, hogy nem egyetlen eset volt a világirodalom kontextusában, hogy a halomra gyártott tanulmányok, melyek ilyen állítólagos életrajzi információkra támaszkodtak, hitelességüket veszítették, mikor kiderült, hogy tévesen ítélték meg a keletkezés helyét vagy idejét.
Számomra igencsak nagy kérdés, hogy hogyan lehet egyáltalán relevánsnak tekinteni a művészi életrajzot érintő kérdéseket, ha íróról, illetve költői énről, lírai énről, versbeszélőről (vagy akárhogyan is nevezzük) beszélünk. Ötödik osztálytól sulykoljuk a gyerekekbe, hogy a szerző nem azonos a műben felszólalttal. Akkor az irodalomtörténet miért használja az író életének adatait kiinduló pontnak. Paradoxnak érzékelem ezt a paradigmát.
Ugyanakkor a fentebb vázoltakhoz hozzá szeretném tenni, hogy nem azt akartam sugallni, hogy az irodalomtörténet haszontalan, vagy jogtalan, hanem a számomra túlzóan pontoskodó, és mindent megmagyarázó írások tűnnek fölöslegesnek. A másik fontosnak tartott elvem az véleményezéshez kötődik. Bármilyen művészeti alkotás, függetlenül attól, hogy irodalmi, zenei esetleg képzőművészeti jellegű, magában hordoz a megálmodójából egy részt. Ha ezt negatívan értékeljük, nem csupán a műről, hanem annak szerzőjéről is ítéletet mondunk, ezért zavar az okoskodás, és megállapítás, ami igazából sehová sem vezet.
Egyetlen ars poetica-t sem értünk meg jobban, ha bárkinek a műveit képzelt elméletek alapján valamilyen rendszerbe soroljuk. Ha arról értekezünk, hogy egy művész alkotói pályája elején gyengébbet, kevésbé értékeset adott az irodalomnak, a világnak, mint érettebb személyként, valahol ugyanaz, mintha azt mondanánk, hogy a gyerekkor, ifjúkor kevesebb értéket hordoz önmagában, mint az élet későbbi szakasza. Nyilvánvalóan mindenki fejlődik valamilyen szinten. De, komolyan ez az irodalom lényege, hogy egyesek elemezzenek másokat, általában haláluk után, hogy elmondhassák, a naiv rendszerükre hagyatkozva, hogy egyik mű gyengébb vagy sem???
Szerintem az irodalomkritikának, és irodalomtörténetnek az lenne a feladata, hogy a művet önmaga értékességében fedezze fel, illetve ha nem tud semmit mondani egy adott szövegről, akkor ne kezdjen életrajzi adatokra ráfeküdve magyarázatokat gyártani. Azt is elképesztőnek tartom, hogy a legtöbb irodalommal foglalkozó és mások életműveit tanulmányozó személy soha nem írt semmit… Ha valakinek a művészi alkotását szóra méltassuk, az kedvtelésből tegyük, értékes, vagy számunkra igazságoknak tartott gondolatok felfedezéséből eredjenek. Az én meglátásom szerint, lejárt az önjelölt „negatív” kritikusok ideje.
Jegyzetek
[1] Horváth János: Petőfi Sándor, Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság kiadása, Budapest 1922, 5.
[2] Vö. Szígyártóné Tóth Sarolta (Szerk.): Petőfi Szótár I. utószava, Akadémiai Kiadó, Budapest 1973.
[3] A kiemelt szószerkezet a modernizmus képviselőjére, a strukturalizmusra vonatkozik.
[4] Bíró Lajos: Adatok a Petőfi kultuszhoz, Róm. kath. státus főgimnázium értesítője, Kézdivásárhely 1908, 6.
[5] Kenyeres Ágnes (Főszerk.): Magyar életrajzi lexikon, http://mek.niif.hu/00300/00355/html/index.html. 19
[6] Kéri Gyula: Friss nyomon, In Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán (Szerk.): Petőfi könyvtár, I. füzet, Budapest.
[7] Hartman János: Petőfi tanulmányok, Franklin-Társulat, Budapest 1910, 5.
[8]Vö. Kerényi Ferenc: Petőfi élete és költészete, Osiris Kiadó 2008.
[9] Fernczi Zoltán: Petőfi életrajza, II. kötet, Franklin-Társulat, Budapest 1895, 151−152.
[10] Illyés Gyula: Petőfi Sándor, http://mek.niif.hu/00600/00681/00681.pdf. Letöltés ideje: 2012. jan. 23. 11:10.
[11]Badics Ferencz (Szerk): Petőfi Sándor munkái, II. kötet, Franklin-Társulat, Budapest, 1906.
[12] Petőfi Sándor :Összes költeményei, Az Athenaeum irodalmi és nyomdai R.-társulat tulajdona, 1877.
[13] Szokoly Viktor: Petőfi életéből (Regényes rajzok), Pest 1862, 4.
[14] Király György (Szerk.): Anthológia Petőfi Sándor legszebb költeményeiből, Kner Izidor könyvnyomtatónál, Gyomán 1921, 137.
[15] Vö. Herman Ottó: Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága, http://mek.oszk.hu/04700/04761/html/index.htm. Letöltés ideje: 2012. jan. 22, 15:32.
Bibliográfia
Visszatérő meglátása a kutatóknak Petőfi népies, de egyáltalán nem közönséges szóhasználata, illetve művészetének egyszerűsége és közvetlensége. Az említett tulajdonságok teszik lehetővé e tisztelt költő megértését, lefordítva a világ bármely nyelvére.[2] Időben kicsit távolibb Bíró Lajos tudósítása, kinek írásának témája sem kapcsolható az előzőkben említettekhez, viszont a kiemelt struktúrában megfogalmazása általános koncepciót közöl, ahogyan az eddig említettek: „Az idegen áramlattal[3] szemben valóban örvendetes jelenség a legnépiesebb, a legmagyarabb költő kultuszának a terjedése.”[4]
Az egyszerűség megvalósító eszközeként tekinthetjük a költő alkotásaiból visszacsengő muzikalitást. Már élete folyamán megkezdődött műveinek megzenésítése. Csak a legnagyobbakat említve is zene szakértők sora húzódik egy-egy hangokba öntött Petőfi alkotás mögött, például: Egressy Béni, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc stb.[5] Egyik legszebb megfogalmazása Petőfi művészetének gazdagságára, Kéri Gyula hitvallása: „Petőfi költészete kimeríthetetlen kincses bányánk s a vele való foglalkozás mindig édes gyönyörűség.”.[6]
A fentebb hozott idézetek nem törekednek a teljességre, csupán egy-egy szavakba öntött általános nézetet közvetítenek. A köztudatot természetesen a kritikai meglátások merőben alakították, ahogyan erre rávilágít Hartman János, mikor Salamon Ferenc és Gyulai Pál neveit említi.[7] Kerényi Ferenc munkásságát nevezném, látom a legátfogóbbnak, akinek Petőfiről, mint magánszemélyről, a költőről/művészről elénk tárt munkája a leggazdagabb.[8] Itt érdemes megemlíteni elődei, forrásai erőfeszítéseinek gyümölcseit, melyeket szervesen beépít művébe.
A fentebb említett Kerényi kutatás egy általános felosztást követ, amit nagyszerűen kibont. A népköltő szerepében láttatja 1842 és 1844 között. Az 1845-ös évben elkülöníti a Cipruslombok (biedemer sírköltészet) és Szerelem gyöngyei ciklus kiterjedt vizsgálatát. Az utóbbi ciklusról, melyet egy reménytelen szerelme ihletett, így szól Ferenczi Zoltán: „E szerelemre sóvárgó, fogékony hangulatában ismerkedett meg Mednyánszky Bertával… melynek a szép költemények egész sorában adott kifejezést.”[9]
Ugyancsak érinti az 1845-ös évet Felhők-korszak, ami egy évi munkásságot ível át. Az ezt követő két esztendőben, mint a nemzet dalnokaként olvashatjuk Petőfit. Ebből a lírából a forradalom és szabadságharc költőjévé növekszik. A legutóbb említett alkotói státus hangulatát, jól sugallja a következő Illyés Gyula állítás: „Mint minden eszményi forradalmár, a jövőnél is jobban hisz az erkölcsben, az igazság diadalában.”[10]
Petőfi munkásságának elismerése nem csak a kritikai irodalomban érik be. Az alkotásait teljes egészében, vagy válogatva[11] szinte megszámlálhatatlan alkalommal adták ki, vagy rendezték sajtó alá „Petőfi összes költeményei” címen. Érdemes átlapozni az Athenaeum képekkel illusztrált kötetét, melynek grafikája magával ragadó.[12]
Természetesen jelentek meg más szervezési szempontokat érvényesítő kötetek. Szokoly Viktor maga fogalmazza meg könyvében a rendezési elveit: „Nem életírást, hanem regényes rajzokat adok e helyütt, s a jóakaratú olvasó bizonyára tudanja a tényeket ama részektől megkülönböztetni, miket bővebb jellemzés vagy a történetek kerekedése miatt írtam. (1858)”[13] Más meglátásból közelítette meg Király György a kötete szervezését, amit maga így fogalmaz meg az utószóban: „A hangulati kapcsolat kedvéért ugyanis külön foglaltuk össze az olyan verseket, melyek a költő életében is külön kötetben jelentek meg vagy egyébként szorosabban összetartoznak.”[14]
Ugyanakkor sokak számára észrevétlen részletekről szóló kutatások is léteznek, melyek színesítik a magyar irodalomkritikát. Címe is sugallja különlegességét Herman Ottó munkájának: Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága. A tanulmány részletességgel tárgyalja témafelvetését, melyet a kontextusában tárgyal, meghagyva a kiemelt képeket szövegkörnyezetükbe, így törekedve a teljességre.[15]
Az előzőkben felvázoltakat értekezésem szolgálatába próbálom állítani. Petőfi Sándor munkásságával, eredetiségével rengeteg irodalmárt sarkallt kutatásra. Nem igazán vagyok híve egy költő poétikáját, életművét bizonyos közösnek vélt jegyek alapján osztályozni. Nem értek azokkal a személyekkel sem egyet, akik a költő életrajzi eseményeit rávetítik, vagy összhangba próbálják hozni egyik művével, vagy egy-egy úgynevezett ciklusával.
Az én szemléletemben az irodalmi mű önmagát határozza meg, önmagában értékes, eltekintve attól, hogy amilyen történelmi, kulturális vagy szociális élethelyzettel hozható összefüggésbe. Nem tagadom, hogy egyfajta kulcsot adhat a feltételezhető élethelyzet melyben íródhat. Emellett, az is figyelemre méltó, hogy nem egyetlen eset volt a világirodalom kontextusában, hogy a halomra gyártott tanulmányok, melyek ilyen állítólagos életrajzi információkra támaszkodtak, hitelességüket veszítették, mikor kiderült, hogy tévesen ítélték meg a keletkezés helyét vagy idejét.
Számomra igencsak nagy kérdés, hogy hogyan lehet egyáltalán relevánsnak tekinteni a művészi életrajzot érintő kérdéseket, ha íróról, illetve költői énről, lírai énről, versbeszélőről (vagy akárhogyan is nevezzük) beszélünk. Ötödik osztálytól sulykoljuk a gyerekekbe, hogy a szerző nem azonos a műben felszólalttal. Akkor az irodalomtörténet miért használja az író életének adatait kiinduló pontnak. Paradoxnak érzékelem ezt a paradigmát.
Ugyanakkor a fentebb vázoltakhoz hozzá szeretném tenni, hogy nem azt akartam sugallni, hogy az irodalomtörténet haszontalan, vagy jogtalan, hanem a számomra túlzóan pontoskodó, és mindent megmagyarázó írások tűnnek fölöslegesnek. A másik fontosnak tartott elvem az véleményezéshez kötődik. Bármilyen művészeti alkotás, függetlenül attól, hogy irodalmi, zenei esetleg képzőművészeti jellegű, magában hordoz a megálmodójából egy részt. Ha ezt negatívan értékeljük, nem csupán a műről, hanem annak szerzőjéről is ítéletet mondunk, ezért zavar az okoskodás, és megállapítás, ami igazából sehová sem vezet.
Egyetlen ars poetica-t sem értünk meg jobban, ha bárkinek a műveit képzelt elméletek alapján valamilyen rendszerbe soroljuk. Ha arról értekezünk, hogy egy művész alkotói pályája elején gyengébbet, kevésbé értékeset adott az irodalomnak, a világnak, mint érettebb személyként, valahol ugyanaz, mintha azt mondanánk, hogy a gyerekkor, ifjúkor kevesebb értéket hordoz önmagában, mint az élet későbbi szakasza. Nyilvánvalóan mindenki fejlődik valamilyen szinten. De, komolyan ez az irodalom lényege, hogy egyesek elemezzenek másokat, általában haláluk után, hogy elmondhassák, a naiv rendszerükre hagyatkozva, hogy egyik mű gyengébb vagy sem???
Szerintem az irodalomkritikának, és irodalomtörténetnek az lenne a feladata, hogy a művet önmaga értékességében fedezze fel, illetve ha nem tud semmit mondani egy adott szövegről, akkor ne kezdjen életrajzi adatokra ráfeküdve magyarázatokat gyártani. Azt is elképesztőnek tartom, hogy a legtöbb irodalommal foglalkozó és mások életműveit tanulmányozó személy soha nem írt semmit… Ha valakinek a művészi alkotását szóra méltassuk, az kedvtelésből tegyük, értékes, vagy számunkra igazságoknak tartott gondolatok felfedezéséből eredjenek. Az én meglátásom szerint, lejárt az önjelölt „negatív” kritikusok ideje.
Jegyzetek
[1] Horváth János: Petőfi Sándor, Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság kiadása, Budapest 1922, 5.
[2] Vö. Szígyártóné Tóth Sarolta (Szerk.): Petőfi Szótár I. utószava, Akadémiai Kiadó, Budapest 1973.
[3] A kiemelt szószerkezet a modernizmus képviselőjére, a strukturalizmusra vonatkozik.
[4] Bíró Lajos: Adatok a Petőfi kultuszhoz, Róm. kath. státus főgimnázium értesítője, Kézdivásárhely 1908, 6.
[5] Kenyeres Ágnes (Főszerk.): Magyar életrajzi lexikon, http://mek.niif.hu/00300/00355/html/index.html. 19
[6] Kéri Gyula: Friss nyomon, In Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán (Szerk.): Petőfi könyvtár, I. füzet, Budapest.
[7] Hartman János: Petőfi tanulmányok, Franklin-Társulat, Budapest 1910, 5.
[8]Vö. Kerényi Ferenc: Petőfi élete és költészete, Osiris Kiadó 2008.
[9] Fernczi Zoltán: Petőfi életrajza, II. kötet, Franklin-Társulat, Budapest 1895, 151−152.
[10] Illyés Gyula: Petőfi Sándor, http://mek.niif.hu/00600/00681/00681.pdf. Letöltés ideje: 2012. jan. 23. 11:10.
[11]Badics Ferencz (Szerk): Petőfi Sándor munkái, II. kötet, Franklin-Társulat, Budapest, 1906.
[12] Petőfi Sándor :Összes költeményei, Az Athenaeum irodalmi és nyomdai R.-társulat tulajdona, 1877.
[13] Szokoly Viktor: Petőfi életéből (Regényes rajzok), Pest 1862, 4.
[14] Király György (Szerk.): Anthológia Petőfi Sándor legszebb költeményeiből, Kner Izidor könyvnyomtatónál, Gyomán 1921, 137.
[15] Vö. Herman Ottó: Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága, http://mek.oszk.hu/04700/04761/html/index.htm. Letöltés ideje: 2012. jan. 22, 15:32.
Bibliográfia
- Badics Ferencz (Szerk): Petőfi Sándor munkái, II. kötet, Franklin-Társulat, Budapest, 1906.
- Bíró Lajos: Adatok a Petőfi kultuszhoz, Róm. kath. státus főgimnázium értesítője, Kézdivásárhely 1908.
- Fernczi Zoltán: Petőfi életrajza, II. kötet, Franklin-Társulat, Budapest 1895.
- Hartman János: Petőfi tanulmányok, Franklin-Társulat, Budapest 1910.
- Herman Ottó: Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága, http://mek.oszk.hu/04700/04761/html/index.htm.
- Horváth János: Petőfi Sándor, Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság kiadása, Budapest 1922.
- Illyés Gyula: Petőfi Sándor, http://mek.niif.hu/00600/00681/00681.pdf.
- Kenyeres Ágnes (Főszerk.): Magyar életrajzi lexikon, http://mek.niif.hu/00300/00355/html/index.html.
- Kerényi Ferenc: Petőfi élete és költészete, Osiris Kiadó, Budapest 2008.
- Kéri Gyula: Friss nyomon, In Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán (Szerk.): Petőfi könyvtár, I. füzet, Budapest.
- Király György (Szerk.): Anthológia Petőfi Sándor legszebb költeményeiből, Kner Izidor könyvnyomtatónál, Gyomán 1921.
- Petőfi Sándor :Összes költeményei, Az Athenaeum irodalmi és nyomdai R.-társulat tulajdona, 1877.
- Szígyártóné Tóth Sarolta (Szerk.): Petőfi Szótár I. utószava, Akadémiai Kiadó, Budapest 1973.
- Szokoly Viktor: Petőfi életéből (Regényes rajzok), Pest 1862.
