AZ ÉN KÖZÉP - EURÓPÁM 2021
ELŐSZÓ
Egy fogalom meghatározása bizonyára egyszerű, ugyanis legtöbb esetben, az ember, az etimológiai értelmét tekintve a szónak, jelentését az Etimológiai Szótárban keresi, metaforikus, szimbolikus tartalmát illetően leginkább kritikára, valamint saját tudására és tapasztalatára hagyatkozik. Látszólag nagyon egyszerűnek tűnik a feladat, viszont mi történik akkor, amikor az adott lexéma jelentésének megtalálása nem a megszokott normák szerint történik? Ez esetben vegyük példának Közép-Európát. Első gondolatunk bizonyára az, hogy földrajzi szempontból Európa szívében elterülő helyszíneket foglalja magába. Valóban így van ez?
Közép-Európa fogalmáról több kritikus is gondolkodik, melyek közül kiemelném Czeslaw Miloszt, aki azt állítja, hogy „Feltételezem, létezik olyasvalami, hogy Közép-Európa,” viszont később ezzel bővíti kijelentését „úgy tűnik, legalábbis a 20. század felé, hogy Közép-Európa csupán néhány idevalósi értelmiségi tudatában létezik.” (Lettre, 24. szám) Milán Kundera tágítja Milosz meghatározását, a következőképpen vélekedvén „Közép-Európa nem egy állam, hanem kultúra, sors. Határai képzeletbeliek.” (A Nyugat elrablása, avagy Közép-Európa tragédiája) Ugyanakkor, Barbara Toruncyzk szerint, az adott fogalom „ a szellemi útkeresések régiója” felől értelmezhető. (Királyok és szellemek)
Továbbá, a kötetet közrefogó esszék is próbálják különböző perspektívából megragadni Közép-Európa fogalmát. Földrajzi szempontból, a munkák nagy része Németország és annak szomszédos országaival kapcsolják össze, míg mások Magyarországgal és Erdéllyel. A politikai aspektus is megjelenik, mely fényt derít a Clemenceau és Czermin közötti vitára, pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchia és Franciaország közötti összetűzésre. Társadalmi szempontból, a migráció bonyodalmakat okoz a fogalom meghatározását illetően. Az irodalmi perspektívában is próbáltak megkapaszkodni az esszék írói, kiemelvén a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenségeket az írás területén, fókuszálva Szendrey Júliára, valamint Gyulai Pál vitájára a nőket illetően, Wass Albert munkásságára, Jókai Mór: Az arany ember című kitűnő regényére, melyben fontos szerepet kap a Senki szigete, hisz összekötő funkcióval bír, akárcsak Közép-Európa. Ugyanakkor, vizsgálat alá kerül Gyulai Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája című kisregénye, valamint megemlítődik Fried István: Kelet és Közép Európa között című munkája.
Összegzésképp, az esszék együttese egy kiindulópontot jelképez a Közép-Európa fogalom tisztázásában. Természetesen, minden egyén szubjektív és egyéni konnotációval látja el, ugyanis van, aki a különböző népcsoportokat és kultúrákat helyezi előtérbe, van aki a hazával, hazaszeretettel és a hazafiassággal köti össze, valamint olyan is előfordul, aki a családjával, szeretteivel, gyerekkorával, személyiségével és énjével hozza összefüggésben. A megemlített asszociációk sokaságán kívül, irdatlan mennyiségű gondolattársítás előfordult az idők során.
Kiss Ingrid
Ballai Ottilia
KÖZÉP-EURÓPA LEGSZEBB UTÓPIÁJA
Kis Ingrid
AZ ÉN KÖZÉP - EURÓPÁM
Kis Szeréna
AZ ÉN KÖZÉP - EURÓPÁM
Kiss Pálma
KÖZÉP-EURÓPA UTÓPIÁJA ÉS IRODALMA
Szekeres Iringó
AZ ÉN KÖZÉP -EURÓPÁM
Székely Hanna – Zsuzsanna
AZ ÉN KÖZÉP - EURÓPÁM
Ballai Ottilia
KÖZÉP-EURÓPA LEGSZEBB UTÓPIÁJA
Ha azt kellene meghatároznom, hogy számomra mit jelent Közép-Európa, elsősorban a népi kisebbségek, a különböző kultúrák együttélésére, az ebben gyökerező, már régen jelenlevő román-magyar konfliktusra, valamint a különböző népi tradíciókra gondolok.
Bár ez egy nagyon szűkös és szubjektív szemszögből történő megközelítésmód, mivel valójában Közép-Európához Romániának csak Észak-nyugati része tartozik, ugyanakkor nagyon sok térkép Romániát nem is tekinti Közép-Európa részének. Jórészt legnagyobb területét Németország teszi ki, ezenkívül további országai: Lengyelország (területileg a második legnagyobb ország), majd Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Svájc, Szlovénia.
Már csupán az országok és nyelvek, valamint népek sokfélesége egy olyan egységet képez, amely komplex történelmi háttért és események sorozatát feltételezi, valamint a különböző földrajzi határmegjelöléseket. Mindenekelőtt, mielőtt elkezdenénk beszélni Közép-Európáról, hangsúlyozni kell, hogy Németország a legerősebb és legszilárdabb támaszpontot képezi, gazdasági és politikai szempontból is.
A régebbi korra visszatekintve, az Osztrák-Magyar Monarchia töltötte be ezt a szerepet, valamint a Szovjetunió uralma a második világháború ideje alatt.
De honnan is ered a Közép-Európa megnevezés? Kezdetben Kelet-Európa, majd Közép- Kelet-Európa és végül Közép-Európára szűkült. Maga az elnevezés a németektől ered (lásd. Mitteleuropa), de például Ausztriában egy Bécsben élő, magyar kritikus, író és műfordító: Sebestyén György volt a hirdetője és elterjesztője a megnevezésnek.[1] Posztumusz kötete is erre enged következtetni, mely Egy közép-európai jegyzetei (Notizen eines Mitteleuropäers), címmel jelent meg. Kezdetben a Közép-Európa ábrándját egy olyan egységes hatalmi rendszer megformálásán keresztül szerették volna megvalósítani, amely nemcsak a sokféle nemzetek egységét teremtette volna meg, hanem tekintettel lett volna a különböző népek hagyományaira is. Ez az államszövetség az Osztrák- Magyar Monarchia megalakulásában kapott jelentőséget; a Magyar Királyság és az Osztrák császárság közös uralkodója és hadügye együttműködésének révén. A többnemzetiségű, dualista államalakulat az osztrákokon és magyarokon kívül: a román és az olasz népcsoportot, valamint a különböző szláv népeket is magába foglalta (mint például: szlovákok, szlovének, lengyelek, ukránok, horvátok, szerbek). Egy olyan közép-európai szilárd, együttműködő szövetség és működő egység lehetősége volt ez az állam, mely a kisebbségi érdekeket is szem előtt tartotta.
A két császárság konfliktusai és nézeteltérései következtében megszűnni látszott az egység, és a birodalom területén a különféle népek államai jöttek létre.
Azért tartottam fontosnak legelsőként a történelmi események távlatából tekinteni Közép-Európa egységességének és ábrándjának gondolatára, mivel az első kivitelezése ennek az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulásában látszott megvalósulni.
Az elkövetkezendőkben szeretném az utópia gondolatát irodalmi távlaton keresztül is megvizsgálni. Véleményem szerint a legszebb utópiát a nemzeti és vallási sokféleség együttese kapcsán egy Komáromban született, magyar állampolgárságú és nemzetiségű regényíró és országgyűlési képviselő; Jókai Mór alkotta meg. A szerző legismertebb regényében: Az arany ember címűben a román-szerb határon található Vaskapu bemutatásával indít, később megjelenő helyszín: a Duna, mely a két nemzetség közötti kapcsolatot teremti meg, az átjárhatóságot és a cserekereskedelmet teszi lehetővé. További fontos helyszínek: Orsova (Románia), Pancsova (Szerbia), Komárom, Balaton (Magyarország), valamint Timár Mihály bécsi útját is megemlíti a regény. Ha csak a helyszínek kapcsán figyeljük meg a sokféleséget, 4 különböző nemzetet tudunk felsorolni: a román, a szerb, a magyar, és az osztrák.
Ebből kifolyólag azt is érdekes megfigyelni, hogy a regényt nagyon sok nyelvre le is fordították. A vallási és nemzeti multipluralizmus a szereplők vizsgálata során is megállapítható. A szerb vonalat jeleníti meg például: Krisztyán Maxim és Krisztyán Tódor, a magyarságot: Fabula János; komáromi sáfár, és Tímár Mihály, de megjelenik például Ali Csorbadzsi; görög kereskedő is, aki a török kormány magas rangú hivatalnoka, valamint török leánya: Timéa. A többféle megjelenített nemzetiség a többféle vallási hovatartozást is magával vonja, például: a muzulmán és keresztény vallás azok, amelyek konkrétan megjelennek és jelentőséget kapnak a műben.
Számomra a legszebb utópia az említett Jókai regényben bukkan föl, a Senki szigetének precíz megkreálásában.
De mit is jelent az utópia és miért pont ennek a regénynek a kapcsán nyeri el jelentőségét?
Mint ahogyan már említettem, ez a társadalmi regény egy átfogó képet nyújt a különböző közép-európai népcsoportok megjelenítésével, valamint a történet is pontosan a közép-európai térségeken játszódik. Az első kérdést pedig Mannheim Károly[2] utópiával kapcsolatos definíciójával szeretném megragadni:
Bár ez egy nagyon szűkös és szubjektív szemszögből történő megközelítésmód, mivel valójában Közép-Európához Romániának csak Észak-nyugati része tartozik, ugyanakkor nagyon sok térkép Romániát nem is tekinti Közép-Európa részének. Jórészt legnagyobb területét Németország teszi ki, ezenkívül további országai: Lengyelország (területileg a második legnagyobb ország), majd Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Svájc, Szlovénia.
Már csupán az országok és nyelvek, valamint népek sokfélesége egy olyan egységet képez, amely komplex történelmi háttért és események sorozatát feltételezi, valamint a különböző földrajzi határmegjelöléseket. Mindenekelőtt, mielőtt elkezdenénk beszélni Közép-Európáról, hangsúlyozni kell, hogy Németország a legerősebb és legszilárdabb támaszpontot képezi, gazdasági és politikai szempontból is.
A régebbi korra visszatekintve, az Osztrák-Magyar Monarchia töltötte be ezt a szerepet, valamint a Szovjetunió uralma a második világháború ideje alatt.
De honnan is ered a Közép-Európa megnevezés? Kezdetben Kelet-Európa, majd Közép- Kelet-Európa és végül Közép-Európára szűkült. Maga az elnevezés a németektől ered (lásd. Mitteleuropa), de például Ausztriában egy Bécsben élő, magyar kritikus, író és műfordító: Sebestyén György volt a hirdetője és elterjesztője a megnevezésnek.[1] Posztumusz kötete is erre enged következtetni, mely Egy közép-európai jegyzetei (Notizen eines Mitteleuropäers), címmel jelent meg. Kezdetben a Közép-Európa ábrándját egy olyan egységes hatalmi rendszer megformálásán keresztül szerették volna megvalósítani, amely nemcsak a sokféle nemzetek egységét teremtette volna meg, hanem tekintettel lett volna a különböző népek hagyományaira is. Ez az államszövetség az Osztrák- Magyar Monarchia megalakulásában kapott jelentőséget; a Magyar Királyság és az Osztrák császárság közös uralkodója és hadügye együttműködésének révén. A többnemzetiségű, dualista államalakulat az osztrákokon és magyarokon kívül: a román és az olasz népcsoportot, valamint a különböző szláv népeket is magába foglalta (mint például: szlovákok, szlovének, lengyelek, ukránok, horvátok, szerbek). Egy olyan közép-európai szilárd, együttműködő szövetség és működő egység lehetősége volt ez az állam, mely a kisebbségi érdekeket is szem előtt tartotta.
A két császárság konfliktusai és nézeteltérései következtében megszűnni látszott az egység, és a birodalom területén a különféle népek államai jöttek létre.
Azért tartottam fontosnak legelsőként a történelmi események távlatából tekinteni Közép-Európa egységességének és ábrándjának gondolatára, mivel az első kivitelezése ennek az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulásában látszott megvalósulni.
Az elkövetkezendőkben szeretném az utópia gondolatát irodalmi távlaton keresztül is megvizsgálni. Véleményem szerint a legszebb utópiát a nemzeti és vallási sokféleség együttese kapcsán egy Komáromban született, magyar állampolgárságú és nemzetiségű regényíró és országgyűlési képviselő; Jókai Mór alkotta meg. A szerző legismertebb regényében: Az arany ember címűben a román-szerb határon található Vaskapu bemutatásával indít, később megjelenő helyszín: a Duna, mely a két nemzetség közötti kapcsolatot teremti meg, az átjárhatóságot és a cserekereskedelmet teszi lehetővé. További fontos helyszínek: Orsova (Románia), Pancsova (Szerbia), Komárom, Balaton (Magyarország), valamint Timár Mihály bécsi útját is megemlíti a regény. Ha csak a helyszínek kapcsán figyeljük meg a sokféleséget, 4 különböző nemzetet tudunk felsorolni: a román, a szerb, a magyar, és az osztrák.
Ebből kifolyólag azt is érdekes megfigyelni, hogy a regényt nagyon sok nyelvre le is fordították. A vallási és nemzeti multipluralizmus a szereplők vizsgálata során is megállapítható. A szerb vonalat jeleníti meg például: Krisztyán Maxim és Krisztyán Tódor, a magyarságot: Fabula János; komáromi sáfár, és Tímár Mihály, de megjelenik például Ali Csorbadzsi; görög kereskedő is, aki a török kormány magas rangú hivatalnoka, valamint török leánya: Timéa. A többféle megjelenített nemzetiség a többféle vallási hovatartozást is magával vonja, például: a muzulmán és keresztény vallás azok, amelyek konkrétan megjelennek és jelentőséget kapnak a műben.
Számomra a legszebb utópia az említett Jókai regényben bukkan föl, a Senki szigetének precíz megkreálásában.
De mit is jelent az utópia és miért pont ennek a regénynek a kapcsán nyeri el jelentőségét?
Mint ahogyan már említettem, ez a társadalmi regény egy átfogó képet nyújt a különböző közép-európai népcsoportok megjelenítésével, valamint a történet is pontosan a közép-európai térségeken játszódik. Az első kérdést pedig Mannheim Károly[2] utópiával kapcsolatos definíciójával szeretném megragadni:
Utópiák: „mindazok a lét-transzcendens elképzelések (tehát nem csak vágykivetítések), amelyek valamikor átalakító módon hatottak a történelmi-társadalmi létre”
Utópiák: „mindazok a lét-transzcendens elképzelések (tehát nem csak vágykivetítések), amelyek valamikor átalakító módon hatottak a történelmi-társadalmi létre”
Egy másik nagyon érdekes meghatározását a fogalomnak Boris Groys orosz nemzetiségű, német nyelven író eszmetörténész foglalta össze az utópia megvalósulásának feltételei kapcsán:
„Ahhoz, hogy az ember egy utópiát minden részletében gondosan megtervezzen és felépítsen, s hogy megóvhassa azt a tökéletlen világ rontó hatásaitól, bizonyos térbeli elkülönülés szükségeltetik. Nem véletlen, hogy az utópiákról szóló híradásokat rendszerint úti beszámolók tartalmazzák. Olyasvalakire van szükség, aki egy merész és veszélyekkel teli tér- vagy időutazás során valamelyik szigeten, egy magas hegy fennsíkján, idegen bolygón vagy a miénktől eltérő időzónában egyszer csak utópikus világra bukkan. S amikor aztán az utazó elhagyja ezt az utópikus világot, másodszor már képtelen visszatalálni. (…) Éppen ezért az első parancsolat, amihez az utópiagyártónak tartania kell magát: találj egy lakatlan vidéket, mert csak ott sikerülhet igazán valamit egy átfogó terv szerint megalkotnod.”[3]
Az arany ember című regény főhőse pontosan ugyanilyen veszélyekkel teli hajózgatása során bukkan rá véletlenszerű és sorsfordító módon személyes utópiájának és ábrándjának beteljesülésére. A Senki szigete, ahogy Jókai nevezi meg az idillikus, paradicsombeli „al-dunai rejtekhely.” A kapitalizmus világának teljes ellentéte Komárommal szemben, ahol a városi élet pompás, fényűző életvitele zajlott. A 19.századi gazdaságot és társadalmat hűen tükröző korkép ellenében fontos jelentőséget nyer el e kis sziget bemutatása és szerepe, ugyanakkor Tímár Mihály számára a boldogság és egy új élet reménye és lehetőségeként tűnik fel. Bár a pénz fogalma nem létezik ezen a szigeten, ezzel párhuzamosan az olvasó azt a tényt is megfigyelheti, hogy a szigetlakók mégis boldogabbak az átlagembernél, és furcsa módon elégedettebb is életükkel. A Senki szigete ily módon egy idealizált életlehetőséget kínál föl, egy misztikus és idill világ metaforájaként. A pénz világától távol álló titkos hely, ahol a cserekereskedelem, mint a gazdálkodás, árutovábbítás és -szerzés egyetlen fajtája létezik. A Senki szigete létező, a Vaskaputól 4 km-re, az osztrák-magyar - szerb - román hármas határ közelében elterülő helyiség volt.[4] Fontos hadi célpontot jelentett elhelyezkedése miatt, végül pedig a Vaskapu megépítésével pusztulása következett be.[5]
A több nemzetiség által elfoglalni kívánt kis sziget tehát csak utópia maradt.
Ha Közép Európára visszatérünk, kicsit hasonlatos a Senki szigetéhez. Nagyon sokan kritikus szemmel tekintenek Közép Európára, valamint annak létezését is mintegy kétségbe vonják.
Kérdések merülnek fel, mint láthattuk a határainak pontos megjelölése szempontjából is.
Utópiája az egységesség, a kisebbségi népcsoportok, nemzetek egyenjogúsága és az összetartás jegyeiben; a különböző népek konfliktusmentes egymás mellett élésében fogalmazódna meg. Bár erre történtek próbálkozások, de szerintem erre nemcsak egy ország, hanem minden egyén külön-külön történő alkalmazkodása és a másik elfogadása által válhatna valóra. Tehát egy egységes Európa megteremtése az emberek gondolkodásának és hozzáállásának változtatása által jöhetne létre, viszont ehhez a múlttal kapcsolatos történelmi események elfogadása szükséges, valamint annak lezárása.
A több nemzetiség által elfoglalni kívánt kis sziget tehát csak utópia maradt.
Ha Közép Európára visszatérünk, kicsit hasonlatos a Senki szigetéhez. Nagyon sokan kritikus szemmel tekintenek Közép Európára, valamint annak létezését is mintegy kétségbe vonják.
Kérdések merülnek fel, mint láthattuk a határainak pontos megjelölése szempontjából is.
Utópiája az egységesség, a kisebbségi népcsoportok, nemzetek egyenjogúsága és az összetartás jegyeiben; a különböző népek konfliktusmentes egymás mellett élésében fogalmazódna meg. Bár erre történtek próbálkozások, de szerintem erre nemcsak egy ország, hanem minden egyén külön-külön történő alkalmazkodása és a másik elfogadása által válhatna valóra. Tehát egy egységes Európa megteremtése az emberek gondolkodásának és hozzáállásának változtatása által jöhetne létre, viszont ehhez a múlttal kapcsolatos történelmi események elfogadása szükséges, valamint annak lezárása.
Bibliográfia
Bán Zoltán András: A jövő szép és rossz emlékei.Utópiák az európai irodalomban és a bölcseletben, 2008
http://medicalonline.hu/cikk/utopiak_az_europai_irodalomban_es_a_bolcseletben
Fried István: Közé-Európai változatok, Tiszatáj, Néző, 46.kötet, 4.szám, 1992, 74-88.o.
Hanák Péter:Közép-Európa: Az imaginárius régió,1989
https://ligetmuhely.com/liget/hanak-peter-kozep-europa-az-imaginarius-regio/
Jamrik Levente: 40 éve a Duna mélyén a titokzatos senki szigete, 2011:
https://falanszter.blog.hu/2011/12/10/40_eve_a_duna_melyen_a_titokzatos_senki_szigete
Mannheim Károly: Ideológia és utópia, Atlantisz Könyvkiadó, 1996.
Jegyzetek
[1] Fried István, Közép-Európai változatok, Tiszatáj, Néző, 46.kötet, 4.szám, 1992, 74.o.
[2] Mannheim Károly, Ideológia és utópia, Atlantisz Könyvkiadó, 1996.
[3] Bán Zoltán András, A jövő szép és rossz emlékei.Utópiák az európai irodalomban és a bölcseletben:
http://medicalonline.hu/cikk/utopiak_az_europai_irodalomban_es_a_bolcseletben
[4] Jamrik Levente, 40 éve a Duna mélyén a titokzatos senki szigete, 2011:
https://falanszter.blog.hu/2011/12/10/40_eve_a_duna_melyen_a_titokzatos_senki_szigete
[5] u.o.
Bán Zoltán András: A jövő szép és rossz emlékei.Utópiák az európai irodalomban és a bölcseletben, 2008
http://medicalonline.hu/cikk/utopiak_az_europai_irodalomban_es_a_bolcseletben
Fried István: Közé-Európai változatok, Tiszatáj, Néző, 46.kötet, 4.szám, 1992, 74-88.o.
Hanák Péter:Közép-Európa: Az imaginárius régió,1989
https://ligetmuhely.com/liget/hanak-peter-kozep-europa-az-imaginarius-regio/
Jamrik Levente: 40 éve a Duna mélyén a titokzatos senki szigete, 2011:
https://falanszter.blog.hu/2011/12/10/40_eve_a_duna_melyen_a_titokzatos_senki_szigete
Mannheim Károly: Ideológia és utópia, Atlantisz Könyvkiadó, 1996.
Jegyzetek
[1] Fried István, Közép-Európai változatok, Tiszatáj, Néző, 46.kötet, 4.szám, 1992, 74.o.
[2] Mannheim Károly, Ideológia és utópia, Atlantisz Könyvkiadó, 1996.
[3] Bán Zoltán András, A jövő szép és rossz emlékei.Utópiák az európai irodalomban és a bölcseletben:
http://medicalonline.hu/cikk/utopiak_az_europai_irodalomban_es_a_bolcseletben
[4] Jamrik Levente, 40 éve a Duna mélyén a titokzatos senki szigete, 2011:
https://falanszter.blog.hu/2011/12/10/40_eve_a_duna_melyen_a_titokzatos_senki_szigete
[5] u.o.
Kis Ingrid
AZ ÉN KÖZÉP - EURÓPÁM
Közép-Európa egy nagyon tág fogalom, melyet minden egyén különböző és eltérő jelentésekkel lát el. Számomra, Közép-Európa ott helyezkedik el, ahol a nők is szervesen részt vesznek a mindennapi, házaik falán túli életben, nem hagyván csak a férfiakat a karrier embereinek. Nem tartom jogosnak azt, hogy beszéljünk olyan térségről, melyből hiányzik az egyenjogúság a férfi és a nő között, a karriert illetően. Ennek következtében, dolgozatom központi szereplői a nők lesznek, még pedig az írónők, akik a XIX.század táján kezdtek el bekapcsolódni a társadalmi életbe, s úgy döntenek, hogy ők is kipróbálják a férfiakénak gondolt mesterséget, az írást. Különös hangsúlyt kap majd Szendrey Júlia, Petőfi Sándor hitvese, aki Romániából származik ugyan, de Magyarországon is ismertté válik. Relevánsnak tartottam kiválasztani egy idézetet esszém hangadójaként,mely a “Kínos” című filmből származik, mely így szól: „Attól, hogy egy nő szeret valamit, még lehet értékes.” Ez egy markáns leِírást jelképez a nőkről, mely rögtön magába foglalja, még ha csak nagyon dióhéjban, a férfiak nőkre vetett nézőpontukat, mely szerint, a gyenge lélek által teremtett irodalom értéktelen, érzékelhetőleg alacsonyabb rendű, mint a férfiaké. Még mielőtt rátérnék a nőíróság körüli vitára, melynek képviselője Gyulai Pál volt, meg szeretném említeni a nő társadalmilag elfoglalt helyét, mielőtt kirobbant volna a biztonságos, családi légkörből.
A kezdetektől fogva, a hosszúhajú, szoknyát viselő, gyermeket világra hozó lényt tartották a női figurának, akinek legfőbb feladatai kizárólag a háztartással kapcsolatosak voltak, azon belül zajlottak. Különböző kézimunkákban remekeltek, mint például szövés, varrás, horgolás, fonás stb., valamint mosás, főzés, takarítás és gyermeknevelés. Mindig kivételként voltak kezelve az erős fizikai munkát illetően, amit a férfiak végeztek, ők képviselték a hazát a háborúban, családfejként mozogtak a társadalmi ranglétrán, akik a pénz beszerzésével voltak megbízva. Ők rendelkeznek autoritással, a döntéshozatal mindig az ő kezükben valósul meg, a női hang elhomályosodik, feledésbe merül, nem létező elem a családban. Ugyanakkor, ők jelképezik az intellektuális erőt, hisz tanították őket, rengeteg peregrinációs utazásokba is részt vettek, mint például Teleki Sámuel, aki Franciaországot tűzi ki a tanulmányai úticéljául. Ellentétes és hátrányos esetben találhatóak a nők, akiket mindig a háztartás ellátására képeztek, el voltak szigetelve a politikai élettől és az irodalomtól is. E férfi és nő közötti egyenlőtlenségből arra lehet következtetni, hogy a nő csupán egy deperszonalizált egyén, az ellenkező nem kiegészítője, másodlagos szerepe van, míg a férfi a példakép szimbóluma.
E megszokott helyzet viszont az 1850-es évek táján változni kezd. A véres, mészáros, hátrányos, forradalmi szituáció következtében, mely magába foglalja azt, hogy az asszonyság, legyen itt szó lányokról, feleségekről vagy csak simán szeretőkről, támasz nélkül maradt. Rengeteg apa, férj, fiatalember tér a családi vissza a családi fészekbe megsebesülve, rokkant állapotban, vagy éppen betegen. Emiatt, a családok anyagi helyzete is jelentősen romlásnak indul, ezért a nők vállára esik a pénzkeresés terhe. Egyre többen részeseivé válnak a szellemi munkának, ezek között fontos megemlíteni a fordítást is, melynek legkiemelkedőbb női figurája Szendrey Júlia, aki Anderson meséinek a fordításával kerül a nyilvánosság elé.
Ez a teljesen új helyzet, melyben a nők is színre lépnek különböző divatlapok által, ide publikálván a munkájukat, becsületes nevükön, vagy akár álnéven, nagy botrányt vívott ki magának. Vélemények sorozata alakult ki, voltak olyan férfiak, akik támogatták őket ebben, viszont a legtöbben kigúnyolták, nem tartották őket méltónak ily komoly megbízásra. Egyik fontos szónoka ennek a problémának maga Gyulai Pál, aki eléggé ostorozza a nőket e bátor döntésük miatt, a következőképpen ítélkezvén: Írónőink csak dilettansok, kik ha egyéb dolguk nincs, írnak egy-egy verset, novellát, vagy épen regénykét, igény nélkül, szórakozásból s egész pályájuk sem komolyabb, sem veszélyesebb, mint egy kis zongorázás vagy rajzolási kísérlet. Valóban ebben sok igaz van.[1] Gyulainak ez a szigorú meghatározása az Írónőink című vitájából származik, mely először a Pesti Napló lapjain látott napvilágot 1858-ban. A dilettáns megnevezés az olasz nyelvből származik, melynek jelentését jelképezi az, hogy egy adott személy a művészetet, a tudományt nem hivatás céljából alkalmazza, hanem csupán kedvtelésből, viszont ezt úgy tartják számon, mintha az illető nem értené az igaz művészet lényegét, nem tudja elég mélyen behatolni minden táját. Sajnálatos módon, ugyanez volt a probléma a nőkkel is ebben a mesterségben. Itt a dilettantizmus arra derít fényt, hogy a nők helye kizárólag a családi életben van, a háztartás parancsnokaiként szabad nekik lézetni, ez az új médium csak tönkretenné őket. Tehát ők maradnak a kékharisnyások, akik szakmát tévesztenek. Számos olyan írók kerekedtek, akik egyetértettek Gyulaival. Ilyen például Kecskeméthy Aurél: Mert a nő mely magát a társas formák és törvények alól, ha mindjárt azok előítéletek is, felszabadítani megkísérti- mint a biztos ösvényről letért, tévutakon kalauzand, magát lépten nyomon üldözöttnek, szerencsétlennek érzendi,- s utóvégre is rosz társasági modorba, aljasságba fog süllyedni. A világ-ítélet megvetése és túlbecsülése, vagyis a cynismus és hiúság közt a férfinak is nehéz megtartani az illő középet. A nő erre teljesen képtelen. Mert azon erő, mely a társas előítéletek legyőzéséhez szükséges, mindenekelőtt a nőiség lényét kell, hogy legyőzze,- a szemérmet. Női szeméremmel nincs emancipáció. Nélküle- megszűnt a nő.[2] Egy ehhez hasonló vélemény a Greguss Ákosé, aki ezt vallja: A nőnek jelleméhez tartozik az aprólék, az egyesség, a részletes; a nő nem képes valami egésznek a felfogására. Lángelme helyett a nőnek jótapintat, a jótapintat ész és ösztön között a közepiben áll[3], vagy egy másik felfogás szerint: a nő mint utánzó működik, az utánzók pedig túl szoktak hajtani. Azért ritkaság a középszerű nő… [4] Itt megjelenik az utánzás, mint mesterség, ami ugyancsak arra utal, hogy a dilettantizmus itt úgy jelenik meg, mint egy elhibázott mesterség szakma, a dilettáns csak arra képes, hogy a nagy mestert szabályszerűen utánozza, képtelen előállni valami újjal, valami eredetivel. Természetesen, rengeteg pártfogója lett Gyulainak, aki ugyanígy vélekedett az új fenoménről, viszont ezzel ellentétben, voltak olyan urak is, akik teljes mértékben bátorították és segítették az ellenkező nem érvényesülését e szakmában. Ilyen jelentős alak tehát Jókai Mór, akit Fábri Anna a „hölgyek lovagjának” nevez a Bajza Lenkének szánt vitacikkében[5], ahol ellentmond Gyulai nézeteinek: tehát e gyönyört, e szenvedélyt, e büszkeséget, mely nélkül magyar ember íróvá nem lehet, ne osszuk meg a nőkkel? […] hát a nőket bámuljuk-e meg, kik előtt csak három nyilvános pálya van meghagyva; a nevelés, a színészet, és az irodalom, ha e három közül egyhez szenvedély és hivatás vezeti őket.[6] Ő úgy gondolja, hogy pont az irodalom sokszínűsége miatt szükséges a női beavatkozás, hogy minél több műfajjal és műnemmel gazdagodhasson az irodalom. Egy másik fontos kijelentését szeretném tőle papíromra vetni, mely így szól: Elmultak az idők, midőn a nőket guzsalyhoz és varrótűhez utasítá a közvélemény: akkor a férfiak kardot és lándzsát fo[r]gattak, e fegyverek nem illettek női kezekbe, de most férfi uraimék letették a kardot, tollat fogtak fegyverül kezökbe, s ez nem olly nehéz: hogy női kezek is el nem bírnák. Azért csak hagyjuk: hogy a szellem emancipálja magát: engedjük, sőt adjunk rá módot, hogy mindenki tanuljon gondolkozni, mert bizony eljön az idő, mikor mindenkinek szüksége leend saját eszére,legyen férfi vagy asszony…[7] Ebből is látszik tehát, hogy mennyire nyitott az új felé, mennyire izgatottan várja, hogy mit tud a női penna nyújtani, miben másabb ő, mint egy férfi.
A dolgozatom további részében azt szeretném megvizsgálni, hogy Szendrey Júliára melyik aspektusok voltak érvényesek a Gyulai vitából, hogyan gondolt rá a kritikus sógora, valamint hogyan fogadta a kor az ő műveit tudván, hogy ő a leghíresebb, legtiszteltebb és legkedveltebb költő, Petőfi Sándor felesége.
Petőfi múzsájáról azt kell tudni dióhéjban, hogy az élete nagy része rettenetes szenvedésekből áll, ahogy ez az ismeretlen naplójából[8] is kiderül. Nagyon fiatalon ment férjhez, s hagyta el a családi fészket egy olyan férfiúval, aki édesapja, Szendrey Ignác ízlését nem elégítette ki. A forradalom eljövetelével, férje, a népért önfeláldozó költő úgy dönt, hogy fiúgyermekét, Zoltánt és feleségét Miklós Miklós papra bízza Tordán, ő meg harcol a hazáért. Sajnos, a segesvári csatában eltűnik, Júlia egyedül marad, fiatal özvegyként, akiről az emberek rengeteget pletykálnak, mikor különböző grófokat és hadnagyokat látogat meg, hogy férje sírhelyét megtalálhassa. Annak érdekében, hogy megszabaduljon a korlátlan mennyiségű, méreggel teli és megalapozatlan vádaktól, férjhez megy Horvát Árpádhoz, akivel a házasságuk egy idő után tönkre megy olyannyira, hogy a fiatal nő harminckilenc évesen megbetegszik és meghal, hátrahagyván négy gyermeket.
A fiatal anyuka munkáit illetően fontos megemlíteni, hogy halála előtt négy nappal, az ajándékozási levelében, ezeket Tóth Józsefre hagyta: „Munkáim kiadási jogát egyedül Tóth József úrra ruházom. Pest. sept. 2. 1868”[9] A Petőfi-szakirodalom úgy vallja, hogy két szövegkorpusz tárolja munkásságát, melyek nem másak mint a Bihari Mór 1909-es[10] és Mikes Lajos 1930-as kötetek. Bihari, összegyűjti könyvében a korabeli folyóiratokból származó naplórészleteket, verseket és elbeszéléseket. Huszonhat darab versét publikálja ebbe a kötetbe, melynek címe Petőfiné Szendrey Júlia költeményei és naplói, s ez azért aratott nagy sikert, hisz a költeményei nem kerültek ki önálló könyv formájában.[11] Egy másik megközelítésből mutatja be Júlia hagyatékát Mikes Lajos, ugyanis ő először átdolgozta a dokumentumokat és a napló szövegeit elsődleges fázisban, majd az életrajzi szempontból fontosnak tartott részeket hozza a nyilvánosság elé. Itt monumentális irományokat találhatunk meg, mint például az addig ismeretlennek számított Petőfi és Arany kéziratokat, Petőfi hitvesének naplóját, az utolsó perceiben Szendrey Ignáchoz, édesapjához intézett utolsó levelét, majd a közte és Térey Mari között zajló levelezést, amit Dernői Kocsis László gyűjtött össze, aki a Petőfi özvegye című művet is megírta.
Gyulai az Írónőink című vitacikkében, az írónőségről nőemancipációként gondolkodik, viszont azzal is tisztában van, hogy a férfi és nő nem tud egymással pályát cserélni: Nők még sohasem törtek új pályát sem irodalomban, sem művészetben, egyetlen nagy eszmével sem vitték előbb a tudományt s nem is fogják soha.[12] Ebből is nyilvánvalóan érzékelhető, hogy a politikában, a tudományban és az irodalomban, a férfi legyőzhetetlen. Továbbá, a kritikus kiemeli a kékharisnyások túlságosan érzelgő oldalát, őket a heves érzelmek irányítják, emiatt is szűk a látókörük, szubjektívek és képtelenek az absztrakt, logikus gondolkodásra, ők az intuícióra támaszkodnak. Ezek a mély érzelmek, az érzékenység az alkotásaikban általában a fájdalmaikból és szenvedéseikből akadnak, ezek adják meg számukra az ihletet. Ha példának veszem Szendrey Júlia költészetét, itt is megjelenik ez a gyötrelmes, válságos állapot, nem találja a helyét a világban, amit több fontos esemény is meghatároz. Petőfi elvesztése a segesvári csatában kiváltja belőle, hogy az 1854-ből való versét, Miért van ez így címmel alkossa meg. Nagyon vágyik szerelme után, hisz ő volt az egyetlen, aki őt ténylegesen boldoggá tette, s úgy szerette, mint senki más: „Forró lánggal égni,/ Aztán elhamvadni/ Boldog szerelemtől!… /Mért nem ez a sorsom? –/ Mért kell jéggé fagynom/ Élet hidegétől?” Hibáztatja az életet, amiért egyetlen támaszát tőle elvette. Egy másik elégikus verse Ősszel titulust kapta, 1857-ből, melyben az őszi, kietlen, puszta táj harmóniában van az ő belső kudarcaival, azzal, hogy mennyire nehéz az élet, mennyire magányos, megemlékezvén egyben egykori szerelmére: „Szerelmi dal nem hangzik már/ Párját hivó madártól,/ És zengicsélő kis tücsök/ Nem lármáz a bokorból.” valamint „Midőn a boldog szerelem/ Koszorut tett fejemre,/ Az őszi köd fátyol gyanánt/ Lengedezett körüle.” A listán következő döntő mozzanat az életében, húga, Szendrey Mari halálát jelképezte, akit fiatalon elvitt a kolera, ezért a Fiatal leánynak című munkája az ő emlékét őrzi: „Igy csak azt kívánom,/ Hogy adjon az élet/ Olyan boldogságot és annyi örömet,/ Mint én tőlem elvett!” A Horvát Árpáddal való házassága elég problematikusnak minősült, hisz egy idő után a férj magába zárkózott, feleségétől elhidegült, s így gondolkodott róla: „A feleség csak arravaló, hogy férje vágyait kielégítse!”[13] E súlyos kijelentés kiváltotta Szendrey Júliából, hogy otthonról elmeneküljön, elköltözzön, így született meg az El, messze innen! című vers, 1861-ben. „El, messze innen a világba,/ A hol nem ismer senki sem,/ A hol nem üldöz, nem gyötör majd/ Sem gyűlölet, sem szerelem!/ A hol majd élek enmagamnak,/ Mit soha még nem teheték,/ Mióta a sorsnak kezében/ Tehetetlen játékszer levék.”, „Szeretni kell s gyűlölni addig,/ És várni a pillanatot,/ Melyben kialszik majd az élet,/ S véle minden kin elhagyott.” E sorok mind a boldogtalanságának, a elégedetlenségnek a jelei, melyek kiemelik azt, hogy ő valójában mennyire érzékeny lélek is, milyen mélyen érinti meg őt a férje hidegsége, hűtlensége és tiszteletlen viselkedése. Mikes Lajos kötetében, mely egyben tartalmazza Petőfi özvegye, mely Dernői Kocsis László birtoka, hogy a Júlia második férje, a nőt csak a gyereknemzésre használta, ami odáig fajult, hogy az egyik lánygyermeküket el is veszítették még csecsemőkorban. Ugyanakkor, a sok teherbeesés lett volna az egyik oka Júlia megbetegedésének. Ezen kívül, a gyermekeiről írott verse is hordozza ezt az érzékenységet, hisz a Három rózsabimbó az egyetlen dolog, ami erőt és kitartást biztosít az írónőnek: „Három rózsabimbó az én boldogságom,/ Három rózsabimbó életem, világom!/ El van osztva köztük három felé lelkem,/ És mégis mindegyik birja azt egészen. […] Szemem nem is keres, nem is látna meg mást:/ Hisz bennök találtam feledést, kárpótlást!” Természetesen, itt is megjeleneik Petőfi imázsa, fia, Zoltán által: „Először is te rólad/ Szerelmem virága,/ Kihalt boldogságom/ Egyetlen zöld ága./ Az eltépett multnak/ Élő bizonysága,/ A lehullott csillag/ Fennmaradt sugára!” A „szerelmem virága”, „kihalt boldogságom”, „eltépett múlt” és „lehullott csillag” metaforák sorozata a híres költőre utalnak. Júliának ez a költeménye nagy sikert aratott, megjelent Vahot Imre Napkelet című lapjában, 1857 szeptemberében. Azért tartották remekműnek, hisz az anyai szerepet emelte ki annak szépségében és elevenségében, ez jelképezte az egyik elvárást a nőírókkal kapcsolatosan.
Továbbá, megfigyelni szeretném prózai írásait is, naplóbejegyzéseit. Azt mindenféleképpen tudni kell róla, hogy már tizennyolc éves korától neki kezdett a naplóírásnak, viszont addig, amig a kézirata elő nem került, az irodalomtörténet mindmáig azt tekintette Szendrey Júlia Naplójának, ami Petőfiné naplója címmel megjelent az Életképek 1847 évi október 31-iki és november 7-iki számában, továbbá Naplótöredék címmel 1847 október 31-én a győri Hazánk című lapban.[14] E naplóról és valamely tartalmáról, a fiatal férfi még vőlegénykorából értesült, s úgy dönt, hogy részleteket belőle nyilvánossá tesz, hisz irodalmi értékűek. A tervéről Jókainak is beszámolt, akit az Életképek szerkesztőjeként tartották számon, majd a mézeshetek után, elküldték a kéziratot. A napló első része megjelent 1847. okt. 31.-én Jókai lapjában, ahol ő még lelkes beszédével is ékesítette ezt.
Mikes kötetében felbukkanó napló, nagyrészt a Petőfivel való életet, az iránta való érzéseit tartalmazza, viszont elgondolkodik, halála után arról, hogy milyen is valójában nőnek lenni, mit jelképez ez, bele foglalja az irodalomról, költészetről való nézeteit is, majd ellentétesen vázolja fel, Petőfivel szemben a második férjét, az egyetemi tanárt, Horvát Árpádot.
Egy nagyon érzelgős, mély érzésekkel telített naplóbejegyzés június 12.-ről való, miután a fiatal férfi megkérte a kezét és ragyog a boldogságtól: „Én csak mióta te szeretsz, kívánnék tündökölni, vágynék a legjelesebb lenni a világon, vágynék istennő lenni, csak hogy te mondhatnád az embereknek: e hölgy kit ti csudáltok, kit ti imádtok, e hölgy enyém! […] Milly öröm remegteti lelkemet; szinte leborúl az e boldogság özöne alatt. Istenem, istenem! millyen a szerelem... átváltoztatja előttünk a világot, megrendíti életünket, hogy ez többé soha ollyan nem lehet mint azelőtt. Míg Sándorom szeret, nem panaszkodhatnék a világ ellen, habár száz hosszú életet kellene is átélnem; nem panaszkodnék, mert ő lett már most az én világom, kedves egyetlen világa lelkemnek, életem mindenható gyönyörüsége.”[15] E néhány sorból is világosan látszik, hogy az egyetlen gyógyír a lelkének a szerelem, méghozzá a Petőfié, valamint e nagyon mélybeható vallomások is azt sugallják, hogy csak a nők képesek ilyen részletesen és átadva magukat az érzésnek bemutatni a szerelmet, a férfiak nem. A következő példa arra szolgál, hogy alátámassza Gyulai azon állítását, mely szerint a nőket az intuíciójuk vezetik, a logikus gondolkodástól fel vannak mentve. Petőfi özvegyében van számtalan olyan rész, melyben Júlia nem akarja elhinni férje halálhírét, s mindig így mentegetőzik: „Sándor nem hallhatott meg, mert éreztem volna.”[16] Ebből kiindulva, rengeteg próbálkozást tesz, hogy megtalálja őt, a holttestét, majd a sírhelyét, odáig jutva, hogy a gyermekéről is lemond, ahogy ezt a november 10-én megírott jegyetéből is olvasható: „El fogom hagyni nem sokára gyermekemet, hogy férjem sorsát megtudhassam; még csak arra sem számíthatok bizonyosan, hogy őt életben találjam. Talán már régen nyugonni költözött s nekem el kell hagynom élő gyermekemet, hogy holt férjem poraihoz vándoroljak... Ha igy van, mi lesz én belőlem? inkább, oh ezerszerte inkább osztanám meg ő vele a sírt, mint gyermekemmel az életet. Hogyan tudnék elélni szerelem nélkül? ollyan szerelem nélkül, mint millyen az ő szerelme volt! Mi lenne belőlem, ha élve maradnék! Elvetődném, eltiportatnám, mint a fájáról lehervadt levél.”[17] Petőfi hitvesének e vallomása is azt sugallja, hogy milyen fontos szerepet tölt be a férfi a családi életben, milyen nagy támaszt jelent a feleség számára. Ugyanakkor, Júliának e merész, de megalapozatlan döntése szintén a naivitásra fogható, arra, hogy megérzéseit követve cselekszik, abba bele nem gondolván, hogy a kicsi Zoltánnal mi lesz, ha ő is elhagyja, ki fog az ő sorsáról gondoskodni? Ráadásul, maga az a tény, hogy ő otthonról megszökik, különböző grófokkal és ezredesekkel szövetkezik annak érdekében, hogy férjére rátaláljon, teljes mértékben becsületre méltó, hisz abban az időben, a nők nem igazán mertek a saját szférájukon túllépni, s harcolni a kitűzött célukért. Személy szerint, Júliának e férfias viselkedése Polcz Alaine: Asszony a fronton című művére emlékeztet, hisz az ott megjelenő főhősnő is az ott megjelenő nehézségekről számol be. Az a jelenet emlékeztet legjobban rá, mikor Júlia férfiruhákat ölt magára, s úgy indul neki a rögös útnak.
A nőnek az irodalomban való helyét is boncolgatja: „Nem feledhetem ilyenkor, hogy nem irónő, hanem anya, feleség, háziasszony vagyok, hogy gyermekeim, férjem s háztartásom van, s hogy kötelességem mindenek fölött ezeknek szentelni időmet s két kezem munkáját. Irói tehetségem igen kétséges, bizonytalan, mint iró tán nem használnék soha semmit sem, s igy pedig mint nő, mint anya, hivatásomat teljesitve, tisztaságot, rendet, jólétet teremthetek házamnépe körül. Mit én irnék, azt hihetőleg már sokan, igen sokszor megirták s még megirják, jobban, sikeresebben, miként gyakorlatlan kezem azt képes lenne, de ellenben ha házi dolgaimat félre tenném, elhanyagolnám, bizonyos lenne a rendetlenség, kényelemhiány, sőt nélkülözés, mi ebből mindazokra háramolnék, kiknek mindennapi jólléte fölött őrködni rendeltetésem. Minden pillanat, mit irói foglalkozással töltenék, tőlük lenne elvonva, pedig nem tartozom-e nekik szentelni szívem minden dobbanását, életem minden perczét! S hogyan merjem ezt megszegni, mikor nem tudom, hogy mint irónő birnék-e némi képességgel; hogy van-e hely, hely, még oly parányi, mit én foglalnék el, mire én lennék hivatva? Van-e bennem a tehetségnek, a hivatásnak csak egy kis porszemecskéje is, mire bizton számithatnék, mint alapra, hogy rajta idővel, igyekezettel, kitartással munkálkodásomnak a földről fölemelkedő jelét láthassam, legyen az bár oly szerény, mint kis vakandturás.”[18] Észrevehető, hogy Júliának e meglátása megegyezik a Gyulaiéval, hisz ő is beismeri, hogy képtelen túl lépni a nőiségén, nem tudja ezt feledésbe hagyni, nem tud eredeti ötletekkel és koncepciókkal előállni, amiket az ősei be ne mutattak volna már, ami arra vall, hogy ő valóban dilettáns, utánzásszerűen műveli az irodalmat. Ugyanakkor, a tény, hogy ő feladja családját az írás lehetőségéért szóba se jöhet, ugyanis csakis a magányosságát és boldogtalanságát hozná magával, a kemény kritika kezelésére sem hivatott. A nőnek az első helyen mindig a családja és szerettei lesznek, nekik és rajtuk keresztül el. Mivel elismeri e dilettáns funkcióját, jogosan kérdőjelezi meg azt, hogy valóban neki szabták-e ezt a pályát, jól végezné-e a munkáját?
Összegzésképp, Szendrey Júliára is vonatkoznak valamilyen szinten Gyulai Pál megjegyzései az írőnőket illetően, gyengédsége, érzékenysége, törékenysége és a mély érzelmek az ő alkotásaiban is sugároznak, viszont ez lesz az, ami miatt ennyire tisztelik. Természetesen, ő is valamiféle helyzetelőnnyel indul karrierjében, hisz Petőfi Sándor felesége, ami rögtön felhívja rá a figyelmet és elvárásokat, kíváncsiságot vált ki az olvasóközönség részéről. A „Petőfi ifjú hitvese” és „Petőfi volt neje” megnevezések szerkesztői manövereknek[19] számítanak, hisz azzal a céllal szolgáltak, hogy Júliát minél gyorsabban és hatékonyabban népszerűsítsék. Sajnálatos módon, miután férjét elpusztította a forradalom kegyetlen ereje, maga az a tény, hogy ő népszerű volt, a neve sértéséhez vezetett, mindenféle téves állításoknak rabja lett, mivel Liechtenstein herceg néhány alkalommal otthon meglátogatta, s felajánlotta neki, hogy segít neki eljutni Törökországba, hogy férjét megkeresse, viszont ő is kell valamiféle szolgáltatást nyújtson cserébe. Ennek következtében, hogy rengetegen látták a kettejük találkozását, olyan pletykák születtek, mely szerint a fiatal özvegy rögvest elfelejtette elesett férjét és másnál keres vigaszt. Ez váltotta ki Júliából azt, hogy elfogadja Horváth Árpád lánykérését.
Végezetül, Szendrey Júlia, annak ellenére, hogy nő volt, költeményei kitűnőek, pompáznak a fájdalom és a szenvedés gyötrelmes érzéseitől, különleges és tiszteletre méltó elmével rendelkezett. Igazat lehet adni Gyulai azon kijelentésére, mely szerint érti, hogy Petőfi miért volt ennyire szerelmes e kedélyes nőbe! Ráadásul az is érzékelhető, hogy Magyarországon, ami számomra a Közép-Európa magvát jelenti, a nők küzdenek azért, hogy kitűnjenek írásaik által, hogy a férfiak őket is elismerjék, mint olyan egyéneket, akik nemcsak az elzárt otthoni szférában tudnak teljesíteni, hanem a nagyvilágban is.
Felhasznált szakirodalom
Gyímesi Emese, Szendrey Júlia versgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában. ItK, CXVI. évfolyam, 1.szám, 2012.
Dernői Kocsis László, Petőfi özvegye. In: Szendrey Júlia Ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása, Bethlen Margit grófnő előszavával, közzéteszik és feldolgozták Mikes Lajos, Dernői Kocsis László, Bp., Genius, 1930.
Fábri Anna, A szép tiltott táj felé. A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905), Bp., Kortárs, 1996, 97–100.
Greguss Ágost, A szépészet alapvonalai, Bp., Kiadta a Kisfaludy-Társaság, 1849, 15.
Gyímesi Emese, A kilencvenkilencedik múzsa. In: Angyal vagy démon. Tanulmányok Gyulai Pál Írónőink című írásáról, szerk. Török Zsuzsa, Bp., 2016.
Gyulai Pál, Flóra 50 költeménye. Andersen meséi, Pesti Napló 1858/61. (ápr. 8.), [1–3]; 1858/62. (ápr.9.), [1–2]; 1858/65- (ápr. 13.), [1–2]; 1858/70. (ápr. 18.), [1–2]; 1858/92. (máj. 15.), [1–2.] Gyulai szövegét az alábbi kiadásból idézem: Gyulai Pál, Írónőink = Uő., Kritikai dolgozatok. 1854–1861, MTA, Budapest, 1908, 272- 307.
Jókai Mór, Bajza Lenke munkái = J. M., Cikkek és beszédek, V., (1850–1860), s. a. r. H. Törő Györgyi, Bp., Akadémiai, 1968, 93.
Jókai Mór, Hölgysalon [1848.jan.30.] = J.M., Cikkek és beszédek I.(1847.január 2.–1848. március 12.), s.a.r. Szekeres László, Bp., Akadémiai, 1965, 494.
Kecskeméthy Aurél, A jelenkori német regényirodalom (Második közlemény. – A társadalmi regény), Budapesti Szemle, 7(1859)/22–23, 280.
Petőfiné Szendrey Júlia Költeményei és naplói, összegyűjt., bev., jegyz. Bihari Mór, Bp., 1909;
Rendszeres széptan. Greguss Ágost hátrahagyott jegyzetiből, s. a. r. Liszka Béla, átnézte Beöthy Zsolt, Bp., Eggenberger-féle Könyvkereskedés, 1888, 163.
Szendrey Júlia Ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása, Bethlen Margit grófnő előszavával, közzéteszik és feldolgozták Mikes Lajos, Dernői Kocsis László, Bp., Genius, 1930.
Jegyzetek
[1] Gyulai Pál, Flóra 50 költeménye. Andersen meséi, Pesti Napló 1858/61. (ápr. 8.), [1–3]; 1858/62. (ápr.9.), [1–2]; 1858/65- (ápr. 13.), [1–2]; 1858/70. (ápr. 18.), [1–2]; 1858/92. (máj. 15.), [1–2.] Gyulai szövegét az alábbi kiadásból idézem: Gyulai Pál, Írónőink = Uő., Kritikai dolgozatok. 1854–1861, MTA, Budapest, 1908, 272- 307.
[2] Kecskeméthy Aurél, A jelenkori német regényirodalom (Második közlemény. – A társadalmi regény), Budapesti Szemle, 7(1859)/22–23, 280.
[3] Greguss Ágost, A szépészet alapvonalai, Bp., Kiadta a Kisfaludy-Társaság, 1849, 15.
[4] Rendszeres széptan. Greguss Ágost hátrahagyott jegyzetiből, s. a. r. Liszka Béla, átnézte Beöthy Zsolt, Bp., Eggenberger-féle Könyvkereskedés, 1888, 163.
[5] Fábri Anna, A szép tiltott táj felé. A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905), Bp., Kortárs, 1996, 97–100.
[6] Jókai Mór, Bajza Lenke munkái = J. M., Cikkek és beszédek, V., (1850–1860), s. a. r. H. Törő Györgyi, Bp., Akadémiai, 1968, 93.
[7] Jókai Mór, Hölgysalon [1848.jan.30.] = J.M., Cikkek és beszédek I.(1847.január 2.–1848. március 12.), s.a.r. Szekeres László, Bp., Akadémiai, 1965, 494.
[8] Szendrey Júlia Ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása, Bethlen Margit grófnő előszavával, közzéteszik és feldolgozták Mikes Lajos, Dernői Kocsis László, Bp., Genius, 1930.
[9] Uo. 129.o.
[10] Petőfiné Szendrey Júlia Költeményei és naplói, összegyűjt., bev., jegyz. Bihari Mór, Bp., 1909;
[11] Gyímesi Emese, Szendrey Júlia versgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában. ItK, CXVI. évfolyam, 1.szám, 2012.
[12] Gyulai 1858.
[13] Dernői Kocsis László, Petőfi özvegye. In: Szendrey Júlia Ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása, Bethlen Margit grófnő előszavával, közzéteszik és feldolgozták Mikes Lajos, Dernői Kocsis László, Bp., Genius, 1930.
[14] Uo 177.o.
[15] Uo. 195.o.
[16] Uo. 30.o.
[17] Uo. 43.o.
[18] Uo. 217.o.
[19] Gyímesi Emese, A kilencvenkilencedik múzsa. In: Angyal vagy démon. Tanulmányok Gyulai Pál Írónőink című írásáról, szerk. Török Zsuzsa, Bp., 2016.
A kezdetektől fogva, a hosszúhajú, szoknyát viselő, gyermeket világra hozó lényt tartották a női figurának, akinek legfőbb feladatai kizárólag a háztartással kapcsolatosak voltak, azon belül zajlottak. Különböző kézimunkákban remekeltek, mint például szövés, varrás, horgolás, fonás stb., valamint mosás, főzés, takarítás és gyermeknevelés. Mindig kivételként voltak kezelve az erős fizikai munkát illetően, amit a férfiak végeztek, ők képviselték a hazát a háborúban, családfejként mozogtak a társadalmi ranglétrán, akik a pénz beszerzésével voltak megbízva. Ők rendelkeznek autoritással, a döntéshozatal mindig az ő kezükben valósul meg, a női hang elhomályosodik, feledésbe merül, nem létező elem a családban. Ugyanakkor, ők jelképezik az intellektuális erőt, hisz tanították őket, rengeteg peregrinációs utazásokba is részt vettek, mint például Teleki Sámuel, aki Franciaországot tűzi ki a tanulmányai úticéljául. Ellentétes és hátrányos esetben találhatóak a nők, akiket mindig a háztartás ellátására képeztek, el voltak szigetelve a politikai élettől és az irodalomtól is. E férfi és nő közötti egyenlőtlenségből arra lehet következtetni, hogy a nő csupán egy deperszonalizált egyén, az ellenkező nem kiegészítője, másodlagos szerepe van, míg a férfi a példakép szimbóluma.
E megszokott helyzet viszont az 1850-es évek táján változni kezd. A véres, mészáros, hátrányos, forradalmi szituáció következtében, mely magába foglalja azt, hogy az asszonyság, legyen itt szó lányokról, feleségekről vagy csak simán szeretőkről, támasz nélkül maradt. Rengeteg apa, férj, fiatalember tér a családi vissza a családi fészekbe megsebesülve, rokkant állapotban, vagy éppen betegen. Emiatt, a családok anyagi helyzete is jelentősen romlásnak indul, ezért a nők vállára esik a pénzkeresés terhe. Egyre többen részeseivé válnak a szellemi munkának, ezek között fontos megemlíteni a fordítást is, melynek legkiemelkedőbb női figurája Szendrey Júlia, aki Anderson meséinek a fordításával kerül a nyilvánosság elé.
Ez a teljesen új helyzet, melyben a nők is színre lépnek különböző divatlapok által, ide publikálván a munkájukat, becsületes nevükön, vagy akár álnéven, nagy botrányt vívott ki magának. Vélemények sorozata alakult ki, voltak olyan férfiak, akik támogatták őket ebben, viszont a legtöbben kigúnyolták, nem tartották őket méltónak ily komoly megbízásra. Egyik fontos szónoka ennek a problémának maga Gyulai Pál, aki eléggé ostorozza a nőket e bátor döntésük miatt, a következőképpen ítélkezvén: Írónőink csak dilettansok, kik ha egyéb dolguk nincs, írnak egy-egy verset, novellát, vagy épen regénykét, igény nélkül, szórakozásból s egész pályájuk sem komolyabb, sem veszélyesebb, mint egy kis zongorázás vagy rajzolási kísérlet. Valóban ebben sok igaz van.[1] Gyulainak ez a szigorú meghatározása az Írónőink című vitájából származik, mely először a Pesti Napló lapjain látott napvilágot 1858-ban. A dilettáns megnevezés az olasz nyelvből származik, melynek jelentését jelképezi az, hogy egy adott személy a művészetet, a tudományt nem hivatás céljából alkalmazza, hanem csupán kedvtelésből, viszont ezt úgy tartják számon, mintha az illető nem értené az igaz művészet lényegét, nem tudja elég mélyen behatolni minden táját. Sajnálatos módon, ugyanez volt a probléma a nőkkel is ebben a mesterségben. Itt a dilettantizmus arra derít fényt, hogy a nők helye kizárólag a családi életben van, a háztartás parancsnokaiként szabad nekik lézetni, ez az új médium csak tönkretenné őket. Tehát ők maradnak a kékharisnyások, akik szakmát tévesztenek. Számos olyan írók kerekedtek, akik egyetértettek Gyulaival. Ilyen például Kecskeméthy Aurél: Mert a nő mely magát a társas formák és törvények alól, ha mindjárt azok előítéletek is, felszabadítani megkísérti- mint a biztos ösvényről letért, tévutakon kalauzand, magát lépten nyomon üldözöttnek, szerencsétlennek érzendi,- s utóvégre is rosz társasági modorba, aljasságba fog süllyedni. A világ-ítélet megvetése és túlbecsülése, vagyis a cynismus és hiúság közt a férfinak is nehéz megtartani az illő középet. A nő erre teljesen képtelen. Mert azon erő, mely a társas előítéletek legyőzéséhez szükséges, mindenekelőtt a nőiség lényét kell, hogy legyőzze,- a szemérmet. Női szeméremmel nincs emancipáció. Nélküle- megszűnt a nő.[2] Egy ehhez hasonló vélemény a Greguss Ákosé, aki ezt vallja: A nőnek jelleméhez tartozik az aprólék, az egyesség, a részletes; a nő nem képes valami egésznek a felfogására. Lángelme helyett a nőnek jótapintat, a jótapintat ész és ösztön között a közepiben áll[3], vagy egy másik felfogás szerint: a nő mint utánzó működik, az utánzók pedig túl szoktak hajtani. Azért ritkaság a középszerű nő… [4] Itt megjelenik az utánzás, mint mesterség, ami ugyancsak arra utal, hogy a dilettantizmus itt úgy jelenik meg, mint egy elhibázott mesterség szakma, a dilettáns csak arra képes, hogy a nagy mestert szabályszerűen utánozza, képtelen előállni valami újjal, valami eredetivel. Természetesen, rengeteg pártfogója lett Gyulainak, aki ugyanígy vélekedett az új fenoménről, viszont ezzel ellentétben, voltak olyan urak is, akik teljes mértékben bátorították és segítették az ellenkező nem érvényesülését e szakmában. Ilyen jelentős alak tehát Jókai Mór, akit Fábri Anna a „hölgyek lovagjának” nevez a Bajza Lenkének szánt vitacikkében[5], ahol ellentmond Gyulai nézeteinek: tehát e gyönyört, e szenvedélyt, e büszkeséget, mely nélkül magyar ember íróvá nem lehet, ne osszuk meg a nőkkel? […] hát a nőket bámuljuk-e meg, kik előtt csak három nyilvános pálya van meghagyva; a nevelés, a színészet, és az irodalom, ha e három közül egyhez szenvedély és hivatás vezeti őket.[6] Ő úgy gondolja, hogy pont az irodalom sokszínűsége miatt szükséges a női beavatkozás, hogy minél több műfajjal és műnemmel gazdagodhasson az irodalom. Egy másik fontos kijelentését szeretném tőle papíromra vetni, mely így szól: Elmultak az idők, midőn a nőket guzsalyhoz és varrótűhez utasítá a közvélemény: akkor a férfiak kardot és lándzsát fo[r]gattak, e fegyverek nem illettek női kezekbe, de most férfi uraimék letették a kardot, tollat fogtak fegyverül kezökbe, s ez nem olly nehéz: hogy női kezek is el nem bírnák. Azért csak hagyjuk: hogy a szellem emancipálja magát: engedjük, sőt adjunk rá módot, hogy mindenki tanuljon gondolkozni, mert bizony eljön az idő, mikor mindenkinek szüksége leend saját eszére,legyen férfi vagy asszony…[7] Ebből is látszik tehát, hogy mennyire nyitott az új felé, mennyire izgatottan várja, hogy mit tud a női penna nyújtani, miben másabb ő, mint egy férfi.
A dolgozatom további részében azt szeretném megvizsgálni, hogy Szendrey Júliára melyik aspektusok voltak érvényesek a Gyulai vitából, hogyan gondolt rá a kritikus sógora, valamint hogyan fogadta a kor az ő műveit tudván, hogy ő a leghíresebb, legtiszteltebb és legkedveltebb költő, Petőfi Sándor felesége.
Petőfi múzsájáról azt kell tudni dióhéjban, hogy az élete nagy része rettenetes szenvedésekből áll, ahogy ez az ismeretlen naplójából[8] is kiderül. Nagyon fiatalon ment férjhez, s hagyta el a családi fészket egy olyan férfiúval, aki édesapja, Szendrey Ignác ízlését nem elégítette ki. A forradalom eljövetelével, férje, a népért önfeláldozó költő úgy dönt, hogy fiúgyermekét, Zoltánt és feleségét Miklós Miklós papra bízza Tordán, ő meg harcol a hazáért. Sajnos, a segesvári csatában eltűnik, Júlia egyedül marad, fiatal özvegyként, akiről az emberek rengeteget pletykálnak, mikor különböző grófokat és hadnagyokat látogat meg, hogy férje sírhelyét megtalálhassa. Annak érdekében, hogy megszabaduljon a korlátlan mennyiségű, méreggel teli és megalapozatlan vádaktól, férjhez megy Horvát Árpádhoz, akivel a házasságuk egy idő után tönkre megy olyannyira, hogy a fiatal nő harminckilenc évesen megbetegszik és meghal, hátrahagyván négy gyermeket.
A fiatal anyuka munkáit illetően fontos megemlíteni, hogy halála előtt négy nappal, az ajándékozási levelében, ezeket Tóth Józsefre hagyta: „Munkáim kiadási jogát egyedül Tóth József úrra ruházom. Pest. sept. 2. 1868”[9] A Petőfi-szakirodalom úgy vallja, hogy két szövegkorpusz tárolja munkásságát, melyek nem másak mint a Bihari Mór 1909-es[10] és Mikes Lajos 1930-as kötetek. Bihari, összegyűjti könyvében a korabeli folyóiratokból származó naplórészleteket, verseket és elbeszéléseket. Huszonhat darab versét publikálja ebbe a kötetbe, melynek címe Petőfiné Szendrey Júlia költeményei és naplói, s ez azért aratott nagy sikert, hisz a költeményei nem kerültek ki önálló könyv formájában.[11] Egy másik megközelítésből mutatja be Júlia hagyatékát Mikes Lajos, ugyanis ő először átdolgozta a dokumentumokat és a napló szövegeit elsődleges fázisban, majd az életrajzi szempontból fontosnak tartott részeket hozza a nyilvánosság elé. Itt monumentális irományokat találhatunk meg, mint például az addig ismeretlennek számított Petőfi és Arany kéziratokat, Petőfi hitvesének naplóját, az utolsó perceiben Szendrey Ignáchoz, édesapjához intézett utolsó levelét, majd a közte és Térey Mari között zajló levelezést, amit Dernői Kocsis László gyűjtött össze, aki a Petőfi özvegye című művet is megírta.
Gyulai az Írónőink című vitacikkében, az írónőségről nőemancipációként gondolkodik, viszont azzal is tisztában van, hogy a férfi és nő nem tud egymással pályát cserélni: Nők még sohasem törtek új pályát sem irodalomban, sem művészetben, egyetlen nagy eszmével sem vitték előbb a tudományt s nem is fogják soha.[12] Ebből is nyilvánvalóan érzékelhető, hogy a politikában, a tudományban és az irodalomban, a férfi legyőzhetetlen. Továbbá, a kritikus kiemeli a kékharisnyások túlságosan érzelgő oldalát, őket a heves érzelmek irányítják, emiatt is szűk a látókörük, szubjektívek és képtelenek az absztrakt, logikus gondolkodásra, ők az intuícióra támaszkodnak. Ezek a mély érzelmek, az érzékenység az alkotásaikban általában a fájdalmaikból és szenvedéseikből akadnak, ezek adják meg számukra az ihletet. Ha példának veszem Szendrey Júlia költészetét, itt is megjelenik ez a gyötrelmes, válságos állapot, nem találja a helyét a világban, amit több fontos esemény is meghatároz. Petőfi elvesztése a segesvári csatában kiváltja belőle, hogy az 1854-ből való versét, Miért van ez így címmel alkossa meg. Nagyon vágyik szerelme után, hisz ő volt az egyetlen, aki őt ténylegesen boldoggá tette, s úgy szerette, mint senki más: „Forró lánggal égni,/ Aztán elhamvadni/ Boldog szerelemtől!… /Mért nem ez a sorsom? –/ Mért kell jéggé fagynom/ Élet hidegétől?” Hibáztatja az életet, amiért egyetlen támaszát tőle elvette. Egy másik elégikus verse Ősszel titulust kapta, 1857-ből, melyben az őszi, kietlen, puszta táj harmóniában van az ő belső kudarcaival, azzal, hogy mennyire nehéz az élet, mennyire magányos, megemlékezvén egyben egykori szerelmére: „Szerelmi dal nem hangzik már/ Párját hivó madártól,/ És zengicsélő kis tücsök/ Nem lármáz a bokorból.” valamint „Midőn a boldog szerelem/ Koszorut tett fejemre,/ Az őszi köd fátyol gyanánt/ Lengedezett körüle.” A listán következő döntő mozzanat az életében, húga, Szendrey Mari halálát jelképezte, akit fiatalon elvitt a kolera, ezért a Fiatal leánynak című munkája az ő emlékét őrzi: „Igy csak azt kívánom,/ Hogy adjon az élet/ Olyan boldogságot és annyi örömet,/ Mint én tőlem elvett!” A Horvát Árpáddal való házassága elég problematikusnak minősült, hisz egy idő után a férj magába zárkózott, feleségétől elhidegült, s így gondolkodott róla: „A feleség csak arravaló, hogy férje vágyait kielégítse!”[13] E súlyos kijelentés kiváltotta Szendrey Júliából, hogy otthonról elmeneküljön, elköltözzön, így született meg az El, messze innen! című vers, 1861-ben. „El, messze innen a világba,/ A hol nem ismer senki sem,/ A hol nem üldöz, nem gyötör majd/ Sem gyűlölet, sem szerelem!/ A hol majd élek enmagamnak,/ Mit soha még nem teheték,/ Mióta a sorsnak kezében/ Tehetetlen játékszer levék.”, „Szeretni kell s gyűlölni addig,/ És várni a pillanatot,/ Melyben kialszik majd az élet,/ S véle minden kin elhagyott.” E sorok mind a boldogtalanságának, a elégedetlenségnek a jelei, melyek kiemelik azt, hogy ő valójában mennyire érzékeny lélek is, milyen mélyen érinti meg őt a férje hidegsége, hűtlensége és tiszteletlen viselkedése. Mikes Lajos kötetében, mely egyben tartalmazza Petőfi özvegye, mely Dernői Kocsis László birtoka, hogy a Júlia második férje, a nőt csak a gyereknemzésre használta, ami odáig fajult, hogy az egyik lánygyermeküket el is veszítették még csecsemőkorban. Ugyanakkor, a sok teherbeesés lett volna az egyik oka Júlia megbetegedésének. Ezen kívül, a gyermekeiről írott verse is hordozza ezt az érzékenységet, hisz a Három rózsabimbó az egyetlen dolog, ami erőt és kitartást biztosít az írónőnek: „Három rózsabimbó az én boldogságom,/ Három rózsabimbó életem, világom!/ El van osztva köztük három felé lelkem,/ És mégis mindegyik birja azt egészen. […] Szemem nem is keres, nem is látna meg mást:/ Hisz bennök találtam feledést, kárpótlást!” Természetesen, itt is megjeleneik Petőfi imázsa, fia, Zoltán által: „Először is te rólad/ Szerelmem virága,/ Kihalt boldogságom/ Egyetlen zöld ága./ Az eltépett multnak/ Élő bizonysága,/ A lehullott csillag/ Fennmaradt sugára!” A „szerelmem virága”, „kihalt boldogságom”, „eltépett múlt” és „lehullott csillag” metaforák sorozata a híres költőre utalnak. Júliának ez a költeménye nagy sikert aratott, megjelent Vahot Imre Napkelet című lapjában, 1857 szeptemberében. Azért tartották remekműnek, hisz az anyai szerepet emelte ki annak szépségében és elevenségében, ez jelképezte az egyik elvárást a nőírókkal kapcsolatosan.
Továbbá, megfigyelni szeretném prózai írásait is, naplóbejegyzéseit. Azt mindenféleképpen tudni kell róla, hogy már tizennyolc éves korától neki kezdett a naplóírásnak, viszont addig, amig a kézirata elő nem került, az irodalomtörténet mindmáig azt tekintette Szendrey Júlia Naplójának, ami Petőfiné naplója címmel megjelent az Életképek 1847 évi október 31-iki és november 7-iki számában, továbbá Naplótöredék címmel 1847 október 31-én a győri Hazánk című lapban.[14] E naplóról és valamely tartalmáról, a fiatal férfi még vőlegénykorából értesült, s úgy dönt, hogy részleteket belőle nyilvánossá tesz, hisz irodalmi értékűek. A tervéről Jókainak is beszámolt, akit az Életképek szerkesztőjeként tartották számon, majd a mézeshetek után, elküldték a kéziratot. A napló első része megjelent 1847. okt. 31.-én Jókai lapjában, ahol ő még lelkes beszédével is ékesítette ezt.
Mikes kötetében felbukkanó napló, nagyrészt a Petőfivel való életet, az iránta való érzéseit tartalmazza, viszont elgondolkodik, halála után arról, hogy milyen is valójában nőnek lenni, mit jelképez ez, bele foglalja az irodalomról, költészetről való nézeteit is, majd ellentétesen vázolja fel, Petőfivel szemben a második férjét, az egyetemi tanárt, Horvát Árpádot.
Egy nagyon érzelgős, mély érzésekkel telített naplóbejegyzés június 12.-ről való, miután a fiatal férfi megkérte a kezét és ragyog a boldogságtól: „Én csak mióta te szeretsz, kívánnék tündökölni, vágynék a legjelesebb lenni a világon, vágynék istennő lenni, csak hogy te mondhatnád az embereknek: e hölgy kit ti csudáltok, kit ti imádtok, e hölgy enyém! […] Milly öröm remegteti lelkemet; szinte leborúl az e boldogság özöne alatt. Istenem, istenem! millyen a szerelem... átváltoztatja előttünk a világot, megrendíti életünket, hogy ez többé soha ollyan nem lehet mint azelőtt. Míg Sándorom szeret, nem panaszkodhatnék a világ ellen, habár száz hosszú életet kellene is átélnem; nem panaszkodnék, mert ő lett már most az én világom, kedves egyetlen világa lelkemnek, életem mindenható gyönyörüsége.”[15] E néhány sorból is világosan látszik, hogy az egyetlen gyógyír a lelkének a szerelem, méghozzá a Petőfié, valamint e nagyon mélybeható vallomások is azt sugallják, hogy csak a nők képesek ilyen részletesen és átadva magukat az érzésnek bemutatni a szerelmet, a férfiak nem. A következő példa arra szolgál, hogy alátámassza Gyulai azon állítását, mely szerint a nőket az intuíciójuk vezetik, a logikus gondolkodástól fel vannak mentve. Petőfi özvegyében van számtalan olyan rész, melyben Júlia nem akarja elhinni férje halálhírét, s mindig így mentegetőzik: „Sándor nem hallhatott meg, mert éreztem volna.”[16] Ebből kiindulva, rengeteg próbálkozást tesz, hogy megtalálja őt, a holttestét, majd a sírhelyét, odáig jutva, hogy a gyermekéről is lemond, ahogy ezt a november 10-én megírott jegyetéből is olvasható: „El fogom hagyni nem sokára gyermekemet, hogy férjem sorsát megtudhassam; még csak arra sem számíthatok bizonyosan, hogy őt életben találjam. Talán már régen nyugonni költözött s nekem el kell hagynom élő gyermekemet, hogy holt férjem poraihoz vándoroljak... Ha igy van, mi lesz én belőlem? inkább, oh ezerszerte inkább osztanám meg ő vele a sírt, mint gyermekemmel az életet. Hogyan tudnék elélni szerelem nélkül? ollyan szerelem nélkül, mint millyen az ő szerelme volt! Mi lenne belőlem, ha élve maradnék! Elvetődném, eltiportatnám, mint a fájáról lehervadt levél.”[17] Petőfi hitvesének e vallomása is azt sugallja, hogy milyen fontos szerepet tölt be a férfi a családi életben, milyen nagy támaszt jelent a feleség számára. Ugyanakkor, Júliának e merész, de megalapozatlan döntése szintén a naivitásra fogható, arra, hogy megérzéseit követve cselekszik, abba bele nem gondolván, hogy a kicsi Zoltánnal mi lesz, ha ő is elhagyja, ki fog az ő sorsáról gondoskodni? Ráadásul, maga az a tény, hogy ő otthonról megszökik, különböző grófokkal és ezredesekkel szövetkezik annak érdekében, hogy férjére rátaláljon, teljes mértékben becsületre méltó, hisz abban az időben, a nők nem igazán mertek a saját szférájukon túllépni, s harcolni a kitűzött célukért. Személy szerint, Júliának e férfias viselkedése Polcz Alaine: Asszony a fronton című művére emlékeztet, hisz az ott megjelenő főhősnő is az ott megjelenő nehézségekről számol be. Az a jelenet emlékeztet legjobban rá, mikor Júlia férfiruhákat ölt magára, s úgy indul neki a rögös útnak.
A nőnek az irodalomban való helyét is boncolgatja: „Nem feledhetem ilyenkor, hogy nem irónő, hanem anya, feleség, háziasszony vagyok, hogy gyermekeim, férjem s háztartásom van, s hogy kötelességem mindenek fölött ezeknek szentelni időmet s két kezem munkáját. Irói tehetségem igen kétséges, bizonytalan, mint iró tán nem használnék soha semmit sem, s igy pedig mint nő, mint anya, hivatásomat teljesitve, tisztaságot, rendet, jólétet teremthetek házamnépe körül. Mit én irnék, azt hihetőleg már sokan, igen sokszor megirták s még megirják, jobban, sikeresebben, miként gyakorlatlan kezem azt képes lenne, de ellenben ha házi dolgaimat félre tenném, elhanyagolnám, bizonyos lenne a rendetlenség, kényelemhiány, sőt nélkülözés, mi ebből mindazokra háramolnék, kiknek mindennapi jólléte fölött őrködni rendeltetésem. Minden pillanat, mit irói foglalkozással töltenék, tőlük lenne elvonva, pedig nem tartozom-e nekik szentelni szívem minden dobbanását, életem minden perczét! S hogyan merjem ezt megszegni, mikor nem tudom, hogy mint irónő birnék-e némi képességgel; hogy van-e hely, hely, még oly parányi, mit én foglalnék el, mire én lennék hivatva? Van-e bennem a tehetségnek, a hivatásnak csak egy kis porszemecskéje is, mire bizton számithatnék, mint alapra, hogy rajta idővel, igyekezettel, kitartással munkálkodásomnak a földről fölemelkedő jelét láthassam, legyen az bár oly szerény, mint kis vakandturás.”[18] Észrevehető, hogy Júliának e meglátása megegyezik a Gyulaiéval, hisz ő is beismeri, hogy képtelen túl lépni a nőiségén, nem tudja ezt feledésbe hagyni, nem tud eredeti ötletekkel és koncepciókkal előállni, amiket az ősei be ne mutattak volna már, ami arra vall, hogy ő valóban dilettáns, utánzásszerűen műveli az irodalmat. Ugyanakkor, a tény, hogy ő feladja családját az írás lehetőségéért szóba se jöhet, ugyanis csakis a magányosságát és boldogtalanságát hozná magával, a kemény kritika kezelésére sem hivatott. A nőnek az első helyen mindig a családja és szerettei lesznek, nekik és rajtuk keresztül el. Mivel elismeri e dilettáns funkcióját, jogosan kérdőjelezi meg azt, hogy valóban neki szabták-e ezt a pályát, jól végezné-e a munkáját?
Összegzésképp, Szendrey Júliára is vonatkoznak valamilyen szinten Gyulai Pál megjegyzései az írőnőket illetően, gyengédsége, érzékenysége, törékenysége és a mély érzelmek az ő alkotásaiban is sugároznak, viszont ez lesz az, ami miatt ennyire tisztelik. Természetesen, ő is valamiféle helyzetelőnnyel indul karrierjében, hisz Petőfi Sándor felesége, ami rögtön felhívja rá a figyelmet és elvárásokat, kíváncsiságot vált ki az olvasóközönség részéről. A „Petőfi ifjú hitvese” és „Petőfi volt neje” megnevezések szerkesztői manövereknek[19] számítanak, hisz azzal a céllal szolgáltak, hogy Júliát minél gyorsabban és hatékonyabban népszerűsítsék. Sajnálatos módon, miután férjét elpusztította a forradalom kegyetlen ereje, maga az a tény, hogy ő népszerű volt, a neve sértéséhez vezetett, mindenféle téves állításoknak rabja lett, mivel Liechtenstein herceg néhány alkalommal otthon meglátogatta, s felajánlotta neki, hogy segít neki eljutni Törökországba, hogy férjét megkeresse, viszont ő is kell valamiféle szolgáltatást nyújtson cserébe. Ennek következtében, hogy rengetegen látták a kettejük találkozását, olyan pletykák születtek, mely szerint a fiatal özvegy rögvest elfelejtette elesett férjét és másnál keres vigaszt. Ez váltotta ki Júliából azt, hogy elfogadja Horváth Árpád lánykérését.
Végezetül, Szendrey Júlia, annak ellenére, hogy nő volt, költeményei kitűnőek, pompáznak a fájdalom és a szenvedés gyötrelmes érzéseitől, különleges és tiszteletre méltó elmével rendelkezett. Igazat lehet adni Gyulai azon kijelentésére, mely szerint érti, hogy Petőfi miért volt ennyire szerelmes e kedélyes nőbe! Ráadásul az is érzékelhető, hogy Magyarországon, ami számomra a Közép-Európa magvát jelenti, a nők küzdenek azért, hogy kitűnjenek írásaik által, hogy a férfiak őket is elismerjék, mint olyan egyéneket, akik nemcsak az elzárt otthoni szférában tudnak teljesíteni, hanem a nagyvilágban is.
Felhasznált szakirodalom
Gyímesi Emese, Szendrey Júlia versgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában. ItK, CXVI. évfolyam, 1.szám, 2012.
Dernői Kocsis László, Petőfi özvegye. In: Szendrey Júlia Ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása, Bethlen Margit grófnő előszavával, közzéteszik és feldolgozták Mikes Lajos, Dernői Kocsis László, Bp., Genius, 1930.
Fábri Anna, A szép tiltott táj felé. A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905), Bp., Kortárs, 1996, 97–100.
Greguss Ágost, A szépészet alapvonalai, Bp., Kiadta a Kisfaludy-Társaság, 1849, 15.
Gyímesi Emese, A kilencvenkilencedik múzsa. In: Angyal vagy démon. Tanulmányok Gyulai Pál Írónőink című írásáról, szerk. Török Zsuzsa, Bp., 2016.
Gyulai Pál, Flóra 50 költeménye. Andersen meséi, Pesti Napló 1858/61. (ápr. 8.), [1–3]; 1858/62. (ápr.9.), [1–2]; 1858/65- (ápr. 13.), [1–2]; 1858/70. (ápr. 18.), [1–2]; 1858/92. (máj. 15.), [1–2.] Gyulai szövegét az alábbi kiadásból idézem: Gyulai Pál, Írónőink = Uő., Kritikai dolgozatok. 1854–1861, MTA, Budapest, 1908, 272- 307.
Jókai Mór, Bajza Lenke munkái = J. M., Cikkek és beszédek, V., (1850–1860), s. a. r. H. Törő Györgyi, Bp., Akadémiai, 1968, 93.
Jókai Mór, Hölgysalon [1848.jan.30.] = J.M., Cikkek és beszédek I.(1847.január 2.–1848. március 12.), s.a.r. Szekeres László, Bp., Akadémiai, 1965, 494.
Kecskeméthy Aurél, A jelenkori német regényirodalom (Második közlemény. – A társadalmi regény), Budapesti Szemle, 7(1859)/22–23, 280.
Petőfiné Szendrey Júlia Költeményei és naplói, összegyűjt., bev., jegyz. Bihari Mór, Bp., 1909;
Rendszeres széptan. Greguss Ágost hátrahagyott jegyzetiből, s. a. r. Liszka Béla, átnézte Beöthy Zsolt, Bp., Eggenberger-féle Könyvkereskedés, 1888, 163.
Szendrey Júlia Ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása, Bethlen Margit grófnő előszavával, közzéteszik és feldolgozták Mikes Lajos, Dernői Kocsis László, Bp., Genius, 1930.
Jegyzetek
[1] Gyulai Pál, Flóra 50 költeménye. Andersen meséi, Pesti Napló 1858/61. (ápr. 8.), [1–3]; 1858/62. (ápr.9.), [1–2]; 1858/65- (ápr. 13.), [1–2]; 1858/70. (ápr. 18.), [1–2]; 1858/92. (máj. 15.), [1–2.] Gyulai szövegét az alábbi kiadásból idézem: Gyulai Pál, Írónőink = Uő., Kritikai dolgozatok. 1854–1861, MTA, Budapest, 1908, 272- 307.
[2] Kecskeméthy Aurél, A jelenkori német regényirodalom (Második közlemény. – A társadalmi regény), Budapesti Szemle, 7(1859)/22–23, 280.
[3] Greguss Ágost, A szépészet alapvonalai, Bp., Kiadta a Kisfaludy-Társaság, 1849, 15.
[4] Rendszeres széptan. Greguss Ágost hátrahagyott jegyzetiből, s. a. r. Liszka Béla, átnézte Beöthy Zsolt, Bp., Eggenberger-féle Könyvkereskedés, 1888, 163.
[5] Fábri Anna, A szép tiltott táj felé. A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905), Bp., Kortárs, 1996, 97–100.
[6] Jókai Mór, Bajza Lenke munkái = J. M., Cikkek és beszédek, V., (1850–1860), s. a. r. H. Törő Györgyi, Bp., Akadémiai, 1968, 93.
[7] Jókai Mór, Hölgysalon [1848.jan.30.] = J.M., Cikkek és beszédek I.(1847.január 2.–1848. március 12.), s.a.r. Szekeres László, Bp., Akadémiai, 1965, 494.
[8] Szendrey Júlia Ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása, Bethlen Margit grófnő előszavával, közzéteszik és feldolgozták Mikes Lajos, Dernői Kocsis László, Bp., Genius, 1930.
[9] Uo. 129.o.
[10] Petőfiné Szendrey Júlia Költeményei és naplói, összegyűjt., bev., jegyz. Bihari Mór, Bp., 1909;
[11] Gyímesi Emese, Szendrey Júlia versgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában. ItK, CXVI. évfolyam, 1.szám, 2012.
[12] Gyulai 1858.
[13] Dernői Kocsis László, Petőfi özvegye. In: Szendrey Júlia Ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása, Bethlen Margit grófnő előszavával, közzéteszik és feldolgozták Mikes Lajos, Dernői Kocsis László, Bp., Genius, 1930.
[14] Uo 177.o.
[15] Uo. 195.o.
[16] Uo. 30.o.
[17] Uo. 43.o.
[18] Uo. 217.o.
[19] Gyímesi Emese, A kilencvenkilencedik múzsa. In: Angyal vagy démon. Tanulmányok Gyulai Pál Írónőink című írásáról, szerk. Török Zsuzsa, Bp., 2016.
Kis Szeréna
AZ ÉN KÖZÉP - EURÓPÁM
„Európa gazdag örökséget tudhatott magáénak tündérmesékből, amelyeket - néha szinte valóságos, máskor gyönyörűséges képzelet szülte - beszélő állatok népesítettek be, hogy a gyermekek fantáziáját lángra gyújtsák, a felnőtteket pedig visszavarázsolják a gyermekkor dédelgetett odújába.” Diana Ackerman |
Közép Európa fogalma
Mit jelent Közép- Európa? Létezett-e Közép- Európa, vagy talán még ma is létezik? Honnan származik a fogalom, kik tartoznak bele? És még sok más kérdést is felvet Közép- Európa léte és fogalma. Dolgozatom központi téma Közép- Európa. A kérdések alapján igyekszem több szempontból is megközelíteni ezt a fogalmat, felsorakoztatva több értelmezési lehetőséget. Dolgozatom második felében a német „Mitteleuropa” fogalmának keletkezéséről beszőlek, illetve, hogy milyen tervek rejlenek mögötte és mi az, ami megvalósult belőle.
Az első, ami eszembe jut Közép- Európa hallatán, az a haza. Minden ember számára létezik egy ország, egy olyan hely, amelyet hazájának tudhat. A haza a fizikai határokon túlmutatva egy olyan közvetlen kapcsolódási elemet jelent számunkra, embereknek, melyhez több szinten is kötelékek fűznek. A hazához köt minket a nemzetiség, a közös történelem, a kulturális események és tapasztalatok. Éljen az ember a világ bármelyik részén, távol az anyaországtól, a tudat, hogy létezik egy hely, amely mindig visszavárja, amelyet hazájának tudhat, megnyugvást és lelki békét ad. Közép- Európa fogalma ennél fogva szubjektív módon is értelmezhető és egyénenként más-más jelentéssel bír, Mező Ferenc így fogalmaz: „Közép-Európa, mint kifejezés az érzések és az identitás területén létezik, nem az értelem talaján, ennek megfelelően tele van a fogalom többszintű kettőséggel, többrétegűséggel.”[1] Az idők folyamán az országhatárok változtak, hol kiterjedtek egyes országok, hol pedig kisebb nagyobb részeket csatoltak le róluk (lásd Erdélyt lecsatolták Kelet- Magyarországról, s Romániához illesztették).
Amint látható Közép- Európa fogalma több szinten is értelmezhető, így beszélhetünk róla gazdasági, politikai, földrajzi és kulturális szempontokból. Elhatárolása nehézkés, mivel különböző időkben és korokban változtak a vélemények és felfogások Közép- Európa fogalmáról. Kelet –vagy Nyugat- Európa már sokkal egyszerűbben behatárolható, mivel nyugatról az Atlanti óceán határolja, keleten pedig az Urál-hegységgel határos. A mai tényállás szerint a következő országok tartoznak Közép- Európához: Ausztria, Liechtenstein, Németország, Svájc, Szlovénia, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia. A vélemények azonban eltérőek, Németország például Kelet Európa részeként tekint Lengyelországra. Lengyelország lakossága pedig ugyanígy tekint Ukrajnára. A fogalom meghatározása tehát nagyban összefügg azzal, hogy az adott személy milyen szempontból vizsgálódik, illetve a kor, náció, gondolkodásmód is befolyásoló tényezőkként jelennek meg.
Majoros István szerint „a középeurópaiság lelkiállapot, érzés, hangulat, a kisnemzetek földje, zsidó nosztalgia, értelmiségi gondolat, utópia, Európa perifériája, szellemi, lelki birodalom, érzelmi töltet, imaginárius régió, egy kísértet, amely a 80-as években bejárta Európát, fikció, a kisnépek nyomorúságának a helye, egy olyan térség, melynek nincs múltja s nem is kelthető életre.”[2] Majoros István felsorol minden olyan tényezőt, amely hozzájárul ahhoz, hogy egy képet kapjunk Közép- Európáról, mint fogalomról.
Mitteleuropa
A német „Mitteleuropa” (Közép- Európa) fogalma a 19. századra nyúlik vissza, melyet a német földrajzosok hoztak forgalomba. A Mitteleuropa fogalma jelentésbővülésen ment keresztül, ugyanis a földrajzi területeken túlmutatva, később politikai tartalommal telítődött, mint a jelentkező német nemzettudat egyik megnyilvánulása. De mi is valójában ez a Mitteleuropa, mit rejt magában, milyen asszociációkat hív elő, milyen megvalósult vagy épp meghiúsult tervek rejlenek mögötte? A dolgozatom elkövetkező részében arra keresek választ, hogyan kitől származik a fogalom és mikor jelent meg, illetve, hogy milyen terveket takart.
Sokan úgy vélik, hogy mindazok az országok tartoznak Mitteleuropához, amelyek a Habsburg- Monarchia felbomlása után jöttek létre. Természetesen van valóságalapja ennek a megközelítési módnak, ugyanis az egész terv egy kínos vitából indult ki. Az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere egy eléggé kínos vitába keveredett 1918-ban a francia miniszterelnökkel (Clemenceau). Bármely vita kimenetele kétféle lehet, békés megegyezés, vagy a vitával járó következmények elfogadása. Czernin, az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere, hibát követett el azzal, hogy vitába keveredett, így el kellett viselnie a vitával járó következményeket. A vita abból fakadt, hogy Czernin Elzász-Lotaringiához való ragaszkodással vádolta Franciaországot, s emiatt nem hajlandó a békére. Clemenceau válaszreakcióként nyilvánosságra hozta Czernin „főnökének”, vagyis az osztrák császár és magyar király IV. Károlynak a franciákhoz intézett levelét (Sixtus- levelek), amelyben az áll, hogy elfogadja Párizs igényét a tartományokra. Czernin nem volt mindenbe beavatva, ezért erről a levélről sem tudott, ami meglepetésként érte. Botrány keletkezett, Czernin megpróbálta Károlyt visszavonulásra késztetni. Ez a visszavonulás legfőképp a politikai élettől való eltávolodásra irányult volna, azonban Károly ezt nem fogadta el, nem akart visszavonulni a kormányzásból, ezért végignézte Czernin bukását. A botrányból Károlynak sem jutott kivezető út. Sarokhelyzetbe szorult, ahol nem tudott mást tenni, mint megalázkodni a német „nagyfőhadiszálláson” II. Vilmos császár és a tényleges hatalmat gyakorló tábornokok (Hindenburg és Ludendorff) előtt. A Habsburg uralkodó „kötelezte magát, hogy semmiféle tárgyalásokba nem bocsátkozik az ellenséggel a német szövetséges tudta nélkül, de ez sem volt elég. Vilmos császár elé kellett járulnia Spában május 12-én és aláírni egy katonai konvenciót, amelyben lényegileg közös (német) főparancsnokság alá helyezte hadseregét. Szorosabb gazdasági szövetségre is elkötelezte magát, de erre már nem maradt idő, bár az előkészítő tárgyalások megindultak.”[3] Ez volt tehát a kiindulópontja annak a tárgyalássorozatnak, amelynek célja a német Mitteleuropa- tervek megvalósítása volt. Miről is szól a Mitteleuropa- terv? Lényege egy olyan vámunió létrehozása, amely Közép-Európát teljesen átfogja, melynek irányítása természetesen német befolyás alatt lett volna, német gazdasági érdekeket szolgálva.
A közép, mint térbeli elhelyezkedés pontos megállapítása nehézkes, abban az esetben ha nem kötjük valamihez. Legegyszerűbb megoldása az, ha valamihez viszonyítva állapítjuk meg, hogy valóban központi helyet foglal el vagy sem az illető ország vagy régió. Németország úgy vélekedett magáról, a többi európai országokhoz viszonyítva, mint Land der Mitte, azaz közép ország. A koncepció tehát megvolt, hogy egy olyan politikai és gazdasági régiót alakítson ki, melyben vezetői szerepet foglal el.
Friedrich Neumann 1915-ben megjelent Mitteleuropa című könyve, amelynek amint később kiderült, kormányzati megfelelője is volt. „A Bethmann-Hollweg kancelláráltal kidolgozott memorandum sarkalatos háborús célként jelölte meg egy olyan német vezetés alatt álló szövetség létrehozását, amely magába foglalta volna Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát, Dániát, Ausztria-Magyarországot, Lengyelországot és esetleg Olaszországot, Svédországot és Norvégiát.”[4] Egy keleti irányú terjeszkedés is számításba volt véve, ez a régi a Berlin-Konstantinápoly-Bagdad tengelyre épült volna. A könyv arról tanúskodik, hogy voltak törekvések annak érdekében, hogy kialakítsanak egy olyan régiót, amelyet Mitteleuropanak nevezhetnek. Naumann szerint a német birodalomnak szüksége volt egy olyan országra, amely támaszt nyújthat és hozzásegítheti Németországot egy gazdasági dominanciához. A Mitteleuropával kapcsolatos tervek, viták akkor erősödtek fel leginkább, amikor Németország nem éppen sikeres időszakot élt ét. Egy olyan régiót akartak megszervezni, amely az angolszász világgal áll szemben. 1917. november 6-án nyílt meg az első német-osztrák Mitteleuropa konferencia, azzal az érdekkel, hogy a békecélokat közösen megvitatássák. Egy civil és egy katonai csoport vett benne részt a német részről, viszont Ausztria-Magyarországot kizárólag civil emberek képviselték. Ezek a tervek és elképzelések nem valósultak meg, mivel a háború közbeszólt.
Egy egységesített német régió gondolata már a 18. század végén, 19. század elején jelentkezett, melynek kitervelője Friedrich List (1789-1846) volt. Őt tartják a Mitteleuropa gondolat atyjának. „1841-ben megjelent főművében (A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere) többek között abból indult ki, hogy a jövő a nagy gazdasági egységeké, amelyek küzdeni, versenyezni fognak egymással. Ezért ...a német állam jövője a kontinensen van, a német államnak itt kell gyarmatokat szereznie".[5]
A Mitteleruopa fogalmát körüljárva, beszélhetünk- e, egy utópisztikus törekvésről? Minden bizonnyal igen. Németországnak célirányos és határozott tervei voltak annak érdekében, hogy központi hatalommá váljon Európa szinten, de akár más kontinensekre is kiterjedve. Egy olyan régiót szeretett volna létrehozni, amelyben úgy gazdasági, mint politikai szempontból a hatalom csúcsán helyezkedett volna el, s ezáltal irányítást nyerve azon országok felett, melyek a régió tagjai közé sorolhatóak. Ez az utópisztikus terv megváltoztatta volna teljesen Európát és sok ország sorsa talán máshogy alakult volna a világháborúkat követően.
Bibliográfia
Mező Ferenc: Közép-Európa fogalmi változása térben és időben. Tér és Társadalom, 2001/3-4
Majoros István: Közép-Európa nyomában…Viták, vélemények a régióról. In: Közép Európai Közlemények, 1. szám, 2009.
Szegő Iván Miklós: „Baráti vérszerződés” – a német Mitteleuropa-tervek 1918-ban, online elérhető: http://elsovh.hu/barati-verszerzodes-a-nemet-mitteleuropa-tervek-1918-ban/
Cholnoky Győző: Németország és Ausztria-Magyarország viszonya: az új Mitteleuropa terv (1917-1918). In: Kisebbségkutatás, 3. szám, 1996.
Jegyzetek
[1] Mező Ferenc: Közép-Európa fogalmi változása térben és időben. Tér és Társadalom, 2001/3-4, 81. old.
[2] Majoros István: Közép-Európa nyomában…Viták, vélemények a régióról. In: Közép Európai Közlemények, 1. szám, 2009. 55.
[3] Szegő Iván Miklós: „Baráti vérszerződés” – a német Mitteleuropa-tervek 1918-ban, online elérhető:
http://elsovh.hu/barati-verszerzodes-a-nemet-mitteleuropa-tervek-1918-ban/
[4] Cholnoky Győző: Németország és Ausztria-Magyarország viszonya: az új Mitteleuropa terv (1917-1918). In: Kisebbségkutatás, 3. szám, 1996. 342.
[5] Mező Ferenc i.m. 82.
Közép Európa fogalma
Mit jelent Közép- Európa? Létezett-e Közép- Európa, vagy talán még ma is létezik? Honnan származik a fogalom, kik tartoznak bele? És még sok más kérdést is felvet Közép- Európa léte és fogalma. Dolgozatom központi téma Közép- Európa. A kérdések alapján igyekszem több szempontból is megközelíteni ezt a fogalmat, felsorakoztatva több értelmezési lehetőséget. Dolgozatom második felében a német „Mitteleuropa” fogalmának keletkezéséről beszőlek, illetve, hogy milyen tervek rejlenek mögötte és mi az, ami megvalósult belőle.
Az első, ami eszembe jut Közép- Európa hallatán, az a haza. Minden ember számára létezik egy ország, egy olyan hely, amelyet hazájának tudhat. A haza a fizikai határokon túlmutatva egy olyan közvetlen kapcsolódási elemet jelent számunkra, embereknek, melyhez több szinten is kötelékek fűznek. A hazához köt minket a nemzetiség, a közös történelem, a kulturális események és tapasztalatok. Éljen az ember a világ bármelyik részén, távol az anyaországtól, a tudat, hogy létezik egy hely, amely mindig visszavárja, amelyet hazájának tudhat, megnyugvást és lelki békét ad. Közép- Európa fogalma ennél fogva szubjektív módon is értelmezhető és egyénenként más-más jelentéssel bír, Mező Ferenc így fogalmaz: „Közép-Európa, mint kifejezés az érzések és az identitás területén létezik, nem az értelem talaján, ennek megfelelően tele van a fogalom többszintű kettőséggel, többrétegűséggel.”[1] Az idők folyamán az országhatárok változtak, hol kiterjedtek egyes országok, hol pedig kisebb nagyobb részeket csatoltak le róluk (lásd Erdélyt lecsatolták Kelet- Magyarországról, s Romániához illesztették).
Amint látható Közép- Európa fogalma több szinten is értelmezhető, így beszélhetünk róla gazdasági, politikai, földrajzi és kulturális szempontokból. Elhatárolása nehézkés, mivel különböző időkben és korokban változtak a vélemények és felfogások Közép- Európa fogalmáról. Kelet –vagy Nyugat- Európa már sokkal egyszerűbben behatárolható, mivel nyugatról az Atlanti óceán határolja, keleten pedig az Urál-hegységgel határos. A mai tényállás szerint a következő országok tartoznak Közép- Európához: Ausztria, Liechtenstein, Németország, Svájc, Szlovénia, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia. A vélemények azonban eltérőek, Németország például Kelet Európa részeként tekint Lengyelországra. Lengyelország lakossága pedig ugyanígy tekint Ukrajnára. A fogalom meghatározása tehát nagyban összefügg azzal, hogy az adott személy milyen szempontból vizsgálódik, illetve a kor, náció, gondolkodásmód is befolyásoló tényezőkként jelennek meg.
Majoros István szerint „a középeurópaiság lelkiállapot, érzés, hangulat, a kisnemzetek földje, zsidó nosztalgia, értelmiségi gondolat, utópia, Európa perifériája, szellemi, lelki birodalom, érzelmi töltet, imaginárius régió, egy kísértet, amely a 80-as években bejárta Európát, fikció, a kisnépek nyomorúságának a helye, egy olyan térség, melynek nincs múltja s nem is kelthető életre.”[2] Majoros István felsorol minden olyan tényezőt, amely hozzájárul ahhoz, hogy egy képet kapjunk Közép- Európáról, mint fogalomról.
Mitteleuropa
A német „Mitteleuropa” (Közép- Európa) fogalma a 19. századra nyúlik vissza, melyet a német földrajzosok hoztak forgalomba. A Mitteleuropa fogalma jelentésbővülésen ment keresztül, ugyanis a földrajzi területeken túlmutatva, később politikai tartalommal telítődött, mint a jelentkező német nemzettudat egyik megnyilvánulása. De mi is valójában ez a Mitteleuropa, mit rejt magában, milyen asszociációkat hív elő, milyen megvalósult vagy épp meghiúsult tervek rejlenek mögötte? A dolgozatom elkövetkező részében arra keresek választ, hogyan kitől származik a fogalom és mikor jelent meg, illetve, hogy milyen terveket takart.
Sokan úgy vélik, hogy mindazok az országok tartoznak Mitteleuropához, amelyek a Habsburg- Monarchia felbomlása után jöttek létre. Természetesen van valóságalapja ennek a megközelítési módnak, ugyanis az egész terv egy kínos vitából indult ki. Az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere egy eléggé kínos vitába keveredett 1918-ban a francia miniszterelnökkel (Clemenceau). Bármely vita kimenetele kétféle lehet, békés megegyezés, vagy a vitával járó következmények elfogadása. Czernin, az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere, hibát követett el azzal, hogy vitába keveredett, így el kellett viselnie a vitával járó következményeket. A vita abból fakadt, hogy Czernin Elzász-Lotaringiához való ragaszkodással vádolta Franciaországot, s emiatt nem hajlandó a békére. Clemenceau válaszreakcióként nyilvánosságra hozta Czernin „főnökének”, vagyis az osztrák császár és magyar király IV. Károlynak a franciákhoz intézett levelét (Sixtus- levelek), amelyben az áll, hogy elfogadja Párizs igényét a tartományokra. Czernin nem volt mindenbe beavatva, ezért erről a levélről sem tudott, ami meglepetésként érte. Botrány keletkezett, Czernin megpróbálta Károlyt visszavonulásra késztetni. Ez a visszavonulás legfőképp a politikai élettől való eltávolodásra irányult volna, azonban Károly ezt nem fogadta el, nem akart visszavonulni a kormányzásból, ezért végignézte Czernin bukását. A botrányból Károlynak sem jutott kivezető út. Sarokhelyzetbe szorult, ahol nem tudott mást tenni, mint megalázkodni a német „nagyfőhadiszálláson” II. Vilmos császár és a tényleges hatalmat gyakorló tábornokok (Hindenburg és Ludendorff) előtt. A Habsburg uralkodó „kötelezte magát, hogy semmiféle tárgyalásokba nem bocsátkozik az ellenséggel a német szövetséges tudta nélkül, de ez sem volt elég. Vilmos császár elé kellett járulnia Spában május 12-én és aláírni egy katonai konvenciót, amelyben lényegileg közös (német) főparancsnokság alá helyezte hadseregét. Szorosabb gazdasági szövetségre is elkötelezte magát, de erre már nem maradt idő, bár az előkészítő tárgyalások megindultak.”[3] Ez volt tehát a kiindulópontja annak a tárgyalássorozatnak, amelynek célja a német Mitteleuropa- tervek megvalósítása volt. Miről is szól a Mitteleuropa- terv? Lényege egy olyan vámunió létrehozása, amely Közép-Európát teljesen átfogja, melynek irányítása természetesen német befolyás alatt lett volna, német gazdasági érdekeket szolgálva.
A közép, mint térbeli elhelyezkedés pontos megállapítása nehézkes, abban az esetben ha nem kötjük valamihez. Legegyszerűbb megoldása az, ha valamihez viszonyítva állapítjuk meg, hogy valóban központi helyet foglal el vagy sem az illető ország vagy régió. Németország úgy vélekedett magáról, a többi európai országokhoz viszonyítva, mint Land der Mitte, azaz közép ország. A koncepció tehát megvolt, hogy egy olyan politikai és gazdasági régiót alakítson ki, melyben vezetői szerepet foglal el.
Friedrich Neumann 1915-ben megjelent Mitteleuropa című könyve, amelynek amint később kiderült, kormányzati megfelelője is volt. „A Bethmann-Hollweg kancelláráltal kidolgozott memorandum sarkalatos háborús célként jelölte meg egy olyan német vezetés alatt álló szövetség létrehozását, amely magába foglalta volna Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát, Dániát, Ausztria-Magyarországot, Lengyelországot és esetleg Olaszországot, Svédországot és Norvégiát.”[4] Egy keleti irányú terjeszkedés is számításba volt véve, ez a régi a Berlin-Konstantinápoly-Bagdad tengelyre épült volna. A könyv arról tanúskodik, hogy voltak törekvések annak érdekében, hogy kialakítsanak egy olyan régiót, amelyet Mitteleuropanak nevezhetnek. Naumann szerint a német birodalomnak szüksége volt egy olyan országra, amely támaszt nyújthat és hozzásegítheti Németországot egy gazdasági dominanciához. A Mitteleuropával kapcsolatos tervek, viták akkor erősödtek fel leginkább, amikor Németország nem éppen sikeres időszakot élt ét. Egy olyan régiót akartak megszervezni, amely az angolszász világgal áll szemben. 1917. november 6-án nyílt meg az első német-osztrák Mitteleuropa konferencia, azzal az érdekkel, hogy a békecélokat közösen megvitatássák. Egy civil és egy katonai csoport vett benne részt a német részről, viszont Ausztria-Magyarországot kizárólag civil emberek képviselték. Ezek a tervek és elképzelések nem valósultak meg, mivel a háború közbeszólt.
Egy egységesített német régió gondolata már a 18. század végén, 19. század elején jelentkezett, melynek kitervelője Friedrich List (1789-1846) volt. Őt tartják a Mitteleuropa gondolat atyjának. „1841-ben megjelent főművében (A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere) többek között abból indult ki, hogy a jövő a nagy gazdasági egységeké, amelyek küzdeni, versenyezni fognak egymással. Ezért ...a német állam jövője a kontinensen van, a német államnak itt kell gyarmatokat szereznie".[5]
A Mitteleruopa fogalmát körüljárva, beszélhetünk- e, egy utópisztikus törekvésről? Minden bizonnyal igen. Németországnak célirányos és határozott tervei voltak annak érdekében, hogy központi hatalommá váljon Európa szinten, de akár más kontinensekre is kiterjedve. Egy olyan régiót szeretett volna létrehozni, amelyben úgy gazdasági, mint politikai szempontból a hatalom csúcsán helyezkedett volna el, s ezáltal irányítást nyerve azon országok felett, melyek a régió tagjai közé sorolhatóak. Ez az utópisztikus terv megváltoztatta volna teljesen Európát és sok ország sorsa talán máshogy alakult volna a világháborúkat követően.
Bibliográfia
Mező Ferenc: Közép-Európa fogalmi változása térben és időben. Tér és Társadalom, 2001/3-4
Majoros István: Közép-Európa nyomában…Viták, vélemények a régióról. In: Közép Európai Közlemények, 1. szám, 2009.
Szegő Iván Miklós: „Baráti vérszerződés” – a német Mitteleuropa-tervek 1918-ban, online elérhető: http://elsovh.hu/barati-verszerzodes-a-nemet-mitteleuropa-tervek-1918-ban/
Cholnoky Győző: Németország és Ausztria-Magyarország viszonya: az új Mitteleuropa terv (1917-1918). In: Kisebbségkutatás, 3. szám, 1996.
Jegyzetek
[1] Mező Ferenc: Közép-Európa fogalmi változása térben és időben. Tér és Társadalom, 2001/3-4, 81. old.
[2] Majoros István: Közép-Európa nyomában…Viták, vélemények a régióról. In: Közép Európai Közlemények, 1. szám, 2009. 55.
[3] Szegő Iván Miklós: „Baráti vérszerződés” – a német Mitteleuropa-tervek 1918-ban, online elérhető:
http://elsovh.hu/barati-verszerzodes-a-nemet-mitteleuropa-tervek-1918-ban/
[4] Cholnoky Győző: Németország és Ausztria-Magyarország viszonya: az új Mitteleuropa terv (1917-1918). In: Kisebbségkutatás, 3. szám, 1996. 342.
[5] Mező Ferenc i.m. 82.
Kiss Pálma
KÖZÉP-EURÓPA UTÓPIÁJA ÉS IRODALMA
A műveltségnek minden időkben és minden körülmények között az volt és maradt a lényege, hogy - a lehetséges határokon belül - segítse megőrizni a szabad akaratot, a józan észt, lehetővé téve, hogy az ember maga határozza meg sorsának irányát. (Szőcs Zoltán)
|
Dolgozatom koncentrikus témája az utópiák körül forog mégpedig azok körül, melyek a Közép-Európa és az irodalom kontextusában tehető. Ennek kibővítésére elsődlegesen tárgyalnám az utópia szót, hogy igazán megérthessük, hogy melyek azok a tényezők melyek ezalá kerülnek. Majd betekintést szeretnék nyújtani a Közép-Európáról való kérdések, illetve koncepciókról való tárgyalásokat és a legvégén az irodalmi világba, pontosabban Wass Albert műveiben szeretnék egy pár jellegzetességet kihangsúlyozni, amely kapcsolatban áll úgy az utópiákkal, mint Közép-Európáról való gondolkodásról.
Etimológiai szempontból nem nehéz meghatároznunk mit jelent az utópia, ugyanis a görög „u” fosztóképző és a „toposz” szavak összetételéből képzett fogalomnak több magyar értelmezése illete fordítása van. A pontosabb etimológiai vizsgálat megmutatja, hogy a szónak kettős jelentése lehet, hiszen a „toposz” utótag elé az „eu” (boldogság, tökéletesség) mint az „ou” fosztóképző. Miközben a magyar kontextusban kiemelik a két jelentést, a francia kontextusban a jelentések elválaszthatatlanságára hívják fel a figyelmet.[1] Ugyanakkor e két ellentétes tézist elsőként Bronislaw Baczko próbálta feloldani, aki utópiáknak két alaptípusát különböztette meg, mégpedig a platonit a törvényhozási tervezet-utópiának és a morusit pedig az utazásos utópiának nevezte el. Legfőképp elmondható, hogy ezek polgári jelenségek. „Franco Crespi szerint: Az utópia szó az eredeti »nem hely« jelentésében lehetővé teszi, hogy elkerüljünk két ellentétes illúziót: azt hinni, hogy a hely, ahol vagyunk, az egyetlen lehetséges hely, és hogy egy nem létező hely után kutassunk.”[2] Ebben a kontextusban hozható számos olyan kutatás, amely Európa létét tárgyalja. Sok tanulmány megválaszolni próbálja azokat a kérdéseket, melyek Európa határvonalaival, keletkezésével vagy épp az ott lévő kultúrával és civilizációval foglalkozik. Ez a kutatáskör nagyon tágas, ugyanis nagyon sok szempontból tudjuk vizsgálni, mégpedig, hogy milyen nemzetiségű ember kérdünk, milyen országról beszélünk, mint Európa részese stb. „Közép-Európa ma inkább irodalmi fogalom, mint gazdasági, politikai és lelki valóság.”[3] Itt vitatandó az a gondolat is miszerint az írók próbálják az irodalom által valahogyan elhatárolni az Európa szerte kialakított kánonokat. „Valójában az is írók és irodalmárok: irodalomtudósok, komparatista irodalom- és művelődéstörténészek meggyőződése, hogy a régió népei egymásra vannak utalva és ennek az egymásra utaltságnak tulajdonképpen a stratégiai tervezésben és a gyakorlati politikában is lehetnének következményei.”[4] Feltevődik az a kérdés is, hogy milyen is ez a Közép-Európa, amelyet írok és tudósok álmaiban ölt körvonalat és honnan beszélhetünk határokról, a nagybetűs nyugatról és fejlettségéről?
„A történelmi, politikai (geopolitikai) és kulturális régió, amelyben élünk és amelynek mentális hagyományai és közösségi magatartásformái, lelki reflexei és kollektív frusztrációi, akár akarjuk, akár nem, akár beismerjük, akár nem, meghatározzák a mi közéletünket is, valójában egy "köztes Európa": vagy százhúsz millió ember otthona Nyugat és Kelet között.”[5] Egyes tanulmányok szerint a Köztes-Európa azokat a kultúrákat, országokat, nemzeteket foglalja össze, amelyek a németek és a keleti szlávok (oroszok, ukránok) között találhatóak. Ide számos ország beletartozik, mint például Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Moldávia, Bulgária Albánia és az egykori Jugoszlávia utódállamait: Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és a maradék Kis-Jugoszlávia.
Ez viszont igen tágas kör, emiatt tovább viszik a gondolatot míg lebontják Kelet, illetve Nyugatra. Ámbár itt jön az igazi probléma, mégpedig az, hogy hol húzzák meg a határokat és melyik legyen az az ország, amely határt képez Nyugat és Kelet között. Nagyon sok tudós különböző érvekkel próbálják alátámasztani állításukat. Legtöbb érv inkább a történelmi háttérre, a nyelveken belüli hasonlóságokra vagy csupán csak a domborzati változatosságokra hagyatkoznak. Ugyanakkor bármennyire is próbálják egyik vagy másik csoportba gyömöszölni mégis érezhető ez a kettősség. Emellett azt is megfigyelhetjük, hogy minden nemzet a nyugatihoz akar hasonlítani, vagy épp felzárkózni szeretne. „És valóban, többnyire erről tanúskodik irodalma és művészete, például a magyar vagy lengyel romantika és a román vagy cseh avangárd minden tekintetben nyugati jellegű szellemi képződmény […] A közép-európai kultúra: az irodalom, a zene, a képzőművészet, a színház és sok tekintetben a mindennapi élet kultúrája, a kultúrafogyasztás szokásai nyugati jellegűek, a közép-európai ember inkább a nyugati, mint a keleti kultúrkörhöz tartozónak tudja magát. Nem szívesen azonosul a tőle keletre található szomszédok: oroszok, ukránok, törökök, arabok, kaukázusiak eszméivel és életvitelével, annál szívesebben keresi és fogadja el azokat a kulturális, gondolkodási, életvezetési mintákat, amelyeket a német, a francia, az olasz és az angol társadalom és civilizáció kínál fel neki.”[6]
Ugyanehhez kapcsolható a kulturális identitás meg ennek érzete is, melyet leginkább a külső erők szorítottak valamelyik irányba. A geopolitikai viták időközben kihatottak az ember mentalitására is. „A középkori magyarság egyértelműen a nyugati világ részének tartotta magát: a latin egyházhoz tartozott, nyugat felől: német, olasz és francia földről kapta a kulturális impulzusokat. Ezt az egyértelmű nyugati orientációt és elhelyezkedést törte meg először a százötven éves török hódoltság, majd, immár a jelenkorban, a negyven esztendős Szovjeturalom. Mindez: a török és a szovjet fennhatóság nem pusztán az ország geopolitikai koordinátáit határozta meg, hanem szellemi és erkölcsi állapotát, kulturális szokásait és mentális reflexeit is.”[7] Ezek természetesen mind eredményeket hoztak a magyarságra. Egy eredmény lehet, hogy a magyarság megtanult komplexebben gondolkodni, azaz maguk előtt volt a nyugati meg a keleti kép is, melyek ugyanúgy az irodalomban, a politikában, kereszténységben és más téren visszavetítették jelenlétüket. Hasonlóképpen történt a magyarsághoz eső keleti részekkel is, például a románokkal, szerbekkel, bolgárokkal, akik ugyanúgy a török, illetve az orosz hódoltsággal küszködtek.
A Közép-Európai nemzetek identitásának és történelmi sorsának feszültségét a regionális integráció próbálta megoldani. „A középkorban ilyen integrációs keret volt maga a Magyar Királyság, amely dél- és északkelet felé terjeszkedve a saját hatalma alatt tudta egyesíteni a régió nagy részét.”[8] Az első integráció tulajdonképpen a 16. majd a 18. században érezte jelenlétét. A 18. században a Habsburg Monarchia hozta létre az integrációs keretet, midőn eldöntötte, hogy Közép-Európa régió megszervezésében és modernizációjában vállaljon küldetést. A Közép-Európa megszervezése ugyan nem volt könnyű és természetesen bukásokra is került sor, mint például jugoszláv és csehszlovák államalakulatok szétesése.
Érdekes azt is megemlíteni, amit maga Isaiah Berlin is, miszerint „a nyugati utópiák – véleményünk szerint nemcsak azok – ugyanazt a fontos alapmotívumot tartalmazzák: a tiszta harmónia jelenik meg bennük.”[9] Véleményét ahhoz kötik, hogy a Nyugaton élő európai nép mindig a kellő harmóniát kereste és emiatt is az utópiák kérdésével már nagyon korán elkezdtek foglalkozni. Leghatásosabb munkák, melyek e témával hozhatóak kapcsolatban az nem másak, mint a diktatúrák, illetve egyéb nagyhatalmi kényszerek alatt születtek.
Mind már tudjuk Európa gondolkodását a többi nemzettel, társadalommal és egyébbel nagyon meghatározni a politika által feldarabol Európa, melyet mai napig nem tudunk igazán körül határolni. Egyik ok erre lehetne a napjainkban nagyon elterjedt migráció. Nem beszélhetünk pusztán egy nemzetről és ennek sajátosságáról, addig, amíg mellette sok más kisebbség él és melyre ugyanazt a címkét nem tudjuk ráhúzni. „A marxizmus eszmerendszere kapcsán megjelent reflexiók az utópiát az ideológiával oppozícióba állítva vizsgálják. A szerzők többsége egyetért abban, hogy utópia és ideológia élesen szembenálló fogalmak. Horkheimer szerint: Ha az ideológia a látszatot érinti, akkor ezzel szemben az utópia az igazi és igazságos életrend álma. Csakhogy ez a két, elméletileg egymással szembenálló fogalom nem is olyan könnyen különíthető el egymástól. Mannheim definíciója szerint: Ideológiáknak nevezzük azokat a léttranszcendens képzeleteket, amelyek, de facto sohasem jutnak el a bennük foglalt tartalom megvalósításához.”[10] Ez a gondolatmenet azzal is kiegészül, hogy vannak téves jövőképekre épülő utópiák is, melyek kifejezetten nagyon károsak lehetnek, hiszen hamis ideálokat mutatnak be, vagy illúziókat terjesztenek. Ezzel a tézissel nagyon ügyesen bánnak azok az irodalmárok, akik a maguk alkotják meg saját illúzióikat vagy épp más környezetben hozzák elő a megélt tapasztalataikat és élményeiket, amelyek hasonlóképpen működnek egy elképzelt illúzióval. Ezalatt értetendő, hogy vannak olyan írók, akik szülőországukat elhagyva más környezetben írják meg az otthon megtapasztaltakat.
Példaként felhozható Wass Albert számos munkája. Őróla fontos tudni, hogy „végigélte a huszadik századot, beleszületett az egykori monarchiába, eszmélésének ideje az első világháború idejére esett. Írói kibontakozása a két világháború közötti romániai magyar irodalmi életbe vitt. A második világháborúban harcolt, aminek következményeként először Németországban, majd Egyesült Államokban több mint félévszázadot élt emigránsként.”[11] Külföldön élő író munkáiban előszeretettel megmutatkozik a Mezőség világa, jellegzetes természeti alakok, ott lakó román, magyar, zsidó, örmény, szász nemzetiségek, különböző hit és mondavilág. Emellett a természetjárás fiatal életének tartozéka. Ebből a környezetből építi fel nyelvezetét, gondolkodási világát és műveinek környezetbeli keretét.
Erdélyi és mezőségi íróként különös téma es motívumvilágot hozott létre. Motívumainak és a világról alkotott elemeinek egy része szorosan az erdélyi természettel függ össze. Emellett szoros kapcsolatban állnak az egykori társadalmi szerkezettel is. Széles teret kapnak a misztikummal, mágiával, babonákkal és különböző szokásokkal való részletes kidolgozások. A leggyakoribb motívuma a fa, mely különböző félébe öltve jelentését. Szorosan összefüggenek a helytállás, a hazaszeretet és az otthon halk hangjával, amit csak az ottani emberek értenek meg. Wass Albert műveiben a lélek szinonimáját a madár adja, mégpedig a bagoly, a vércse, a holló és későbbi munkáiban pedig a lappantyú.
Hőseinek vonásai általában a román vagy az erdélyi magyar nemzetiségükhöz hasonlít. Ez volt talán a külföldiek szemében a varázslatos elem, amely olvasótáborát egyre inkább növesztette. A misztikus, talán még egzotikus erdélyi ember, olyan sajátosságokat nyújtott az olvasó számára, melyek felkeltették az érdeklődéseket a hely meglátogatására. Wass Albert műveinek címei is sokatmondóak és összefüggésben állnak különböző történésekkel, történelmi hátterekkel, társadalmi átalakulásokkal, kereszténységgel, motívumvilággal vagy egyéb olyan jellegzetességgel, ami csak Erdélyre vonatkoztatható.
Összességében elmondható, hogy Közép-Európa utópiáival és irodalmával együtt úgy szép, ahogy van, még ha történnek egybemosások, perspektíva váltások vagy megválaszolatlan kérdések.
Etimológiai szempontból nem nehéz meghatároznunk mit jelent az utópia, ugyanis a görög „u” fosztóképző és a „toposz” szavak összetételéből képzett fogalomnak több magyar értelmezése illete fordítása van. A pontosabb etimológiai vizsgálat megmutatja, hogy a szónak kettős jelentése lehet, hiszen a „toposz” utótag elé az „eu” (boldogság, tökéletesség) mint az „ou” fosztóképző. Miközben a magyar kontextusban kiemelik a két jelentést, a francia kontextusban a jelentések elválaszthatatlanságára hívják fel a figyelmet.[1] Ugyanakkor e két ellentétes tézist elsőként Bronislaw Baczko próbálta feloldani, aki utópiáknak két alaptípusát különböztette meg, mégpedig a platonit a törvényhozási tervezet-utópiának és a morusit pedig az utazásos utópiának nevezte el. Legfőképp elmondható, hogy ezek polgári jelenségek. „Franco Crespi szerint: Az utópia szó az eredeti »nem hely« jelentésében lehetővé teszi, hogy elkerüljünk két ellentétes illúziót: azt hinni, hogy a hely, ahol vagyunk, az egyetlen lehetséges hely, és hogy egy nem létező hely után kutassunk.”[2] Ebben a kontextusban hozható számos olyan kutatás, amely Európa létét tárgyalja. Sok tanulmány megválaszolni próbálja azokat a kérdéseket, melyek Európa határvonalaival, keletkezésével vagy épp az ott lévő kultúrával és civilizációval foglalkozik. Ez a kutatáskör nagyon tágas, ugyanis nagyon sok szempontból tudjuk vizsgálni, mégpedig, hogy milyen nemzetiségű ember kérdünk, milyen országról beszélünk, mint Európa részese stb. „Közép-Európa ma inkább irodalmi fogalom, mint gazdasági, politikai és lelki valóság.”[3] Itt vitatandó az a gondolat is miszerint az írók próbálják az irodalom által valahogyan elhatárolni az Európa szerte kialakított kánonokat. „Valójában az is írók és irodalmárok: irodalomtudósok, komparatista irodalom- és művelődéstörténészek meggyőződése, hogy a régió népei egymásra vannak utalva és ennek az egymásra utaltságnak tulajdonképpen a stratégiai tervezésben és a gyakorlati politikában is lehetnének következményei.”[4] Feltevődik az a kérdés is, hogy milyen is ez a Közép-Európa, amelyet írok és tudósok álmaiban ölt körvonalat és honnan beszélhetünk határokról, a nagybetűs nyugatról és fejlettségéről?
„A történelmi, politikai (geopolitikai) és kulturális régió, amelyben élünk és amelynek mentális hagyományai és közösségi magatartásformái, lelki reflexei és kollektív frusztrációi, akár akarjuk, akár nem, akár beismerjük, akár nem, meghatározzák a mi közéletünket is, valójában egy "köztes Európa": vagy százhúsz millió ember otthona Nyugat és Kelet között.”[5] Egyes tanulmányok szerint a Köztes-Európa azokat a kultúrákat, országokat, nemzeteket foglalja össze, amelyek a németek és a keleti szlávok (oroszok, ukránok) között találhatóak. Ide számos ország beletartozik, mint például Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Moldávia, Bulgária Albánia és az egykori Jugoszlávia utódállamait: Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és a maradék Kis-Jugoszlávia.
Ez viszont igen tágas kör, emiatt tovább viszik a gondolatot míg lebontják Kelet, illetve Nyugatra. Ámbár itt jön az igazi probléma, mégpedig az, hogy hol húzzák meg a határokat és melyik legyen az az ország, amely határt képez Nyugat és Kelet között. Nagyon sok tudós különböző érvekkel próbálják alátámasztani állításukat. Legtöbb érv inkább a történelmi háttérre, a nyelveken belüli hasonlóságokra vagy csupán csak a domborzati változatosságokra hagyatkoznak. Ugyanakkor bármennyire is próbálják egyik vagy másik csoportba gyömöszölni mégis érezhető ez a kettősség. Emellett azt is megfigyelhetjük, hogy minden nemzet a nyugatihoz akar hasonlítani, vagy épp felzárkózni szeretne. „És valóban, többnyire erről tanúskodik irodalma és művészete, például a magyar vagy lengyel romantika és a román vagy cseh avangárd minden tekintetben nyugati jellegű szellemi képződmény […] A közép-európai kultúra: az irodalom, a zene, a képzőművészet, a színház és sok tekintetben a mindennapi élet kultúrája, a kultúrafogyasztás szokásai nyugati jellegűek, a közép-európai ember inkább a nyugati, mint a keleti kultúrkörhöz tartozónak tudja magát. Nem szívesen azonosul a tőle keletre található szomszédok: oroszok, ukránok, törökök, arabok, kaukázusiak eszméivel és életvitelével, annál szívesebben keresi és fogadja el azokat a kulturális, gondolkodási, életvezetési mintákat, amelyeket a német, a francia, az olasz és az angol társadalom és civilizáció kínál fel neki.”[6]
Ugyanehhez kapcsolható a kulturális identitás meg ennek érzete is, melyet leginkább a külső erők szorítottak valamelyik irányba. A geopolitikai viták időközben kihatottak az ember mentalitására is. „A középkori magyarság egyértelműen a nyugati világ részének tartotta magát: a latin egyházhoz tartozott, nyugat felől: német, olasz és francia földről kapta a kulturális impulzusokat. Ezt az egyértelmű nyugati orientációt és elhelyezkedést törte meg először a százötven éves török hódoltság, majd, immár a jelenkorban, a negyven esztendős Szovjeturalom. Mindez: a török és a szovjet fennhatóság nem pusztán az ország geopolitikai koordinátáit határozta meg, hanem szellemi és erkölcsi állapotát, kulturális szokásait és mentális reflexeit is.”[7] Ezek természetesen mind eredményeket hoztak a magyarságra. Egy eredmény lehet, hogy a magyarság megtanult komplexebben gondolkodni, azaz maguk előtt volt a nyugati meg a keleti kép is, melyek ugyanúgy az irodalomban, a politikában, kereszténységben és más téren visszavetítették jelenlétüket. Hasonlóképpen történt a magyarsághoz eső keleti részekkel is, például a románokkal, szerbekkel, bolgárokkal, akik ugyanúgy a török, illetve az orosz hódoltsággal küszködtek.
A Közép-Európai nemzetek identitásának és történelmi sorsának feszültségét a regionális integráció próbálta megoldani. „A középkorban ilyen integrációs keret volt maga a Magyar Királyság, amely dél- és északkelet felé terjeszkedve a saját hatalma alatt tudta egyesíteni a régió nagy részét.”[8] Az első integráció tulajdonképpen a 16. majd a 18. században érezte jelenlétét. A 18. században a Habsburg Monarchia hozta létre az integrációs keretet, midőn eldöntötte, hogy Közép-Európa régió megszervezésében és modernizációjában vállaljon küldetést. A Közép-Európa megszervezése ugyan nem volt könnyű és természetesen bukásokra is került sor, mint például jugoszláv és csehszlovák államalakulatok szétesése.
Érdekes azt is megemlíteni, amit maga Isaiah Berlin is, miszerint „a nyugati utópiák – véleményünk szerint nemcsak azok – ugyanazt a fontos alapmotívumot tartalmazzák: a tiszta harmónia jelenik meg bennük.”[9] Véleményét ahhoz kötik, hogy a Nyugaton élő európai nép mindig a kellő harmóniát kereste és emiatt is az utópiák kérdésével már nagyon korán elkezdtek foglalkozni. Leghatásosabb munkák, melyek e témával hozhatóak kapcsolatban az nem másak, mint a diktatúrák, illetve egyéb nagyhatalmi kényszerek alatt születtek.
Mind már tudjuk Európa gondolkodását a többi nemzettel, társadalommal és egyébbel nagyon meghatározni a politika által feldarabol Európa, melyet mai napig nem tudunk igazán körül határolni. Egyik ok erre lehetne a napjainkban nagyon elterjedt migráció. Nem beszélhetünk pusztán egy nemzetről és ennek sajátosságáról, addig, amíg mellette sok más kisebbség él és melyre ugyanazt a címkét nem tudjuk ráhúzni. „A marxizmus eszmerendszere kapcsán megjelent reflexiók az utópiát az ideológiával oppozícióba állítva vizsgálják. A szerzők többsége egyetért abban, hogy utópia és ideológia élesen szembenálló fogalmak. Horkheimer szerint: Ha az ideológia a látszatot érinti, akkor ezzel szemben az utópia az igazi és igazságos életrend álma. Csakhogy ez a két, elméletileg egymással szembenálló fogalom nem is olyan könnyen különíthető el egymástól. Mannheim definíciója szerint: Ideológiáknak nevezzük azokat a léttranszcendens képzeleteket, amelyek, de facto sohasem jutnak el a bennük foglalt tartalom megvalósításához.”[10] Ez a gondolatmenet azzal is kiegészül, hogy vannak téves jövőképekre épülő utópiák is, melyek kifejezetten nagyon károsak lehetnek, hiszen hamis ideálokat mutatnak be, vagy illúziókat terjesztenek. Ezzel a tézissel nagyon ügyesen bánnak azok az irodalmárok, akik a maguk alkotják meg saját illúzióikat vagy épp más környezetben hozzák elő a megélt tapasztalataikat és élményeiket, amelyek hasonlóképpen működnek egy elképzelt illúzióval. Ezalatt értetendő, hogy vannak olyan írók, akik szülőországukat elhagyva más környezetben írják meg az otthon megtapasztaltakat.
Példaként felhozható Wass Albert számos munkája. Őróla fontos tudni, hogy „végigélte a huszadik századot, beleszületett az egykori monarchiába, eszmélésének ideje az első világháború idejére esett. Írói kibontakozása a két világháború közötti romániai magyar irodalmi életbe vitt. A második világháborúban harcolt, aminek következményeként először Németországban, majd Egyesült Államokban több mint félévszázadot élt emigránsként.”[11] Külföldön élő író munkáiban előszeretettel megmutatkozik a Mezőség világa, jellegzetes természeti alakok, ott lakó román, magyar, zsidó, örmény, szász nemzetiségek, különböző hit és mondavilág. Emellett a természetjárás fiatal életének tartozéka. Ebből a környezetből építi fel nyelvezetét, gondolkodási világát és műveinek környezetbeli keretét.
Erdélyi és mezőségi íróként különös téma es motívumvilágot hozott létre. Motívumainak és a világról alkotott elemeinek egy része szorosan az erdélyi természettel függ össze. Emellett szoros kapcsolatban állnak az egykori társadalmi szerkezettel is. Széles teret kapnak a misztikummal, mágiával, babonákkal és különböző szokásokkal való részletes kidolgozások. A leggyakoribb motívuma a fa, mely különböző félébe öltve jelentését. Szorosan összefüggenek a helytállás, a hazaszeretet és az otthon halk hangjával, amit csak az ottani emberek értenek meg. Wass Albert műveiben a lélek szinonimáját a madár adja, mégpedig a bagoly, a vércse, a holló és későbbi munkáiban pedig a lappantyú.
Hőseinek vonásai általában a román vagy az erdélyi magyar nemzetiségükhöz hasonlít. Ez volt talán a külföldiek szemében a varázslatos elem, amely olvasótáborát egyre inkább növesztette. A misztikus, talán még egzotikus erdélyi ember, olyan sajátosságokat nyújtott az olvasó számára, melyek felkeltették az érdeklődéseket a hely meglátogatására. Wass Albert műveinek címei is sokatmondóak és összefüggésben állnak különböző történésekkel, történelmi hátterekkel, társadalmi átalakulásokkal, kereszténységgel, motívumvilággal vagy egyéb olyan jellegzetességgel, ami csak Erdélyre vonatkoztatható.
Összességében elmondható, hogy Közép-Európa utópiáival és irodalmával együtt úgy szép, ahogy van, még ha történnek egybemosások, perspektíva váltások vagy megválaszolatlan kérdések.
Felhasznált irodalom
C. G. Dubois. Idézi: D. Szénási Éva: Utópia – ideológia – társadalmi realitás: Az utópiák a modern kritikai irodalom tükrében. In: Filozófiai Figyelő, 1982. 4. évf. 1–2. sz.
Crespi, Franco: Mediazione simbolica e societa. Milano: F. Angeli, 1982.
Berlin, Isaiah: Az emberiség göcsörtös fája: Fejezetek az eszmék történetéből. Bp.: Európa, 1996.
Mannheim Károly: Ideológia és utópia. Bp.: Atlantisz, 1996.
Balázs Ildikó: Wass Albert erdélyi korszaka 1923-1944. Debreceni Egyetem, 2008.
http://epa.oszk.hu/00400/00462/00005/4.htm (02.05.2021).
C. G. Dubois. Idézi: D. Szénási Éva: Utópia – ideológia – társadalmi realitás: Az utópiák a modern kritikai irodalom tükrében. In: Filozófiai Figyelő, 1982. 4. évf. 1–2. sz.
Crespi, Franco: Mediazione simbolica e societa. Milano: F. Angeli, 1982.
Berlin, Isaiah: Az emberiség göcsörtös fája: Fejezetek az eszmék történetéből. Bp.: Európa, 1996.
Mannheim Károly: Ideológia és utópia. Bp.: Atlantisz, 1996.
Balázs Ildikó: Wass Albert erdélyi korszaka 1923-1944. Debreceni Egyetem, 2008.
http://epa.oszk.hu/00400/00462/00005/4.htm (02.05.2021).
Jegyzetek
[1] C. G. Dubois. Idézi: D. Szénási Éva: Utópia – ideológia – társadalmi realitás: Az utópiák a modern kritikai irodalom tükrében. In: Filozófiai Figyelő, 1982. 4. évf. 1–2. sz. p. 36.
[2] Crespi, Franco: Mediazione simbolica e societa. Milano: F. Angeli, 1982. p. 8.
[3] http://epa.oszk.hu/00400/00462/00005/4.htm (02.05.2021).
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] Uo.
[9] Berlin, Isaiah: Az emberiség göcsörtös fája: Fejezetek az eszmék történetéből. Bp.: Európa, 1996. p. 37.
[10] Mannheim Károly: Ideológia és utópia. Bp.: Atlantisz, 1996. 294 p.
[11] Balázs Ildikó: Wass Albert erdélyi korszaka 1923-1944. Debreceni Egyetem, 2008.
[1] C. G. Dubois. Idézi: D. Szénási Éva: Utópia – ideológia – társadalmi realitás: Az utópiák a modern kritikai irodalom tükrében. In: Filozófiai Figyelő, 1982. 4. évf. 1–2. sz. p. 36.
[2] Crespi, Franco: Mediazione simbolica e societa. Milano: F. Angeli, 1982. p. 8.
[3] http://epa.oszk.hu/00400/00462/00005/4.htm (02.05.2021).
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] Uo.
[9] Berlin, Isaiah: Az emberiség göcsörtös fája: Fejezetek az eszmék történetéből. Bp.: Európa, 1996. p. 37.
[10] Mannheim Károly: Ideológia és utópia. Bp.: Atlantisz, 1996. 294 p.
[11] Balázs Ildikó: Wass Albert erdélyi korszaka 1923-1944. Debreceni Egyetem, 2008.
Szekeres Iringó
AZ ÉN KÖZÉP -EURÓPÁM
Közép – Európa egy olyan fogalom, amely mást és mást jelent minden ember számára. A történelem során sokat fejlődött és változott Európa és annak népei. Dolgozatom témájának Erdélyt választottam és az országban történő változásokat fogom bemutatni. Én azértválasztottam ezt a térséget, mert számomra az Erdélyben történő változások fontosak voltak a fejlődés szempontjából. Továbbá, ezek által Magyarország és Erdély fontosabb szerepeket kapott Európában. Számomra Erdély Közép – Európa része, hiszen fontos szerepei voltak a történelem során, változott a hatalom, a társadalmi rendszer és a benne elő emberek is. Mivel változott a rendszer, változott az ország és annak státusza is egyaránt. A hangsúly a magyarságon lesz, és azon hogy milyen hatással volt az önkényuralom a magyar emberekre, ebben az esetben a mű főszereplőjére. A mű melyet tárgyalni fogok dolgozatomban Gyulai Pál, Egy régi udvarház utolsó gazdája című könyve. Emellett, ki fogok térni az osztrákokra, pontosabban a bécsi emberekre is és arra, hogy a mű főhősével ellentétben, miben hittek és hogyan viszonyultak a rendszerhez. A főhős azt a típusú embert képviseli, aki Erdély nagyságát a nemesi rendszerben látja, viszont én úgy gondolom ezek, vagy bármilyen változások fontosak egy ország és társadalom számára annak érdekében, hogy az fejlődni tudjon. Épp ezért fogok erre a műre koncentrálni a dolgozatom során, viszont a régi világ emberének nézeteit fogom bemutatni és az kialakult ellentéteket, félreértéseket.
Radnóthy Elek a regény főszereplője, akinek az udvarháza igen híres volt Erdélyben és a Kisküküllő mentén egyaránt. Radnóthy szimbolizálja és képviseli az magyarság azon rétegét, aki nem tud, és nem akar alkalmazkodni az új rendszerhez és nem akarja elfogadni azt. A főhős lemarad a váltásról, mivel Kolozsváron tartózkodik éppen ezért olyan nehéz, inkább lehetetlen, elfogadnia az új rendszer és a nemesi rangok eltörlését. Mindene elveszett, a birtoka, a családja és még a társadalomban elfoglalt helye is. Radnóthy ragaszkodik a régihez, a megszokotthoz és ezáltal egyre jobban sodródik a képzelet világába. Gyulai saját tapasztalatából írja a művet, hiszen átélte, hogy körülötte folyamatosan rombolódnak az udvarházak, birtokok és mindenfele a régi világ pusztulásával kellett szembenéznie.
Radnóthy Elek udvarházának pusztulása, tökéletesen szimbolizálja azt, hogy a forradalom milyen hatással bírt a nemességre és a társadalmi rendekre. Hazatérve nem is ismer rá otthonára, mivel ez is olyan változásokon esett át mint maga az ország:
„Benn az udvaron sem vár reá öröm. Romjait is alig láthatta annak, ami hajdan gyönyörködtette. Nem sürögtek a cselédek, nem lepték el a vályút lejármolt ökrök; nem fejték a teheneket vidor szolgálók, nem ülték körül dolgosok a malomkőasztalt a tiszttartó háza előtt, maga a tiszttartó sem sietett elébe, e hű ember, aki harminc év óta szolgálja, s ha otthon van, mindig kiszalad kocsijához, elmondani a távolléte alatt történteket. Hát a kedves gyermekek, Géza és Erzsi, az ősi birtok és jó név e nagy reményű örökösei, hol maradtak? Hányszor futottak elébe hazajöttekor, hogy hozott-e a városból valamit. Most senki sem fogadja. Az udvaron csak a fél-eszű bivalos lézeng, aki úgy látszik, béresi méltóságra emelkedett.”[1]
A kiemelt idézet is tökéletesen bemutatja, hogy minden ami szép volt már nem lelhető fel a bírtokon, és később rájön az elbeszélő, hogy az országban sem. Ahogy már említettem, az események és a szereplő reprezentálja valamilyen szinten magát az írót. Úgy ahogy az író a főhős sem tudta elfogadni a változást, ezt pedig viselkedésében körvonalazódik ki a legjobban. Visszatérése után, Istvánt hibáztatja a tönkrement birtokáért, nem látva be hogy az ország és a forradalom hatásait:
„– Mit röhög? Azt hiszi, hogy engem meglophat, belőlem csúfot űzhet? – folytatta Radnóthy, egész testében reszketve a méregtől. – Hogy mer egy ingben állani elémbe? Vegye le fejéről a kalapot – hallgasson!
E kitörés tulajdonképpen nem a tiszttartót illette, hanem azokat, akik összetörték a kőcímert, beégették a kőrisfákat, földúlták jószágát. Csordultig telt keserűségének pohara, ki kellett ömölnie és arra, aki legelőször érinti. Éppen azért a tiszttartó jól teszi, ha hallgat s nem zavarja ura búskomorságát, aki már talán el is feledte, amit mondott s akinek éppen az fáj, hogy nem lehet kétkednie s a rom, pusztulás igen is kézzel fogható.”[2]
Emellett, vannak más cselekedetei melyek hangsúlyozzák Radnóthy, és egyben Gyulai, ellenállását a rendszerrel szemben. Egy ilyen mozzanat, ami szerintem tökéletesen rávilágít erre, az lenne, amikor a főhős vissza akarja szerezni földjeit a kertésztől. Ahelyett, hogy az államra hagyná a megoldást, ahogy azt elvráta az állam és a törvények, ő a saját kezébe veszi az irányítást és maga akarja visszaszerezni mindazt, amit tőle elvettek. Az udvarnál szolgalá emberekkel támadást mér a kertészre, melyből problémák adódnak az új törvények miatt:
„A komondor megkezdte már a támadást, összetűzvén a kertész kutyájával, mire aztán István jelt adott a rohamra, szívére kötvén a csapatnak, hogy a puskától ne féljenek, azzal csak egyszer lehet lőni, s ha akkor az ember a földre dobban, kutya baja sem lesz, s egy ugrással semmivé teheti az ellenséget.”[3]
Mindez, ami eddig említve volt bemutatja, hogy Erdély olyan változásokon ment át melyek meghatározták a jövőt és az országot. Erdélyben és Magyarországon ezelőtt a nemesi rangot viselők kezében volt a hatalom, de a forradalom következményeként ez a hatalom már nem hozzájuk tartozott, hanem az államhoz. Ez a mű, azért fontos, mert bemutatja, hogy egy ilyen változás milyen hatással van az amberekre és a társadalomra.
Továbbá, a regény betekintést nyújt az örökösödés problémája mögé is. Azonban, nem egy optimista hang jelenik meg, vagy pedig a remény. Pesszimizmus jellemzi a művet minden szempontból. Az örökösödés szempontjából, azzal a problémával áll szembe Radnóthy, hogy nincs örököse, mivel fia Géza meghalt, lányát, Erzsit pedig kitagadta. Ez a problémaszál összeér az előzőleg beszéltekkel, hiszen az új törvények következtében Radnóthy végrendelete nem volt érvényes. Tehát Elek lánya és a bécsi férje lettek az örökösök halála után.
A regény bemutatja e változásokat, viszont Gyulai kritikusai és modern írók egyaránt úgy vélik hogy: „Annál inkább, mivel a modern irodalom képviselői a Gyulai-jelenség megnyilvánulásait valóban egy idejét múlt világ utóvédharcának tekintették.”[4] Tehát, úgy vélik, hogy Gyulai egy olyan világért küzd, és olyan világra emlékezik melynek már nincs jelentősége és amely a múltban kell maradjon.
A regényben végbemenő pusztulás nem csak az anyagi javak elvesztését mutatja be, hanem a szellemi és fizikai degradálás is fontos szerepet kap. Radnóthy az udvarházával együtt „megy tönkre”, ezzel is bemutatva, hogy milyen hatással voltak a változások az emberre, legfőképpen arra aki ellenált és küzdött ellene.
Ahogyan már említettem, meg fogom vizsgálni a különbségeket Erdély és Bécs emberei között. Erre a legalkalmasabb szereplők Radnóthy Elek, lánya Erzsi és a főhős sógornője. Miközben Radnóthy küzd a rendszer és az újítások ellen, lánya és sógornője elfogadja az új korszakot és teljesen ki is használja. Ez valószínűleg, azért figyelhető meg, mert Ausztriában más rendszer volt és másképp működött az állam, mint Erdélyben, és Radnóthy elképzelésében. Ezért a Bécsből érkező családnak nem volt új, szokatlan vagy akár elnyomó az a rendszer, ami őket fogadta. Radnóthyval ellentétben a két nő, bulikat tarott, szórták a pénzt és a semmit sem törődve az udvarház állapotával vagy akár a főhős lelki állapotával.
Egy nemesi udvarház tovább kellene éljen a gyermekek által, viszont ezt úgy a nemesi előjogok eltörlése, mint Géza halála és Erzsi eltávolodása ellehetetlenítette. Ezt a gondot csak tovább fokozta, hogy Radnóthy lányának Kahlenberg kapitány akarja megkérni a kezét. Mindez, fontos szerepet játszik Radnóthy további leépülésében. A gondok azonban folytonosan visszatérnek a forradalom okozta változásokhoz. Ezen események előtt, főhősünk a kertésszel való konfliktusa miatt szembe kell nézzen az új törvényekkel melyeket annyira próbál kizárni:
„Néhány óra múlva számos csendőr érkezett a faluba. A jegyző parancsot kapott, hogy a házából kiűzött kertészt rögtön helyezze vissza, s oltalmazza eddigi jogaiban, míg a közte és hajdani földesura közt fennforgó viszályt az illető hatóság eldönti; továbbá utasítsa, segélje a csendőrtisztet az erőszakoskodók, közcsendháborítók elfogásában s a rejtett fegyverek kutatásában. A csendőrök nemsokára körülvették az udvarházat, letartóztatták a cselédeket, s kutatni kezdték a szobákat.”[5]
Ahogyan már említettem, Egy régi udvarhát utolsó gazdája Erdély és a magyarság által meg szokott nemesi rendszert gyászolja és próbál bele kapaszkodni. Ez a váltás és kapaszkodási kényszer a regény végén is világossá válik, amikor Radnóthy kitagadja lányát és minden vagyonát a nagyenyedi iskolára hagyta, és ahogy már említettem, kitagadva lányát a családból és kizárva a végrendeletéből is. Azonban, a változások miatt ez a végrendelet érvényét veszíti amit Radnóthy nem fogad el, és valószínűleg nem is akar. Halála után, lánya és annak férje a birtokára költöznek és próbálják bevezetni a bécsi szokásokat, ez azonban csak azt váltotta ki, hogy a faluban nevetség tárgyává váltak:
„Az új gazda nagy terveket forgatott fejében: reformálni akarta a jószágot és civilizálni a falut. A curiális telkekre néhány württembergi családot telepített, amelyek többe kerültek, mint amennyi hasznot hajtottak. Szemüveges jószágigazgatójával mindent reformált, civilizált. A reform és a civilizáció miatt egypár év alatt alkalmasint csőd alá kerül, ha az ezredesné meg nem hal, s így új örökséget nem nyer.”[6]
Mindent összevetve, azért ezt a témát és regényt választottam, mert egy fontos pontot mutat be Erdély történelméből. Számomra Erdély Közép – Európa része és fontosnak tarottam beszélni erről az eseményről, mely meghatározta a további fejlődését és társadalmát. A váltás sok ott elő embernek nem volt könnyű, mint például Gyulai Pálnak, sem aki gondolatait és aggódalmait művében fejezte ki, melyet csak hat év után adhatott ki. Erdély és Magyarország, ugyanúgy keresztülment változásokon, mint Ausztria vagy Franciaország és ez által fejlődött és töltött be szerepeket Európában. Például Budapest európai nagyvárossá vált a 19. század második felében. Különböző írók művei váltak egyre ismertebbé világszinten.
Radnóthy Elek a regény főszereplője, akinek az udvarháza igen híres volt Erdélyben és a Kisküküllő mentén egyaránt. Radnóthy szimbolizálja és képviseli az magyarság azon rétegét, aki nem tud, és nem akar alkalmazkodni az új rendszerhez és nem akarja elfogadni azt. A főhős lemarad a váltásról, mivel Kolozsváron tartózkodik éppen ezért olyan nehéz, inkább lehetetlen, elfogadnia az új rendszer és a nemesi rangok eltörlését. Mindene elveszett, a birtoka, a családja és még a társadalomban elfoglalt helye is. Radnóthy ragaszkodik a régihez, a megszokotthoz és ezáltal egyre jobban sodródik a képzelet világába. Gyulai saját tapasztalatából írja a művet, hiszen átélte, hogy körülötte folyamatosan rombolódnak az udvarházak, birtokok és mindenfele a régi világ pusztulásával kellett szembenéznie.
Radnóthy Elek udvarházának pusztulása, tökéletesen szimbolizálja azt, hogy a forradalom milyen hatással bírt a nemességre és a társadalmi rendekre. Hazatérve nem is ismer rá otthonára, mivel ez is olyan változásokon esett át mint maga az ország:
„Benn az udvaron sem vár reá öröm. Romjait is alig láthatta annak, ami hajdan gyönyörködtette. Nem sürögtek a cselédek, nem lepték el a vályút lejármolt ökrök; nem fejték a teheneket vidor szolgálók, nem ülték körül dolgosok a malomkőasztalt a tiszttartó háza előtt, maga a tiszttartó sem sietett elébe, e hű ember, aki harminc év óta szolgálja, s ha otthon van, mindig kiszalad kocsijához, elmondani a távolléte alatt történteket. Hát a kedves gyermekek, Géza és Erzsi, az ősi birtok és jó név e nagy reményű örökösei, hol maradtak? Hányszor futottak elébe hazajöttekor, hogy hozott-e a városból valamit. Most senki sem fogadja. Az udvaron csak a fél-eszű bivalos lézeng, aki úgy látszik, béresi méltóságra emelkedett.”[1]
A kiemelt idézet is tökéletesen bemutatja, hogy minden ami szép volt már nem lelhető fel a bírtokon, és később rájön az elbeszélő, hogy az országban sem. Ahogy már említettem, az események és a szereplő reprezentálja valamilyen szinten magát az írót. Úgy ahogy az író a főhős sem tudta elfogadni a változást, ezt pedig viselkedésében körvonalazódik ki a legjobban. Visszatérése után, Istvánt hibáztatja a tönkrement birtokáért, nem látva be hogy az ország és a forradalom hatásait:
„– Mit röhög? Azt hiszi, hogy engem meglophat, belőlem csúfot űzhet? – folytatta Radnóthy, egész testében reszketve a méregtől. – Hogy mer egy ingben állani elémbe? Vegye le fejéről a kalapot – hallgasson!
E kitörés tulajdonképpen nem a tiszttartót illette, hanem azokat, akik összetörték a kőcímert, beégették a kőrisfákat, földúlták jószágát. Csordultig telt keserűségének pohara, ki kellett ömölnie és arra, aki legelőször érinti. Éppen azért a tiszttartó jól teszi, ha hallgat s nem zavarja ura búskomorságát, aki már talán el is feledte, amit mondott s akinek éppen az fáj, hogy nem lehet kétkednie s a rom, pusztulás igen is kézzel fogható.”[2]
Emellett, vannak más cselekedetei melyek hangsúlyozzák Radnóthy, és egyben Gyulai, ellenállását a rendszerrel szemben. Egy ilyen mozzanat, ami szerintem tökéletesen rávilágít erre, az lenne, amikor a főhős vissza akarja szerezni földjeit a kertésztől. Ahelyett, hogy az államra hagyná a megoldást, ahogy azt elvráta az állam és a törvények, ő a saját kezébe veszi az irányítást és maga akarja visszaszerezni mindazt, amit tőle elvettek. Az udvarnál szolgalá emberekkel támadást mér a kertészre, melyből problémák adódnak az új törvények miatt:
„A komondor megkezdte már a támadást, összetűzvén a kertész kutyájával, mire aztán István jelt adott a rohamra, szívére kötvén a csapatnak, hogy a puskától ne féljenek, azzal csak egyszer lehet lőni, s ha akkor az ember a földre dobban, kutya baja sem lesz, s egy ugrással semmivé teheti az ellenséget.”[3]
Mindez, ami eddig említve volt bemutatja, hogy Erdély olyan változásokon ment át melyek meghatározták a jövőt és az országot. Erdélyben és Magyarországon ezelőtt a nemesi rangot viselők kezében volt a hatalom, de a forradalom következményeként ez a hatalom már nem hozzájuk tartozott, hanem az államhoz. Ez a mű, azért fontos, mert bemutatja, hogy egy ilyen változás milyen hatással van az amberekre és a társadalomra.
Továbbá, a regény betekintést nyújt az örökösödés problémája mögé is. Azonban, nem egy optimista hang jelenik meg, vagy pedig a remény. Pesszimizmus jellemzi a művet minden szempontból. Az örökösödés szempontjából, azzal a problémával áll szembe Radnóthy, hogy nincs örököse, mivel fia Géza meghalt, lányát, Erzsit pedig kitagadta. Ez a problémaszál összeér az előzőleg beszéltekkel, hiszen az új törvények következtében Radnóthy végrendelete nem volt érvényes. Tehát Elek lánya és a bécsi férje lettek az örökösök halála után.
A regény bemutatja e változásokat, viszont Gyulai kritikusai és modern írók egyaránt úgy vélik hogy: „Annál inkább, mivel a modern irodalom képviselői a Gyulai-jelenség megnyilvánulásait valóban egy idejét múlt világ utóvédharcának tekintették.”[4] Tehát, úgy vélik, hogy Gyulai egy olyan világért küzd, és olyan világra emlékezik melynek már nincs jelentősége és amely a múltban kell maradjon.
A regényben végbemenő pusztulás nem csak az anyagi javak elvesztését mutatja be, hanem a szellemi és fizikai degradálás is fontos szerepet kap. Radnóthy az udvarházával együtt „megy tönkre”, ezzel is bemutatva, hogy milyen hatással voltak a változások az emberre, legfőképpen arra aki ellenált és küzdött ellene.
Ahogyan már említettem, meg fogom vizsgálni a különbségeket Erdély és Bécs emberei között. Erre a legalkalmasabb szereplők Radnóthy Elek, lánya Erzsi és a főhős sógornője. Miközben Radnóthy küzd a rendszer és az újítások ellen, lánya és sógornője elfogadja az új korszakot és teljesen ki is használja. Ez valószínűleg, azért figyelhető meg, mert Ausztriában más rendszer volt és másképp működött az állam, mint Erdélyben, és Radnóthy elképzelésében. Ezért a Bécsből érkező családnak nem volt új, szokatlan vagy akár elnyomó az a rendszer, ami őket fogadta. Radnóthyval ellentétben a két nő, bulikat tarott, szórták a pénzt és a semmit sem törődve az udvarház állapotával vagy akár a főhős lelki állapotával.
Egy nemesi udvarház tovább kellene éljen a gyermekek által, viszont ezt úgy a nemesi előjogok eltörlése, mint Géza halála és Erzsi eltávolodása ellehetetlenítette. Ezt a gondot csak tovább fokozta, hogy Radnóthy lányának Kahlenberg kapitány akarja megkérni a kezét. Mindez, fontos szerepet játszik Radnóthy további leépülésében. A gondok azonban folytonosan visszatérnek a forradalom okozta változásokhoz. Ezen események előtt, főhősünk a kertésszel való konfliktusa miatt szembe kell nézzen az új törvényekkel melyeket annyira próbál kizárni:
„Néhány óra múlva számos csendőr érkezett a faluba. A jegyző parancsot kapott, hogy a házából kiűzött kertészt rögtön helyezze vissza, s oltalmazza eddigi jogaiban, míg a közte és hajdani földesura közt fennforgó viszályt az illető hatóság eldönti; továbbá utasítsa, segélje a csendőrtisztet az erőszakoskodók, közcsendháborítók elfogásában s a rejtett fegyverek kutatásában. A csendőrök nemsokára körülvették az udvarházat, letartóztatták a cselédeket, s kutatni kezdték a szobákat.”[5]
Ahogyan már említettem, Egy régi udvarhát utolsó gazdája Erdély és a magyarság által meg szokott nemesi rendszert gyászolja és próbál bele kapaszkodni. Ez a váltás és kapaszkodási kényszer a regény végén is világossá válik, amikor Radnóthy kitagadja lányát és minden vagyonát a nagyenyedi iskolára hagyta, és ahogy már említettem, kitagadva lányát a családból és kizárva a végrendeletéből is. Azonban, a változások miatt ez a végrendelet érvényét veszíti amit Radnóthy nem fogad el, és valószínűleg nem is akar. Halála után, lánya és annak férje a birtokára költöznek és próbálják bevezetni a bécsi szokásokat, ez azonban csak azt váltotta ki, hogy a faluban nevetség tárgyává váltak:
„Az új gazda nagy terveket forgatott fejében: reformálni akarta a jószágot és civilizálni a falut. A curiális telkekre néhány württembergi családot telepített, amelyek többe kerültek, mint amennyi hasznot hajtottak. Szemüveges jószágigazgatójával mindent reformált, civilizált. A reform és a civilizáció miatt egypár év alatt alkalmasint csőd alá kerül, ha az ezredesné meg nem hal, s így új örökséget nem nyer.”[6]
Mindent összevetve, azért ezt a témát és regényt választottam, mert egy fontos pontot mutat be Erdély történelméből. Számomra Erdély Közép – Európa része és fontosnak tarottam beszélni erről az eseményről, mely meghatározta a további fejlődését és társadalmát. A váltás sok ott elő embernek nem volt könnyű, mint például Gyulai Pálnak, sem aki gondolatait és aggódalmait művében fejezte ki, melyet csak hat év után adhatott ki. Erdély és Magyarország, ugyanúgy keresztülment változásokon, mint Ausztria vagy Franciaország és ez által fejlődött és töltött be szerepeket Európában. Például Budapest európai nagyvárossá vált a 19. század második felében. Különböző írók művei váltak egyre ismertebbé világszinten.
Felhasznált irodalom
EISEMANN György: Népiesség és klasszicitás 1857 Gyulai Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://f-book.com/mi/index.php?chapter=M232EISENEPI, utoljára megnyitva 2021. 05. 08.
GY. SZABÓ András: Egy út két állomása Gyulai és Mikszáth regényéről, Hitel, 2010 június, http://www.epa.hu/01300/01343/00101/pdf/hitel_EPA01343_2010_06_20100630-25047.pdf, utoljára megnyitva 2021. 05. 08.
GYULAI Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://mek.oszk.hu/06100/06143/06143.htm, utoljára megnyitva 2021. 05. 08.
VOINOVICH Géza: Gyulai Pál Emlékezete, Magyar Tudományos Akadémia, 1926., 434. Füzet, Budapest
EISEMANN György: Népiesség és klasszicitás 1857 Gyulai Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://f-book.com/mi/index.php?chapter=M232EISENEPI, utoljára megnyitva 2021. 05. 08.
GY. SZABÓ András: Egy út két állomása Gyulai és Mikszáth regényéről, Hitel, 2010 június, http://www.epa.hu/01300/01343/00101/pdf/hitel_EPA01343_2010_06_20100630-25047.pdf, utoljára megnyitva 2021. 05. 08.
GYULAI Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://mek.oszk.hu/06100/06143/06143.htm, utoljára megnyitva 2021. 05. 08.
VOINOVICH Géza: Gyulai Pál Emlékezete, Magyar Tudományos Akadémia, 1926., 434. Füzet, Budapest
Jegyzetek
[1] GYULAI Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://mek.oszk.hu/06100/06143/06143.htm
[2] GYULAI Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://mek.oszk.hu/06100/06143/06143.htm
[3] Uo.
[4] EISEMANN György: Népiesség és klasszicitás 1857 Gyulai Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://f-book.com/mi/index.php?chapter=M232EISENEPI
[5] GYULAI Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://mek.oszk.hu/06100/06143/06143.htm
[6] GYULAI Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://mek.oszk.hu/06100/06143/06143.htm
[1] GYULAI Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://mek.oszk.hu/06100/06143/06143.htm
[2] GYULAI Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://mek.oszk.hu/06100/06143/06143.htm
[3] Uo.
[4] EISEMANN György: Népiesség és klasszicitás 1857 Gyulai Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://f-book.com/mi/index.php?chapter=M232EISENEPI
[5] GYULAI Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://mek.oszk.hu/06100/06143/06143.htm
[6] GYULAI Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája, https://mek.oszk.hu/06100/06143/06143.htm
Székely Hanna – Zsuzsanna
AZ ÉN KÖZÉP - EURÓPÁM
Tartalom
Bevezetés
Közép – Európa
Közép Európa az irodalomban.
Az én Középeurópám
Befejezés
Irodalomjegyzék
Bevezetés
Házidolgozatom címe Az én Közép Európám. A cím tükrözi a dolgozat témáját, tartalmát, ugyanis részben a személyes elképzeléseimet tartalmazza a Közép Európa fogalomról és annak jelentéséről, részben pedig földrajzi, történelmi és egyben irodalmi szempontból közelítem meg a terminus értelmezését.
Mivel Közép-Európa közel másfél évszázada a folyamatos viták tárgya, csupán csak elméleteink, egymást folytató vagy tagadó vélemények alakultak ki a fogalomról. Az előbbiek által tevődik fel a kérdés, hogy a Közép – Európa megnevezést földrajzi, politikai, gazdasági vagy kulturális értelemben használhatjuk? A válasz bizonyos szempontból egyszerű, ugyanis ez egy olyan fogalom, amelyet mindenki használ - úgy a mindennapi életben, mint a tudományos szövegekben, azonban különböző beszédszituációkban és különböző jelentésben. A következő fejezetekben ezeket a nézőpontokat fejtem ki. Elsősorban a földrajzi történelmi Közép-Európa meghatározás szerint, majd az irodalmi megközelítés szerint, végül pedig a személyes értelmezésem szerint.
Közép – Európa
Rövid történelmi áttekintés segítségével nézzük meg, mit is jelent a Közép – Európa fogalom különböző időkben. A XIX. században ugyanis Közép-Európa a német birodalom országainak területével esett egybe és kizárólag a „Mitteleuropa” fogalmát jelentette, vagyis Európa közepét. Ez a fajta szemléletmód azonban a nemzetállam-koncepció elterjedésével megváltozott és kezdetét vette az aktuálpolitikai szempontú értelmezése Közép – Európának. A II. Világháború körül Közép-Európa fogalmához hozzákapcsolták még Csehszlovákiát, Lengyelországot, Ausztriát, Magyarországot és Romániát, ez a terület egysége azonban a németek bukása után feldarabolódott.[1] Ennek következtében pedig az addig Közép-Európát alkotó államok orosz fennhatóság alá kerültek, így a kommunizmus bevezetése által, egy másfajta politikai rendszer miatt már keleti résznek számítanak, a másik résszel szemben, amely a Nyugatot alkotta. Később megkülönböztették Kelet-Közép-Európát (amihez Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Vajdaság egy része, Erdély és Partium, Nyugat-Ukrajna és a Baltikum tartozott) illetve Nyugat-Közép-Európát (amelyhez tartozott: Németország, Ausztria, Svájc). Napjainkban pedig a Közép-Európa mellett a köztes Európa fogalom, vagyis Zwischen – Europa is megjelent, és ide tartoznak a németek, valamint a keleti szlovákok közti államok.
Számos módon érthető tehát Közép – Európa kifejezése, mivel sokféleképpen használjuk: földrajzi fogalomként, gazdasági fogalomként, kulturális fogalomként, politikai fogalomként, azonban vajon az ezen ágazatok keretében értjük mi Közép-Európát? A fentebb is szemléltetett történelmi politikai megközelítése a fogalomnak rámutat arra, hogy az idő teltével folyamatosan változik, az, amit Európa közepének nevezünk, mert a politika következtében, alakul a történelem, ennek következtében pedig alakulnak a földrajzi határvonalak is. Az értelmezések labirintusában azonban kitűnő fogódzót nyújt az irodalom.
„Ó ősi világrész,
te régi, te rücskös, te szent, te magasztos,
lelkek nevelője, illatokat és ízt
szűrő, csodatévő, nagyhomlokú, könyves,
vén Európa.” (Kosztolányi Dezső: Két vers Európa, Nyugat)
Kosztolányi idézetben szintén megjelenik egy földrajzi jelentése a fogalomnak: „Ó ősi világrész”, tehát Európa világrészként szerepel és ezt követi a kulturális vetület megjelenítése: „rücskös, szent, magasztos, lelkek nevelője.” A figyelem ebben a sorban arra irányul, hogy Európa nagy embereket, kitűnő alkotókat adott, akikre a jövő generációi büszkék lehetnek, akikre példaképként tekinthetnek. Egy következő megközelítésnek tekinthető a történelmi meghatározás, amelyre a régi, vén jelző utal. Ez után újra a szellemi értékek képviselőjeként jelenik meg: „csodatevő, nagyhomlokú, könyves Európa.” Európa többi részének, Észak-, Nyugat-, Kelet-, Dél-Európának meghatározása nem okoz különösebb problémát, mert ezeknek a földrészeknek tisztán elkülöníthetőek a határai, ezzel szemben a Közép-Európa határvonalat, csak tetszőlegesen tudjuk meghúzni így mindenkinek mást jelent a fogalom.
Közép Európa az irodalomban
Közép – Európa tematikájú irodalom viszonyban nagy számban létezik. Fried István, magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár Kelet és Közép Európa között címet viselő munkájában mutatja be a Közép – Európai irodalom nagyobb alkotásait, belevonva a magyar és annak szomszédos népeinek az irodalmát, ami által igyekszik a kettő párhuzamát kibontani és ennek segítségével pedig egy olyan szellemi régiónak a határait próbálja meghúzni, amely annak ellenére, hogy egy részét alkotja az európai irodalomnak mégis önállósággal rendelkezik. [2]
Fried István munkája bemutatja, hogy a Közép – Európai irodalom és maga a fogalom a nemzeti ébredés fogalommal párhuzamosan alakult ki – ebben a korban jött létre a nemzeti irodalom is, ami által láthatóak a nemzetek közti határok és ezzel együtt a kelet, nyugat és közép Európa határai is. Az irodalom ebben az értelemben tehát segít a fogalmak tisztázásában. Az irodalom segítségével ugyanis az olvasó végigkísérheti a Közép – Európa fogalmának a nyelvbe való beépülését. „A szerző megállapítja, hogy az 1770-es évektől a régióban is megteremtődtek egy differenciált irodalom kialakulásának a feltételei, majd végigvezet azokon a kísérletsorozatokon, melyeknek célja a fejlett európai irodalmakhoz való felzárkózás. Bemutatja azt az erőfeszítést, amelynek során egy olyan szilárd és teherbíró nyelvi rendszer formálódik, amely a legbonyolultabb filozófiai gondolatokat s a legmélyebb érzelmeket is képes kifejezni. Kísérletezés, fejlődés figyelhető meg a műfajok területén is.”[3]
Érdekesnek találom, hogy az a felfogás, miszerint a földrajzi, politikai Közép – Európa fogalom meghatározás befolyásolja az identitást és kizárja a különböző gondolati hatások és áramlatok kereszteződéseként felfogott Közép – Európa koncepcióját, bizonyos fokig egyoldalúan a nyugati szemléletmód szerint Keletinek, keleti szemléletmód szerint pedig nyugatinak fogható fel Közép – Európa fogalma. Ennek következtében pedig elviszíti a fogalom a „védelmező” jellegét ez pedig sok kultúrában, irodalmi szövegekben is nyomot hagy.[4]
Ilyen értelemben magyarázható a Kovács Klára vers is, mely főként a múlt Európáját jeleníti meg:
„Mondd el az itt élőknek; voltak nagy tudósaink,
Alkottak, dolgoztak, felfedeztek, tanítottak.
Keresték a világ csodáit, és előbbre vitték
Az emberiséget. Az élet titkait firtatták,
Atomokat és csillagok világát.
Mondd el a jövőnek, hogy a világunk
Gyönyörűen szép volt - csak törékeny.”
Az én Középeurópám
Az előző fejezetek után, láthatjuk, hogy különböző kontextusokban, különböző történelmi korokban és politikai viszonylatokban mást – mást jelent Közép Európa fogalma, annak ellenére, hogy földrajzilag jól körülhatárolhatóvá lehetne tenni, hogy hol is található. Még mindig feltevődik tehát a kérdés, hogy mit is jelent e fogalom, vagy az annyiszor, különböző kontextusokban használt, de nem értett Közép-Európa? Ahogy láttuk, erre a kérdésre mindenki egyéni választ tud adni.
Számomra például Közép Európa jelenti a kontinens szívét, ahol születtem, ahol felnőttem. Ebből a szempontból tehát egyet értek Cholnoky Jenő értelmezésével, aki azért nem használta ezt a fogalmat, mert hosszú gondolkodás után azt a végkövetkeztetést vonta le a Közép – Európa fogalom kapcsán, hogy nem is létezik Közép-Európa, ha pedig létezik, az csakis a történelmi Magyarországra vonatkozhat, mivel ez szinte minden szempontból hidat képez Nyugat és Kelet civilizációja között. Tudom, hogy a Trianoni békediktátum után nem tartozik már Erdély Magyarországhoz, mégis úgy gondolom, hogy egy politikai határozat sem húzhatja meg vagy írhatja át a múlt földrajzi határvonalait.
Befejezés
Végezetül bebizonyosodott, hogy Közép Európa fogalmának a tisztázása nem egy egyszerű feladat, ugyanis a fogalmat csak bizonyos értelmezési szempontok szerint lehet meghatározni, de általánosságban nem. A mai Közép-Európát jelentő fogalom arra emlékezteti a ma emberét legfőképp, hogy a kultúrának mennyire nagy befolyása van Európára. A politika soha nem ismerte el a kultúrát, de ha Bécset, Prágát, Pestet vagy Tiresztet vesszük alapul határoktól függetlenül, kultúrában gazdag értékeket adnak az itt élők számára.
Közép Európa tehát lehet földrajzhoz, politikához, történelemhez köthető, szemlélhetjük nyugatról, vagy keletről, az amit a kifejezés magába foglal úgyis azt jelenti, ami mindannyiunkban megfogalmazódik, az örök Európa közepét.
Házidolgozatom címe Az én Közép Európám. A cím tükrözi a dolgozat témáját, tartalmát, ugyanis részben a személyes elképzeléseimet tartalmazza a Közép Európa fogalomról és annak jelentéséről, részben pedig földrajzi, történelmi és egyben irodalmi szempontból közelítem meg a terminus értelmezését.
Mivel Közép-Európa közel másfél évszázada a folyamatos viták tárgya, csupán csak elméleteink, egymást folytató vagy tagadó vélemények alakultak ki a fogalomról. Az előbbiek által tevődik fel a kérdés, hogy a Közép – Európa megnevezést földrajzi, politikai, gazdasági vagy kulturális értelemben használhatjuk? A válasz bizonyos szempontból egyszerű, ugyanis ez egy olyan fogalom, amelyet mindenki használ - úgy a mindennapi életben, mint a tudományos szövegekben, azonban különböző beszédszituációkban és különböző jelentésben. A következő fejezetekben ezeket a nézőpontokat fejtem ki. Elsősorban a földrajzi történelmi Közép-Európa meghatározás szerint, majd az irodalmi megközelítés szerint, végül pedig a személyes értelmezésem szerint.
Közép – Európa
Rövid történelmi áttekintés segítségével nézzük meg, mit is jelent a Közép – Európa fogalom különböző időkben. A XIX. században ugyanis Közép-Európa a német birodalom országainak területével esett egybe és kizárólag a „Mitteleuropa” fogalmát jelentette, vagyis Európa közepét. Ez a fajta szemléletmód azonban a nemzetállam-koncepció elterjedésével megváltozott és kezdetét vette az aktuálpolitikai szempontú értelmezése Közép – Európának. A II. Világháború körül Közép-Európa fogalmához hozzákapcsolták még Csehszlovákiát, Lengyelországot, Ausztriát, Magyarországot és Romániát, ez a terület egysége azonban a németek bukása után feldarabolódott.[1] Ennek következtében pedig az addig Közép-Európát alkotó államok orosz fennhatóság alá kerültek, így a kommunizmus bevezetése által, egy másfajta politikai rendszer miatt már keleti résznek számítanak, a másik résszel szemben, amely a Nyugatot alkotta. Később megkülönböztették Kelet-Közép-Európát (amihez Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Vajdaság egy része, Erdély és Partium, Nyugat-Ukrajna és a Baltikum tartozott) illetve Nyugat-Közép-Európát (amelyhez tartozott: Németország, Ausztria, Svájc). Napjainkban pedig a Közép-Európa mellett a köztes Európa fogalom, vagyis Zwischen – Europa is megjelent, és ide tartoznak a németek, valamint a keleti szlovákok közti államok.
Számos módon érthető tehát Közép – Európa kifejezése, mivel sokféleképpen használjuk: földrajzi fogalomként, gazdasági fogalomként, kulturális fogalomként, politikai fogalomként, azonban vajon az ezen ágazatok keretében értjük mi Közép-Európát? A fentebb is szemléltetett történelmi politikai megközelítése a fogalomnak rámutat arra, hogy az idő teltével folyamatosan változik, az, amit Európa közepének nevezünk, mert a politika következtében, alakul a történelem, ennek következtében pedig alakulnak a földrajzi határvonalak is. Az értelmezések labirintusában azonban kitűnő fogódzót nyújt az irodalom.
„Ó ősi világrész,
te régi, te rücskös, te szent, te magasztos,
lelkek nevelője, illatokat és ízt
szűrő, csodatévő, nagyhomlokú, könyves,
vén Európa.” (Kosztolányi Dezső: Két vers Európa, Nyugat)
Kosztolányi idézetben szintén megjelenik egy földrajzi jelentése a fogalomnak: „Ó ősi világrész”, tehát Európa világrészként szerepel és ezt követi a kulturális vetület megjelenítése: „rücskös, szent, magasztos, lelkek nevelője.” A figyelem ebben a sorban arra irányul, hogy Európa nagy embereket, kitűnő alkotókat adott, akikre a jövő generációi büszkék lehetnek, akikre példaképként tekinthetnek. Egy következő megközelítésnek tekinthető a történelmi meghatározás, amelyre a régi, vén jelző utal. Ez után újra a szellemi értékek képviselőjeként jelenik meg: „csodatevő, nagyhomlokú, könyves Európa.” Európa többi részének, Észak-, Nyugat-, Kelet-, Dél-Európának meghatározása nem okoz különösebb problémát, mert ezeknek a földrészeknek tisztán elkülöníthetőek a határai, ezzel szemben a Közép-Európa határvonalat, csak tetszőlegesen tudjuk meghúzni így mindenkinek mást jelent a fogalom.
Közép Európa az irodalomban
Közép – Európa tematikájú irodalom viszonyban nagy számban létezik. Fried István, magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár Kelet és Közép Európa között címet viselő munkájában mutatja be a Közép – Európai irodalom nagyobb alkotásait, belevonva a magyar és annak szomszédos népeinek az irodalmát, ami által igyekszik a kettő párhuzamát kibontani és ennek segítségével pedig egy olyan szellemi régiónak a határait próbálja meghúzni, amely annak ellenére, hogy egy részét alkotja az európai irodalomnak mégis önállósággal rendelkezik. [2]
Fried István munkája bemutatja, hogy a Közép – Európai irodalom és maga a fogalom a nemzeti ébredés fogalommal párhuzamosan alakult ki – ebben a korban jött létre a nemzeti irodalom is, ami által láthatóak a nemzetek közti határok és ezzel együtt a kelet, nyugat és közép Európa határai is. Az irodalom ebben az értelemben tehát segít a fogalmak tisztázásában. Az irodalom segítségével ugyanis az olvasó végigkísérheti a Közép – Európa fogalmának a nyelvbe való beépülését. „A szerző megállapítja, hogy az 1770-es évektől a régióban is megteremtődtek egy differenciált irodalom kialakulásának a feltételei, majd végigvezet azokon a kísérletsorozatokon, melyeknek célja a fejlett európai irodalmakhoz való felzárkózás. Bemutatja azt az erőfeszítést, amelynek során egy olyan szilárd és teherbíró nyelvi rendszer formálódik, amely a legbonyolultabb filozófiai gondolatokat s a legmélyebb érzelmeket is képes kifejezni. Kísérletezés, fejlődés figyelhető meg a műfajok területén is.”[3]
Érdekesnek találom, hogy az a felfogás, miszerint a földrajzi, politikai Közép – Európa fogalom meghatározás befolyásolja az identitást és kizárja a különböző gondolati hatások és áramlatok kereszteződéseként felfogott Közép – Európa koncepcióját, bizonyos fokig egyoldalúan a nyugati szemléletmód szerint Keletinek, keleti szemléletmód szerint pedig nyugatinak fogható fel Közép – Európa fogalma. Ennek következtében pedig elviszíti a fogalom a „védelmező” jellegét ez pedig sok kultúrában, irodalmi szövegekben is nyomot hagy.[4]
Ilyen értelemben magyarázható a Kovács Klára vers is, mely főként a múlt Európáját jeleníti meg:
„Mondd el az itt élőknek; voltak nagy tudósaink,
Alkottak, dolgoztak, felfedeztek, tanítottak.
Keresték a világ csodáit, és előbbre vitték
Az emberiséget. Az élet titkait firtatták,
Atomokat és csillagok világát.
Mondd el a jövőnek, hogy a világunk
Gyönyörűen szép volt - csak törékeny.”
Az én Középeurópám
Az előző fejezetek után, láthatjuk, hogy különböző kontextusokban, különböző történelmi korokban és politikai viszonylatokban mást – mást jelent Közép Európa fogalma, annak ellenére, hogy földrajzilag jól körülhatárolhatóvá lehetne tenni, hogy hol is található. Még mindig feltevődik tehát a kérdés, hogy mit is jelent e fogalom, vagy az annyiszor, különböző kontextusokban használt, de nem értett Közép-Európa? Ahogy láttuk, erre a kérdésre mindenki egyéni választ tud adni.
Számomra például Közép Európa jelenti a kontinens szívét, ahol születtem, ahol felnőttem. Ebből a szempontból tehát egyet értek Cholnoky Jenő értelmezésével, aki azért nem használta ezt a fogalmat, mert hosszú gondolkodás után azt a végkövetkeztetést vonta le a Közép – Európa fogalom kapcsán, hogy nem is létezik Közép-Európa, ha pedig létezik, az csakis a történelmi Magyarországra vonatkozhat, mivel ez szinte minden szempontból hidat képez Nyugat és Kelet civilizációja között. Tudom, hogy a Trianoni békediktátum után nem tartozik már Erdély Magyarországhoz, mégis úgy gondolom, hogy egy politikai határozat sem húzhatja meg vagy írhatja át a múlt földrajzi határvonalait.
Befejezés
Végezetül bebizonyosodott, hogy Közép Európa fogalmának a tisztázása nem egy egyszerű feladat, ugyanis a fogalmat csak bizonyos értelmezési szempontok szerint lehet meghatározni, de általánosságban nem. A mai Közép-Európát jelentő fogalom arra emlékezteti a ma emberét legfőképp, hogy a kultúrának mennyire nagy befolyása van Európára. A politika soha nem ismerte el a kultúrát, de ha Bécset, Prágát, Pestet vagy Tiresztet vesszük alapul határoktól függetlenül, kultúrában gazdag értékeket adnak az itt élők számára.
Közép Európa tehát lehet földrajzhoz, politikához, történelemhez köthető, szemlélhetjük nyugatról, vagy keletről, az amit a kifejezés magába foglal úgyis azt jelenti, ami mindannyiunkban megfogalmazódik, az örök Európa közepét.
Irodalomjegyzék
Fried István: Kelet és Közép Európa Között http://www.jelenkor.net/userfiles/archivum/1986-10.pdf
Mező Ferenc: Közép-Európa fogalmi változása térben és időben. Tér és Társadalom, 2001/3-4, 84. old.
Miloš Zelenka: Közép-Európa, mint komparatisztikai probléma: lehetőségek és megközelítések
http://www.partitura.fss.ukf.sk/wp-content/uploads/2015/01/zelenkam.pdf
Fried István: Kelet és Közép Európa Között http://www.jelenkor.net/userfiles/archivum/1986-10.pdf
Mező Ferenc: Közép-Európa fogalmi változása térben és időben. Tér és Társadalom, 2001/3-4, 84. old.
Miloš Zelenka: Közép-Európa, mint komparatisztikai probléma: lehetőségek és megközelítések
http://www.partitura.fss.ukf.sk/wp-content/uploads/2015/01/zelenkam.pdf
Jegyzetek
[1] Mező Ferenc: Közép-Európa fogalmi változása térben és időben. Tér és Társadalom, 2001/3-4, 84. old.
[2] Fried István: Kelet és Közép Európa Között http://www.jelenkor.net/userfiles/archivum/1986-10.pdf
[3] U.o.
[4] Miloš Zelenka: Közép-Európa, mint komparatisztikai probléma: lehetőségek és megközelítések
http://www.partitura.fss.ukf.sk/wp-content/uploads/2015/01/zelenkam.pdf
[1] Mező Ferenc: Közép-Európa fogalmi változása térben és időben. Tér és Társadalom, 2001/3-4, 84. old.
[2] Fried István: Kelet és Közép Európa Között http://www.jelenkor.net/userfiles/archivum/1986-10.pdf
[3] U.o.
[4] Miloš Zelenka: Közép-Európa, mint komparatisztikai probléma: lehetőségek és megközelítések
http://www.partitura.fss.ukf.sk/wp-content/uploads/2015/01/zelenkam.pdf